mottó
Elérhetőség Iskolatörténet Patrónusok Bemutatkozás Általános Iskola Gimnázium
 GalériaHírekVersenyeredményekVégzett diákjainkTablókKompetencia mérésekSzt. Gellért-díjasok 
Kápolna Betlehem DÖK Zeneterem Archívum Felvételi Aktuális

Hírek archívuma

 

Továbbtanulási tájékoztató a 12. évfolyam számára

2024.01.09.

Közeledik az érettségire és felvételire jelentkezés határideje: február 15.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket – elsősorban a 12. évfolyam szüleit és a diákokat – 2024. január 16-án, kedden 17 órára a felvételivel kapcsolatos tájékoztatásra. (Várhatóan kb. 18.30 óráig tart.)
Helyszín: gimnázium, Katakomba
Téma: pontszámítás; jelentkezés érettségire, felsőoktatásba.

 

Iskolapszichológusok hírlevele

2023.11.13.

Szeretettel ajánljuk az EKIF iskoláinak iskolapszichológusai által összeállított hírlevél következő számát, melyben őszi témákról írnak.
   Iskolapszichológus hírlevél (PDF dokumentum, 2023.11.13., 2,4 MB)

 

Gyűjtés Ukrajnába

2023.11.06.

Kedves Szülők, Kedves Gyerekek!
 
„Boldog az az ember, aki állhatatos marad a próbák alatt, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért.” – Jakab 1:12
Az Ukrajna ellen indított orosz agresszió 619. napján kérem segítségüket.
A nyári harcok a frontvonalakat megmozgatták, de a civilek helyzetét nem változtatták meg. A térség ellátási láncai esetlegesen működnek, a helyiek bevételei megszűntek, de otthonaikat sokan nem akarják a háborús enyészetnek átengedni. Reménykednek. A Planet of people (planetofpeople.org) kanadai civil szervezet közvetítésével próbálunk segítséget nyújtani Ukrajna frontvonalakhoz közeli településeinek.
Bízva a Gellértes család keresztényi szolidaritásban, ez alkalommal kizárólag gyermekek által is használható tisztasági szereket, eszközöket szeretnénk gyűjteni.
Babapopsira krém, nedves törlőkendő, babasampon, babatusfürdő, fogkefe, fogkrém, nedves mosdatókendő, babatestápoló, hintőpor, kézfertőtlenítő, gyerekvitamin, (sós) orrtisztító spray, babafül-tisztító, elsősegélykészlet.
Adományaikat a mindkét iskolaépület portájánál elhelyezett dobozokba november 13-ig, hétfőig tudják elhelyezni és onnan gondoskodunk az elszállításáról.
 
Szolidaritásukat köszönve:
Czike Gábor
A Szent Gellért Iskola tanára
 
Budapest, 2023. november 06.
 

 

Szent Egyed Közösség felhívása

2023.10.31.

Legyél egy Ukrajnában élő gyermek titkos Mikulása!
A Sant'Egidio közösség fiataljai nyugat-ukrajnai befogadó központokban délutáni foglalkozásokat tartanak a bombázott területekről menekült gyermekeknek és segítik őket a tanulásban. A jelenlegi nehéz helyzetben nem áll rendelkezésükre tankönyv, a tanszer is hiánycikk, a Mikulásvárás öröme távoli reménynek tűnik számukra.
A gyerekek elmondták, milyen ajándékokra vágynak. Válassz a listából és küldd el nekünk, mi pedig továbbítjuk! 4-12 éves korosztály számára puzzle, társasjáték (nyelvismerettől független), tollaskészlet, ping-pong készlet, papírsárkány, baba, labda, gyöngyfűző- vagy más kreatív készlet, kislányoknak való kiegészítők.
Ha szívesen támogatod tanszerrel a gyermekek tanulását, akkor az alábbiak közül választhatsz: toll, színes ceruza, színes filc, füzet, rajzfüzet, vízfesték/tempera, ecset, csillámos ragasztó vagy filc, színező, matrica, vagy más kedves dolog. Ezeket mind nagyon szeretik!
A lelkes fiatalok álma, hogy helyben könyvtárat hozzanak létre, ahonnan a gyermekek kikölcsönözhetik az éppen aktuális tankönyvet a tanulmányaik folytatásához, ehhez pedig pénzre van szükségük.
Ha szívesen támogatod a könyvtár létrehozását pénzzel, itt várjuk az adományodat:
Kultúra és Segélyegylet Alapítvány,
számlaszáma 12001008-00110054-00100004.
Közlemény: titkos Mikulás
Ha szívesen segítenél tanszerrel vagy ajándékkal, hogy együtt örömtelibbé tegyük a menekült gyermekek életét, töltsd ki az űrlapot: https://forms.gle/rEBN7ZtZExsJ5Twb7
A felajánlásokat az alábbi címen és időpontban tudjuk fogadni:
Minden hétköznap (munkaszüneti nap kivételével) 9.00-tól 17.45-ig az Új Ember Könyvesboltban. Cím: 1053 Bp. Ferenciek tere 7-8. (Kárpátia-udvar). Kontakt: 06-30-7994676
Minden szerda, péntek és szombat este 17.45-től 19.45-ig a Kaníziusz Szent Péter-templomban. Cím: 1096 Bp. Gát utca 4. Kontakt: 06-70-5140752.
Érdeklődni a szegenyekangyalai@gmail.com e-mail-címen lehet.

 

Továbbtanulási tájékoztató a 11. évfolyam számára

2023.10.06.

A 11. évfolyamos tanulóknak idén fakultációt kellett választani, egyre intenzívebben készülnek az érettségire, továbbtanulásra. A kétszintű érettségik bevezetésével sokat változott, és azóta is folyamatosan változik a pontszámítási rendszer, változnak az érettségi szabályok.
 
Az ebben való eligazodásban szeretnénk segíteni, ezért szeretettel várjuk az érdeklődőket – szülőket és diákokat egyaránt – az alábbi tájékoztatóra.
 
Témánk: érettségi, egyetemi, főiskolai továbbtanulás (pontszámítás)
Időpont: október 10. kedd 17.00-tól kb. 18.30-ig.
Helyszín: Katakomba (gimnázium, pince)
 
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
 
Tegzes Kinga
 

 

Jelentkezés plusztestnevelésre

2023.09.26.

A választható testnevelésórákra az alábbi felületen lehet jelentkezni.
Ugyanitt kell jelölni, ha valaki egyesületi sportoló.
 
https://sztg.info/tornaora.php
 
Ismét nyitva szeptember 28. délután 17.00-ig.

 

Muránói Zarándokfüzet - nem csak zarándokoknak

2023.09.22.

Megjelent velence-muránói zarándoklatunk hivatalos Zarándokfüzete.
Az útra kelők induláskor kapják kézhez, de ígéretünkhöz híven itt is közzé tesszük, hogy az itthon maradók (pl. Szülők) akár percről percre is követhessenek minket.
   Muránóri Zarándokfüzet (PDF dokumentum, 2023.09.21., 2,2 MB)

 

Tanévnyitó beszéd

2023.09.07.

MUNKÁLTATÓ TANKÖNYV
 
Mikkamakka egy hatalmas könyv- és füzetkupac közepén csücsült.
– Í-r-á-s – olvasta az egyiken.
– O-l-v-a-s-á-s – olvasta a másikon.
– Ma-te-ma-ti-ka – betűzta a harmadikon.
– Bio-gólia – olvasta. Ezt a szót még nem ismerte, de megtetszett neki, jó hangzása volt.
Óvatosan felnyitotta hát a könyv fedelét, éppen úgy, lassan és óvatosan, ahogyan akkor szoktunk kinyitni egy könyvet, ha attól félünk, kiröpül belőle egy pillangó. Bekukucskált a lapok közé, aztán csalódottan tette félre a könyvet. Másikat vett elő. Bármilyen óvatosan forgatta, pörgette és sodorintotta is a lapokat, nem talált semmit. Aztán újabbat. Aztán a következőt. Azt már a lapjainál fogta meg, rázintott egyet a könyvön, de bizony nem esett ki belőle semmi. Aztán a következő ugyanígy: kukucska, sodorintás, rázintás. De semmi.
– Hoppá, óvatosabban! – mondta magának Mikkamakka, már a tizediknél, mert ahogy fogta és rázintotta, az egyik lap széle mintha kicsit beszakadt volna.
– Föld-rajz – mondta magában, amit olvasott. Ezen eltűnődött, vajon a földre kell majd rajzolni? Mert az aszfaltkrétákat szerette. De az is jó, mikor egy bottal lehet a homokba, az erdei pihenőpad melletti kikopott földbe vagy a puha sárba rajzolgatni. Megrázta a könyvet, de a betűk rázkódásán kívül nem hallott semmit.
– I-ro-da-lom – olvasta aztán Mikkamakka. Úgy fogta a többinél is vastagabb könyvet, mint egy bon-bonos dobozt. Meg is rázta egy kicsit, de csak a betűk zendültek meg, ahogy összekoccantak, mintha kis harangok lennének benne.
A füzetek, munkafüzetek és könyvek, no meg a munkáltató tankönyvek tornyai és hegyei szétterülve lassan dombokká és lankákká szelídültek Mikkamakka körül.
– Aha, biztos ebben lesz – mondta magának hangosan, mikor a Hit-tan könyvet vette kezébe. A rázintásra kellemes csendülés és bondulás volt a válasz, de aztán a lapokat már hiába pörgette akármilyen lassan és figyelmesen, nem esett ki a könyvből semmi.
 
– Bocs – mondta az Angyal Mikkamakkának, mert a zuhanórepülés végén bizony kicsit későn fékezett, és a szokásosnál nagyobb puffanással érkezett, meg is ijesztette egy pillanatra Mikkamakkát.
– Mit csinálsz? – kérdezte az Angyal.
– Istent keresem – mondta Mikkamakka, de a hangja elég lemondó és reménytelen volt.
Az Angyal egyetértően bólintott.
– És hol keresed? – kérdezte.
– Itt – mondta Mikkamakka, és maga köré mutatott.
– Ühüm – mondta az Angyal, és szakértő módon kukucskálta, sodorintotta és rázintotta meg a hozzá legközelebb eső könyvet. ¬ Kémia – olvasta a fedelén. ¬ Hm? – bökött a fejével Mikkamakka felé.
– Hm – rázta meg a fejét Mikkamakka.
– És ebben? – csak úgy zengett a könyv, ahogy hozzáért – Kodály, válogatott bicíniumok!
Mikkamakka csak a fejét rázta szótlanul. – Pedig megígérte! És erre semmi!
– Ki, mikor és mit ígért meg?
– Az igazgató. A Gellértben. A Veni Sanctén. Hogy az idén megtalálhatjuk Istent. És hogy ha figyelmesen forgatjuk, ezekben is benne lesz. Erre tessék … Hisz látod… Már órák óta sodorintom és rázintom a lapokat. Sehol semmi.
– Biztos, hogy nem találkoztál vele? Nem találkoztál senkivel?
– Senkivel.
– Senkivel?? – Kérdezte kissé sértődötten az Angyal. – Hát én mi vagyok? Senki?
– Jajj, ne haragudj! De te angyal vagy, mindenki tudja. Veled mindig jó beszélgetni. Meg megnyugtat a jelenléted. Veled talán az Istent is könnyebb lenne megtalálni.
– Gondolod? – kérdezte az Angyal, és egy kissé belepirult. Aztán hallgattak egy sort.
– Én viszont találkoztam Istennel – szólalt meg újra az Angyal.
– Tényleg? – kérdezte izgatottan Mikkamakka. – Tőle jössz, fogadjunk!
– Igen – mondta az Angyal. – De itt is őt találtam.
– Itt??? – mutatott a könyvekre, a munkafüzetekre, a füzetekre Mikkamakka. Meg a munkáltató tankönyvekre.
– Itt – mutatott az Angyal Mikkamakkára. – Benned. Szívtájékon, tudod.
Mikkamakka lehajtotta a fejét. – Azt hiszem, én is megtaláltam.
– Így van ez, ha találkozik ezzel-azzal az ember – mondta az Angyal.
Azzal fölsandított az égre, és kacsintott.
 
Mikkamakka fölállt. Fogta a tolltartóját, mert várták a munkafüzetek, a tankönyvek, a füzetek. És a munkáltató tankönyvek. De mielőtt munkához látott, előtte még fölnézett az égre. Kacsintott.
Az Angyal Mikkamakka asztal fölé hajló hátát szemlélte egy darabig. Aztán csöndben bebújt a könyvkupacba, s mielőtt elaludt volna, takaró gyanánt még magára igazította a kémia tankönyv lapjait.

 

NYÁR

2023.06.28.

Június 25-től az iskolát zárva tartjuk.
 
Nyári ügyeleti napok:
Július 12-én 9 és 13 óra között a gimnázium épületében (Krisztina tér 4.)
Augusztus 1-jén 9 és 13 óra között az általános iskola épületében (Kosciuszkó Tádé u. 3.)
 
Ebéd
A honlapról letölthető (Aktuális/letölthető dokumentumok) nyilatkozat beküldési határideje augusztus 11. Beküldhető elektronikusan az ebed@szt-gellert.hu címre.
Ebédbefizetés készpénzben:
Augusztus 22. 9 és 13 óra között a gazdasági irodán (Kosciuszkó Tádé u. 3.)
Ebédbefizetés átutalással:
Az átutaláshoz szükséges tudnivalókat a fenti nyilatkozaton megadott email-címre küldjük, az utalás határideje augusztus 18.
 
Tanévkezdés:
augusztus 24., csütörtök 10.30: osztályozóvizsgák, szintfelmérők csoportváltáshoz
szeptember 1.
általános iskola:
érkezés 7.45-re iskolai ünneplőben
9.00 Veni Sancte a templomban.
gimnázium:
érkezés 14.00-ra iskolai ünneplőben
17.00 közös egyházmegyei Veni Sancte a Bazilika előtti téren
 
Tankönyvek:
A tankönyveket az első tanítási napokon osztjuk.
 
Szép, ember-gazdagító nyarat kívánunk minden Diákunknak, Szülőnek és Kollégának!
 
Nyáry Zsigmond
igazgató

 

Mikkamakka tanévzáró beszéde

2023.06.16.

- Mit írsz? – kérdezte Ló Szerafin. – Pontosabban mit nem írsz? – helyesbített, ahogy Mikkamakka válla fölött nyakát
előrenyújtva látta, hogy a papír még teljesen üres.
- Beszédet – nyögte Mikkamakka.
- Már azt hittem, házi feladatot – könnyebbült meg Ló Szerafin.
- Dömdödöm – szólt közbe Dömdödöm, akinek teljesen igaza volt, hiszen miért is írna bárki is házi feladatot, ha
egyszer már pont vége a tanévnek.
- Szóval beszédet? És milyen beszédet? – érdeklődött a papír fölé hajolva Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa.
- Tanévzárósat – sóhajtott Mikkamakka.
- De hát azt nem az igazgatónak kéne írnia? – akadékoskodott Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl -, miért pont te
írod?
- Mert tegnap az ötödikesek azt kérték, hogy az igazgató megint mikkamakás szöveget olvasson fel.
- Olvasson fel?! – hördült föl Bruckner Szigfrid. – Miért, mit gondolnak, azt csak úgy felolvassa az igazgató?!
- Eléggé úgy tűnt – jegyezte meg Vacskamati -, ott voltam, én is hallottam. Janka még meg is kérdezte, hogy „Miért,
ki írja ezeket, nem Lázár Ervin?” Hiába mondtuk, hogy Lázár Ervin már nem él, és ezeket a szövegeket sajnos nem írta
meg időben, most meg már késő.
- Jellemző, most meg dolgozhatunk helyette mi, pedig azt hittem, már vége a tanévnek – dohogott Bruckner Szigfrid,
a kiérdemesült cirkuszi oroszlán.
- És mégis, miről kéne szóljon egy tanévzáró beszéd? – érdeklődött Ló Szerafin.
- Egek! Ezt nem hiszem el… Te talán még sosem voltál tanévzárón?! – értetlenkedett Vacskamati.
- De. Csak ha az igazgatók beszélni kezdenek, egy idő után szörnyen unalmas, és én valahogy mindig elálmosodom… -
ásított most is Ló Szerafin.
- Miről szóljon, miről szóljon… Hát arról, hogy az év során a sok ügyes tanár milyen sok okosságot töltött a gyerekek
üres fejébe – vélekedett Vacskamati.
- Köszönjük, ez roppant kedves gondolat – epéskedett Aromo -, a gyerekek biztosan örömmel hallgatnának téged…
- Meg arról mindenképpen szóljon, hogy milyen nagyot nőttetek az év során – vélte Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa.
- Ez nem faiskola, kedves Zoárd, itt nem ez a legfontosabb – jegyezte meg Mikkamaka, akit nem győztek meg az
eddigi ötletek.
- Akkor írj arról, hogy „milyen jó, kedves gyerekek, hogy most már tudjátok, hány lába van a légynek, és hogy mitől
döglik, hogy mit mér az ampermérő, hány versláb a hexameter, hogy hány fokos egy hegyesszög, hányban volt a
pozsonyi csata, mi a kénsav képlete, merről fúj a passzátszél, mi a mitózis, mit jelent a képzés helye szerinti részleges
hasonulás, hogy miért nem mindegy, homousios vagy homoiusios, hogy hogyan kell németül mondani, hogy autó,
hogy mi a különbség a pentatlon és a pentaton között, hogy mi a kollázs, hogy mennyi bájt rejthet egy kiló, akarom
mondani, egy kilobájt” – lendült bele Aromo, a fékezhetetlen agyvelejú nyúl.
De Dömdödöm félbeszakította.
- Dömdödöm – mondta Dömdödöm.
- Dömdödömnek igaza van – vélte Szörnyeteg Lajos. – Talán fontosabb lenne az osztálykirándulásokról írni. Az erdélyi
hegyek völgyeiről, a patak csobogásáról, a szelek és a felhők futásáról. A megterített asztalokról, a vendéglátók
mosolyáról. A tábortűz körül énekelt esti imáról. Vagy a Gellértszobornál mondott napfelkeltés zsolozsmáról. Vagy az
utolsó pillanatban lőtt győztes gólról. A hátbeverésekről és a kézfogásokról. Rita fuvolájáról. Berci ballagási
beszédéről.
- Most akkor írjak beszédet egy beszédről? – tanácstalanodott el teljesen Mikkamakka, akinek most már inkább csak
zúgott a feje a hallottaktól.
Ekkor, ki tudja honnan, egyszer csak köztük termett Maminti, a kicsi zöld tündér.
- Arra is emlékeztek, hogy Blanka mit kért? – kérdezte mosolyogva.
- Hogy legyen rövid – hajtotta le a fejét Mikkamakka.
- Akkor mi itt a gond? – kérdezte Maminti a papír mellé telepedve. – Diktáljam?
- Az bizony jó lenne -, sóhajtott megkönnyebbültem Mikkamakka. – Írom.
Maminti diktálni kezdett:
- „Kedves Gyerekek! Kedves Tanügyi Igazgató úr! (bocsánat, én csak olvasom… ez van ideírva…) Köszönök Nektek,
Tanáraitoknak és Szüleiteknek – és nem utolsó sorban – a Jóistennek minden jót, amiben részünk volt.
A 2022/23-as tanévet ezennel ünnepélyesen bezárom. Köszönöm a figyelmet.”

 

Iskolapszichológia hírlevél

2023.06.06.

Szeretettel ajánljuk az EKIF iskoláinak iskolapszichológusai által összeállított hírlevél következő számát.
   Iskolapszichológus hírlevél (PDF dokumentum, 2023.06.06., 2,7 MB)

 

Nyári táboraink

2023.05.14.

Zarándoktábor gimnazistáknak 2023. július 1-7.
A meghívó és tájékoztató levél itt.
Jelentkezési lap itt.
 
Gellért 30 tábor MINDENKINEK – diákoknak, öregdiákoknak, Gellértes családoknak, barátainknak: július 27-30.
Tájékoztató levél itt érhető el.
Jelentkezési lap itt található.
 

 

Iskolapszichológia hírlevél

2023.03.08.

Szeretettel ajánljuk az EKIF iskoláinak iskolapszichológusai által összeállított hírlevél következő számát.
   Téli hírlevél (PDF dokumentum, 2023.03.08., 2,7 MB)

 

Jubileumi tábor

2023.02.01.

30 éves iskolánk jubileumi nyári táborának tervezett időpontja: július 24-30.
24-től klasszikus gyalogtúra, majd 27-től 30-ig tábor a brennbergbányai ifjúsági táborban.
A táborba szeretettel várjuk jelenlegi diákjainkat, öregdiákokat, Gellértes Családokat, barátainkat.
 
További részletekkel hamarosan jelentkezünk.

 

Kirándulás a Határtalanul! program keretében

2023.01.29.

Az utazás napján a Déli pályaudvarnál vett fel minket a busz, és körülbelül három órás utazás várt ránk. Persze megtekintettünk út közben pár nevezetesebb helyet.
Az első ilyen hely, ahol megálltunk, a Madách család egykori kastélya volt, ahol híres költőnk, Madách Imre is született és halt meg. Most már a kastély területén múzeum látható.
Az alsó szinten kialakított első szakaszban Madách Imre életét, családját ismerhettük meg. A második részben pedig leghíresebb művébe, Az Ember Tragédiájába kaptunk bepillantást.
Ezután a kastélyparkot is körbejártuk és megtekintettük Madách síremlékét, ahol az első osztálykép készült, de közel sem az utolsó.
A busz második alkalommal a Füleki várnál állt meg, ahol a romok között sétálva mintha megelevenedett volna a múlt. A vártorony tetejéről kinézve pedig lélegzetelállító kilátás tárult elénk.
A délután folyamán még néhány múzeumot meglátogattunk, amit az elején unalmasnak gondoltunk, de szerencsére mindegyik múzeumban találtunk valami érdekességet, ami megfogott minket.
A nap utolsó programja az íjászkodás és kézműveskedés volt, ami szintén nagy élményt jelentett számunkra, a focizás lehetőségéről nem is beszélve.
Este érkeztünk a szállásunkra, ahol lepakoltunk, majd meleg vacsorát tálaltak fel nekünk, ami rendkívül ízletes volt. A szobák rendezettek, tiszták voltak. Az ágyak kényelmesek, nem zsúfoltak. Igazán meg voltunk elégedve vele.
A második napon reggelivel kezdtük a napot, majd összepakoltunk és felkerekedtünk. Az első program egy szlovákiai magyar iskola meglátogatása volt, ahol körbenéztünk és kicsit játszottunk a magyar ajkú gyerekekkel. A gyerekek boldogan fogadtak minket.
Ezután visszaszállva a buszba a nap talán legfontosabb részéhez értünk, megnéztük a Szádelő-völgyet. A szurdokba besétálva lebilincselő túránk volt, és biztosak voltunk benne, hogy a telefon memóriája a sok fotótól meg fog telni. A tetőre felérve festői panoráma tárult elénk és elkészítettük az ezredik képet is.
A nap folyamán még több fontos Rákóczi emlékhelynél is megálltunk. Sőt egy bányászati szabadtéri kiállítást is megtekintettünk, ahol a viaszemberek nagyon élethűek voltak.
A második szállásunk kevésbé volt kielégítő. A hidegben aggódtunk, hogy kialszik a tűz a cserépkályhákban. Az étel is szegényes volt, de a jó hangulatunkat ez sem törte meg.
A harmadik napon jártunk még Borsiban a felújított Rákóczi kastélynál, Kassán a Rodostói háznál, a toronyban megnéztük a kiállítást, és még a börtönbe is lejutottunk. Megkoszorúztuk a Kassai dómban a Rákóczi síremléket, és csendesen elénekeltük a magyar Himnuszt, ami tiltott volt.
A végére érve ennek az egész beszámolónak szeretném megköszönni, hogy részt vehettünk ezen a tanulmányi kiránduláson, ahonnan sok tudással és emlékkel tértünk haza.
Köszönjük szépen!
7.osztály

 

 

Évfolyamkirándulás Határtalanul programmal

2023.01.20.

Utazásunk hasznos élményei
 
2022 szeptemberében évfolyamunk kiutazhatott Horvátország azon területeire, melyek az 1920-as Trianoni békeszerződés előtt Magyarországhoz tartoztak. Ezt a lehetőséget az állam biztosította számunkra a Határtalanul Program keretein belül. A program célja, hogy osztályok kiutazhassanak a szomszéd országok magyarlakta területeire és élőben ismerkedjenek meg a magyar történelemmel az adott országban. Ezen a kiránduláson rengeteg új és hasznos dolgot tanultunk, melyek segítségével most már könnyebben megérthetjük a történelmet és a világot.
Észrevehettük, hogy a “magyar tengeren”, az Adrián rengeteg sziget helyezkedik el. És mint az idegenvezetőnktől megtudtuk, ez azért van, mert úgy keletkezett az Adriai-tenger, hogy réges-régen felemelkedett a Földközi-tenger és befolyt a hegyek közé. A folyamat még nem ért véget, amit jól mutatnak az egykori római városok víz alá süllyedt romjai. (wikipédia) A jelenlegi szigetek régen hegycsúcsok voltak. Ezért van Horvátországnak a világ egyik legtagoltabb tengerpartja.
Rijekában megálltunk a Frangepánok Terszat nevű várában, ami nem csak azért volt hasznos, mert a csodálatos kiállítással jó fényképeket készíthettünk, hanem azért is mert ez egy fontos stratégiai pont volt a velencei hódítások idején. A vár egy domb tetején helyezkedik el a tenger mellett, így nem csak a szárazföldről, de a tenger felől jövő támadásokat is időben észre tudták venni. Ám a 19. században vesztett stratégiai jelentősségéből, és inkább impozáns építményként, nyaralóként használták, amivel “villogni” lehetett más arisztokraták előtt.
Megkoszorúztuk Baross Gábor emlékművét a fiumei kikötőben, abban a kikötőben, mely az Osztrák-Magyar Monarchia idején Európa egyik legforgalmasabb magyar kikötője volt. Ugyanis Baross Gábor közlekedéspolitikus rájött, hogy az ország gazdaságát csak úgy lehet fejleszteni, ha a közlekedés is fejlődésnek indul, így a kikötő fejlesztésébe kezdtek. Itt működött az Orient magyar tengeri gőzhajózási társulat, az Adria Magyar Királyi Tengeri Gőzhajózási Részvénytársulat. Utóbbi volt a magyar tengeri kereskedelemben a főszereplő, ehhez a magyar kormány 1881-1901 között évi 570 ezer forint államsegélyt nyújtott. (Telex.hu) Ennek következtében más iparágak is létrejöttek (1881-től rizshántoló, 1882-től kőolajfinomító működött (wikipédia)).
Megnéztük Fiumét, mely akkor érte el a virágkorát, mikor Magyarország része volt. Ugyanis a kikötő korszerűsítésének köszönhetően ki kellett építeni vasúti vonalakat Fiume és Budapest között. A vasútvonalaknak kiépítése miatt beindulhatott a város turisztikai és kulturális fejlesztése is. Hívtak híres építészeket, szállodákat, sétányokat és színházat építettek. A városban volt magyar nyelvű gimnázium, olasz és magyar nyelven folyt az oktatás az állami gépipari és hajógépészeti iskolában. Magyar nyelvű hetilap is volt Fiumében (Telex.hu) Próbáltak az arisztokráciának létrehozni egy “második Budapestet” a tenger mellett.
Kirándulásunk alatt volt alkalmunk megcsodálni Abbáziát is, ami történelmi szempontból is fontos helyszín, hiszen az arisztokrácia második legfontosabb üdülőhelye volt, rengeteg híres ember nyaralt itt, köztük Ferenc József. A vasútvonalak kiépítése után nagyon népszerű üdülőhelyé vált, nem csak a szépséges sétányaival, hanem magyar orvosak által vezetett szanatóriumokkal várta az ideérkezőket. A sós levegő és a pompás szállodák miatt nagyon gyorsan kiépült itt a turizmus, mely a mai napig tart.
 
Az osztálykirándulás tehát nem csak a tengerben fürdésből, evésből és szórakozásból állt, (bár olyan jó szállásunk volt, hogy az se lett volna baj) hanem rengeteg mindent megtanultunk az út alatt. Ami a kedves idegenvezetőnknek is köszönhető, aki ellátott minket földrajzi, biológiai, történelmi, irodalmi és nyelvi érdekességekkel is, melyek akár interaktív óráknak is tekinthetőek. Rengeteg élménnyel gazdagodva tértünk haza, erről a csodás utazásról.
Brandenburg Flóra

 

 

Elérhetőségeink

2023.01.02.

2023 januárjától megváltoznak az elérhetőségeink.
Mind az email címekben, mind a honlapunk elérhetősége.
Az sztg.info domain nevet szt-gellert.hu – ra cseréljük.
Honlapunk tehát az szt-gellert.hu címről érhető el, email címeinkben pedig a cím eleje változatlan, a végét kell cserélni.
Pl.: igazgato@szt-gellert.hu, altalanos@szt-gellert.hu, gimnazium@szt-gellert.hu
 
Természetesen még sokáig megkapjuk a régi címre küldött leveleket is, honlapunk is megtalálható a régi címen is.

 

Erasmus+ Folignoban

2022.11.30.

Erasmus+ akkreditációs projektünk keretében vasárnap 10 diák és 2 kolléga uzazott az olaszországi Folignoba. A következő 2 hétben különféle IKT eszközöket ismernek meg, amelyekkel összekapcsolhatják a művészetet és a virtuális valóságot. A helyi középiskolásokkal közösen zajlik a projektmunka. Élményeik az alábbi oldalon követhetők:
https://www.facebook.com/szentgellerterasmus
 

 

Iskolapszichológia hírlevél

2022.11.28.

Szeretettel ajánljuk az EKIF iskoláinak iskolapszichológusai által összeállított hírlevél következő számát.
   Iskolapszichológus hírlevél (PDF dokumentum, 2022.11.28., 9,6 MB)

 

Erasmus+ Galwayben

2022.11.10.

Erasmus+ akkreditációs projektünk keretében ezen a héten 10 diák és 2 kísérőtanár vesz részt egy 6 napos környezetvédelemmel és állampolgársággal kapcsolatos projektben, az írországi Galwayben. Élményeik a projekt facebook oldalán követhetők.
 

 

Köszönet az adományokért

2022.10.24.

Kedves Gellértes Adakozók!
Örömmel osztom meg veletek Roman Kyryliuk Tweet üzenetét. Roman önkéntesként dolgozik az orosz invázió sújtotta Ukrajnában. Családjaikat és otthonukat vesztett gyerekek ellátását szervezi. Iskolánk már két ízben segítette munkáját tanszerek, játékok gyűjtésével. A júniusi gyűjtés kiosztásának lezárásaként kaptuk az alábbi üzenetet sok mosolygó gyerek fényképével.
Czike Gábor
 
„Nemrég játékokat adtunk egy szervezetnek, akik mindezeket élelmiszerekkel és tisztálkodási szerekkel együtt bedobozolták és eljuttatták háborúban érintett családoknak. A csomagok első fele Dnyipro, Zaporizzsja, Krivij Rih, Harkiv, Kamjanszke és Nikopol városokba került. Mindannyian nehéz körülmények között élnek. Nehéz megértenünk, hogy az ő életük mennyire különbözik a miénktől. Mindennap küzdeniük kell a mindennapi élethez szükséges feltételekért: a vízért, az ételért és a fűtésért.
Hiszem, egy gyerek sem érdemel ilyen életet, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan minden a helyére kerül. Külön köszönetet szeretnénk mondani a budapesti Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjainak az elküldött játékokért. A gyerekeknek fontos tudniuk, hogy mi és a világ nem hagyjuk őket magukra, hiszen egyedül lenni ezekben a sötét időkben lehetetlen.
Gyerekek, kultúra, emberiesség, emberi értékek, úgy érzem, minden ország ezeken az értékeken alapul. Ezek által tudjuk jobban felnevelni a következő generációt. A gyermekek lelki sérülései, különösen azok, amiket most szereznek, nagyon nehezek, és kihatással lesznek a jövőbeli életükre. Problémákat okozhatnak a kommunikációban és a szociális életükben. Értékelnünk kell azt, amink van: a vizet a csapból, a meleg szobát és a finom ételeket. Ha ezeket a szükségleteket biztosítani tudjuk magunknak, akkor segíthetünk másoknak. “Megosztás” -ezt tesszük, és az egész világ ezt teszi. “Megosztás” – ez a kulcsa a háború fölötti győzelemnek.”

 

 

Felvidéken a Határtalanul programmal

2022.10.01.

Szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy elmehettünk Felvidékre a Határtalanul program keretében. Utazásunkat a Csillagösvény utazási iroda szervezte.
A világjárvány miatt másfél évvel később, 8. osztály végén jutottunk el a kirándulásra. Megérte várni.
Jó volt a helyszín- és témaválasztás: Felvidék magyar kincsei. Kérésünkre és előzetes egyeztetés, megbeszélés után a programokat ügyesen állította össze ehhez az iroda:
„A pályázat rövid összefoglalása: Révkomárom után a reformkori Pozsonnyal ismerkedünk. Magyarország nyugati kapujánál, a dévényi várnál sétálunk. Ellátogatunk a Felvidék Rómájába –Nagyszombatba és sétálunk Pöstyén szecessziós épületeivel díszített fürdőszigetén. Majd a szlovák katolikus egyház egyik központjába, Nyitrára utazunk. Megcsodáljuk a szép fekvésű Selmecbányát és Körmöcbányát, ahol az András-tárót is felkeressük. Megtekintjük a Csallóköz értékeit, a galántai Esterházy kastélyt és felkeressük a legmagyarabb várost, Gútát is. Itt találjuk a híres úszó hajómalmot. Szimőn Jedlik Ányos szülőházát tervezzük megnézni”.
Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy eljuthattunk Felvidék ezen részére. Pozsonyban és környékén, Felvidék nyugati részén, hazánkhoz közel nagyon sok magyar vonatkozású és magyar nyelvű emléket láthattunk. Történelmünkhöz tartozik, történelmünk része ez a terület: ezek a városok, települések. Az itt élő emberek és történetük. Jó volt megtapasztalni, hogy a nyolcadik osztályos gyerekek milyen nyitottak és érdeklődőek, valamint mennyire befogadóak voltak. Tetszett nekik a program, leginkább Pozsony, mint nagyváros, ahol a történelem és egykor itt élt magyar hírességek és múltunk egybefonódik a modern várossal. Deáki a magyar nyelvű nyelvemlékkel külön meglepetés volt számunkra
Valóban értékekben gazdag, szép vidékeken, városokban járhattunk. Remek időben és társaságban!
Szende Ágnes, 2022. június 1-jén

 

 

Az MKPK levele a népszámlálásról

2022.09.29.

Tisztelt Tanárok, Munkatársak, Szülők!
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) azzal a kéréssel fordul Önökhöz, hogy a digitális anyagok népszerűsítésén túl (videók, plakátok és bannerek, amelyek elérhetőek a www.katolikus.hu honlapon és a Magyar Katolikus Egyház hivatalos facebook oldalán), a gyakorlatban is nyújtsanak segítséget a népszámlálás minél sikeresebb lebonyolításához.
A népszámlálás első szakasza október 1. és 16. között zajlik. Ebben az időszakban mindenkinek lehetősége lesz online kitölteni a kérdőívet, akár otthon, az otthoni eszközein (www.nepszamlalas2022.hu). Életkortól függetlenül mindenkit, így a gyermekeket is számba veszik. Aki ezt nem teszi meg, azt október 17-től személyesen fogják felkeresni a számlálóbiztosok. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a számlálóbiztosok is online fogják kitölteni a kérdőíveket a náluk lévő digitális eszköz segítségével. Előfordulhat, hogy valaki bármilyen okból elfeledkezik a népszámlálás 14. – kötelezően felteendő, de nem kötelezően megválaszolandó – kérdéséről, amely így hangzik: "Mi a vallása, felekezete?" Ebben az esetben pedig csökkenhet a magukat katolikusnak vallók száma. Abban kérjük támogatásukat, hogy az online kitöltési időszak alatt, saját hitük megvallásán túl, nyújtsanak segítséget minden testvérünknek, különösen az Önökre bízottaknak, hogy a valóban elkötelezetten vallásos, illetve az Egyházunkhoz kötődő emberek megvallhassák katolikus hitüket a népszámlálás alkalmával is. A plébániákat is arra buzdítottuk, buzdítjuk, hogy október 1-16. között – lehetőség szerint – álljanak maguk is ebből a célból rendelkezésre, illetve vasárnaponként "népszámlálási pontot" működtessenek.
Segítségül mellékelünk egy adatvédelmi állásfoglalást (adatbiztonsági útmutató nyilvános számítógépen, illetve más digitális eszközén történő kitöltéshez) és egy kitöltést segítő plakátot. A plakátot kérjük, hogy lehetőség szerint terjesszék, illetve függesszék ki.
Az ezt követő, október 17. – november 20. közötti időszakra vonatkozóan az MKPK mindenkit buzdít, hogy ha lehetősége engedi, akkor – ahol ez még lehetséges – az illetékes önkormányzatnál mihamarabb jelentkezzen számlálóbiztosnak.
A népszámlálás sikere valóban közös érdekünk: innen tudhatjuk meg, hogy kiket, hány embert képviselünk helyi és országos szinten, ezért mindannyiuk segítségére, részvételére hálás köszönettel számítunk. Népszámláláskor valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk!
 
az MKPK Titkársága

   Népszámlálás plakát (PDF dokumentum, 2022.09.29., 109 kB)
   Adatvédelmi állásfoglalás (2022.09.29., 15 kB)

 

ELF Bar tájékoztató

2022.09.06.

Az első kerületi Rendőrkapitányság kérésének eleget téve publikáljuk a rendőrség tájékoztatóját.

   Tájékoztató szülőknek és pedagógusoknak (PDF dokumentum, 2022.09.07., 776 kB)
   Tájékoztató diákoknak (PDF dokumentum, 2022.09.07., 470 kB)

 

Tanévnyitó beszéd

2022.09.02.

MENZA
 
Egész kompánia verődött össze a négyszögletű kerek erdő tisztásán. Nagy volt a heherészés és a hahorászás a kidőlt fa körül.
– Kár, hogy nem hoztam uzsonnát – sopánkodott éppen Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán –, azt hittem, ma csak évnyitó lesz.
– Szerintem ki fogod bírni így is – vélekedett Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl –, egy kis éhezés jótékony hatással van a jellemre, acélosabbá teszi a testet, nemesíti a lelket.
A többiek elhallgattak, kicsit furcsán néztek rá. Aromo ugyanis teli szájjal beszélt, ahogy épp egy káposzta torzsáját rágcsálta.
– Szerintem meg, éppenséggel, megkínálhatnád Bruckner Szigfridet – javasolta Szörnyeteg Lajos –, szemmel láthatóan éhes.
– Köszönöm, inkább ne – nyögött szomorúan a káposzta torzsájára nézve Bruckner Szigfrid. – Szörnyű lenne, ha például a menzán is ezt kínálnák.
– Lehetne rosszabb is a helyzet – kapcsolódott a beszélgetésbe Ló Szerafin –, szerintem örülj, ha káposztát kapsz. Mert mi lenne, ha mondjuk még zabkása sem lenne? Vagy tudod mit? Ha egyáltalán nem is lenne menza!
– Az tényleg rémes lenne, nem is tudom, akkor minek járnék iskolába – vallotta meg Bruckner Szigfrid.
– Azért lehetne még rémesebb is – tűnődött el Vacskamati, miközben a kora reggeli szellőben fázósan magára igazította kötött szvetterét. – Mi lenne, ha nemcsak menza, de például fűtés sem lenne? Mondjuk, egész télen! Teszem azt, gáz sem lenne, amivel a kazánt fűtik.
– Vagy nem lenne áram! – tódította Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa, aki eddig hallgatott, de most ő is belelendült –, ott állna szomorúan a sok villanypózna, de mindhiába, mert a vezetékeikben nem lenne áram! Mi meg ott kuksolnánk egész nap a félhomályban.
– Na, akkor aztán az okostáblát sem lehetne bekapcsolni – jegyezte meg Aromo kissé tudálékosan.
Ezektől a gondolatoktól elcsöndesedett a társaság. Lógó orral néztek maguk elé.
– Úgy érted, még a sportpályán sem lenne világítás? Akkor aztán tényleg semmi értelme nem lenne az iskolának – vélekedett Ló Szerafin.
– Dömdödöm – szólalt meg ekkor Dömdödöm, aki szokásához híven eddig csak hallgatott.
Ezen mindannyian elgondolkoztak. Hogy valóban, menza nélkül, fűtés nélkül, világítás nélkül, vajon mi értelme lenne az iskolának.
– Dömdödöm – mondta egy kis szünet után ismét Dömdödöm.
– Dömdödömnek igaza van – jelentette ki Ló Szerafin –, ha meg van fűtés is, meg világítás is, meg menza is, akkor meg minek maga az iskola?
Senki sem válaszolt, ezen még sokkal jobban elgondolkodtak.
– Na, a nagyszerű hangulatra való tekintettel, kinek van még valami jó rémes ötlete? – kérdezte Mikkamakka, aki most érkezhetett, de eszerint egy ideje már hallgatta a társalgást. – Mondjuk… nem lenne igazgató?
– Az azért nem lenne akkora tragédia – jegyezte meg epésen Vacskamati.
– Bátorkodom megkérdezni – szólt közbe Szörnyeteg Lajos –, de akkor mégis, ki mondaná a beszédeket? Talán te szeretnél évnyitó beszédet tartani?
– Minek az? – lázadozott Vacskamati. – Az évnyitó beszédek szörnyen unalmasak.
– És szörnyen hosszúak – tódította Bruckner Szigfrid. – Emlékszem, egyszer olyan hosszú volt, hogy majdnem lekéstük az ebédet.
– Na jó, akkor ki tud valami még szörnyűbbet elképzelni? – kérdezte Mikkamakka.
Mindenki lázasan gondolkodott. Ha van fűtés, világítás meg menza, meg esetleg igazgató, akkor vajon mi hiányozna az iskolából?
– Mi lenne, ha tanítás sem lenne? Mondjuk valami nyavalya miatt sokan betegek lennének egyszerre, és bezárnák az iskolát… – eresztette szabadjára fantáziáját Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl.
Erre megint nagy csönd lett. Próbálták elképzelni ezt a lehetetlennek tűnő felvetést.
– Dömdödöm – szólalt meg egy idő után Dömdödöm.
– Dömdödömnek megint igaza van – jegyezte meg Szörnyeteg Lajos. – Akkor aztán mi sem találkoznánk.
Erre megint csönd lett. Jó nagy.
– Én tudok még ennél is rémesebbet – vette vissza a szót Mikkamakka. – Mi lenne, ha nem zárna be az iskola, lenne fűtés meg világítás, meg tanítás, Bruckner Szigfrid kedvéért még menza is, és mi is találkoznánk, de minek…
– Hogy érted, hogy de minek? – érdeklődött Nagy Zoárd.
– Hát úgy, hogy találkoznánk, de minek, mert például mindenki folyton csak veszekedne a másikkal – magyarázta Vacskamati. – És, teszem azt, még a tanárok is mindig csak undokak lennének.
– Te nyertél – mondta halkan Szörnyeteg Lajos –, ennél borzalmasabbat tényleg nehéz elképzelni.
– El kell ismernem, ez még annál is rosszabb lenne, mint ha bezárna a menza – állapította meg Bruckner Szigfrid.
Egyetértően hallgatott mindenki. Üldöngéltek a kidőlt fatörzsön meg a fűben, próbálták elképzelni, milyen lenne. A fiúk folyton verekednének, a lányok folyton veszekednének, a tanárok meg undokak lennének.
– Hát nekem ahhoz sem lenne kedvem, hogy betegyem a lábam az iskolába – vallotta be Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa, – akkor már szívesebben járnék faiskolába.
Elcsendesedett a kompánia, a jókedv is megfogyatkozott.
Ezúttal is Dömdödöm törte meg a csöndet:
– Dömdödöm.
Aztán határozottabban is megismételte:
– Dömdödöm – és föltápászkodva elindult az ösvényen az iskola felé.
– Dömdödömnek igaza van, sietnünk kell, hogy mi legyünk az elsők – mondta Aromo. – Ha ugyanis mi vagyunk az elsők, és nagyon-nagyon kedvesen fogadunk mindenkit, akkor utána majd mások is kedvesek lesznek az utánuk érkezőkkel.
– És akkor mindenki örül a másiknak, és senki nem akar majd veszekedni meg verekedni – tette hozzá Vacskamati.
– És talán még a tanárok is kedvesek lesznek! – pattant föl a helyéről Ló Szerafin.
– És talán az igazgató sem fog hosszú, unalmas beszédeket mondani – zárta le Mikkamakka, de ezt a többiek már nem hallották, Mikkamakka is csak a hátukat láthatta már.
Mire az iskolához értek, egymás hátát csapdosva, heherészve és hahorászva zúdult be a kapun az egész kompánia.
 
Amennyiben más sem kíván tanévnyitó beszédet tartani, a 2022/23-as tanévet – az elhangzottak szellemében – ezennel megnyitom!
 
Nyáry Zsigmond
igazgató

 

NYÁR

2022.06.22.

Június 25-től az iskolát zárva tartjuk.
 
Nyári ügyeleti napok:
Július 12-én 9 és 13 óra között a gimnázium épületében (Krisztina tér 4.)
Augusztus 3-án 9 és 13 óra között az általános iskola épületében (Kosciuszkó Tádé u. 3.)
 
Ebéd
A honlapról letölthető (Aktuális/letölthető dokumentumok) nyilatkozat beküldési határideje augusztus 10. Beküldhető elektronikusan az ebed@sztg.info címre.
Ebédbefizetés készpénzben:
Augusztus 22. 9 és 13 óra között a gazdasági irodán (Kosciuszkó Tádé u. 3.)
Ebédbefizetés átutalással:
Az átutaláshoz szükséges tudnivalókat a fenti nyilatkozaton megadott email-címre küldjük, az utalás határideje augusztus 18.
 
Tanévkezdés:
augusztus 26., péntek 8.30: pót- és osztályozóvizsgák, szintfelmérők csoportváltáshoz
szeptember 1.
általános iskola:
érkezés 7.45-re iskolai ünneplőben
9.00 Veni Sancte a templomban.
gimnázium:
érkezés 14.00-ra iskolai ünneplőben
17.00 közös egyházmegyei Veni Sancte a Bazilika előtti téren
 
Tankönyvek:
A tankönyveket az első tanítási napokon osztjuk.
 
Szép, ember-gazdagító nyarat kívánunk minden Diákunknak, Szülőnek és Kollégának!
 
Nyáry Zsigmond
igazgató

 

Visszajelzés az alsós osztályfőnöki munkáról

2022.05.23.

2019-ben a gimnáziumban indult el az osztályfőnöki visszajelző kérdőív, amely évről évre segíti az osztályfőnökök munkáját a pozitív visszajelzések motiváló erejével valamint a reflexió lehetőségével.
Idéntől szeretnénk ezt elkezdeni az általános iskolában is, először még csak az alsó tagozaton.
A kérdőív az alábbi felületen érhető el:
 
http://www.sztg.info/ofokerd.php

Minden osztály Szüleinek külön kódja van, amelynek beírásával egyenesen az adott osztályfőnökről töltik ki a kérdőívet. A kódot a központilag kiküldött levélben találják, illetve az osztályfőnököktől tudják elkérni.
Kérjük, a körülbelül 10 percet igénybe vevő visszajelzést legkésőbb május 30. hétfő estig küldjék el! Minél több válasz érkezik, annál árnyaltabb a kép, ezért kérjük, minden Kedves Szülő tiszteljen meg válaszaival.
Köszönjük, hogy a figyelmes és pontos – és természetesen anonim – kitöltéssel nagy mértékben segítik gyermekük osztályfőnökének munkáját!
 
Köszönettel:
Marx Nóra igh.

 

Visszajelzés a gimnáziumi osztályfőnöki munkáról

2022.05.10.

2019-ben indítottuk el először az osztályfőnökök munkájáról szóló visszajelző kérdőívet. Sajnos a vírus ebbe is beleszólt, nem láttuk értelmét a virtuális világban élő osztályoktól visszajelzést kérni. Most, hogy ezt a tanévet már ismét jelenléti oktatásban töltöttük, szeretnénk folytatni a megkezdett folyamatot, minden évben visszajelzést kérni.
Nagy segítség ez az osztályfőnököknek, lehetőséget ad az önreflexióra és a fejlődésre.
 
A kérdőív az alábbi felületen érhető el:
 
http://www.sztg.info/ofokerd.php

Minden osztály Diákjainak és Szüleinek külön kódja van, amelynek beírásával egyenesen az adott osztályfőnökről töltik ki a kérdőívet. A kódot a központilag kiküldött levélben találják, illetve az osztályfőnököktől tudják elkérni.
Kérjük, a körülbelül 10 percet igénybe vevő visszajelzést legkésőbb május 16. hétfő estig küldjék el! Minél több válasz érkezik, annál árnyaltabb a kép, ezért kérjük, minden Kedves Szülő tiszteljen meg válaszaival.
Köszönjük, hogy a figyelmes és pontos – és természetesen anonim – kitöltéssel nagy mértékben segítik gyermekük osztályfőnökének munkáját!
 
Köszönettel:
Az osztályfőnökök

 

Iskolapszichológia hírlevél

2022.05.03.

Szeretettel ajánljuk az EKIF iskoláinak iskolapszichológusai által összeállított hírlevelét.
   Iskolapszichológus hírlevél (PDF dokumentum, 2022.05.03., 5,1 MB)

 

GIOCHIAMO INSIEME IN ITALIANO!

2022.03.24.

Carissime famiglie italiane
che vivete nella nostra capitale a Budapest,
Siamo gli studenti del liceo San Gerardo e studiamo l'italiano come lingua straniera. Saremmo voluti andare in Italia, ma a causa del Coronavirus non ce l'abbiamo fatta. Per rimediare, organizziamo una settimana italiana nella nostra scuola.
Ci piacerebbe invitarvi (adulti, ragazzi e bambini) per un pomeriggio italiano dove vorremmo giocare ai giochi di società, conoscerci passando un po' di tempo insieme. Saremmo contenti se poteste venire e se poteste portare qualche gioco da tavolo con voi.
Se vorreste venire iscrivetevi per favore inviate una e-mail all’indirizzo erhardt.emese@gmail.com, entro il 31 marzo. Dobbiamo sapere quante persone vengono e se poteste portare giochi da tavolo.
La data è il 5 aprile 2022, dalle 15:00 alle 17:00. L'indirizzo è 1012 Budapest, via Kosciuszkó Tádé, numero 3.
 
Vi aspettiamo con affetto,
Gli studenti del liceo San Gerardo

 

 

Erasmus+

2021.12.20.

Legutóbbi Erasmus+ projektünk eredményeiről a Magyar Kurír és a Modern Iskola magazin online oldalán is olvasható beszámoló. Nagy köszönet a szervező tanároknak, hogy mindez megvalósulhatott!
 
Magyar Kurír
Modern Iskola

 

Szentségimádás

2021.11.26.

Szeretettel várunk mindenkit hagyományos szentségimádásunkra.
   24 órás szentségimádás (PDF dokumentum, 2021.11.26., 657 kB)

 

Iskolapszichológusok hírlevele

2021.11.06.

Szeretettel ajánljuk az EKIF iskoláinak iskolapszichológusai által összeállított hírlevél következő számát, mely most a kamaszkort állítja fókuszba.
   Iskolapszichológus hírlevél (PDF dokumentum, 2021.11.06., 2,3 MB)

 

Utazás Kárpátaljára a „Határtalanul” programmal

2021.10.10.

HAT-20-03-0326 számú pályázat keretében
 
Ebben az évben (2021. szeptember 27-től október 1-ig) a 12.-es évfolyamunk Kárpátaljára utazott, amelynek nagy várakozással indultunk neki. Nem tudtuk pontosan mire számíthatunk, annyit viszont bizonyosan, hogy egy nem mindennapi kirándulás kezdeténél járunk.


Beregszász utcái és a focimeccs a helyi iskolásokkal mindjárt az elején megadták a kellő lendületet és nyitottságot. Az összetartozás bizsergető érzése járt át minket a Rákóczi kastély és Munkács várának falai alatt. A kultúra és a történelem hol a Tisza forrásánál csorgadozott, hol éppen egy fatemplom árnyékában itatott át minket. Érzéseink széles palettája társult mindezekhez az élményekhez. A Szinevéri tengerszemnél mély nyugalom, szállásadóink történetein keresztül izgalom és kíváncsiság tükröződött a szemekben. A buszúton hegyek és patakok nevéhez fűződő legendák fokozták a látvány varázsát.
Elutaztunk tehát egy helyre, ahol mindennek története van. Az emberek kötődése ezekhez a történetekhez és egymáshoz, tartásuk és kitartásuk példa lehet számunkra. Rengeteg új inger ért minket, melyek tapasztalattá formálódtak bennünk, így mindenképpen épültünk általuk.

Budapest, 2021.10.10.
 

 

 

Tanévkezdés

2021.08.24.

Kedves Szülők!
 
Az új tanév indítása a moza naplóban időbe telik, a napló indításáig türelmüket kérjük. Jelenleg belépni sem tudnak. A napló indításáról értesíteni fogjuk Önöket, új tanulóinknak is akkor osztjuk a belépéshez szükséges adatokat.
A honlap felületén is folyamatosan frissítjük a dokumentumokat, az éves menetrend már elérhető, az órarend eléréséig szintén türelmüket kell kérjük.

 

NYÁR

2021.06.18.

Június 23-tól az iskolát zárva tartjuk.
 
Nyári ügyeleti napok:
Július 7-én 9 és 13 óra között az általános iskola épületében (Kosciuszkó Tádé u. 3.)
Augusztus 4-én 9 és 13 óra között az általános iskola épületében (Kosciuszkó Tádé u. 3.)
 
Ebédbefizetés készpénzben:
Augusztus 24-25. 9 és 13 óra között a gazdasági irodán (Kosciuszkó Tádé u. 3.)
Ebédbefizetés átutalással:
Az átutaláshoz szükséges tudnivalókat a megadott email-címre küldjük, az utalás határideje augusztus 25.
 
Tanévkezdés:
augusztus 25., szerda 10.30: osztályozóvizsgák, szintfelmérők csoportváltáshoz az általános iskola épületében
szeptember 1.
érkezés 7.45-re iskolai ünneplőben
9.00 Veni Sancte a templomban
 
Tankönyvek:
A tankönyveket az első tanítási napokon osztjuk.
 
Szép, ember-gazdagító nyarat kívánunk minden Diákunknak, Szülőnek és Kollégának!
 
Nyáry Zsigmond
igazgató

 

Szép Szó Kávézó

2021.06.15.

A Szép Szó Kávézó a vírushelyzet miatt idén csak digitálisan valósulhatott meg. Ennek maradandó gyümölcse itt elérhető.
   Szép Szó Kávézó (PDF dokumentum, 2021.07.14., 35,9 MB)

 

Közösségi szolgálat karantén alatt?

2021.06.12.

A gimnazista diákoknak, akiknek 50 óra közösségi szolgálatot kell az érettségiig szerezniük, az elmúlt időszakban alig adódott erre lehetőségük, pont a közösségi létünk volt igazán lekorlátozva.
Aztán a véletlen úgy hozta, hogy egy volt Gellértes szülőtől, Nyulasi Tibortól, a János kórház Covid-osztályának főorvosától megtudtuk, hogy az ápoló személyzet örülne egy kis lelki megerősítésnek ebben az embert próbáló időszakban. Persze sok kérdés felmerült a biztonságos átadástól kezdve, hogy hogy egyeztessük össze a tanítással, de hála a Vezetőség és Kautnik András közösségi szolgálatos kolléga támogatásának, az osztályfőnökök pozitív hozzáállásának, a szülők jóindulatának, a gyerekek lelkesedésének végül sikeresen megvalósult az ötlet.
Április 26-tól május 10-ig 15 napon át minden nap jutott a kórház dolgozóinak egy-egy doboz édes vagy sós süti, amit a gyerekek készítették és szállították be a kórházba. Olyan sok jelentkező volt, hogy a legtöbb napon akár 2-3 csomag is érkezett, ezek elosztásában a kórház sajtóreferense segített nekünk. A programban végül 42 diák vett részt, összesen kb. 45 kg sütemény elkészítésével.
És hogy hol itt a lelki támogatás? Mi, Gellértesek Léleksütiként emlegettük a programot és a gyerekeket arra biztattuk, hogy a süteményeken túl valamilyen kedvességgel is fejezzék ki hálájukat az ápolók, orvosok felé. Május 12-re, az ápolók napjára még alsósaink is készítettek rajzokat, amit a kórház faliújságjára tettek ki. Bár a kórházban nem tudták, hogy mi a mi programunk neve, a visszajelzések arról szóltak, hogy nagyon jólesett a sok szívet melengető levél, írás, rajz.
Jó, hogy sikerült örömet szerezni azoknak az embereknek, akik emberfeletti módon helyt álltak értünk, hozzátartozóinkért, a betegekért! Köszönjük!

 

 

Tervezett dolgozatok május 31-június 4.

2021.05.31.

   Dolgozatok osztályonként (PDF dokumentum, 2021.05.31., 496 kB)

 

Tervezett dolgozatok május 24-28.

2021.05.21.

   Dolgozatok osztályonként (PDF dokumentum, 2021.05.20., 499 kB)

 

Tervezett dolgozatok május 17-21.

2021.05.14.

   Dolgozatok osztályonként (PDF dokumentum, 2021.05.14., 421 kB)

 

Újranyitásról

2021.05.08.

   Igazgatói levél az újranyitásról (PDF dokumentum, 2021.05.08., 488 kB)

 

Iskolapszichológia hírlevél

2021.05.08.

Szeretettel ajánljuk az EKIF iskoláinak iskolapszichológusai által összeállított hírlevelét, mely az iskola újraindulásának nehézségeit tárja fel és ad tippeket.
   Iskolapszichológus hírlevél (PDF dokumentum, 2021.05.08., 3,6 MB)

 

Általános iskola "visszatéréséről"

2021.04.13.

Orbán Viktor miniszterelnök úr április 14-i bejelentésének értelmében az alábbi levélnek már csak az alsó tagozatra vonatkozó részei érvényesek. A felső tagozatra a korábbi, online oktatásról szóló szabályaink az irányadók. (Ld lejjebb, március 8-i hír.)
   Az általános iskola offline újraindulása kapcsán (PDF dokumentum, 2021.04.13., 105 kB)

 

Reggeli imák

2021.04.13.

Kedves Gellértes Család!
 
Folytatjuk a reggeli imák közvetítését hétfőn és pénteken reggelente a gimnázium Betleheméből. Az imák az iskola youtube csatornáján találhatók. Az élő közvetítés 7.45-kor kezdődik (kb 10-15 perces imák), de későbbi időpontban is elérhető.

 

Iskolapszichológusok hírlevele

2021.03.26.

Szeretettel ajánljuk az EKIF iskoláinak iskolapszichológusai által összeállított tavaszi hírlevelet.
   Iskolapszichológus hírlevél (PDF dokumentum, 2021.03.26., 1,7 MB)

 

Adó 1% felajánlása

2021.03.26.

Tisztelt Szülők!
 
Kérjük, hogy adóbevallásuk mellékleteként nyilatkozzanak adójuk 1+1%-áról.
Örömmel vesszük, ha egyrészt a Magyar Katolikus Egyház (technikai száma 0011) számára, a másrészt Alapítványunk számára ajánlják fel. Adószámunk: 18048779-1-41
   Adó 1% felajánlása (PDF dokumentum, 2021.03.26., 3,6 MB)

 

Nagyböjti reggeli imák

2021.03.10.

Nagyböjtben továbbra is közvetítünk reggeli imákat iskolánk youtube csatornáján. Az imák reggel 7.45-kor kezdődnek, de tetszőleges későbbi időpontban is visszanézhetők.
 

 

Az általános iskolai online oktatásról

2021.03.08.

   Online órarend az alsó tagozat számára (2021.03.08., 9 kB)
   Online órarend a felső tagozat számára (2021.03.08., 9 kB)
   Igazgatói levél a digitális oktatás szabályairól (PDF dokumentum, 2021.03.08., 274 kB)

 

Mateking

2021.02.15.

Az utóbbi egy év rászoktatott bennünket, hogy újabb és újabb online tananyagot fedezzünk fel, keressük az online elérhető könyveket, videókat, alkalmazásokat.
A tavaszi karantén ideje alatt örömmel fedeztem fel az addig csak kicsit ismert mateking.hu honlapot, melyet nagyon jól tudtam használni. Kiválóan alkalmas mind az euklideszi, mind a faktos csoportom számára. Bár a személyes magyarázatot, offline tanítást pótolni nem tudja, de nagy segítség a diákoknak a tananyag önálló feldolgozásához.
 
A Mateking csapata a 2020-as évben ismét elnyerte az Év honlapja díjat. Ennek örömére néhány iskolát megajándékoztak a honlapjuk ingyenes használatával. Mi is kértük és meg is kaptuk. Minden gimnazista diákunk kapott egy kódot, mellyel regisztrálva a teljes középiskolás matematika anyaghoz hozzáférést kapott.
 
Köszönjük a matekinget működtetők lelkes munkáját, igyekszünk okosan és sokat használni a honlapot!
 
Tegzes Kinga matematika tanár

 

 

Továbbtanulási tájékoztató a 12. évfolyam számára

2021.01.07.

Közeledik az érettségire és felvételire jelentkezés határideje: február 15.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket – elsősorban a 12. évfolyam szüleit és a diákokat – 2021. január 12-én, kedden 17 órára a felvételivel kapcsolatos tájékoztatásra. (Várhatóan kb. 19.00 óráig tart.)
A járványhelyzet miatt online tájékoztatót tartunk.
Csatlakozás itt.
Téma: pontszámítás; jelentkezés érettségire, felsőoktatásba. (Az OKJ-s képzésekről nem lesz szó.)

 

Iskolapszichológia hírlevél

2020.12.24.

Szeretettel ajánljuk az EKIF iskoláinak iskolapszichológusai által összeállított karácsonyi hírlevelet.
   Iskolapszichológusi hírlevél karácsonyra (PDF dokumentum, 2020.12.24., 4,2 MB)

 

Adventi reggeli imák

2020.12.01.

Adventben a tavaszihoz hasonlóan ismét követhetők reggeli imáink iskolánk youtube csatornáján. Most elsősorban az otthonról tanuló gimnazistáinkra gondolunk, de természetesen mindenkinek örülünk, aki velünk imádkozik. Az imák reggel 7.45-kor kezdődnek, de tetszőleges későbbi időpontban is visszanézhetők.

 

A gimnáziumi online oktatásról

2020.11.13.

   Online órarend a gimnázium számára (PDF dokumentum, 2020.11.13., 130 kB)
   Igazgatói tájékoztató levél (PDF dokumentum, 2020.11.13., 289 kB)

 

Budavári Lengyel Önkormányzat adománya

2020.10.20.

A Budavári Lengyel Önkormányzattól kaptuk ezt az adományt, melyet a tervezett és reméljük, hamarosan megvalósítható lengyelországi Erasmusos programra fordítunk.
Köszönjük az adományt!
 

 

Iskolapszichológia hírlevél

2020.09.25.

Szeretettel ajánljuk az EKIF iskoláinak iskolapszichológusai által összeállított őszi hírlevelet.
   Iskolapszichológus hírlevél (PDF dokumentum, 2020.09.25., 5,3 MB)

 

Budavárért Emlékérem

2020.09.16.

Nagy örömmel adjuk hírül, hogy Király Gábornét ("Marika nénit") – ki igazgatóhelyettesként 27 éven át mély elkötelezettséggel szolgálta Iskolánk ügyét – Budavár polgármestere A Budavárért Emlékéremmel tüntette ki.

Szeretettel gratulálunk a díjhoz!
 
A díjátadóról készült felvétel a Budavári Önkormányzat facebook oldalán tekinthető meg.
 

 

Jelentkezés plusz két tesire

2020.09.06.

Kérjük a 10., 11., 12. évfolyam diákjait, hogy az alábbi linken jelentkezzenek a választható testnevelés órákra.
http://sztg.info/tornaora.php
Ugyanitt lehet jelezni, ha valaki egyesületi igazolást hoz, illetve ezen a felületen fel is tölthető az igazolás. Az egyesületi igazolás csak szülői kérvénnyel együtt érvényes. Az ehhez szükséges nyomtatvány a "letölthető dokumentumok" fül alatt található.
Jelentkezési határidő: szeptember 10.

 

Igazgatói levél a járványhelyzetről

2020.09.04.

Kedves Szülők!
 
Bizonyára várták már, hogy tájékoztatást kapjanak, miként igyekszik Iskolánk megoldani a lehetetlent: a járvány okozta bizonytalan helyzetben kiszámítható, biztonságos tanévkezdésről gondoskodni Diákjainknak (valamint Szüleiknek és Tanáraiknak).
Törekedtünk kerülni a kapkodást, igyekeztünk az első napok tapasztalataival fölvértezve végiggondolni közös ügyeinket és a járvány által elénk állított kihívásokból adódó feladatokat.
Mindezek alapján az alábbiakban igyekszünk összefoglalni a legfontosabbakat:
 
Három alapelvet szükséges hangsúlyozni:
1. Iskolánk mindenben eleget tesz a járványügyi előírásoknak, nem formál (nem is formálhat) jogot arra, hogy a ránk is vonatkozó szabályok bármelyikének szükségességét mérlegeljük.
(A járvány iskolai kezelését illetően sok javaslat is megfogalmazódott, ezen ajánlások sok esetben evidenciának tekinthetők (mint például a megfelelő fertőtlenítőszerek használatának és pótlásának rendje); még több esetben pedig a gyakorlatban kivitelezhetetlennek bizonyulnak (például a tantermi térköztartás biztosítása a csoportlétszámok csökkentése, az osztályok bontása által).
E szabályok és ajánlások már a médiából is jól ismertek a téma részletei iránt érdeklődők számára.)
2. Iskolai közösségünket nemcsak a járvány, hanem a társas kapcsolatok fenntartásának nehézsége és közösségi programjaink hiánya (pl. nagy közös Szent Gellért-zarándoklatunk elmaradása) is veszélyezteti. Fontos tehát hangsúlyoznunk azt is, hogy a kötelező járványügyi fegyelem megtartásán túl nem szándékozunk a központi előírásoknál szigorúbb érdemi szabályokat bevezetni.
3. A fentiekből adódóan, ameddig megtehetjük (vagyis egészen addig, míg – részleges vagy teljes – iskolabezárásra, távoktatásra vonatkozó utasítást nem kapunk), ha korlátozásokkal is, de hagyományos módon igyekszünk működni.
(Annak érdekében, hogy szükség esetén minél zökkenőmentesebb legyen az átállás, a tavaszi távoktatás idején kialakított digitális felületet „takarék lángon” üzemben tartjuk; hibáit folyamatosan javítgatni, használatát egységesíteni igyekszünk.)

Megköszönve eddig is örömmel tapasztalt együttműködésüket, az alábbi – egész közösségünk védelmét szolgáló – rendkívüli intézkedésekről szeretnék tájékoztatást adni:
 
1. Mindkét iskolaépületünkbe csak lázmérés után, lázmentes állapotban szabad belépni (a lázmérést portásaink végzik érintésmentes lázmérővel).
2. A kapukhoz érintésmentes fertőtlenítőszer-adagolókat telepítettünk, belépéskor mindenki számára kötelező a kézfertőtlenítés. (Hamarosan újabb automata adagolókat is elhelyezünk mindkét épületben.)
3. Nagyobb Diákjaink számára a következő munkanaptól fogva az iskola közösségi tereiben a maszk viselése kötelező, alsós gyermekek esetében ajánlott.
4. Kérjük a Kedves Szülőket, hogy csak igazán szükséges esetben jöjjenek be az épületbe. Ha így alakul, ebben az esetben – mint minden más látogatótól is – azt kérjük: viseljenek maszkot!
5. Kérünk mindenkit, hogy gyermeke iskolába való bocsátását illetően legyen nagyon körültekintő és felelősségteljes. Ha kicsit is indokoltnak tűnik, tartsa otthon gyermekét, és erről haladéktalanul értesítse osztályfőnökét is! Jelen rendkívüli helyzetben a szülő írásbeli jelzése is elegendő a hiányzás igazolásához.
6. Ha napközben valamely diákunknál betegség tüneteit észleljük, azonnal elkülönítjük társaitól, értesítjük a szülőt, s azt kérjük, lehetőségihez képest minél hamarabb jöjjön érte/engedje haza.
 
Kedves Szülők!
Bízva abban, hogy eljárásrendek, jogszabályok, protokollok hosszas idézetekkel illusztrált részletezésénél – mint már annyiszor – most is hatékonyabbnak bizonyul a józan és szeretetteljes hang; mindent összegezve ennyit javaslok és kérek:
Függetlenül attól, hogy mi magunk mennyire félünk/nem félünk a járványtól, felelősséggel vigyázzunk egymásra; fohászokkal és konkrét segítségnyújtással, továbbá a szabályok betartásával és betartatásával támogassuk egymást ebben a nehézségekkel, olykor tragédiákkal teli, de sokszor váratlan lehetőségeket és új nézőpontokat kínáló időszakban!
 
Üdvözlettel:
Nyáry Zsigmond
igazgató

 

Evezőstúra Szigetközben 2020. június 15-20.

2020.09.01.

Mottó: „ …Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!
(P.S.)
 
Három hónap „szünet” után találkozhattunk ismét egymással s indultunk el Ottó bácsi vezetésével egy izgalmasnak ígérkező evezőstúrára a Szigetközbe. Dunasziget nyugodt, még szinte kihaltnak tűnő kempingje várt bennünket: 22 felső tagozatos diákot az ötödik, hatodik és hetedik osztályokból, valamint két, sportos – egy evezős és egy vízipólós – gimnazista fiút, hogy hat nap alatt felfedezzük a Duna zegzugos ágait vezetőink, Pista bácsi és Ágoston segítségével.
A júniusi esős idő – állandóan vizesek lettünk felülről is – sem szegte kedvét a belevaló, lelkes és kitartó csapatnak, hogy minden nap vízre szálljunk: rövid bevezető és „ismerkedő” túrák után hosszabb és vadregényesebb, „szúnyogosabb”, veszélyesebb, hordalék ágakkal teli szakaszok következtek. Volt kenu átemelés, borulás, mentés, kisebb örvénnyel való megbirkózás is. A legnagyobb erőpróba talán a „szakítás” volt, amikor is hömpölygő árral szemben, a V alakot kihasználva kellett a hajót egyenesben tartva felfelé evezni. De nagy élmény volt a Denkpál-hallépcső megtekintése, a hídról való vízbe ugrálás, vagy egy holtágban való délutáni strandolás is. Leghosszabb és legszebb túránk, mintegy 20-25 km a rajkai zsiliptől indult, a dunakiliti vízerőművet útba ejtve a doborgazi szakaszon eveztünk tovább egészen a dunaszigeti kempingig. A nagyjából 800 km hosszú szigetközi kanyargós és labirintusszerű Duna szakaszból a cikolai mellékágrendszert ismertük meg leginkább, ahol az egy hét alatt mintegy 100 km-t eveztünk. Ám nem csak eveztünk, sokat hallhattunk a táj földrajzáról, vízrendszeréről, a vízerőművek rendszeréről és működéséről. Illetve nap, mint nap testközelből tapasztalhattuk meg és rácsodálkoztunk a környék élővilágára: láttunk hódvárat, „kormoránfát”, fekete-gólyát, szürke- és kanalas gémet, réti héját és rétisast, hermelint; vízililiomokat és tavirózsákat különböző színekben pompázni. A nagyvadak közül őz, szarvas és vaddisznó került, illetve „úszott” az utunkba.
Volt részünk lelki töltekezésben is: Dunasziget plébániatemploma Jézus Szíve templom. Az ő ünnepén szentmisén vehettünk részt, majd a piarista plébános atya, Lupus Atya egy agapéval egybekötött és tanulságos lélekemelő beszélgetésre várt bennünket.
Igazgató Úrnak köszönjük a lehetőséget, hogy a pandémia árnyékában engedett minket táborozni és ez által ilyen szép élményekhez jutni. Ottó bácsinak az alapos és kitartó szervezést, az autóval minket szállító Szülőknek pedig a lehetőséget köszönjük, hogy lejutottunk erre a szép helyre, ahova visszavágyunk! A közösségi élményt a vagány Gellértes felsős diákság garantálta! Gondolom, jövőre még többen leszünk!
Szende Ágnes
 

 

Veni Sancte - változás

2020.08.28.

Járványügyi megfontolásokból az eredetileg tervezett 9 órakor kezdődő közös Veni Sancte szentmise helyett szeptember 1-jén két szentmisénk lesz: 8 órától a gimnázium számára, 11 órától az általános iskola számára.
A szentmiséken a szülők részvétele nem tilos ugyan, de nem javasolt.

 

Ebédbefizetés

2020.08.19.

Tisztelt Szülő!
 
Technikai okok miatt új beiratkozóink sajnos még nincsenek az online ebédbefizetős rendszerben, nem kaptak étkezési befizetési értesítőt. Így ők az első ebédbefizetést még nem tudják átutalással intézni.
 
Amennyiben az Ön számára nem érkezett meg az értesítő és gyermeke 2020. szeptember 01-től étkezni szeretne, arra kérjük, készpénzben fizesse be az ebéd árát 2020. augusztus 24-én vagy 25-én 9 és 13 óra között a 1012 Bp. Kosciuszkó Tádé u.3. szám alatti épület gazdasági irodájában.
Szeptember elején lesz lehetőség pótbefizetésre, de ők csak szeptember 7-től ebédelhetnek.
Köszönöm megértésüket.

Tisztelettel:

Bögösné Németh Éva
gazdasági vezető

 

Trianon 100

2020.06.04.

A játék itt érhető el, a színdarab pedig itt.
 

 

Digitális átállás

2020.03.28.

Csokorba szedjük a digitális oktatással kapcsolatos híreket, segítségeket, hogy szükség esetén könnyebben visszakereshetők legyenek az információk.
 
Ügyeleti idő az iskolában – elsősorban telefonon (225-0638) – hétköznap 10.00-12.00
Emailes elérhetőségeinken folyamatosan megtalálnak bennünket.
 
A digitális oktatással kapcsolatos korábbi leveleinket, illetve a konzulátációs órarendet a cikk alján lévő dokumentumokban találják.
 
Az office 365 használatával kapcsolatos oktató videóink az iskola youtube csatornáján itt érhetők el.
Ezen felül nagyon hasznos segítséget nyújtanak Erdész Balázs oktató videói, pl. ez.
 
Szintén a youtube csatornánkon lehet bekapcsolódni a reggeli imákba. 8:00-tól megy az élő közvetítés, amely rögzítésre kerül, így a családnak alkalmas későbbi időpontban is lehet kapcsolódni a közös imához.
 
Segítségkérés, észrevétel küldése:
Technikai, informatikai problémáikkal informatikusainkat a hd.sztg@gmail.com címen érhetik el. A digitális oktatás rendjével, szervezésével kapcsolatos kérdésekben a digitalis.sztg@gmail.com címre írjanak nekünk. Természetesen az iskolavezetés ismert, a honalpunkon megtalálható címei is élnek. Kérjük, leveleiket a levél tárgyának megfelelő egyetlen címre küldjék (a több címre elküldött azonos levél csak zavart okoz), minden levélre válaszolunk.

   Évzárásról a gimnáziumban érintett szülőknek (PDF dokumentum, 2020.05.26., 208 kB)
   Az általános iskolában érintett szülőknek (PDF dokumentum, 2020.05.25., 500 kB)
   Érettségi szünet (PDF dokumentum, 2020.04.23., 207 kB)
   Szünetek, online óra, értékelés (PDF dokumentum, 2020.04.07., 92 kB)
   0. hét tapasztalatairól, online órarendről (PDF dokumentum, 2020.03.23., 59 kB)
   Konzultációs órarend (2020.03.23., 153 kB)
   Digitális felületről, tanrendről (PDF dokumentum, 2020.03.18., 221 kB)
   Igazgatói levél a tervekről (PDF dokumentum, 2020.03.16., 137 kB)

 

Búcsú

2020.03.21.

Kedves Szülők, Kedves Diákok, Kedves Gellértes Közösség!
 
Egy hete pénteken, egy nappal az iskolák bezárása előtt – noha szüneti nap volt, noha hirtelen jött az ötlet – sok tanár gyűlt össze a gimnázium udvarán. Ott, ahova a szomszédos szeretetotthon vendégszobájának ablaka nyílik; mely szobában – akkor szinte már magatehetetlenül – Mihály atya feküdt súlyos betegen. A számára egyik legkedvesebb éneket („ Az Úristent magasztalom” kezdetűt), majd az ároni áldást énekeltük el ablaka alatt; hangszeres kísérettel bezengve az udvart. Az éneket befejezve ő maga már nem, de helyette testvére jelent meg az ablakban. Kezével némán mutatta: Mihály atyának folynak a könnyei.
 
"Talán búcsú" -- ezt írtam aznap este a tárgymezőbe, mikor a tanári levelezőlistán a délutánról szóló rövid beszámolót megosztottam Tanárkollégáimmal.
 
Most már tudjuk: az a megindító, mégis felemelő néhány perc valóban a búcsúvétel, az Útra bocsátás, az elengedés gesztusa volt gellértes iskolai közösségünk részéről.
 
Mihály atya ma reggel 6.40-kor Hazaérkezett.
 
https://www.magyarkurir.hu/hirek/elhunyt-vigassy-mihaly-papai-prelatus?fbclid=IwAR0xspPtyt5-W9Kbw4OCgO_krXGxfwOzeh7jiUxUgenoGN5SpsYF6tJdG-Q
 
A hivatalos híradáson túl, nekrológ helyett legyen szabad néhány személyesebb, végtelenül szubjektív mondatot is megfogalmaznom:
 
Mihály atya hazatért.
 
Nem vitte magával fekete táskáját, nem vitte magával megsárgult kéziratait, nem vitte magával a nyári hőségben hátul izzadtságfoltos papi civiljét. Nem vitte magával kis becsavarható fejű szenteltvíztartóját, sőt a szemüvegét is az éjjeliszekrényen hagyta.
 
De magával vitte a szalagavatós tanári műsor orgonasíp-csőkészletéből a G hangot. Magával vitte az első találkozást, 2003 nyarát, a sportnapon a bélapátvalvi réten szerzett gólját. Magával vitte a 24 órás szentségimádás hajnali csöndjét, magával vitte az első velencei zarándoklat tengerparti zárómiséjének áldoztatás alatti sós ízű szellőjét, magával vitte a leányfalui éjszakában felzengő nevetést, magával vitte a 2.-os Dalma éppen térdéig érő váratlan és szoros ölelését.
 
Magával vitte, letette az Úristen lába elé, és mikor magyarázatba kezdett volna, az Úr csak ennyit szólt:
 
- Tudom...
 
És hellyel kínálta a jobbján.
 
Most ott ül.
 
Egy rövidke időre, éppen csak az örökkévalóságig, megpihen azon a széken. Ott, ahol a legjobb, ahova mindig is vágyott. Ahova megtérnek azok, akiket Magához szólított, és akik követték a hívó szót.
 
Onnan gondol ránk. Ránk, akiknek ügyét nem a szívén, hanem a szívében hordozza.
 
Nyáry Zsigmond

 

Kárpátalján jártunk

2020.03.10.

A Határtalanul pályázat keretében az osztály Kárpátaljára utazott néhány napra. Már nagyon vártuk az utazást, hogy megismerjük II. Rákóczi Ferenc fejedelem életének állomásait.
Kárpátaljára vonattal jutottunk el, majd Munkácsról egy külön busz vitt minket mindenfelé. István bácsi kalauzolt bennünket az érdekes helyszínekre. Megnéztük a Munkácsi várat, ami Kárpátalja egyik legjelentősebb, épségben fennmaradt vára, amely a város déli részén, a Latorca kanyarulatánál, a vidék fölé magasodó sziklabérc tetején áll. Már messziről lehetett látni ezt a síkságból kimagasló várat.
Sétáltunk az Ung folyón átívelő gyaloghídon, láttuk Európa leghosszabb hársfasétányát a parton. A várkertben a kiterjesztett szárnyú bronzból készült turulmadarat.
Nagyon érdekes volt a Felsőgereben mellett található bunker, ami Ukrajna legnagyobb, épen maradt bunkere az Árpád – vonal. Ez tulajdonképpen a II. világháborúban a magyar királyi honvédség északkeleti védvonalát képezte.
Felmentünk a Vereckei – hágóhoz, ahol hóesésben megnéztük a honfoglalás kőből állított emlékművét. Ez a szobor a hét magyar törzset, az alsó kő pedig a vérszerződés kelyhét jelképezi, amelybe a hét vezér a vérét összefogta, s ebből született meg a magyar nemzet. Az oltárkő mindkét oldalán kereszt van kifaragva. Vannak, akik a hat alsó tömböt a turul szárnyaiként, a felsőt a törzseként értelmezik, míg a belső üres rész pedig Emese.
Szállásunk Beregszászon volt, a Pásztor Ferenc Zarándokházban laktunk. Esténként pingpongoztunk, fociztunk és megismerkedtünk helybéli fiatalokkal, akik egyik este énekeltek nekünk, egy másik csoporttal pedig közös focizást szerveztünk.

 

 

Lengyel-magyar diákprojekt elkészítő találkozója

2020.03.04.

A Państwowe Liceum Sztuk Plastycznych im. Józefa Chełmońskiego w Nałęczowie művészeti iskola négy pedagógusa látogatott iskolánkba 2020. január 14-16. között. A látogatás célja egy most kezdődő, „Boost your mental and physical health” című Erasmus+ projekt előkészítése volt. Ahogy a cím is mutatja, a projekt célja az egészségmegőrzés és stresszkezelés a művészet, a mentálhigiéné és a mozgás eszközeivel.
A vendégek között volt az iskola jelenlegi megbízott igazgatója, Anna Krzeszowska, egy angoltanár, Magdalena Sołtys, valamint Andrzej Oboz és Mirosław Iwański, akik művészeti tárgyakat oktatnak az iskolában, például szobrászatot, kosárfonást, famegmunkálást és fényképészetet. Magyar részről a projekt szervezői Baranyi Andrea, Zsombory Edit és Kovács Petra angoltanárok.
A nálunk töltött 3 nap során lehetőség volt a projekt tartalmának részletesebb kidolgozására, a lengyelországi és magyarországi 6 napos projekttalálkozók megtervezésére, a gyakorlati tennivalók megvitatására. A vendégek találkoztak iskolánk vezetőivel, valamint azokkal a diákokkal is, akik a projektben részt vesznek (16 fő 10. évfolyamos tanulóval). A projektmunka mellett alkalom nyílt budapesti városnézésre is: ebben iskolánk diákjai segédkeztek, röviden bemutatva Budapest fő látványosságait.

Az előkészítő sikerrel zárult. Mindannyian nagyon várjuk már az első diáktalálkozót, melyre márciusban kerül sor.
 
A Szervezők
 

 

Iskolapszichológia hírlevél

2020.03.04.

Szeretettel ajánljuk az EKIF iskoláinak iskolapszichológusai által összeállított hírlevelet.
   Iskolapszichológus hírlevél (PDF dokumentum, 2020.03.04., 366 kB)

 

Vallásos Erasmus? Igen, valóban lehetséges.

2019.10.21.

Jerez Lora Tamayo-i szaléziak cikke a magyarországi látogatásról
https://www.salesianos.edu/Articulos/11716/1/1/-Un-Erasmus-religioso-Pues-s-?s=f
10/21/2019
A Jerez Lora Tamayo iskolában dolgozó szaléziak megvalósították azt a törekvést, hogy a hitet összekapcsolják az Erasmus+ programmal. E cél kezdetben lehetetlennek tűnt, különösen ezekben az időkben, amikor szinte bocsánatot kell kérnünk vallásos meggyőződésünk megvallásáért. Bevalljuk, hogy a csoportot vezető fantasztikus tanároknak kevés reményük volt, hogy a projektet jóváhagyják, de csoda történt. Valami szokatlan. Az eredmény pedig minden várakozásunkat felülmúlta, és a szalézi szellemiség minden egyes programban megjelent és mindent átjárt: reggeli imák, Eucharisztia megünneplése, hitünk megosztása a reflexiók pillanataiban, és még sorolhatnánk.
A spanyol csoportot a tanárok részéről RocíoIgnacio és Sandra Galante kísérte, a szalézi atyákat Marco Martínez képviselte.
A "Manuel Lora Tamayo" Oktatási Központ a KA229-es Európai Uniós projektben vett részt, melynek címe: „Értékeink felfedezése és a modern kor kihívásaival való szembenézés”. Ez a projekt „Az Oktatás Nemzetközivé Tétele” (SEPIE) célját is szolgálta, hiszen három európai ország részvételével zajlott.
A három iskola név szerint a következő volt: a koordinátor Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Budapestről, a dublini Le Chéile Secondary School Írországból és a C.S. Manuel Lora Tamayo Jerez de la Frontera-ból, Spanyolországból.
A projekt összesen 17 hónapig tart, 2018. szeptember 1-től 2020. január 31-ig.
Az Erasmus+ diákcsere program folyamán a résztvevők minden egyes látogatás alkalmával közelebb kerültek keresztény gyökereik és értékeik megismeréséhez. Ezáltal megtapasztalhatták és megvitathatták, hogy a keresztény identitás hogyan segít a modern élet kihívásaival való megbirkózásban.
A projektben résztvevő spanyol diákok első kézből szerezhetnek tapasztalatot különböző európai kultúrákról, miközben az angol nyelvet is gyakorolják, mivel ez a résztvevők közötti kommunikáció nyelve.
 

Angolból fordította Baranyi Andrea

 

 

Novemberi ebédbefizetés

2019.10.16.

Novemberre készen lesz az új épületünkben az ebédlő és a konyha.
Ez azt jelenti, újra tudunk a gimnazistáknak is ebédelési lehetőséget biztosítani, az általános iskolások pedig elbúcsúzhatnak a környező vendéglőktől.
A régi rend visszaállításáig az a kérésünk, hogy a novemberi ebéd árát mindenki egységesen készpénzben fizesse be. Aki még nem adott le friss nyilatkozatot az ebédhez, attól ebédpénzt csak kitöltött nyilatkozattal együtt tudunk elfogadni. (Gimnáziumban sok 9.-estől megkaptuk, de felsőbb évfolyamon még nem kértük. A nyilatkozat a honlapunkról letölthető Aktuális/letölthető dokumentumok között találják.)
Ebédbefizetés: október 17-18. csütörtök-péntek az általános iskolásoknak a gazdasági irodán, a gimnáziumban a titkárságon.
Az ebéd ára:
Teljes ár: ebéd 410 Ft; ebéd+uzsonna: 500 Ft
Kedvezményes: ebéd 205 Ft; ebéd+uzsonna 250 Ft
 
November hónapban 20 munkanapunk lesz, tehát a fizetendő összegek:
Teljes ár:
Csak ebéd: 8 200 Ft, Ebéd+ uzsonna: 10 000 Ft
Kedvezményes:
Csak ebéd: 4100 Ft, Ebéd+ uzsonna: 5 000 Ft
 
Gimnazisták csak ebédet kérhetnek.
A szeptemberi ebédlemondásokat a fenti összegekből levonjuk.
 
Köszönjük az eddigi türelmüket, megértésüket!

 

Továbbtanulási tájékoztató a 11. évfolyam számára

2019.10.03.

A kétszintű érettségi bevezetésével teljesen átalakult a felvételi rendszer. Azóta folyamatosan további (idén elég fontos!)változások léptek életbe. Az ebben való eligazodásban szeretnénk segíteni, ezért szeretettel várjuk az érdeklődőket – elsősorban a 11. évfolyam diákjait és szüleiket – az alábbi tájékoztatóra.

Témánk: érettségi, egyetemi továbbtanulás (pontszámítás)
Időpont: október 8. kedd 17.00-tól kb. 18.30-ig.
Helyszín: Gimnázium, 11. a terme (emelet, 112-es terem)
 

 

Ebédeltetés, ebédbefizetés

2019.08.24.

A Kosciuszkó Tádé utcai új épületünknek csak egy része lesz kész szeptember 1-jére. A tanítás zavartalanul el tud indulni, az új ebédlőt azonban még nem tudjuk használni. Emiatt szeptember hónapra átmeneti megoldást kellett keresnünk. Még júliusban kaptunk egy ígéretet, joggal hittük, hogy megtaláltuk a megoldást. Sajnos azonban a másik fél visszalépett. Így szeptembertől az alábbiak szerint alakul az ebédeltetés:
Alsó tagozat:
Az alsó tagozatosok számára a közeli Márványmenyasszony vendéglővel sikerült megállapodni, ők fogják az ebédet (egytálételt) biztosítani. Sajnos azonban uzsonnára nincs lehetőség.
Az ebédbefizetés szeptemberre csak készpénzben lehetséges. Kérjük, hogy a befizetésre hozzák magukkal kitöltve a honlapunkról letölthető Nyilatkozat ebédbefizetéshez nevű dokumentumot. (Letölthető dokumentumok) Testvérgyermekek esetén is kérjük minden gyermekhez külön kitölteni.
Ebédbefizetés dátuma: augusztus 28-29., 10-12 óráig, valamint 13-14 óráig.
Teljes ár: 700 Ft/nap, kedvezményes ár: 350 Ft/nap
Fölső tagozat:
A felső tagozatosoknak a Déli 12 étterem fogja biztosítani az ebédet.
Az ebédbefizetés szeptemberre csak készpénzben lehetséges. Kérjük, hogy a befizetésre hozzák magukkal kitöltve a honlapunkról letölthető Nyilatkozat ebédbefizetéshez nevű dokumentumot. (Letölthető dokumentumok) Testvérgyermekek esetén is kérjük minden gyermekhez külön kitölteni.
Ebédbefizetés dátuma: augusztus 28-29., 10-12 óráig, valamint 13-14 óráig.
Teljes ár: 700 Ft/nap, kedvezményes ár: 350 Ft/nap
Gimnázium:
A tanév első heteiben nem lesz a gimnazisták számára ebéd, kérjük, hogy mindenki próbálja saját maga megoldani gyermeke meleg étkezését.
 
Köszönjük a kedves Szülők türelmét és megértését, bízhatunk benne, hogy legkésőbb októberre helyreáll a rend.

 

2019 nyár

2019.06.26.

Június 25-től az iskolát zárva tartjuk.
 
Nyári ügyeleti napok:
Július 10-én 9 és 13 óra között a plébánián (Mészáros u. 1.)
Augusztus 7-én 9 és 13 óra között a plébánián
 
Az általános iskola költözése és a gimnáziumi felújítási munkák miatt telefonon még az ügyeleti napokon sem leszünk elérhetőek. Az ügyeleti napokon az ügyintézés nagyon korlátozott lesz, iskolalátogatási igazolást tudunk adni, de pl. az át nem vett bizonyítványokat nem tudjuk kiadni. Emailen a nyár folyamán is elérhetőek vagyunk.
 
Tankönyvosztás:
A tankönyvekért nem kell külön bejönni. Szeptember 2-tól folyamatosan osztjuk a könyveket az osztályokban tanítási időben a kisebbektől kezdve a nagyobbakig.
 
Tanévkezdés:
augusztus 27., kedd 8 óra: osztályozó- és pótvizsgák az általános iskola épületében
szeptember 2.
általános iskola:
érkezés 7.45-re iskolai ünneplőben
11.00 Veni Sancte a templomban.
gimnázium:
érkezés 14.00-ra iskolai ünneplőben
17.00 közös egyházmegyei Veni Sancte a Bazilika előtti téren
 
Szép, ember-gazdagító nyarat kívánunk minden Diákunknak, Szülőnek és Kollégának!
 
Nyáry Zsigmond
igazgató

 

Kárpátalján jártunk

2019.06.24.

A Határtalanul pályázat keretében az osztály Kárpátaljára utazott néhány napra. Már nagyon vártuk az utazást, hogy megismerjük II. Rákóczi Ferenc fejedelem életének állomásait.
Kárpátaljára vonattal jutottunk el, majd Munkácsról egy külön busz vitt minket mindenfelé. István bácsi kalauzolt bennünket az érdekes helyszínekre. Megnéztük a Munkácsi várat, ami Kárpátalja egyik legjelentősebb, épségben fennmaradt vára, amely a város déli részén, a Latorca kanyarulatánál, a vidék fölé magasodó sziklabérc tetején áll. Már messziről lehetett látni ezt a síkságból kimagasló várat.
Sétáltunk az Ung folyón átívelő gyaloghídon, láttuk Európa leghosszabb hársfasétányát a parton. A várkertben a kiterjesztett szárnyú bronzból készült turulmadarat.
Nagyon érdekes volt a Felsőgereben mellett található bunker, ami Ukrajna legnagyobb, épen maradt bunkere az Árpád – vonal. Ez tulajdonképpen a II. világháborúban a magyar királyi honvédség északkeleti védvonalát képezte.
Felmentünk a Vereckei – hágóhoz, ahol hóesésben megnéztük a honfoglalás kőből állított emlékművét. Ez a szobor a hét magyar törzset, az alsó kő pedig a vérszerződés kelyhét jelképezi, amelybe a hét vezér a vérét összefogta, s ebből született meg a magyar nemzet. Az oltárkő mindkét oldalán kereszt van kifaragva. Vannak, akik a hat alsó tömböt a turul szárnyaiként, a felsőt a törzseként értelmezik, míg a belső üres rész pedig Emese.
Szállásunk Beregszászon volt, a Pásztor Ferenc Zarándokházban laktunk. Esténként pingpongoztunk, fociztunk és megismerkedtünk helybéli fiatalokkal, akik egyik este énekeltek nekünk, egy másik csoporttal pedig közös focizást szerveztünk.
Köszönjük szépen Kinga néninek, Nóri néninek és István bácsinak a sok szervezést, a programokat. A 4 nap gyorsan elrepült és élményekkel, szép emlékekkel térünk haza.
 
Zbiskó Eszter 7. osztály

   Megvalósult a magyar kormány támogatásával (PDF dokumentum, 2019.06.24., 2 MB)

 

Angol nyelvű drámaverseny

2019.06.20.

Iskolánk két haladó angolcsoportja június 4-én délután az English OnStage elnevezésű angol nyelvű drámaversenyen vett részt a Tamási Áron Kéttannyelvű Gimnáziumban. Diákjaink örömmel és felkészülten érkeztek a versenyre, annak ellenére, hogy a kisérettségi hét közepén került megrendezésre.
A 11. évfolyamos csapat I. helyezést szerzett Jonathan Rand Hard Candy c. darabjával (felkészítők: Széll-Rózsa Szilvia és Kovács Petra).
Szereplők:
Bíró Johanna
Steiner Gréta
Szalay-Bobrovniczky Janka
Szita Botond
Baltay Benedek
Gundel Tamás
Marczell Panka
Szalai Petra
Barlay Rita
zene: Lukács Levente (10. b)
 
A 10. évfolyam csapata pedig III. helyezést nyert el Monty Python Silly job interview és Encyclopedia Salesman c. jeleneteivel (felkészítő: Baranyi Andrea).
 
Szereplők:
Győrbíró Máté
Csapody Ádám
Sarkadi Endre
Orosz Boldizsár
Gisz Anna
Horváth Katalin
Svantek Boglárka
Döke Deníz
Szégner Roland
Fotós: Pongrácz Domonkos
 
Az előadásokat komoly szakmai zsűri értékelte: Jilly Viktor, a Fazekas Gimnázium vezető angoltanára; Martin O’Reagan Budapesten dolgozó ír nyelvtanár, amatőr színész; valamint Perjés Magdolna (Tamási Gimnázium), angol-portugál szakos tanár.
A délután során végighallgathattuk más iskolák előadásait, s régi ismerősökkel is találkoztunk, többek között a szegedi Karolina Iskola diákjaival, akiknek pedagógusával egy angliai Erasmus+ drámakurzuson kezdődött az ismeretség. Reményeink szerint a jövőben is tudunk drámával foglalkozni egyes angolórák keretében, hasonló versenyeken részt venni, fenntartva az így született kapcsolatokat is.
Kovács Petra
Baranyi Andrea

 

Tanévzáró beszéd

2019.06.17.

Mikkamakka az iskola kapujával szemközti rácsos korláton üldögélt. A lábával lógázott, a cipőjével harangozott. Mellette sorban a többiek, Ló Szerafin, Szörnyeteg Lajos, Bruckner Szigfrid ugyanígy, láblógázva ültek. Egyedül Vacskamati gubbasztott mozdulatlanul, elmélázva. Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa mellettük hol téblábolt, hol csak álldingált. Hátukon az iskolatáska löttyedten és szottyadtan lógott, vagy talán egészen üres is volt már.
– Na, mi ez a féktelen jókedv? – telepedett melléjük egyszer csak Maminti, a kicsi zöld tündér, szárnyait eligazgatva, mert azon a kis helyen, ami még maradt, már tényleg csak ő fért el.
– Vakáció – mondta Ló Szerafin válaszképpen.
– Vége az iskolának! – tódította Bruckner Szigfrid.
– De még mennyire – állapította meg Vacskamati – még az iskolát is elbontják!
– Elbontják? – szörnyülködött Szörnyeteg Lajos – De hát mi lesz itt akkor szeptemberben?
– Itt? Itt semmi. Itt egy nagy lyuk lesz, kérlek szépen – adta meg a felvilágosítást Mikkamakka.
– A gimnáziumot is elbontják? – kérdezte kissé reménykedve Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa.
– Nem, a gimnázium marad a helyén. De ne reménykedj, ha elbontanák, azzal sem járnál jobban, akkor mehetnél faiskolába – epéskedett Vacskamati.
– De hamarosan kész lesz az új iskola, onnan jövök – mondta Maminti a maga zölden csilingelő hangján.
– Áh, sose lesz kész – ellenkezett Vacskamati. – Már annyiszor mondták, de még egyszer sem lett kész.
– De kész lesz. Én segítek nekik! – jegyezte meg halkan Maminti.
Ezzel már senki nem ellenkezett. Tudták, ha Valahol Maminti, a zöld tündér áll neki segíteni, ott minden pillanatok alatt kész lesz.
– Na jó, akkor én kimentem a tornazsákomat, mielőtt rábontják az épületet – tápászkodott Bruckner Szigfrid. – Jövőre is kelleni fog, mert állítólag tornaterem is terem az új helyen.
– Tornaterem? Még sportpálya is lesz! – tódította Szörnyeteg Lajos, de olyan hangosan, hogy ettől a többiek is tápászkodni kezdtek.
– Akkor pláne kelleni fog a tornazsákom. Olyan jó kis tornamotyó! – büszkélkedett elégedetten Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán. – Egész évben hűséggel szolgált.
– Mosás nélkül! – jegyezte meg epésen Vacskamati. – Közlöm veled: büdös. Vagy ha tetszik: oroszlánszaga van!
– Miért, milyen szaga legyen? – kérdezte sértődötten Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán. – Például Maminti zsákjának is mindig Maminti szaga van.
– Már megbocsáss, de Maminti tornazsákjának tündér-illata van. Az azért nem ugyanaz – szögezte le Mikkamakka.
– Inkább pakoljunk! – javasolta Maminti. – Szerintem nem csak a tornazsákokra lesz szükség az új iskolában.
– Így van! – lelkesült föl Szörnyeteg Lajos. – Például az uzsonnás doboz is nélkülözhetetlen. Mi lehet ennél fontosabb egy iskolában?
– Azért vigyünk át székeket és padokat is, én nem szeretek már sokat álldogálni – vélekedett Bruckner Szigfrid. – Meg vihetnénk pár szekrényt, asztalt, ilyesmit is.
– De táblákat már csak nem akartok átvinni? – aggodalmaskodott Nagy Zoárd – azokra folyton írni szoktak!
– Nem, táblákat nem viszünk át. Lesznek új táblák, ráadásul nem is akármilyenek, hanem okostáblák! – jelentette ki a jól értesültek magabiztosságával Vacskamati.
– És a diákokat is okosdiákokra cserélik? – rémült meg Szörnyeteg Lajos.
– Nem – nyugtatgatta Mikkamakka. – A diákok már eddig is okosak voltak. Vagy ha még nem annyira, hát majd ezután azok lesznek.
Míg ezekről tanakodtak, dolgoztak is ám. Szinte pillanat alatt átköltöztettek mindent az új iskolába. Maguk sem értették először, hogy mehetett ez ilyen könnyen, de aztán feltűnt, hogy amihez Maminti hozzáérintette a kis zöld pálcáját, az hirtelen magától a másik épületben termett. Éppen végeztek is mindennel, mikor üres hegedűtokját lóbálva megjelent Dömdödöm is.
– Dömdödöm – mondta.
Elismerés volt ez a javából, hogy ilyen szépen átköltöztettek mindent, amire csak az új helyen szükség lehet, nem feledkeztek meg a zongoráról és a sílécekről sem. A gazdasági irodán lévő páncélszekrény ugyan elkerülte a figyelmüket, de azt úgysem bírták volna még csak fölemelni sem. Ahhoz már valóban Maminti kellett.
– Dömdödöm – szólalt meg újra Dömdödöm, de ez most kivételesen nem az elismerést jelentette.
– Dömdödöm azt mondja, hogy a legfontosabbról még elfeledkeztünk – tolmácsolta Mikkamakka, de hát a többiek is pontosan értették.
– A legfontosabbról?! – értetlenkedett Bruckner Szigfrid. – De hát már a tornamotyókat is átvittük!
– Meg az uzsonnásdobozokat, sőt a konyhai edényeket is! – tódította Szörnyeteg Lajos.
– Dömdödömnek igaza van – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Mikkamakka. – A legfontosabb dolgokról tényleg majdnem elfelejtkeztünk. De mibe is pakoljuk őket?
– Dömdödöm – mondta Dömdödöm, s Mikkamakka felé nyújtotta az üres hegedűtokot. Mikkamakka kinyitotta:
– Akkor ebbe pakolunk!
– De hát mit? – kérdezte kétségbeesve Vacskamati. – De hát mit? – ismételte reménytelenül, mert még őrajta is kifogott a saját kérdése.
– A legfontosabbakat. Az emlékeinket – mondta Mikkamakka.
– Az arcokat– tette hozzá Maminti. S már pakolta is őket, bele az üres hegedűtokba. – Az arcokat, amiket itt láttunk először, akiket itt ismertünk meg. Meg a tudást, amit itt kaptunk – nyújtotta Nagy Zoárd felé a hegedűtokot, ami szép lassan tele lett, úgy, hogy mégis rengeteghely maradt benne.
– Meg a tantermek sustorgásait, kuncogásait – mondta Vacskamati.
– Meg a folyosók nevetését és lábdobogását – mondta Nagy Zoárd, a lépegető fenyőfa.
– Meg a tornaterem kiabálását, a sípok füttyögéseit – toldotta meg Bruckner Szigfrid.
– A kápolna csendjét, a reggelek imáit – tette hozzá Mikkamakka.
Szép lassan mindent összeszedtek. Elcsendesedve, már-már meghatottan nézték egymást. Még Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa is elmélázva lógatta ágait.
– Dömdödöm – törte meg a csöndet Dömdödöm. Azzal szép lassan indulni kezdett. A többiek megcsendesedve követték.
– Dömdödöm – mondta most már Mikkamakka is.
Maminti pedig ahogy rájuk nézett, látta, hogy mindannyiuknak mosolygott és fénylett az arca.
 
Eddig tartott a mese. Most pedig következzék a hivatalos igazgatói beszéd, mely igen rövid, és így hangzik: dömdödöm.
Remélem, senki nem szorul Mikkamakka tolmácsolására, s mindenki érti, hogy:
Hálát adva mindenért, a 2018/2019-es tanévet a Szent Gellért Iskolában ezennel bezárom.
 
Nyáry Zsigmond

 

Velencei zarándoklat

2019.06.12.

A szeptemberi velencei zarándoklatunk tudnivalóiról szóló első levelet emailben továbbítottuk a Szülőknek. A teljes levél a csatolt pdf-ben olvasható.
 
Segítségképpen itt is összeszedjük a befizetéshez szükséges tudnivalókat:
 
Kérünk mindenkit, hogy az utalás/a pénz beküldése előtt töltse ki az alábbi űrlapot:
https://forms.gle/WZksRBbJXP9oV2zeA
 
A zarándoklat teljes költsége 16000 Ft + 80 EUR
Fizethető készpénzben vagy utalással. A befizetés határideje: 2019. szeptember 6.
 
Az átutaláshoz szükséges adatok:
Név: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Bank: CIB
SWIFT kód: CIBHHUHB
Forint számla száma: 10700440-68744573-51300009
Deviza számla száma: 10700440-68744573-50100002
IBAN Forint számla: HU46107004406874457351300009
IBAN Euro számla: HU04107004406874457350100002

   3. levél a zarándoklatról (PDF dokumentum, 2019.06.27., 214 kB)
   2. levél a zarándoklatról (PDF dokumentum, 2019.06.24., 395 kB)
   1. levél a zarándoklatról (PDF dokumentum, 2019.06.12., 372 kB)

 

Német nyelvi tanulmányút

2019.05.18.

Májusban immár hagyomány iskolánkban a német nyelvi tábor. Így volt ez az idén is.
Ezúttal 30 (9.-11. osztályos) diákunk kelt útra, a világlátás és a nyelvtanulás kettős céljával. Megismerkedtünk Tirollal, Dél-Bajorországgal és a környékkel.
Szállásunk a Zahmer,-és Wilder Kaiser hegycsúcsok övezte Niederndorfban volt.
A tanítás délelőttönként a kufsteini Schülerhilfe-ben zajlott. Az utolsó tanítási nap végén csoportos beszámolókat hallhattunk diákjainktól a meglátogatott helyekről, osztrák, és magyar kultúráról. Az „Erlebte Landeskunde”most is lelkesített mindenkit.
A délutánokra változatos programokat sikerült szerveznünk a gyerekeknek:
Megismertük Kufstein várát, ahol sok magyar híresség raboskodott egykoron. Az ódon falak között öröm volt megtapasztalni a gyerekek érdeklődését, nyelv, történelem, művészet és kultúra iránt egyaránt.
Városi, helytörténeti kvízt készítettünk nekik Kufsteinről, amelynek megoldására több napjuk volt. Két délután is volt egypár óra szabadidő a városban, hogy felfedezzék a feladatban is megjelölt nevezetes helyeket. Többnyire lelkesen elkészítették, melynek kiértékelésére és ajándékok kiosztására az utolsó este került sor.
Tirol székhelye, Innsbruck felfedezése is emlékezetes marad. A Goldenes Dachl, mint a város jelképe, ideális találkozópont a városi nézelődés kezdetekor és befejezésekor. Itt vásároltuk azt az imakockát, mely az étkezések kezdetén csoportról csoportra járt, asztali áldással, és más német nyelvű imákkal.
Érdekes újdonság volt a Riedel-Glas üvegfúvó műhelyben tett látogatás. Ámulva figyeltük az ördögi ügyességgel készülő borospoharak és karafák gyártását, majd érdekes Sinn-Fonie előadás hatott minden érzékszervünkre.
Egész napos kirándulásunk célpontja Bajorország legnagyobb tava a Chiemsee, és a benne található Schloss Herrenchiemsee, bajor Lajos nyári rezidenciája volt. Hajózás, a szigeten tett séta és a kastély megtekintése után a Lindt csokoládégyár nagy márkaboltjának választéka kápráztatta el a betérőket. Itt mindenki talált nasit és ajándéknak valót.
Ausztriai utazásaink alkalmával mindig nagy népszerűségnek örvend a csodálatos táj bejárása. Mostani túránk a Salzburg tartományban található Seisenbergklamm nevű szurdokba vezetett. A festői szépségű természeti formák, a lankáról a sziklák közti sikátorokba vezető kiépített utak és lépcsők, az impozáns – nagy robajjal aláhulló – víztömegek testközelből való megtapasztalása, a rendkívül gazdag és változatos növényvilág – a csoport számos tagja szerint – a legnagyobb élményt jelentették.
Idén is lelkes, érdeklődő csoporttal utazhattunk. Jó érzéssel nyugtázhatjuk, hogy a gyerekek sok élménnyel gazdagodtak, és bízunk benne, hogy a több-kevesebb mértékben felhasznált német tudásuk elmélyítése is további céljukká válik, merthogy az utazás alatt is „ragadt rájuk” egy kis nyelvismeret is.
Ennek reményében volt, van és lesz a „német tábor”.
Szelényi Judit – Hoyos Áron

 

Az ír nagykövet látogatása

2019.05.07.

Az idei Talentum Napunk témája az Európai Unió volt. Az angol szakosak úgy döntöttek, hogy a Brexit témájában szeretnének elmélyülni. Az Erasmus program keretében megvalósult diákcsere több diákunknak adott lehetőséget arra, hogy személyes kapcsolatokat építsenek ki ír diákokkal. Így egyértelmű volt, hogy az ír nagykövetséget keressük meg a Brexittel kapcsolatos kérésükkel.
Nagy örömmel olvastuk az emailt, amely értesített arról, hogy Patrick Kelly ír nagykövet úr személyesen látogat el hozzánk, hogy előadást tartson az íreket közelről érintő Brexit aktuális állásáról.
Lázas készülődés vette kezdetét. Minden csoport részt vett a dekoráció készítésben, az általános iskola 4. és 6. osztályai különleges lóhere díszítésű kekszekkel járultak hozzá az esemény sikeréhez. A kicsik kórusa Laura néni vezetésével a „Molly Malone” című nótával fogadta az ír vendégeket, megadva a jó hangulatot a találkozóhoz. Koboldnak őltözött diákunk „arannyal” ajándékozta meg a szerencsés vendéget, és Szent Patrik figurájától áldást is kaphattak a résztvevők.
Az igazgatói irodában megismerkedett nagykövet úr az iskola vezetőségével és másik három ír vendéggel, akik személyes barátaimként kaptak meghívást az eseményre. Közben a diákság már feszülten várakozott. A terembe érvén nagykövet úr röviden bemutatkozott, majd rátért a program témájára. Mivel a diákokat felkészítettük előzőleg, a speciális szókincs nagyrészt nem okozott gondot. Megtudhattuk, Írországot miként is érinteti mélyebben az Egyesült Királyság Európai Unióból való tervezett kilépése. Különösen is hangsúlyozta, hogy a Nagy Pénteki Egyezmény (1998) óta létrejött békés egymás mellett élés komolyan veszélyeztetve van, ha nem sikerül megfelelő feltételeket kiharcolni. Az előadás végén kérdéseket tehettek fel az érdeklődők. A komoly téma után igazi feloldódást hozott Bajcsay Zsófi volt diákunk hárfa játéka.
Az esemény utólagos visszhangja nagyon pozitív volt. Ír barátaim köszönőlevelében szuperlatívuszokban írtak az iskoláról, a kedves és profi fogadtatásról, a gyerekek angol tudásáról, viselkedéséről. Felajánlották, hogy szívesen visszajönnek a diákokkal beszélgetni.
A gyerekek is több téren gazdagodtak: egy aktuális témában első kézből szerezhettek információt, mindezt angol nyelven.
 
Baranyi Andrea

 

Az Erasmus+ program spanyolországi állomása

2019.03.12.

Erasmusos csapatunk spanyolországi útjára 2019 februárjában került sor a dél-spanyolországi Jerez de la Frontera-ban. Február 11-én délben indult útjára nagy izgalommal a 6 diákból és 2 tanárból álló társaság, hogy két repülőjárattal és 3 órás buszút után megérkezzünk az akkor beláthatatlanul messzinek tűnő úti célunkhoz. Az út fáradalmait feledtette a vendéglátó családok kedves fogadtatása. 3. partnerünk képviselői, az írek, már délután megérkeztek.
 
A kiválóan összeállított program ötvözte a projektfeladatok végrehajtását a gazdag kulturális programokkal.
„Nekem a programok nagyon tetszettek. Ügyesen volt ötvözve a kultúra, szórakozás és munka hármasa.” Gundel Tamás
„Észre se vettem és már hazafelé tartottunk a repülővel. Addig a pillanatig felocsúdni sem volt időm, olyan sűrűn követték egymást a különböző programok.” Kovács Zsófi
 
A munka világa és keresztény értékeink témakört jártunk körbe ezen a találkozón. A csoportok még otthon videó interjút készítettek diáktársaikkal a pályaválasztásról. Ezt kint levetítették, csoportokban megvitatták. A másik otthoni feladat az volt, hogy gazdasági cikkeket kellett keresni, erről prezentációt készíteni és Spanyolországban közösen megnézni és a feltett kérdéseket megvitatni. Diákjaink nagyon ügyesen, talpraesetten hajtották végre angolul ezeket a feladatokat. Vendégelőadóink mind az önkéntességről beszéltek, mert az iskola értékrendjében ez kiemelkedő helyet foglal el.
 
A környék kultúrájával való ismerkedés szerves részét képezi ezen utazásoknak. Vendéglátónknak köszönhetően rengeteg érdekességet láttunk. A város nevezetességei közül a katedrálist, Alcázart, azaz erődítményt, valamint a nemzetközi autó- és motorverseny pályát tekintettük meg. Voltunk andalúz lovasbemutatón, Cádizban pedig a meseszép tengerpart varázsolt el minket a tűző napsütésben. De a helyi halpiac sem maradhatott ki.
„A benyomásom Spanyolországról az volt, hogy egyszerűen gyönyörű, hogy a természet mennyire benne van a mindennapokban: a narancsfák, a pálmafák az épületek, utcák mellett, a sok-sok szín együtt díszíti fel az egész országot.” Bíró Johanna
 
Mivel a vendéglátó szalézi iskolában pezsgő lelki életet élnek, mi sem maradhattunk a zenés- táncos szentmise élménye nélkül, mely után gyakorlatban ismerkedhettek a diákok a szegénykonyhával, ahol az iskola diákja és tanárai a hajléktalanokat csütörtökönként étellel várják.
 
De talán a legfontosabb része ezen utazásoknak a külföldi diákokkal való tartós és mély kapcsolat kiépítése. Azt hiszem, ebből a szempontból is maradandó volt az út.
„Sajnálom, hogy csak 1 hétre mentünk, mert a végére már annyira összeszoktunk a többiekkel, hogy fájt elbúcsúzni.” Krix Annamária
„Sok új barátság született, ami szerintem sokáig fog tartani.” Győrbíró Máté
„Nagyon örültem, hogy ír diákok is jöttek, mert így az ő kultúrájukból is kaptunk egy keveset a beszélgetések által.” Bíró Johanna
„A befogadó családom meleg ölelését, mosolyát és nyitottságát soha nem fogom elfelejteni.” Rajkai Eszti
„Spanyol barátaink legmeghatározóbb tulajdonsága már érkezésünk pillanatában megmutatkozott előttem: az odaadás és a nyílt – önzetlen szeretet. A 2 fogalom, mely megnyilvánult minden cselekedetükben a hét folyamán. Ezek olyan jellemzői egy embernek, melyeket az ember a nyelvi korlátok ellenére is 100%-ban megért és értelmez.” Gundel Tamás
 
Nem elhanyagolható szempont a nyelvi készségek fejlődése sem.
„A végén már észrevettem, hogy sokkal folyékonyabban beszélek angolul, mint az elején. Kovács Zsófi
Mi sem természetesebb, hogy jövő ősszel, amikor spanyol és ír barátainkat mi látjuk vendégül, szeretnénk visszaadni azt a szeretet és élményt, amit kaptunk.
„Nagyon hálás vagyok, hogy eljuthattam egy ilyen szép országba, és már alig várom, hogy megmutathassuk a mi kis Magyarországunkat is!” Bíró Johanna
 
A projekthez kapcsolódó videók ezen az oldalon tekinthetők meg:
Baranyi Andrea

 

Gellértesek Írországban az Erasmus+ programmal

2019.02.05.

2019. január 14. és 19. között 6 napot tölthettünk az írországi Dublinban, az Erasmus+ program keretében a „Discovering our heritage and facing modern challenges” című projekt első találkozóján. Iskolánkat 6 diák és 3 tanár képviselte a spanyol – ír – magyar projektmunkában. Projektcsapatunk a találkozót megelőzően heteken át izgatottan készült a kinti feladatokra, valamint a kulturális és nyelvi kihívásokra.
 
Nagyon izgatott lettem, hiszen még sohasem voltam angol nyelvterületen, így ez lett az első alkalom, amikor igazán éles helyzetben kellett használnom az eddig megszerzett angoltudásomat. (Panágl Márton 11. B)
 
Január 14-én délután szállt le a gépünk Dublinban. A reptérről a fogadó iskola, a Le Chéile Secondary School épületébe vitt minket a kisbusz. A tanítás végére értünk oda, így diákjaink rögtön megismerhették azt az ír diákot, akinek a családja egy hétre befogadta őket.
 
Mikor odaértünk, az én párom volt az első, aki odajött és minden kételyem szertefoszlatta. A család úgy foglalkozott velem, mintha csak hozzájuk tartoznék.(Horváth Sára 11. A)
 
A hét további napjain rengeteg projektfeladatban és kulturális programban is részt vettünk. Megismertük az iskola modern épületét, majd mindhárom iskola diákjai bemutatták intézményüket. Az első napokban összegyűjtöttük azokat a közös értékeket, melyek mindhárom intézményre jellemzők és ezek lettek projektünk alapkövei. Az összetartozás erősítésére elkészült a projekt logója és hivatalos dala is. Az utolsó projektnapon mindhárom iskola bemutatta saját védőszentjét egy rövid színdarab segítségével. Mi magyarok a találkozót megelőzően nagyon komolyan készültünk arra, hogy Szent Gellért életét közérthető módon mutassuk be, hangsúlyozva, hogy az általa képviselt értékek a mai világban is érvényesek.
 
Szinte minden napra jutott kulturális program is. Eljutottunk a Malahide Castle-be, a Newgrange Monument-hez és jártunk Dublin belvárosában. Nagyszerű idegenvezetőink olyan érdekesen mutatták be a különböző történelmi korok emlékeit, kiemelve a kísértet-történeteket, hogy biztosan sokáig emlékezünk majd rájuk. A magyar kontingenssel pedig még egy ebédet is elfogyasztottunk egy tipikus ír pubban, ír zenével. Végül, hazaindulás előtt nem hagyhattuk ki a Trinity College meglátogatását sem.
Vidéken a kastélyok, katedrálisok szinte filmbeillőek voltak. Nagyon felszabadító volt a zöld dombokon, réteken rácsodálni erre a tájra. (Meszleny Cecília 11. B)
 
A dublini korzózás, a kirakatok, az ír mentalitás, közvetlenség páratlan élményt jelentett számomra. (Illés Flóra 10. A)
 
A hét folyamán az ír iskola rengeteg érdekes és izgalmas programot szervezett nekünk, többek között láttuk Dublin belvárosát is. (Panágl Márton 11. B)
 
Az egy hét során számtalan spanyol – ír – magyar barátság köttetett, ezekről diákjaink is beszámolnak:
 
Amiért leghálásabb vagyok az az, hogy szerencsém volt megismerni olyan nagyszerű ír és spanyol diákokat, akikkel egy életre szóló barátságot kötöttünk. (Miklós Henrietta 10. A)
 
Legfőképpen azt tanultam meg, hogy minden emberrel érdemes megpróbálni kapcsolatot teremteni, mert ha nem teszed, nagyon értékes barátságokat engedhetsz el magad mellett. (Csapody Ádám 10. B)
 
Számomra ez az egy hét tulajdonképpen azt adta, amit vártam. Rengeteg meglepetést, sok új embert, új barátokat és olyan helyzeteket, melyekből tanulhattam magamról. (Meszleny Cecília 11. B)
 
Bárki, akivel beszéltem nagyon nyitott és segítőkész volt. A hét végére annyira jól éreztem magam, hogy maradtam volna még velük. (Horváth Sára 11. A)
 
Új barátokat szereztem, régieket ismertem meg jobban. (Csapody Ádám 10. B)
 
Már alig várom az őszt, hogy jöjjenek hozzánk és újból találkozhassunk. (Horváth Sára 11. A)
 
Fantasztikus volt a kint töltött egy hét! Annyira sok emlék van most a fejemben: a gyönyörű helyek, a kellemes hangulat, a jó poénok, a kezdeti lassú feloldódás, a barátkozás, az ott töltött napok, a különböző kultúrák megismerése. (Miklós Henrietta 10. A)
Diákjaink számos készségét fejlesztette, hogy egy másik kultúrához és nyelvhez kellett igazodniuk egy nemzetközi csapat részeként. Ilyen készségek a problémamegoldás, alkalmazkodás, kommunikációs stratégiák, együttműködés, kezdeményezőkészség, és természetesen a nyelvtudás. Így számolnak be fejlődésükről:
 
Azt gondolom, hogy minden nehezebb helyzet odakinn vagy minden boldog pillanat nagyon maradandó volt és még sokáig fogom mesélni, talán még az unokáim is hallani fognak róla. (Meszleny Cecília 11. B)
 
Az angol nyelvtudásom csiszolásához nagy mértékben hozzájárult ez az út. (Illés Flóra 10. A)
 
Megtanultam, hogy fölösleges azon izgulni, hogy mi lesz, ha nem megfelelően beszélek angolul. (Csapody Ádám 10. B)
 
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy eredményes és eseménydús héten vagyunk túl. Alig várjuk a projekt további feladatait.
 
Kovács Petra

 

Láncreakció

2019.01.30.

Egy emaillel kezdődött 2017 decemberében: MICROBITKÁRTYA KÖLCSÖNÖZHETŐ ISKOLÁKNAK 2 HÉTRE. Januárban már voltak saját kártyáink, amit az Iskola vett. A tavaszi Talentumnapra két 11.-es diákunk készült játékokkal, autóvezérléssel. A 3 órás bemutatóra tele lett az infoterem! Aztán nyáron az egyikük, Blahunka Máté a felső tagozat pár lelkes diákjának egyhetes tábort tartott Kautnik András kollégám felügyelete és irányítása mellett, a visszajelzések alapján mindenki megelégedésére! Közben az Alapítványtól kaptunk egy autót, Dezsőt, akinek a továbbiakban jelentősen megnőtt a szerepe Máté jóvoltából.
 
2018 októberében a c3 szabadfogású versenyre Máté úgy alakította át, hogy a beleépített kártyákkal irányítani lehetett, sőt a rászerelt szenzorokkal alkalmassá vált közeli tárgyak, ember követésére is. Máté és Dezső lett a 2018-as c3 szabadfogású számítógépverseny kategórianyertese: nyertesek
A nyertes autóról egy rövid videó itt megtekinthető.
A budapestkornyeke és a solymaronline oldalon is írtak Mátéról.
 
Aztán felkérték, hogy a Helloworld rendezvényen is mutassa be Dezsőt: hellowordonline 2-3000 ember előtt.
Februártól a 10.-esek microbitkártyán tanulnak programozni.
 
1 év után itt tartunk. Ritka az a helyzet, hogy ötlet van, lelkes megvalósító van, az Iskola és az Alapítvány támogatását érezzük és mintha még felülről is jönne az áldás. Már csak az a kérdés, hogyan tovább?
 
Munkácsy Dorottya

 

Szövi tábor

2019.01.22.

Hogy a naptárakba be lehessen írni:
Az Öregdiák Szövetség által a gimnazistáinknak szervezett nyári tábor időpontja: 2019. július 28. – augusztus 4.

 

Erasmus program a Gimnáziumban

2018.11.22.

Iskolánk szép pontszámmal nyert az Erasmus + diákoknak szóló pályázatán a „Discovering our heritage and facing modern challenges” című projekttel.
A projekt alapgondolata: A Közös keresztény gyökereink hogyan segítenek a modern világ hétköznapjaiban, a családban, a munkavállalásban. A katolikus Értékek, közösségek, hálók, hogyan tudnak irányt mutatni a fiataloknak az élet útvesztőiben.
Partneriskoláink egy ír katolikus iskola és egy spanyol szalézi szerzetesrendhez tartozó gimnázium.
Koordináló országként a nulladik találkozó nálunk került megrendezésre, október végén. Ezen a találkozón 2 ír és 3 spanyol tanár vett részt, egyikük egy szalézi atya, aki az iskola igazgatója. Az első napot közös szentmisével kezdtük, melyen Mihály atya mellett koncelebrált a spanyol atya is.
A délelőttök megbeszélésekkel, iskolabemutatással teltek. A projektben résztvevő tizenkét gellértes diák az iskoláról szóló prezentációval készült, kötetlen beszélgetésben vettek részt és idegen-vezetőként mutatták be Budapest főbb nevezetességeit.
Hatékony és barátságos légkörben terveztük meg a projekt többi találkozóját, januárban Írországba, márciusban Spanyolországba utazhatnak a diákok és tanárok. Esti programként sétahajózást, közös munkavacsorát szerveztünk. A búcsúzás helyszínéül a Vásárcsarnokot választottuk, ott egy igazi magyaros ebéd után lezárult a projekt nulladik találkozója.
Gondolattöredékek a projektben résztvevő diákok írásaiból:
„Számomra nagyon jó élmény volt a velük való találkozás, hisz immár „valósággá vált” ez az egész Erasmus. Megtisztelve éreztem magam, hogy bemutathatom nekik Budapest egy kis részét és fővárosunk szépségét.”- Panágl Márton
„Aztán eljött a szerda és megérkeztek a tanárok…. Nagyon kedvesek, érdeklődők, nyitottak és segítőkészek voltak.”- Horváth Sári
„A külföldi tanárok látogatása számomra abszolút pozitív csalódás volt. Amint megjöttek, lelkesedésük átjárt minket is, nem kerültek sorra erőltetett beszélgetések, kínos pillanatok, amikre számítottam, minden spontán jött.”-Lukács Levente
„Nagyon jó volt használni a nyelvet élesben… Érdekes volt tapasztalni azt, hogy a testbeszéd mennyire kifejező tud lenni… Jó volt megismerni leendő vendéglátóinkat és mesélni nekik a mi városunkról, szokásainkról.”-Gundel Tamás
„Nagyon jó volt, hogy sokat beszéltek a kultúrájukról és magáról az oktatásról is. Külön pozitívum, hogy még videókat és képeket is mutattak.”-Krix Ancsi
„Számomra a nap fénypontja egy közös körben való beszélgetés volt, mikor mindenki szabadon tehetett fel kérdéseket, bármiről, ami csak érdekelte a másik országgal kapcsolatban. Eszméletlen pozitív élmény volt, mennyire nyitottak, kommunikatívak, érdeklődők.”- Bíró Johanna
„Személyes élményem az atyához fűződik. Mikor a Gellérthegy felé a villamoson alkalmam akadt beszélgetni vele, nagy öröm volt, hogy ezt olaszul tehettem. Bár a nyelvet még csak alapszinten beszélem, egész jól eltársalogtunk.”-Illés Flóra
„Igaz, izgultam az elején, de a kedves vendégek segítettek átjutni ezen az akadályon. Nekünk biztosan hasznos volt, hogy itt voltak, reméljük nekik is.”- Miklós Heni
„Mindegyikőjük nagyon szimpatikus ember, rendkívül kedvesek és látszik rajtuk, hogy nyitottak a közös munkára. A sok jó program és beszélgetés közelebb hozta őket hozzánk, ahogy minket is hozzájuk. Nagy élmény volt, várom a közös munkát!”- Győrbíró Máté
„Az igazat megvallva kicsit félve vártam a találkozót, de pozitívan csalódtam. Mindkét ország képviselői nagyon szimpatikusak voltak, talán az írek kicsit izgalmasabbak, szóval örülök, hogy velük fogok dolgozni. Minden kezdeti szorongásom elillant és felszabadulva várom a januári utat.”-Csapody Ádám
 
A projektben résztvevő angol szakos tanárok (Kovács Petra és Baranyi Andrea) nevében
Benő Ildikó tanárnő, a projekt harmadik résztvevője

 

Film készült 25 éves iskolánkról

2018.11.12.

Erhardt Ágoston készített filmet az Új Nemzedék című műsor keretében Iskolánkról.
A film megtekinthető itt.

 

Ifjúsági olimpiai játékok Buenos Airesben

2018.11.07.

Abban a megtiszteltetésben volt része iskolánknak, ezen belül is a 12.a osztálynak, hogy 2 tanulónk Bőhm Csaba (öttusa) és Böhm Sebestyén (úszás) részt vett az idei ifjúsági olimpián Argentínában.
Gratulálunk mindkét fiúnak!

 

 

Nyelvi gyakorlat Olaszországban

2018.10.13.

2018. június-július
 
Nos mi faktosok élőben is kipróbálhattuk tudásunkat, az orbetellói plébánián szerveztünk tábort gyerekeknek másfél hónapig több hetes turnusokban…
Nagyon jó élmény volt és öröm volt segíteni egy olyan társaságnak, amely abszolút nyitott volt a magyarok felé, azaz felénk. Sikerült olyan kapcsolatokat kiépítenem, amelyek a jövőben hasznos támpontok lesznek.
Bódis Csongor
 
Személy szerint nagyon élveztem az olaszországi tanulmányi utat. Nagyon szeretetteljes, kedves atyákat ismertem meg és még annál is kedvesebb gyerekeket. Más kultúra, más szokások, de sokat tanultam tőlük mind vallási, mind emberi téren. A fiatal szervezőktől – akik velünk egy idősek – megtanultam mindig lelkesen és segítőkészen állni mindenhez, és mindenkinek, akinek segítségre van szüksége, még akkor is, ha más nyelvet beszélünk, segíteni, ahogy ők is próbáltak engem segíteni nyelvi fejlődésemben. Amikor megérkeztünk, még nem volt teljesen jó az olaszom, viszonylag sokat értettem abból, amit mondanak, de válaszolni nem tudtam, mert bizonyos igeidők használatán, illetve azok ragozásán elhasaltam, viszont az eljövetelem előtti pár napra olyan fejlődésen estem át, amit magam is alig hiszek el. A nyelvtani tudásom és a szókincsem hatalmas fejlődésen ment át.
Ha lesz lehetőségem menni, akkor következőnek is megyek, illetve mindenkinek ajánlom, aki szeretne az olasszal foglalkozni, mert hatalmas élmény közelről megismerni egy másik kultúrát, megpróbálni eggyé válni vele.
Lóczi Márk
 

 

Levélregény - jubileumi évkönyv

2018.09.16.

Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent jubileumi évkönyvünk, mely a Levélregény címet kapta.
Ára: 1500 Ft
Támogatói ár: szabadon választott,
vagyis 0 Ft-tól (ez esetben a vásárló a támogatott) tetszőleges mértékű adományig
Mindkét épület titkárságán megvásárolható.
 
Egyúttal nagy örömmel adjuk hírül azt is, hogy az összes köszöntőlevél, mely a könyvhöz érkezett,
erre a linkre kattintva elérhető és elolvasható.

 

Erasmus+

2018.09.12.

Kollégáink Erasmus+ továbbképzéseiről a következő linkeken olvashatnak:
 
2018/19-es projekt:
 
sztgerasmus18.blogspot.com
 
2017/18-as projekt:
 
sztgerasmus.blogspot.com

 

Tanévnyitó beszéd

2018.09.03.

Lázár Ervinnek, hálával,
elnézését kérve, amiért
beszédem írásakor kölcsönkértem szereplőit.
 
Mikkamakka kilépett a tisztásra. A korai napfény a fák tetejét súrolva ragyogta be a rétet. Először kicsit hunyorgott a fényben, aztán észrevette, hogy a mező közepén heverő fatörzsön üldögél már valaki. Ahogy közelebb ért, látta, hogy nem is egyvalaki, hanem rögtön kettő. Bruckner Szigfrid és Szörnyeteg Lajos üldöngélt és heverészett a rét közepén.
- Hallihó – köszönt nekik Mikkamakka, de rögtön látta rajtuk, hogy rosszat szólt. Bruckner Szigfrid igen mélabúsan, Szörnyeteg Lajos pedig egyenesen bélamúsan nézett rá.
- Hát ti mit vagytok úgy elkámpicsorodva? – kérdezte Mikkamakka.
- Szerinted? Így nyár végén, mégis mitől lehet elpicsorodva az ember? – válaszolta epésen Bruckner Szigfrid.
- Iskolakezdés! – tódította Szörnyeteg Lajos.
- Miért, te talán felhőtlenül jókedvű vagy ma reggel, Kedves Mikkamakka, ha szabad kérdeznem? – tudakolta a szemüvegét törölgetve Ló Szerafin, a kék csodaló, aki olyan gyorsan ért a hátuk mögé, hogy észre sem vették.
Mikkamakka ahelyett, hogy válaszolt volna, melléjük huppant a fűbe:
- Nézzétek csak, kik jönnek ottan!
Az erdő szélén ugyanis éppen ekkor bukkant föl egy kisebb kompánia. Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa lépkedett elöl, hátizsákkal a vállán, mögötte Vacskamati, majd Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, mindkettő iskolatáskával a hátán. Leghátul Dömdödöm ballagott, hegedűtokkal a kezében.
- Phű – mondta köszönés helyett Nagy Zoárd, ahogy ő is, mint a többiek, odatelepedett a kidőlt fatörzs mellé – phű de meleg van, mintha még mindig nyár lenne.
- Miért? Már vége van? – érdeklődött ártatlanul Bruckner Szigfrid, de aztán hamar megbánta. Lett ugyanis akkora pfújolás, fittyegés és füttyögés, hogy Mikkamakka még a fülét is befogta.
- Nem tűnt föl, hogy mindjárt évnyitó? Ha jól látom, mindenki oda igyekszik – világította meg a helyzetet Aromo.
- Bizony ám! És beszéd is lesz! Tanévnyitó! – tódította Szörnyeteg Lajos.
- Úúgy bizony! Alig váá-árom már! – ásított gúnyosan Aromo.
Vacskamati erre a kidőlt fatörzsre pattant, igazgatós arcot vágott, és fennhangon szónokolni kezdett:
- Kedves Gyerekek! Most, hogy vége van a nyárnak, bizonyára nagy örömmel és várakozással néztek az új tanév elé. Szeretném nektek elmondani… – de nem ért mondandója végére, mert Aromo félbeszakította.
- Fogadjunk, most meg majd az következik, hogy fogadjatok mindig szót, meg tanuljatok szorgalmasan, mert...
- Mert különben megbuktok – tódította Szörnyeteg Lajos szelíden ordítva.
A fittyegés, füttyögés és pfújolás hallatán Mikkamakka ismét befogta a fülét.
- Miért, ti mit mondanátok szegény igazgató helyében? – kérdezte kíváncsian.
Erre egyszeriben mindenki elhallgatott, még Szörnyeteg Lajos is elgondolkodva üldöngélt a fűben.
- Én azt mondanám, hogy… hogy tanuljatok, aztán vagy megbuktok, vagy nem – törte meg a csöndet tűnődve Vacskamati.
- Köszönjük, roppant lelkesítő – jegyezte meg gúnyosan Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl.
- Tessék, akkor szónokoljál te! – javasolta sértődötten Vacskamati.
De Aromonak esze ágában sem volt szónokolni. Igyekezett megúszni a dolgot:
- Szónokoljon Bruckner Szigfrid! Sokat látott-hallott, meg a száját is éppen eleget tátogatta már.
- Ha gondoljátok, megpróbálhatom éppenséggel – bátorodott föl Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán, majd föllépett a kidőlt fatörzsre.
- Kedves Nebulók! – kezdte beszédét. – Tanáraitok és idomárjaitok nagy szeretettel vártak már benneteket…
- Még hogy idomárjaitok! – epéskedett Aromo. – Ez jó! Te talán takarmányt hoztál uzsonna helyett?
- Talán arról kellene beszélni, hogy milyen nagyot nőttetek a nyáron – javasolta Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa.
- Ha faiskolába járnék, biztos örömmel hallgatnálak – szellemeskedett Vacskamati.
Most persze Nagy Zoárd hallgatott el sértődötten.
Csönd lett a réten. Lehajtott fejjel álldingált és üldöngélt mindenki.
Ekkor Dömdödöm szólalt meg. Tulajdonképpen el is felejtkeztek róla. A fűben heverészett, egy krokodil formájú felhőt figyelt mostanáig, ahogy lassan, tátott szájjal úszott az égen.
- Dömdödöm – mondta, ahogy lassan tápászkodott a fűből. Majd fellépett a fatörzsre, és onnan ismételte meg:
- Dömdödöm.
Erre lassan a többiek is szedelődzködni kezdtek. Maguk sem értették, miért, de valami furcsa jókedv vett erőt rajtuk. Lassacskán vigyorogni és viháncolni kezdtek, leporolgatták és hátba ütögették egymást. Hátukra vették a táskájukat is, és elindultak az ösvényen a Négyszögletű Kerekerdő szélén álló Szent Gellért Iskola felé.
- Te, neked melyik beszéd tetszett a legjobban? – érdeklődött Aromo halkan Mikkamakka felé fordulva.
- Dömdödömé – súgta válaszul Mikkamakka.
- Nekem is – vallotta be Aromo. – Ráadásul jó rövid volt.
 

Kedves Gellértes Közösség!
 
A fentiek fényében kellő ünnepélyességgel nem mondhatok mást, mint hogy:
- Dömdödöm.
A közoktatás szakembereinek kedvéért ugyanezt kicsit szegényesebben és hosszabban is ki kell mondanom:
- Remélve, hogy Isten áldása, békéje és derűje lesz rajta, a 2018/19-es tanévet A Szent Gellért Iskolában ezennel megnyitom.
 
Nyáry Zsigmond

 

25 éves iskolánk - ünnepeljünk együtt!

2018.08.09.

Szeptember 15-én Makkosmárián ünnepeljük iskolánk 25 éves fennállását. E rendhagyó esemény elejétől a végéig az ünnepről szól: a Gellértről, és mindazokról, akiknek a Gellért fontos.
 
Sok szeretettel várunk mindenkit: jelenlegi diákokat, szülőket, családtagokat, tanárokat, korábbi tanárainkat, öregdiákjainkat, barátainkat.
Az egész napos programhoz bárki bármikor csatlakozhat. A rendezvényen való részétel mindenki számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, segítsd ezzel a szervezők munkáját!
 
A nap programja dióhéjban:
REGGEL – Három kirándulás indul Makkosmáriára, különböző távokon és útvonalakon
13:30 – Családi délután Makkosmárián, változatos kézműves és sportprogramokkal
17:00 – Ünnepi szentmise az Angyalok Királynéja templomban
18:00 – Vacsora, ahol mindenkit vendégül látunk egy tál gulyásra. Ezen felül arra kérünk, járulj hozzá valamivel az estéhez! Ez lehet pogácsa, sütemény, szendvics, gyümölcs, üdítő, sör, bor, pálinka, de akár egy zacskó ropi is, a lényeg, hogy szívből jöjjön!
19:30 – Tábortűz, igazi Gellértes hangulatban
 
További információk, friss hírek a gellert25.hu honlapon.
Szeretettel várunk!

 

2018 nyár

2018.06.28.

Június 27-től az iskolát zárva tartjuk.
 
Nyári ügyeleti napok:
Július 11-én 9 és 13 óra között az általános iskolában (Gellérthegy u. 7.)
Augusztus 8-án 9 és 13 óra között az általános iskolában
 
Ebédbefizetés:
augusztus 27-28. 8:00-13:00 az általános iskola épületében (Gellérthegy u. 7.)
pótbefizetés (szeptember 10-től ehet): szeptember 3-4.
 
Tankönyvvásár:
augusztus 31. (péntek) 9-12 óra: alsó tagozat
augusztus 31. (péntek) 13-17 óra: felső tagozat és a 12. évfolyam
szeptember 3. (hétfő) délután: 9-11. évfolyam, osztálytermekben
 
Tanévkezdés:
augusztus 29., szerda 10 óra: osztályozó- és pótvizsgák
szeptember 3.
általános iskola: érkezés 7.45-re iskolai ünneplőben
8.00 Veni Sancte a templomban
gimnázium: érkezés 14.00-ra iskolai ünneplőben
17.00 Veni Sancte a Bazilika előtti téren
 
Szép, ember-gazdagító nyarat kívánunk minden Diákunknak, Szülőnek és Kollégának!
 
Nyáry Zsigmond
igazgató
 

 

 

Erasmus + blog

2018.06.18.

Korábban hírt adtunk arról, hogy iskolánk 5 pedagógusa részt vehet egy Erasmus + pályázaton.
A projekt megvalósításáról bővebb információ az Erasmus blogon olvasható.

 

Nyári tábor

2018.05.31.

Nyári tábor gimnazistáknak a Szent Gellért Diákszövetség szervezésében
Időpont: 2018. július 16-22.
Helyszín: Gerecse, Héreg
Ára: 17.000 Ft. (Akinek az anyagiak gondot jelentenek, bátran jelezze, kérjen támogatást!)
Jelentkezni az irodában kapható jelentkezési lapon lehet 10.000 Ft előleg befizetésével.
Várható visszaérkezés 22-én 17 óra magasságában a gimnázium elé.
 
További információ: a szövi honlapján
 

 

Tanulmányút és tanfolyam Ausztriában

2018.05.29.

Bad Ischl – Gosau, 2018. május
 
Nagyon jól sikerült és élménydús némettábort tudhatunk magunk mögött. Nem volt időnk szomorkodni az esős, ködös és hűvös májusi időjárás miatt: Gosau, Hallstatt, Bad Ischl, Salzburg, Gosausee voltak főbb állomásaink. És Dachstein jellegzetes csipkés mészkő hegylánca minden reggel felhőben. Kiváló ellátás. Városnézések, múzeumok, kiállítások, változatos és érdekes programok: a vármúzeum Schallaburgban, rövid séta a többezer éves Hallstatt szűk utcácskáin, közös fénykép parányi főterén, ahol alig fértünk el. Sissi és Ferenc József nyomában a „Kaiservilla”-ban, Markus Sittikus Hellbrunni vízikastélya meglepetésekkel és séta a kastélykertben, az Altaussee-i sóbánya vezetéssel, Bad Aussee-ben hajókirándulás és gyaloglás szakadó esőben. 6 km-es séta a Hellbrunner Alleen felidézve „A muzsika hangjá”-t, miközben közeledtünk a Festung Hohensalzburg felé. Rövid csend és megállás a Salzburgi dómban. Mozart városában szabadprogram. És sok apró szűk utca, sikátor, kávézókkal, cukrászdákkal. Kiscsoportos városfelfedező vetélkedő; német oktatás 3 szinten (A2–B1-B2), és a csoporttal elégedett anyanyelvi tanárokkal. Esti imák elmélkedéssel, Taizé-i énekekkel, német imákkal és utolsó este tizennyolcèves szülinapi „meglepibuli”, lufikkal, egy rögtönzött tortával és jó zenékkel ... 6 nap alatt rengeteg színes program, 40 diák, 4 némettanár. És sok-sok nevetés!
A „Szentgellértesek” ezúttal is csillagos ötösre vizsgáztak pontosságból, tisztaságból, önzetlenségből, jó magaviseletből. Németből az érettségin és a nyelvvizsgán bizonyítanak majd, véleményünk és elvárásaink szerint egyre jobb eredményekkel! Amerre jártunk (szállás, étkezés, iskola, múzeumok stb.) mindenki megjegyezte, hogy milyen vidám, kedves, rendes, jól nevelt és okos gyerekek!!!
Köszönet Moharos-Alszászy Judit tanárnőnek a programok előzetes szervezéséért, az előkészítésért és a lebonyolításért. Hoyos Áron tanár úrnak a kiváló idegenvezetésekért, a színes programok szervezésében való részvételéért és a reggeli ébresztőkért. Szende Ágnes tanárnőnek a zökkenőmentes lebonyolításban való segítségért, az apró problémák elsimításáért, az esti imákért. Szelényi Judit tanárnőnek a 24 órás jelenlétért, a hirtelen adódó gondok megoldásáért és a praktikus dolgok elintézésében nyújtott segítségéért.
 
Köszönjük a lehetőséget, hogy elmehettünk, az itthon maradottaknak pedig a helytállást! Ígérjük, ha tehetjük, jövőre is elmegyünk!
 
2018. május 29. Német nyelvi munkaközösség

 

Ebédbefizetés

2018.05.21.

A következő ebédbefizetés időpontja: május 28., 29.
 

 

Elégedettség-mérés

2018.05.03.

2018 februárjában elégedettség-mérést végeztünk az Iskolánkba járó Diákok, Szüleik és az itt tanító Tanárok között. A szülői és a tanári kérdőívet minden tagozaton ki lehetett tölteni, a diák-kérdőív kitöltését csak a felső tagozatosoktól és a gimnazistáktól kértük.
 
Az alábbi dokumentumban láthatók az egyes kérdésekre érkezett válaszok átlagai.
Köszönjük mindenkinek, aki válaszaival segítette, hogy számokban is kifejezhető módon képet kapjunk munkánkról!

   Elégedettség-mérés (PDF dokumentum, 2018.05.03., 201 kB)

 

Ebédbefizetés

2018.04.16.

A következő ebédbefizetés időpontja: április 23., 24.
 

 

Ebédbefizetés

2018.03.12.

A következő ebédbefizetés időpontja: március 19., 20.
Kedvezményes ár: 2805 Ft, Teljes ár: 5610 Ft.

 

Ebédbefizetés

2018.02.15.

A következő ebédbefizetés időpontja: február 22., 23.
Teljes ár 5280 Ft, kedvezményes 2640 Ft.
 
Kedvezményes ebéd befizetésének feltétele a 2018 első félévére vonatkozó igénylőlap benyújtása.
(Aki előző hónapban nem fizetett, tehát nem adta még le.)
Az igénylőlap honlapunk Aktuális/Letölthető dokumentumok menüpontjából tölthető le.

 

Ebédbefizetés

2018.01.15.

A következő ebédbefizetés időpontja: január 22., 23.
Kedvezményes ebéd befizetésének feltétele a 2018. első félévére vonatkozó igénylőlap benyújtása.
Az igénylőlap honlapunk Aktuális/Letölthető dokumentumok menüpontjából tölthető le.
 
Teljes ár: 6270 Ft, kedvezményes: 3135 Ft.
 

 

Pályaválasztási délután

2018.01.05.

A Szent Gellért Diákszövetség pályaválasztási délutánra hívja a 12. évfolyam diákjait.
A programról részletesebben a szövi honlapján tájékozódhattok, ugyanitt tudtok regisztrálni is.

 

Taizéi imaóra

2018.01.02.

Kétheti rendszerességgel taizéi imaórát tartunk a gimnázium pincéjében található Betlehemben.
 
A következő alkalom: január 4., csütörtök 19.30
Szeretettel várunk az imaóra után teázásra, beszélgetésre is.
 
GYERE, ÉS HÍVD EL BARÁTAIDAT IS!
A közös imádságra mindenkit szeretettel várunk! Jelenlegi és öregdiákokat, szülőket, tanárokat, barátokat, gellérteseket és nem gellérteseket egyaránt!

 

Angolos programok iskolánkban

2017.12.20.

Az elmúlt időszakban több angolos programra is sor került.
 
Az első esemény rögtön szeptemberben egy dán diákcsoport látogatása volt. A 27 diák 2 tanárnő kíséretében Haderslev városból egy olyan gimnáziumból érkezett, ahol üzleti tanulmányokat folytatnak, és a három éves képzés részeként látogatást tesznek egy európai országba.
A csoportot egy rövid beszélgetés után körbevezettük a gimnázium épületében, majd angolórákon vettek részt 10. és 11. évfolyamon, ahol játékos feladatok vártak rájuk. A cél az volt, hogy a dán és magyar diákok több témában is beszélgessenek, megismerjék egymást és a másik hazáját, és jól érezzék magukat. Az órák után túró Rudival és pogácsával vendégeltük meg őket.
A dán látogatás során jó volt megfigyelni, milyen könnyedén belelendültek a 10-11.-es diákjaink a beszélgetésbe, és a visszajelzések azt mutatják, hogy – bár nagyon más, a magyarnál sokkal visszafogottabb kultúrát ismertek meg a dánok révén – hasznos, kellemes és motiváló volt számukra a délelőtt.
 
Október hónapban vizsgafelkészítő előadássorozaton vett részt diákjaink egy része az Euroexam Nyelvvizsga Központ szervezésében. A három 1,5 órás alkalom során hasznos tippeket kaptak a középfokú vizsgára való felkészüléshez.
 
A félév folyamán hallgatónk is volt, aki nálunk végezte tanítási gyakorlatát és vizsgatanítását. Bemutatóórát is tartottunk egy 30 fős diákcsoportnak, mely részét képezi a módszertani oktatásuknak. Mindkét esemény a Pázmány Péter Katolikus Egyetem megkeresésére történt, szerveződött.
 
December 5-én karácsonyváró délutánra hívtuk a felső tagozatot és a gimnazistákat. Nagy örömünkre olyan sokan jöttünk el, hogy alig fértünk el a megterített asztalok körül, és a sütemény és a tea is rekord gyorsasággal fogyott. A délután egy részében csapatok mérték össze tudásukat olyan versenyszámokban, mint film- és zenefelismerés, karácsonyi szokások, puzzle. A legnagyobb sikert talán a Kahoot (az e-táblás játék) hozta. A versenyszámokkal váltakozva diákjaink előadásait hallgathattuk: angol nyelvű szavalatokat, történeteket, dalokat és hangszeres zenét. Idén a műsorok mellett hirdettünk sütiversenyt is, melyre tetszetős és finom alkotásokkal neveztek a diákok.
Az angoltanárok nevében köszönjük mindazoknak, akik támogatták programjainkat, különös tekintettel a tantestületre és azokra a diákokra, akik a szórakozáson túl szívesen részt vettek a szervezésben és előkészítésben is.
 
Megköszönve a segítő hozzáállásotokat szeretettel:
 
Kovács Petra és Zsombory Edit
 

 

Adventi koncert

2017.12.14.

Kedves Szülők!
 
Szeretettel várjuk Önöket immár hagyományos adventi-karácsonyi koncertünkre, melyen fellép iskolánk énekkara és hangszeres növendékeink.
Vendégművész: Csonka Zsuzsanna operaénekes, az Operaház nagykövete
Helyszín: Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébániatemplom
Időpont: 2017. december 19. 16:00
 
Erdészné Lencsés Laura
 

 

Ebédbefizetés

2017.12.11.

A következő ebédbefizetés időpontja: december 18., 19.
Teljes ár: 6930 Ft, kedvezményes: 3465 Ft
 

 

Szentségimádás

2017.11.21.

Krisztus Király ünnepének előestéjén, november 25-én, szombaton 17 és 18 óra között közös, határainkon is túlmutató szentségimádásra hívnak Bennünket az Eucharisztikus Kongresszus előkészítői. A cél az, hogy sok különböző helyszínen, de egy időben együtt imádkozzon 20.000 magyar.
 
Mi, mint Szent Gellért Iskola, szeretnénk a Krisztinavárosi hívekhez csatlakozni a Havas Boldogasszony Plébániatemplomban. Nemcsak részt veszünk velük a szentségimádáson, hanem tevékenyen is bekapcsolódunk: egy-egy énekkel, felolvasott imával. Szeretettel hívunk mindenkit a legapróbbaktól a legidősebbekig, hogy csatlakozzanak a közös imához!
 
A szervezők kérik, hogy minden résztvevő (helyszíntől függetlenül) regisztráljon az alábbi linken. Ez azért fontos, hogy lássuk, milyen sokan vagyunk, leszünk-e valóban 20.000-en.
https://krisztuskiraly.iec2020.hu/#/

 

Ebédbefizetés

2017.11.20.

A következő ebédbefizetés időpontja: november 27., 28.
Teljes ár: 4410 Ft, kedvezményes: 2240 Ft.
 

 

Mozanapló

2017.10.19.

Iskolánk elektronikus naplója immár a legfelső menüsorból érhető el.
 

 

Ebédbefizetés

2017.10.16.

A következő ebédbefizetés időpontja: október 24., 25.
Teljes ár: 5985 Ft, kedvezményes: 3040 Ft.
 

 

Ebédbefizetés

2017.09.18.

A következő ebédbefizetés időpontja: szeptember 25-26.
Teljes ár: 5985 Ft, kedvezményes 3040 Ft.
 

 

Az iskolai étkezés ára ebben a tanévben

2017.08.24.

1 adag
Csak ebéd esetén
teljes ár: 315 Ft
kedvezményes: 160 Ft
Ebéd és uzsonna:
teljes ár: 390 Ft
kedvezményes: 195 Ft

 

Az angol királynő születésnapján

2017.06.16.

A brit nagykövetségi rezidencián ünnepeltük a királynő születésnapját
 
Június 14-én négyen (igazgató úr, Baranyi Andrea tanárnő, Sarkadi Endre és jómagam) hivatalosak voltunk a Brit Nagykövetség Rezidenciájára az angol királynő 91. születésnapja alkalmából rendezett fogadásra.
Zsiga bácsi megérkezéséig leültünk egy padra, ahonnan a rengeteg diplomáciai autót szemléltük. Ez idő alatt kaptunk néhány hasznos jó tanácsot angol tanárnőnktől, hogy addig is feledjük idegességünket. Hamarosan megérkezett Igazgató úr, s együtt beléptünk a brit földre.
A Nagykövet úr és kedves felesége szívélyes fogadása minden rossz előérzetet elűzött. Mindketten nagyon barátságosan köszöntöttek bennünket, s szerény ajándékainknak is örültek.
A fogadás a követség kertjében zajlott. Kiváló idő volt egy tipikus brit garden party-hoz.
A fogadás megnyitásakor hallhattuk Iain Lindsay nagykövet úr és Szijjártó Péter külügyminiszter úr beszédét. Majd poharainkat emeltük többek közt Őfelségére is. Állófogadás révén kerestünk egy megfelelő, árnyékos helyet, ahol a résztvevőkkel is beszélgethettünk. Számos, tipikus brit falatkát szolgáltak fel. Tanárnő tanácsait követve megkóstoltuk a kihagyhatatlan süteményeket, sajtokat, egyéb ételeket. Ilyen finomságok voltak például a fish&chips, shepherd's pie, scones.
Sajnos jó társaságban gyorsan múlik az idő, így hamar elröppent az a 2 és fél óra, s már azon kaptuk magunkat, hogy búcsúzkodunk a kellemes társaságtól. A két vendéglátóval váltottunk egy pár szót, majd nagy nehezen távoztunk.
Így visszagondolva életünk egyik legjobb, legemlékezetesebb napja volt, s hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem maradtunk volna még szívesen akár egy egész hetet is. Mostantól joggal mondhatjuk, hogy ez után megértettük, miért érdemes nyelveket tanulni, s igyekezni minél jobb eredményeket nyújtani ilyen téren, mivel jutalomképpen akár ezt is elérheti az ember kimagasló angol tudásáért.
Rám olyan hatással volt, ami szerintem elképesztő. Sokkal szívesebben beszélek bármikor angolul, nem félek, hogy rosszul mondok valamit, mivel ezek után rájöttem, hogy senki se szól meg azért, ha valamit esetleg elrontok.
Inkább érdemes tisztelni az olyan embereket, akik veszik a fáradtságot és próbálnak megszólalni egy idegen nyelven, legyen például az angol, vagy magyar.
Miklós Henrietta 8. o.
 

 

Német nyelvi tábor Ausztriában

2017.06.16.

Idei (május 14.-20.) német nyelvi táborunk helyszíne Karintiában, a Wörthi-tó közelében fekvő Turnersee volt.
Iskolánk 8.-11. évfolyamából 31 tanuló csatlakozott a programhoz, amely az előző évekhez hasonlóan délelőtt nyelvtanításból, délután kirándulásokból állt.
Szállodánk gyönyörű környezetben, a tó partján helyezkedett el, kilátással a Karavankák festői hegyvonulatára. Másik előnye az volt, hogy a szállodát körülvevő igen nagy területen remek sportolási lehetőségek adódtak: fürdés a tóban vagy focizás, ami biztosította azt, hogy esténként se unatkozzunk.
 
Az anyanyelvi tanárok által tartott nyelvtanítás két csoportban folyt: kezdő ill. haladó szinten.
Az órákon a tanulók többek között megismerkedhettek a helyi érdekességekkel, beszédkészségüket és szókincsüket pedig változatos feladatokkal fejleszthették. A tanórák lezárásaként nagyszerű bemutatót láthattunk, amely kisebb csoportokban előadott jelenetekből állt. Jó érzés volt látni, hogy diákjaink ügyesen, kreatívan és jó előadókészséggel tudták használni a német nyelvet. A gyerekek véleménye is azt tükrözte vissza, hogy élvezetes és hasznos nyelvórákban volt részük.
 
A környék számos érdekes kirándulási lehetőséget kínált. A közvetlen környéket – Georgibergl és Klopeinersee – gyalog és kisvonattal fedeztük fel. Másnap megmásztuk a Khevenhüller család birtokában lévő Hochosterwitz várát, amelyhez 14 nagy kőkapu vezet fel, hogy aztán középkori miliő mellett élvezhessük a csodálatos panorámát. Ellátogattunk a kristálytiszta vizű Wörthi-tóhoz is, amelynek névadó, festői szépségű települését, Maria Wörth-öt tekintettük meg.
Különösen nagy élményt jelentett mindenki számára a közelben fekvő Vogelpark Turnersee (Madárpark), ahol több mint ezer különleges madár és még jónéhány érdekes állat látható. A többség számára a legnagyobb élményt a Wildensteiner Wasserfall, Európa egyik legnagyobb és legszebb vízesése jelentette.
Utolsó, egésznapos kirándulásunk Klagenfurtba vezetett, ahol a diákok önállóan fedezhették fel a várost. Lelkesen nézelődtek és fényképeztek a közeli Minimundus-ban is, ahol a világ leghíresebb épületeit ismerehették meg kicsiben.
Helyi érdekességként alkalmunk volt ízelítőt kapni a karintiai népzenéből és néptáncból is, egy Lieder-Abend keretében, ahol a vidám dalokon és táncokon kívül a dél-ausztriai népviseletet is megcsodálhattuk.
Utolsó esténkre kvízjátékot készítettünk a diákoknak, amelyben megmutathatták, hogy a héten szerzett tapasztalataik és élményeik alapján mennyi új ismerettel gazdagodtak. Örömmel tapasztaltuk a kiscsoportok lelkes és sikeres közreműködését.
Végezetül kiemelnénk a résztvevő diákok érdeklődését, fegyelmezettségét, együttműködését, amelyet a helyiek is pozítívan értékeltek. A tábor alatt születtek barátságok is, s a különböző osztályokból érkezett gyerekek igazi kis közösséggé váltak a pár nap alatt.
A diákok visszajelzései és beszámolói is azt tanúsítják, hogy igazán tartalmas, élményekben gazdag utazásban volt részünk.
 
Moharos-Alszászy Judit és Hoyos Áron

 

2017 nyár

2017.06.16.

Június 27-től az iskolát zárva tartjuk.
 
Nyári ügyeleti napok:
Július 12-én 9 és 13 óra között az általános iskolában (Gellérthegy u. 7.)
Augusztus 9-én 9 és 13 óra között az általános iskolában
 
Ebédbefizetés: (gazdasági iroda, Gellérthegy u. 7.)
Augusztus 28-án 12:00-16:00
Augusztus 29-én 08:00-14:00
Pót-ebédbefizetés: szeptember 5-én 8:00-12:00; szeptember 11-től ebédelhet.
 
Tankönyvvásár: az általános iskola épületében
Testvérgyerekek tankönyve egyszerre átvehető.
Augusztus 28. 10 óra: 10. a, 11 óra: 10. b., 12 óra: 11. a., 13 óra 11. b,
14 óra 12. a, 15-16 óra 12. b
A 10-12. évfolyamon az ingyenes tankönyvek csak a jogosultság igazolásával vehetők át.
Augusztus 31. 14 óra: 1. o., 15 óra: 2. o., 16 óra: 3. o., 17-18 óra: 4. o.
Szeptember 1. 8 óra: 5. o.; 9-10 óra: 6. o., 11 óra: 7. o., 12-13 óra: 8. o.
A 9. évfolyam tankönyveit szeptember 1-jén 10 órától osztjuk az osztályteremben.
 
Tanévkezdés:
Augusztus 28., hétfő 10 óra: osztályozó- és pótvizsgák az általános iskola épületében
Szeptember 1., péntek: első tanítási nap (érkezés: 7.50-re)
Szeptember 1., péntek 18 óra: Veni Sancte a Bazilika előtti téren. (Megjelenés iskolai ünneplőben.)
 
Szép, ember-gazdagító nyarat kívánunk minden Diákunknak, Szülőnek és Kollégának!
 
Nyáry Zsigmond
igazgató

 

Erasmus + pályázati projekt indul a Gellértben

2017.06.03.

2017 februárjában iskolánk angol nyelvi munkaközössége benyújtotta pályázatát a Tempus közalapítványhoz, hogy külföldi továbbképzéseken vehessünk részt, és a májusban nyilvánosságra hozott eredmények alapján elnyertük a kért támogatást.
 
A projekt témája a rejtett idegen nyelvi tehetség felkutatása és gondozása, így a pályázat keretében 4 angolos és egy tehetséggondozásért felelős kolléga vehet részt külföldi pedagógus-továbbképzésen. Ezáltal 2017 nyarán iskolánk minden angoltanára Angliába utazik 1-2 hetes képzésekre, míg az ötödik kolléga 2018 tavaszán Palermoban vesz részt tanfolyamon.
 
Reméljük, hogy a képzések és a tapasztalatmegosztás által még hatékonyabbá válik iskolánkban a nyelvoktatás, és nemzetközi kapcsolatokra is szert tehetünk.
A projekt megvalósításáról bővebb információ az Erasmus blogon olvasható.
Kovács Petra

 

Szent László verseny

2017.05.30.

Az idei kreatív műveltségi vetélkedőnek csapatunk némi bizonytalansággal, de hatalmas elszántsággal és lelkesedéssel állt neki. Az első feladatok nehézsége sem törte meg a reményt, hogy még valamit elérhetünk. Amikor megtudtuk, hogy továbbjutottunk nagyon örültünk, nekiálltunk készülni a második fordulóra- A szóbeli versenyre érkezve már némi előnnyel indultunk, mert sajnos az egyik csapat nem jött el. Amikor elkezdődött a verseny az első feladatokban a többi csapat jobban szerepelt nálunk ezért kicsit csüggedve mentünk ebédelni. Az étkezés után a verseny második felében viszont a kreativitásunkat is megmutathattuk. Előadásokat kellett tartani a többi versenyzőnek és a zsűrinek, melyben nekünk egy természetgyógyászt kellett játszanunk, és ebben a feladatban igen jól szerepeltünk.
A délutáni eredményhirdetésen nagy meglepetésünkre kiderült, hogy harmadik helyezést értünk el, ráadásul Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa adja majd át nekünk az oklevelet.
Tegnap ez a nagy nap is megérkezett az életünkbe, és a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében ünnepélyes keretek között átvehettük a díjat és kezet foghattunk a nuncius úrral. Ez a megtiszteltetés életem egyik nagy élménye lett.
 
Keszthelyi Gábor
 
Számomra az első forduló még nem volt annyira nehéz. Mindennek utána lehetett nézni az interneten és így még érdekesek is voltak a feladatok.
A második forduló már sokkal nehezebb volt. A képfelismeréses feladatot elrontottuk, a személyeket se nagyon tudtuk. De aztán jött az utolsó feladat. Egy nagyon jó témát kaptunk. Szent László füvéről kellet egy előadást csinálni. Azt iszonyú jóra meg tudtuk írni és Gábor pedig hibátlanul elő is adta. És ezzel az utolsó feladattal hoztuk fel magunkat a 3. helyre.
Nekem nagyon tetszett ez a verseny, célunk, hogy jövőre is benne legyünk az első 3-ban.
 
Varga Bercel
 
Egy életre szóló élmény volt csapatban dolgozni a többiekkel, és együtt győzni le az elénk kerülő akadályokat. Mindenkinek ajánlom a versenyt, mert nem olyan a hangulata mint egy átlagos tanulmányi versenynek. A feladatok szórakoztatóak és sok új helyzetben próbálhatod ki magadat általuk.
 
Kovács Ábel
 

 

Értelemkeresés és nevelés – Logopedagógia

2017.05.24.

Konferencia a Szent Gellért Katolikus Gimnázium és a Logoterápia Alapítvány rendezésében
2017. április 22. Katolikus Pedagógiai Intézet
 
Viktor E. Frankl, a harmadik bécsi pszichoterápiás irányzat alapítójának életműve nemcsak a gyógyítás, hanem az oktatás-nevelés területén is újat hozott: az értelmes élet, a felelősségvállalás újbóli középpontba állítása lehet kilábalás abból a krízisből, ami a nyugat-európai kultúrában tapasztalható. Nemcsak az egyének idegenednek el egymástól, hanem a generációk közötti termékeny párbeszéd, a kultúra átadása is sérül a túldigitalizált világban.
A konferencia előadói arra hívták fel a figyelmet, hogy vissza kell térni a puszta tanítástól, oktatástól a neveléshez, ami az emberi egzisztencia kibontakoztatását jelenti, és ez sokkal több, mint a tudásszerzés peremfeltételeinek megteremtése.
Sárkány Péter főiskolai tanár elméleti bevezetője után a gyakorlati élet területéről érkező szakemberek (logopédus, középiskolai tanár, börtönpszichológus) mutattak be olyan gyakorlati lehetőségeket, melyek során a nevelt több értelmet láthat nemcsak a tanulás folyamatában, hanem saját életében is, így segítve őt a felelősségvállalásban a felismert értékek megvalósítása során.
A plenáris előadásokat műhelyek követték, majd a konferenciát kerekasztal zárta, melyen a résztvevők megosztották saját tapasztalataikat, eredményeiket a témával kapcsolatban.
Az Értelemkeresés és nevelés konferenciának a Katolikus Pedagógiai Intézet adott otthont.
 
Kautnik András
 

 

 

Szent Gellért Bál

2017.04.22.

2017. április 29-én, szombat este hét órától itt a
 
IX. Szent Gellért Bál,
 
melyre szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki vallja, hogy a hétköznapok rohanásában időről időre ünnepelni kell.
Új helyszínen, MOM kulturális központban (Csörsz u. 18.), az elmúlt évekből már megszokott és megszeretett programok várják a résztvevőket. Társastánc, élőzene, büfé, koktélbár, meghitt beszélgetések garantálják az est sikerét.
Ez a bál is jótékonysági, hiszen a belépőjegyekből, és az italok eladásából befolyó bevétel a korábbi bálok és gyűjtések eddigi eredményeit hivatott tovább növelni a Krisztinavárosi Szent Gellért Alapítvány számláján.
Az adományokat idén is örömmel és köszönettel fogadjuk; ki-ki már akár azzal is segít, ha jegyet vesz, eljön, jól érzi magát és fogyaszt.
Szülők, tanárok, volt és jelenlegi diákok, munkatársak kötetlen együttlétére, beszélgetésre, mulatásra növekvő igényt érzékeltünk az elmúlt években.
Reméljük, most is sokan örömmel fogadják meghívásunkat.
 
Szeretettel: a szervezők, a Szülői Közösség tagjai
 

 

 

IV. Mindszenty Kenus Zarándoklat

2017.04.20.

2017. május 5-6-7.
 
A már hagyományosnak mondható Mindszenty zarándoklat idén is 3 napos lesz, ezúttal általános iskolásokkal is bővül a csapatunk.

Tudnivalók a csatolt dokumentumban olvashatók.

   Mindszenty zarándoklat (PDF dokumentum, 2017.04.20., 698 kB)

 

SzeGeD előadás: A vihar

2017.04.10.

Szeretettel várunk mindenkit április 19-én (szerda) vagy április 22-én (szombat) este 19 órakor a Szent Imre Gimnáziumba, ahol a Szent Gellért Diákszínpad Shakespeare A vihar című darabját adja elő.
(A belépés díjtalan, adományokat az előadás költségeinek fedezésére a helyszínen köszönettel fogadunk.)
 

 

Értelemkeresés és nevelés

2017.02.23.

Viktor Frankl logoterápiájának alkalmazása az oktatásban, nevelésben
A Logoterápia Alapítvány és Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
interaktív konferenciája 2017. április 22-én 10.00 órakor
Helyszín: a KaPi (Katolikus Pedagógiai Intézet) székháza (1068 Budapest, Városligeti fasor 42.).
 
Regisztrációs felület: itt
   A konferencia programja (PDF dokumentum, 2017.02.23., 100 kB)

 

Magyar Nyelv Hete 2016

2017.01.14.

A 2016-os Magyar Nyelv Hete versenysorozat eredményei
 
Betű-vető 9-10.
I. Koncz Klára 9.a
II. Kovács Lilla 10.a
Illéssy Johanna 10.b
 
Betű-vető 11-12.
I. Döme Viktória 11.b
II. Panágl Zsófia 12.b
III. Lotz Gergely 11.a
 
Mondat-szövő 9-12.
I. Meszleny Cecília 9.b
II. Wehner Johanna 10.b
 
Hang-adó 9-10.
I. Kovács Lilla 10.a
II. Bidló Szabolcs 10.b
 
Hang-adó 11-12.
I. Pulay Domonkos 11.b
II. Tabajdi Boróka 12.a
Szűcs Márton 12.a
III. Juhász Anna 11.a
Váradi Júlia 11.a
 
Szó-szóló 9-10.
I. Jákli Orsolya 10.a
Tóth Márton 9.b
II. Kovács Lilla 10.a
 

Szó-szóló 11-12.
I. Pulay Domonkos 11.b
Bajkó Eszter 12.a
II. Székely Sára 11.b
 
Ének-mondó 9-12.
I. Falusi Flóra 10.b
II. Haupt Minna 10.b
III. Lánszki Emma 10.b
Kálmán Nóra 11.a
 
Kép-író 9-12.
I. Jánoki Hajnalka 11.a
Gyémántfokozat: Hajba Lídia 10.a
Kovács Lilla 10.a
Cselényi Laura 10.b
Kosik Réka 11.a
Nagy Dorottya 11.b
Aranyfokozat: Bíró Anna Kata 9.a
Süttő Fruzsina 10.a
Lőw Julianna 12.a
Sipos Nóra 12.a

Vers-verseny 9-12.
I. Tabajdi Boróka 12.a
II. Bede-Fazekas Eszter 11.b
Szentkuti Rita 11.b
III. Váradi Júlia 11.a
Uri Attila 10.b

 

Magyar Nyelv Hete 2016

2017.01.14.

A 2016-os Magyar Nyelv Hete versenysorozat eredményei
 
Betű-vető 5-6.
I. Módos Vilmos 6.o.
II. Lőrincz Donáta Nikingu 5.o.
Ámon Benedek 6.o.
Ámon Zsombor 6.o.
 
Betű-vető 7-8.
I. Biacs Zsófia 8.o.
II. Péteri-Takáts Bertalan 7.o.
III. Miklós Henrietta 8.o.
 
Mondat-szövő 5-6.
különdíj: Fogarasi Hajnalka 5.o.
 
Mondat-szövő 7-8.
I. Biacs Zsófia 8.o.
II. Inges Domonkos 8.o.
III. Tóth Antal 8.o.
 
Hang-adó 5-6.
I. Módos Vilmos 6.o.
II. Juhász Dorottya 6.o.
III. Bakos Botond 6.o.
 
Hang-adó 7-8.
I. Inges Domonkos 8.o.
II. Miklós Henrietta 8.o.
III. Biacs Zsófia 8.o.
Balázs Pál 7.o.
 
Szó-szóló 5-6.
I. Juhász Dorottya 6.o.
II. Inges Ágoston 5.o.
Rácz Szonja 5.o.
III. Czike Márk 5.o.
 
Szó-szóló 7-8.
I. Inges Domonkos 8.o.
II. Csapody Ádám 8.o.
Juhász Bálint 7.o.
 
Ének-mondó 5-6.
I. Inges Ágoston 5.o.
II. Bakos Botond 6.o.
III. Tulipánt Zsombor 6.o.

Ének-mondó 7-8.
I. Muhi Zsuzsanna 7.o.
II. 7.-es lánykórus: Apáthy Borbála, Bittsánszky Míra, Csepregi-Horváth Dóra, Csóka Borbála, Fekete Sára, Kvanduk Anna, Muhi Zsuzsanna, Selmeczi-Zsuppányi Janka

 

Továbbtanulási tájékoztató

2017.01.03.

Közeledik az érettségire és felvételire jelentkezés határideje: február 15.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket – elsősorban a 12. évfolyam szüleit és a diákokat – 2017. január 10-én, kedden 17 órára a felvételivel kapcsolatos tájékoztatásra. (Várhatóan kb. 18.30 óráig tart.)
Téma: pontszámítás; jelentkezés érettségire, felsőoktatásba; felsőoktatási szakképzés. (Az OKJ-s képzésekről nem lesz szó.)

 

A második találkozó

2016.12.15.

Egy hétvégi napon beültünk a Mammutban levő Costa Cofee-ba elszürcsölni egy jó meleg kávét. Minden a megszokott menet szerint haladt, beszélgettünk, iszogattunk, amikor egyszercsak megpillantottam a Brit Nagykövetet és feleségét, ahogy készülnek leülni Lilla mögött. Nem tudtam, hogy hirtelen hova kapjak. Szóltam is Lillának, aki ugyanúgy reagált, egyszerűen lefagytunk. Nagyon izgalmas volt tervezgetni, hogy hogyan szólítsuk meg őket, de végül összeszedtük magunkat, és odamentünk.
Nem kezelte rosszul a megszólítást, sőt, mi több, közvetlen volt és barátságos.
Angolul köszöntöttük Iaint, aki egyből magyarul válaszolt, de mi nem estünk ki a szerepből. Folytatván a beszélgetés, keverve az angolt és a magyart, megemlítettük neki, hogy nálunk járt, a Szent Gellért Gimnáziumban. Eszébe jutott, és széles mosollyal mesélte el, mennyire élvezetes volt az első iskolai látogatása Magyarországon. Végül kértünk tőlük egy képet, majd remegő kezekkel elhagytuk a terepet, és nagy örömmel konstatáltuk: jó helyen, jó időben.
Kovács Lilla, Tutsek Benjamin

 

 

Angolos karácsonyváró délután

2016.12.14.

December 6-án rendeztük meg angolos karácsonyváró délutánunkat, melyre felső tagozatosokat és gimnazistákat egyaránt vártunk.
A délutánt angol nyelvű szavalatok nyitották meg. Különféle verseket hallhattunk, a tréfás, vidám rímektől egészen a komoly, elgondolkodtató költeményekig, hiszen a versmondók 5-10. évfolyamokból kerültek ki. A délután második felében játékos vetélkedőben mérhették össze tudásukat és leleményességüket a gyerekek. A nyertesek angol nyelvű kiadványokat, noteszeket, rövidített olvasmányokat vihettek haza. S bár még nem volt délután 5 óra, a feladatok közti szünetekben mindenki megkóstolhatta az igazi fekete teát tejjel és aprósüteménnyel.
Tanárként jó volt látni mind a versmondó diákok felkészültségét, mind az évfolyamok közötti lelkes együttműködést a vetélkedő során. Reméljük, hogy karácsonyváró délutánunk hagyományteremtő lesz az iskolában, s jövőre is együtt szavalnak és játszanak majd kicsik és nagyok.
 
Részletek a diákok véleményéből:
„Tetszettek a játékok, nagyon jó a könyv.” (5. o.)
„Finom volt a süti és a tea. Jó hangulat volt.” (5. o.)
„Tökéletes útja annak, hogy megtanuljuk egy nemzet nyelvét és kultúráját.” (8. o.)
„Nekem nagyon tetszett, mert szép angol verseket hallhattam, és még tejet is lehetett inni.” (Nagy István 6. o.)
„Sok érdekes dolog volt, ráadásul ANGOLUL.” (Juhász Dorka 6. o.)
„Remélem, máskor is lesz ilyen verseny. Nagyon jól kikapcsolódtam.” (Szabó Virág 6. o.)
„Az activity tetszett a legjobban.” (Ámon Zsombor 6. o.)
„Legyen minél több ilyen verseny.” (Radics Máté 6. o.)
„Ez a program összehozta az embereket, volt egy közös pont az életünkben: az angol nyelvtudás.” (Ámon Zsófia 8. o.)
„Remélem, 1-2 év múlva hagyomány lesz iskolánkban az angol délután.” (8. o.)
 
Kovács Petra

 

Őszi zöldség- és gyümölcskiállítás 2016

2016.11.16.

Az alsó tagozatos gyermekek és tanítók szoros közreműködése eredményeként idén első ízben jött létre az őszi zöldség- és gyümölcskiállítás. A tanulók lelkesen vetették bele magukat e szép évszak terméseinek különböző módon történő feldolgozásába: gyümölcs- és zöldségszobrokat alkottak, gyümölcssalátát és receptfüzetet készítettek, a testen kívül az elmét is megmozgatták a növényekről szóló fejtörők, találós kérdések segítségével. Ennek a közös és szorgos munkának „gyümölcséről” a galériában található fotók tanúskodnak.
 
Kissné Rózsavölgyi Petra

 

Cserediák program 2016 Avezzano

2016.11.11.

A mostani diákcsere mindannyiunk számára a legjobb és legnagyszerűbb program volt az eddigi gellértes éveink alatt. Ezúttal Avezzanóba mentünk, Olaszországba, Rómától 100 kilométerre. A kapcsolat egy odavalósi első világháborús hadnagy Filippo Cavasinni kapcsán született, aki, mint megtudtuk, nálunk, Budapesten nyugszik, történetéből regény íródott és film is készül. Mario Cantoresi, aki az Elfelejtett Hadnagy c. könyvében a katona teljes életét leírja, már sokszor megfordult Budapesten. Tavaly egy Celano-i küldöttséggel látogattak el a Kosztolányi Dezső Gimnáziumba. Nekik köszönhetően idén októberben pedig mi mehettünk el arra a környékére. Szerették volna a baráti szálakat erősíteni, ezért meghívást kaptunk az „ITC Galileo Galilei” iskola diákjaitól.
A készülődés sem nekünk, olaszosoknak, sem a kísérő tanárainknak nem volt egyszerű, beszélhetünk akár az ajándékok beszerzéséről vagy a folyadékszállításról a repülőgépen és a többi számos dologról. Az utazásunk célja a nyelvtanulás és a már meglévő olasztudásunk használata volt.
A sok készülődést és nehézséget túlélve mindannyian megérkeztünk a befogadó családjainkhoz. Szállásaink különböző helyeken voltak, természetesen, ahol a család lakott. Sokan, sőt a legtöbben Avezzanóban voltak elszállásolva, de néhány diáknak a várostól távolabbra eső falvakban kellett megszállnia. Ez a táv teljesen változó volt, de a legmesszebb 45 kilométerre Pescorocchiano volt, mely egy kis falu a hegyek között, kitűnő panorámával. Egyikünknek tehát itt volt a szállása. Úgy gondoljuk, hogy nem panaszkodhatunk, hiszen semmiben nem szenvedtünk hiányt, mert minden családnál hatalmas szeretettel fogadtak minket, mintha saját gyerekeik jönnének haza külföldről. A vendégszeretetük hatalmas volt, hiszen az étkezések közben sokszor elhangozott a „mangia, mangia” és „bevi, bevi” azaz „egyél, egyél” és „igyál, igyál”, mely sokszor már az agyunkra ment, mivel szó szerint tömték belénk a finomabbnál finomabb ételeiket. Sokan azt hittük, hogy pontosan ugyanolyan kultúra fogad majd minket, mint itthon. De nagy meglepetésünkre ez nem így történt. Az olaszoknak sokkal lazább az életfelfogásuk, viszont annál pörgősebb az életritmusuk. Néha kicsit úgy állnak hozzá az élethez, hogy „lesz, ami lesz”. Ennek természetesen vannak hátrányai és előnyei is, például az, hogy folyton boldogok. Ezt még akár mi, magyarok is átvehetnénk, mivel sok magyar ember depressziós és zárkózott, nincs meg bennünk sokszor a kellő nyitottság sem, sem a világ, sem az embertársaink felé. Ami szerintünk furcsa volt a kultúrában, az, hogy éjfél előtt nem alszanak, és naponta 4-5 kávét is képesek meginni, időponttól függetlenül. Persze igyekeztünk felvenni életritmusukat arra a nyolc napra, melyet velük töltöttünk. Nagyon-nagyon kedvesek, ezt többször és többen tapasztaltuk. Voltak olyan magyar diáktársaim, akiknek kabátot és különféle drága ruhadarabokat akartak venni. Egyikünk esetében pedig a srác édesanyja 50 Eurót, akart adni különböző ajándékok vásárlása céljából. Mi, magyarok természetesen nem fogadtuk és nem is fogadhattuk el, hiszen az egyheti ellátás mellett nem is lett volna elegáns. Persze néha már elegünk volt a tukmálásból és a napi 5-6 „panini”-ből tízóraira, de lényeg az, hogy nagy nehezen elfogyott az is. Bulizásban is jócskán volt részünk, mivel társaink gondoskodtak arról, hogy a legjobban érezhessük magunkat. Volt olyan is, amikor muszáj volt nemet mondani, mert másnap sűrű program vette kezdetét, és nem lehettünk fáradtak.
Az iskolarendszerük nagyon sokban különbözik a mienktől, hiszen kevesebb órájuk van egy nap, viszont szombaton is van tanítás, természetesen előnyei és hátrányai is vannak ezen rendszernek, de mi beszéltük, hogy kipróbálnánk egy hetet ott az iskolájukban.
Mindent összevetve mindannyiunk nevében elmondhatjuk, hogy kitűnő és felejthetetlen élményben lehetett részünk ebben a 8 napban. Köszönet a szervezésért elsősorban a tanárnőnek (Emese néninek) és a tanár úrnak (Bandi bácsinak) és az olasz cserediák társainknak és tanáraiknak is.
 
Mille Grazie!
 
Bajcsay Zsófi és Bódis Csongor

 

 

Ebédbefizetés

2016.10.23.

A következő ebédbefizetés időpontja: október 25-26.
Teljes ár: 7200 Ft
Kedvezményes: 3600 Ft

 

Továbbtanulási tájékoztató a 11. évfolyam számára

2016.10.02.

A kétszintű érettségi bevezetésével teljesen átalakult a felvételi rendszer. Azóta folyamatosan további változások léptek életbe. Az ebben való eligazodásban szeretnénk segíteni, ezért szeretettel várjuk az érdeklődőket – elsősorban a 11. évfolyam diákjait és szüleiket – az alábbi tájékoztatóra.
 
Témánk: érettségi, egyetemi továbbtanulás (pontszámítás)
Időpont: október 5. szerda 17.00-tól kb. 18.30-ig.
Helyszín: Gimnázium, 12.a terme (emelet, 112-es terem)
 

Tegzes Kinga
 

 

SzeGeD előadás: A néma Levente

2016.09.27.

Szeretettel várunk mindenkit október 4-én este 19.00-kor a Szent Imre Gimnáziumba, ahol a meghívott vendégekkel kibővült Szent Gellért Diákszínpad előadja Heltai Jenő: A néma levente című darabját.
Jegyek a titkárságon kaphatók.
 

 

1st Youth Conference in Regensburg

2016.09.08.

Júniusban iskolánk megadta a lehetőséget, hogy hárman az augusztusban megrendezésre kerülő regensburgi diákkonferencián részt vegyünk a másik hét testvérvárossal: szintén 6 diák jött Aberdeen-ből, Brixen-ből, Odessa-ból, Qingdao-ból, Tempe-ből, Clermont-Ferrand-ból és Pilsen-ből. Nagyon örültünk, hogy minket választottak és igyekeztünk legjobb tudásunk szerint felkészülni az eseményre.
Július 31-én a vonatállomáson megismertük a magyar küldöttség többi három tagját és kísérő tanárt a Kosztolányi Dezső Gimnáziumból. A nyolc órás út során megismertük egymást és a bécsi átszállást követően már indultunk is Németországba. Megérkezésünkkor már az állomáson várt az összekötő kísérőnk, Sarah, aki bemutatta a város egy részét és elvezetett minket a szállásunkig, a Kolpinghäus-ig. A recepción megkaptuk a szobáink kulcsait és a névkárytáinkat. A berendezkedés után megismertük azokat a szobatársainkat, akik már megérkeztek a helyszínre. Az első nap a szervezők beszédével és vacsorával zárult. Többek között a regensburgi polgármester is köszöntött minket.
Hétfőn a reggelit követően rögtön átmentünk a konferencia helyszínére és meghallgattuk a hivatalos köszöntőbeszédeket – többek között egy pszichológus is egy érdekes előadással készült. Még aznap mi is prezentáltuk a városainkat a többi résztvevő előtt. Este egy sportcentrum kertjében grilleztünk és sportoltunk. Összebarátkoztunk német diákokkal, akikkel este elmentünk egy kávézóba. Másnap egy hosszú sétát tettünk egy magyar idegenvezetővel, aki megmutatta a történelmi város szépségeit. A következő három nap az egyénileg kiválasztott workshopokon vettünk részt. Több téma közül is lehetett választani, mind a hárman különbözőket választottunk: Dance and Youths, Sport and Healthy Lifestlye és Human Rights témakörökön vettünk részt. A foglalkozások fő célja a pénteki előadásokra való felkészülés volt.
Szerdán több szabadidőnk is akadt, ezért az amerikai, olasz, kínai és francia diákokkal indultunk el körbenézni. Csütörtök este elmentünk bowlingozni és ott töltöttük az esténket. Ezt követően a többi magyarral a városban nézelődtünk. Pénteken a délelőtti próbák után sikeresen előadtuk workshop csoportjainkkal a prezentációkat Regensburg városházán. A közönséget a testvérvárosok polgármesterei és politikusai valamint a többi résztvevő alkotta. Az estet egy közeli szórakozóhelyen folytattuk amelyet kibéreltek nekünk a szervezők. Könnyes búcsú közt váltunk el mindenkitől. Megadtuk egymásnak az elérhetőségeinket, jó utat kívántunk és hazaindultunk.
Rengeteg baráttal, tapasztalattal és élménnyel gazdagodtunk, amit nem fogunk soha elfelejteni.
 
Nemes Kinga | Marcov Blanka | K-P. L.

 

Tanévnyitó beszéd

2016.09.02.

Kedves Szent Gellértes Közösség!
 
Évnyitó gyanánt egy néhány napja történt esetet szeretnék elmesélni.
Vasárnap késő este két Gellértes Gimnazista Fiatalemberrel találkoztam a Böszörményi úton. Én szokásom szerint kissé elgondolkodva (így illik mondani, de ez jelenteni persze azt jelenti, hogy elbambulva), tehát kissé bambán bandukoltam hazafelé, így érthető módon ők valószínűleg már sokkal előbb észrevettek. Én csak akkor észleltem a helyzetet, mikor rám köszöntek.
Jelzem, eddig máris négy jó hírt mondtam:
1. Meglátva engem nem menekültek át a túloldalra.
2. Köszöntek. Udvariasan, hangos, jól artikulált „laudetur”-ral. A Böszörményi úton kissé tájidegennek hatott a köszöntés, de hát ettől volt szép.
3. jó hír: felismertek. Ez elsősorban nekem jó hír persze: eszerint a nyár végére is még felismerhető maradtam.
4. jó hír: Bebizonyosodott, hogy a várakozásokkal és a hagyományokkal szemben a fiatalok memóriájából mégsem törölt minden korábbi, iskolával kapcsolatos adatot a nyár. Ez nagyon jó hír.
De a dolognak ezzel nem lett vége. Egyikük (hogy inkognitóját megőrizzük, nevezzük most Dezsőnek; Dezső nevű diákunk szerintem nincs) megszólított:
– Igazgató úr!
(Megtisztelő módon még az iskola igazgatójára is emlékezett (öt!), és ezzel engem is emlékeztetett erre a dologra.) A hajába túrva kérdezte:
– Lehet majd csütörtökön így iskolába menni?
Elég bután nézhettem, mert magyarázni kezdte:
– A szüleim szerint ezzel a hajjal így nem lehet. Nem elég kulturált. A házirendben pedig az van. Megnéztük.
Erre föl én meg megnéztem a fejét. Haj volt rajta. Afféle frizura; följebb hosszabb, körbe rövidebb; én biztos nagyon megijednék, ha egy reggel a tükörbe nézve ezt látnám; de hát a fiatalok mostanában ilyesmit viselnek.
Kicsit sarokba szorulva álltam, a Böszörményi út térkővel burkolt járdáján elakadva, sortban és szandálban, hátizsákkal a vállamon, aznap délelőtt még a Balatonban lubickoltam; éreztem, ahogy a fogaskerekek az agyamban csikorogva igyekeznek mozgásba lendülni. Mit kellene itt most mondani? Éreztem némi feszültséget a gondos szülői ház elvárásai és a Fiatalember (nevezzük továbbra is Dezsőnek) nézőpontja között. Kinek kellene igazat adni? Kinek az oldalára kellene ebben a kérdésben állni? Kit szabad ebben az önmagán túlmutató vitában cserben hagyni? A Szülőt? Vagy a Gyerekét, aki a mi Diákunk? Sok időm nem volt, a gondolatok meg mint a felzavart madársereg kavarogtak a fejemben, nemigen látszott, melyik fán fognak letelepedni. Így hát reflexesen, zsigerből válaszoltam:
– Dezső Bátyám! Éljen úgy, mint egy szent! És akkor a hajviselete másodlagos.
Örültem-forma ennek a belőlem kiszakadt mondatnak, biztos, ami biztos, meg is ismételtem (mert a tanárok szeretnek minden fontosat megismételni, minimum kétszer, de háromszor-négyszer még jobb):
– Éljen úgy, mint egy szent! Akkor a hajviselete másodlagos.
Ezzel el is búcsúztunk. Én még jobban elgondolkodva baktattam tovább hazafele. (Tegzes tanárnő, mikor ezt a párbeszédet valamiért meséltem neki hétfőn, gonoszul megkérdezte: „Nem lehet, hogy csak sötét volt, és nem láttad, hogy zöld a haja?” Meg sem hallottam a kérdést.)
 
Akinek füle van a hallásra, az talán hallja, amit mondok:
Élj úgy, mint egy szent! És akkor a hajviselet, de megkockáztatom, még a nyelvtan jegy is másodlagos.

Idén tehát ennek a gondolatnak a jegyében a 2016-os/17-es tanévet ezennel ünnepélyesen megnyitom. Isten áldása legyen rajta!
(Szent Gellért, Veni Sancte, 2016, Nyáry Zsigmond)

 

Az öttusa népszerűsítése az I. kerületben

2016.07.02.

EMMI pályázati forrás felhasználásával
Megvalósítási időszak: 2016. 04. 07-05. 13.
 
Az NTP-SR-15, a Nemzeti Tehetségprogram sportág népszerűsítő pályázata támogatásával valósult meg iskolánk szervezésében a programsorozat.
 
Ezen program keretében, a 7-14 éves korosztály számára, mintegy 80 diák részvételével, 2016. 04. 07-én egész délelőtt sportbemutatót szerveztünk iskolánk tornatermében, ahol megismerhették a diákok az öttusa sportágat, kipróbálhatták a vívást és a lövészetet.
A 12 éves korosztály számára (30fő) 2016. 04. 29-én az egészségügyi program keretében megrendezésre került a „Ciklus – Show” elnevezésű interaktív program.
A program fő eleme, a 05.12-én megrendezésre került kéttusa verseny volt, ami a MOM uszodában és a mellette található Gesztenyéskertben került lebonyolításra, ahol a 10-14 éves korosztályból 60 fő vett részt a versenyen. Az eső miatt az eredményhirdetésre 05.13-án került sor, az I-III helyezettek érem díjazásban részesültek, és minden résztvevőnek póló ajándékot biztosított a Magyar Öttusa Szövetség.
A program lebonyolításában segítségünkre volt a Magyar Öttusa Szövetség, az I. kerületi sportiroda, az MFM projekt, a Szent Gellért Alapítvány. A szervezésben és lebonyolításban Bíró Szabolcs ifjúsági világbajnok öttusázó, Kiss Ábel, Sal Gergely vívók, Krasznai Gabriella öttusa válogatott keretedző segítettek.
A pályázati program hatására, a jövő évben vívó edzések kezdődnek iskolánkban.
Budapest, 2016. 06. 30.
Magó Kinga szervező
 

 

 

A Parlamentben gyakoroltuk a demokráciát

2016.06.23.

Június elején lehetőséget kapott az évfolyamunk, hogy részt vegyünk a Demokráciajáték nevű kezdeményezésen, amia Parlament törvényhozó munkáját hivatott bemutatni a korosztályunknak. Mi a konzervatív kormánypártot képviselhettük, fantázia nevünk az Ősz-ülők Társasága volt. Először plenáris üléssel nyitottuk meg a napot, ahol mind a 4 párt képviselői jelen voltak és az ott beterjesztett törvényjavaslatról válthatnak eszmecserét. A házelnök szerepébe Szűcs Marci bújt, a törvényt – ami a felsőoktatási felvételhez szükséges pontok összetételének változtatásáról szólt – Hild Álmos terjesztette a parlament elé. A főszóvivőnk Lukács Marcell lett. A plenáris ülés után elvonulhattunk a Bizottsági ülésekre (kulturális, gazdasági, népjóléti és igazságügyi). Én a kulturális bizottságban kaptam helyet, ahol az elnökünk Springer Böbi volt. Itt dönthettünk előre benyújtott módosító javaslatokról, valamint bizottságunk újakat is benyújthatott. Sajnos a kormánypárt tagjaiként a mi bizottságunkban nem tudtuk megvédeni álláspontunkat. Ezután következett a bőséges ebéd, majd a frakcióülés. A frakcióvezetőnk Farkas Peti volt. Ez a része tetszett nekem személy szerint legjobban a napnak. Teljesen együtt tudtunk működni és döntést hoztunk arról milyen álláspontot fogunk képviselni a Törvényalkotási Bizottságban. Ennek az elnöke én voltam, ami számomra nagyon izgalmas feladat volt. Mellettem a Parlament munkatársai végig segítettek levezényelni ezt a szakaszt. Itt szavazhattuk meg milyen módosító javaslatot fogad el a parlament. A legvégén a plenáris ülésen még minden párt szót emelhetett álláspontja mellett, majd szavaztunk. A törvényjavaslat a módosító csomagokkal együtt végül elutasításra került. Már csak a sajtótájékoztató volt hátra, ahol Lukács Marcell és Szűcs Marci igazán frappánsan tudott választ adni az „újságírók” kérdéseire.
Ez egy nagyon maradandó élmény volt számomra, főleg mivel a Parlament gyönyörű épületében tölthettük az egész napunkat, ahol őrök kísértek minket teremből terembe. Jó érzés volt kicsit belelátni a képviselők életébe, de főleg a törvényhozás menetébe, ami természetesen alapvető esetekben nem egy nap, hanem hetek alatt zajlik. Én, személy szerint nagyon szépen köszönöm a lehetőséget!
Képek az eseményről a demokrácia játék facebook oldalán találhatóak.
 
Bajkó Eszter
 

 

2016 -- NYÁR

2016.06.22.

Június 27-től az iskolát zárva tartjuk.
 
Nyári ügyeleti napok:
Július 13-án 9 és 13 óra között az általános iskolában (Gellérthegy u. 7.)
Augusztus 10-én 9 és 13 óra között az általános iskolában
 
Ebédbefizetés (gazdasági iroda, Gellérthegy u. 7.):
Augusztus 24-én 09:00-12:00 és 13:00-16:00
Augusztus 25-én 09:00-12:00 és 13:00-16:00
 
Kedvezményes ebéd befizetéséhez szükséges a jogosultságról szóló kitöltött nyilatkozat (letölthető honlapunk „aktuális/letölthető dokumentumok” menüpontjából), továbbá az azt alátámasztó júliusi-augusztusi igazolás. (Külön példányt kérünk a kedvezményes ebédhez, ill. az ingyenes tankönyvekhez!)
 
Tankönyvvásár: az általános iskola tornatermében lesz minden osztálynak. Az ingyenes tankönyv átvételéhez 5. osztálytól az igénylésnek megfelelő, júliusi-augusztusi igazolás szükséges.
Augusztus 25. 9-10 óra: 1.o., 10-11 óra: 2.o., 11-12 óra: 3.o., 12-13 óra: 4.o.
Augusztus 25. 14-15 óra: 5.o., 15-16 óra: 6.o., 16-17 óra: 7.o., 17-18 óra: 8.o.
Augusztus 26. 9-11 óra: 9.a, 9.b; 11-13 óra: 10.a, 10.b
Augusztus 26. 14-16 óra: 11.a, 11.b; 16-18 óra: 12.a, 12.b
Testvérgyerekek tankönyvei egyszerre átvehetők.
 
Tanévkezdés:
Augusztus 25., csütörtök 8 óra: osztályozó- és pótvizsgák
Szeptember 1., csütörtök: első tanítási nap (érkezés: 7.50-re)
Szeptember 1., csütörtök 9 óra: Veni Sancte a templomban
 
Szép, ember-gazdagító nyarat kívánunk minden Diákunknak, Szülőnek és Kollégának!
 
Nyáry Zsigmond
igazgató

 

Kerti parti az angol nagykövet rezidenciáján

2016.06.21.

Hatalmas élmény volt számunkra ez a fogadás. Az angol nagykövet, Iain Lindsay és felesége ellátogattak az iskolánkba, és abban a szerencsében volt részünk, hogy meghívták iskolánk igazgatóját, Nyáry Zsigmondot, angol nyelvtanárunkat, Baranyi Andreát, aki a kapcsolatot kezdeményezte, és minket, Lőrincz D. Malaikát és Szakács Esztert a Királynő 90. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepségre. Különleges helyzetben voltunk, mivel a mi korosztályunkat csak mi képviseltük. Ennek ellenére szívélyes és barátságos fogadtatásban részesültünk. A házba belépve egy vonósnégyes fogadott minket, és a Nagykövet úr és felesége személyesen fogadott minden meghívottat. Ekkor volt lehetőségünk átadni az általunk készített albumot, amibe a nálunk tett látogatásukról készült képeket és a diákok véleményét tettük. Mindenki nagyon udvarias és kedves volt. Ez nem véletlen, hiszen igazi úriemberek és úrinők voltak jelen a partin. Magas rangú katonai beosztottak, politikusok, minden országból nagykövetek és diplomaták vettek részt az ünnepségen. Kicsit feszélyezve is éreztük magunkat, amikor leszálltunk a buszról, és láttuk, hogy a legtöbb ember felzászlózott nagyköveti kocsiból száll ki.
 
Miután mindenki megérkezett, a Nagykövet úr és Dr. Simicskó István beszédet mondott, majd együtt ittunk II. Erzsébet egészségére. Ezután nem volt kötött program, hanem nagyjából negyed óránként flashmob formájában Shakespeare előadásokat adtak elő angol és magyar nyelven, mert a fogadás témája Shakespeare volt. A legfinomabb ételeket és italokat kínálták körbe, a fish and chipstől kezdve a disznó alakú gumicukron át a szilvás süteményig rengeteg fajtát kóstolhattunk meg. Nagyon jól éreztük magunkat, és hálásak vagyunk, hogy mi vehettünk részt ezen az eseményen.
 
Képek az eseményről a galériában és a nagykövetség facebook oldalán találhatóak.
 
Lőrincz Dorina Malaika 11.a, Szakács Eszter 11.a

 

Évzáró kerékpártúra

2016.06.03.

Szeretettel várunk minden gimnazistát egy nyár eleji biciklizésre a Fertő-tóhoz.
Részletek a csatolt dokumentumban.

   Évzáró kerékpártúra (PDF dokumentum, 2016.06.03., 96 kB)

 

Szent Márton Országos Vetélkedő

2016.06.01.

Tudjuk, hogy az Irgalmasság Szentéve van. Tudjuk, hogy Pannóniában ez egybeesik az irgalmas szeretet nagy szentjének, Mártonnak a Jubileumi Évével. De hogy e két ünnep találkozása minket is személyes találkozások sokszintű és sokszínű rétegei felé segíthet, ahhoz részt kellett vennünk az Országos Szent Márton Kreatív Műveltségi Vetélkedő fordulóin.
„Ez Márton. Márton, a püspök, Márton, az alázatos ember, Márton, a katona, Márton, Isten szolgája. Hiába nézik őt mind a képen lévő angyalok, dicsőítik a földi szavak: ő csak felfelé tekint, Teremtője felé. Ez már 12 éves korában is megmutatkozott, s később is mindig remeteségbe vágyódott, távol mindentől, közel Istenéhez. Az Úr azonban máshogy rendelte sorsát, s ő ezt is elfogadta. Csak Neki élt, és elhagyta saját vágyait a magányra és követte a neki kijelölt utat. … Nem kis erő kell ahhoz, hogy az ember kardot tartson a markában, de ez mind csak fitogtatás. Mártonnak ahhoz is volt ereje, hogy szégyenkezés nélkül elhasítsa palástját, és viselje a hideget a koldussal együtt. Nem bicsaklott meg kezében a penge, amikor lesújtott. Még ekkor is kitartott hitében. Bátorsággal vállalta és viselte tettét…” (Dorffmaister István: Szent Márton a dicsőség fényében – részletek a POR csapat első fordulós képelemzés-feladatából)
Hogy eddig milyen kép élt bennünk Szent Mártonról, már nem érdekes. ARCOKAT kaptunk Róla és Általa Diákjainkról, sokszor egészen új és meglepő szituációkban. Most csak a döntő utolsó feladatát emelnénk ki: reflexió max. 10 percben a kihúzott szerepkör szerint Henri Boulad jezsuita atya alábbi gondolataira:
„Az Egyház azt tanítja, hogy ami túl van az én szükségleteimen, az már nem az enyém.
Senki nem mondhatja azt, hogy amit birtokol, az az övé, miközben nincs rá szüksége.”
 
Így szólalt meg Szűcs Marci (aki az utolsó pillanatban „ugrott be” a 11. b-s csapatba Telek Flóra Orsi helyett), mint „Márton testvér”, ferences szerzetes, aki beszédében azt emelte ki, hogy nemcsak az utcán élnek ismeretlen hajléktalanok, hanem pl. a családunkban, szomszédunkban is lehetnek emberi kapcsolataikban, értékrendjükben szegények, akiket esetleg észre sem veszünk; Kántor Betti „Caritas munkatársként” elmondta, hogy még „a szegény is tud adni a még szegényebbnek”; Bajkó Eszter pedig mint „édesanya” egy „szülői fogadóórán” amellett érvelt, hogy miért van értelme az iskolai közösségi szolgálatnak.
Betekintést kaphattunk továbbá abba is, hogyan lehet egy versenyt valóban kreatívan és kulturáltan, magas színvonalon és kollegiálisan megrendezni. (A vetélkedő szervezésével a KPSZTI a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanárait bízta meg.) Konrád (pannonhalmi bencés szerzetes) testvér, a zsűri elnöke pedig arra segített rálátnunk, hogy egy versenynek is lehet/maradhat lelkisége.
A Szent Gellért Gimnázium diákjai bekerültek az ország legjobb 8 csapata közé. Sőt, a döntőt követően neves gimnáziumokat tudhatunk magunk mögött: elhoztuk az I. és a II. helyezést (III. helyezett a Pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium lett).
NYERTÜNK. SOKKAL TÖBBET, MINT LEÍRHATÓ EREDMÉNYEKET.
Mihályi Angyalka katekéta és Rádiné Erdélyi Mária tanárnő
 
I. helyezett csapata:
Kántor Bettina 9. a
Mózessy Mira 9. a
Kovács Lilla 9. a
 
II. helyezett csapata:
Baráth Mirtill 11. a
Lőw Julianna 11. a
Bajkó Eszter 11. a
 
Szépen helytálltak:
Panágl Zsófia 11. b
Rajkai Krisztina 11. b
Szűcs Márton 11. a

 

OLASZ DELEGÁCIÓ

2016.05.30.

Gellértes diákokkal, a szomszédos Kosztolányi gimnázium diákjaival és az olasz nagykövettel, Maria Assunta Accilivel készültünk egy nem mindennapi küldöttség fogadására.
 
Április 27-én Celano és Avezzano városából érkeztek harmincöten, a Filippo Cavasinni hadnagy emlékét őrző Városi Emlékbizottság tagjai. Az eseményen találkozhattunk a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatójával, Gian Luca Borghesével is.
 
A kulturális találkozó elsődleges célja az volt, hogy megismerhessük a Budapesten nyugvó Filippo Cavasinni hadnagy történetét az Elfelejtett Hadnagy című könyvön keresztül. A valóságon alapuló regény írója, Mario Cantoresi úr személyesen adta át mindenkinek a könyvet. Diákjaink kérdéseikkel ostromolták; méltó módon képviselték iskolánkat.
 
Másnap ellátogattunk a hadnagy sírjához is, megemlékeztünk a városunkban nyugvó olasz katonákról. Az esemény, túl az emlékeken, a békéért való mindennapi elköteleződésünk szükségességét tette hangsúlyossá.
Eljöttek a Galileo Galilei Gimnázium és a Benedetto Croce Gimnázium igazgatói is, és megerősítették, hogy a jövőben diákcsere kapcsolatot szeretnének létesíteni iskolánkkal.
 
A regényíró a találkozó után ezt a levelet küldte nekünk:
 
„A Kosztolányi Dezső és a Szent Gellért Gimnázium tantestületének
és a csodálatos diákoknak, akiket megismerhettem
 
A legszebb emlékek biztosan azok, melyek az ember szívét melegséggel töltik el, de ami maradandó, az más. Azok még inkább megpecsételnek, mert világosan érezzük, a belefektetett fáradtsággal együtt, hogy hová is érkeztünk el. Főleg a legutóbbi emlék kitörölhetetlen. Nektek köszönhetően élhettük meg, és sosem fogjuk elfelejteni. Szívélyes üdvözlettel: Mario Cantoresi”
 
Mi is köszünjük a látogatást!
 
Erhardt Emese (olasztanár)
 

Ad Emese Erhardt,
a tutto il corpo insegnanti dei Licei Kosztolányi e Szent Gellért
a tutti i meravigliosi ragazzi che ho conosciuto
*******
Sicuramente i ricordi più belli sono quelli che ci accarezzano il cuore, ma quelli che restano dentro sono ben altri.
Sono quelli che ci segnano di più, perché ci danno la netta sensazione, quasi corporea, di tutta la fatica che abbiamo fatto per arrivare film dove siamo arrivati adesso.
Soprattutto l'ultimo ricordo è quello incancellabile.
Noi tutti l'abbiamo vissuto grazie a voi, non lo
dimenticheremo mai.
 
Con affetto infinito, Mario Cantoresi

 

Egy hét Ausztriában

2016.05.20.

„Köszönöm a kedves embereket, a mosolyokat.”
 
Freistadt Felső-Ausztria (Oberösterreich) várfallal körülvett, középkori hangulatot idéző kisvárosa. A Duna partján fekvő Linzet Csehországgal (Krumlov, Budweis illetve Prága) összekötő egykori kereskedelmi útvonal mentén fekvő gazdag település Mühlviertel szívében. Az Ausztriában alacsonynak számító dimbes-dombos táj, két városkapu (Linzer – und Böhmertor), öthajós gótikus templom, 7 torony, 27 belső udvar és még számos meglepetés, például egy krokodil várja az idelátogatót.
 
Idén ebben a kisvárosban tölthetett el egy hetet német nyelvgyakorlás céljából iskolánk 32 diákja. Két csoportra osztva (középhaladó és haladó), szinteknek megfelelő feladatokkal, elsősorban beszédkészséget (Konversation) gyakorolhattak a gyerekek. Ahogy ők fogalmaztak: „olyan feladatokat kaptunk, amelyekkel rá voltunk kényszerítve, hogy beszéljünk” vagy „volt bátorságom megszólítani idegen embereket” ill. „…jó érzés volt, hogy belejöttem a németbe”. Továbbá ország ismereti feladatokat („Erlebte Landeskunde”) oldhattak meg interaktív módon a gyerekek, pl. egy-egy kérdéssort, kvízt töltöttek ki a városokról, ahol megfordultunk.
 
Délutáni kirándulásaink során megismerhettük a környéket: a St. Peter kálváriahegyet Waldburgban, Kefermarkt híres gótikus szárnyas oltárát a XV. sz.-ból és a közelben található Weinberg kastélyát. A pöstlingbergi kegytemplomot, ahová egy speciális hegyi kisvasút visz fel. Sétáltunk Oberösterreich tartományi fővárosának, Linznek a belvárosában is. De aki más jellegű programokra vágyott, az örülhetett a helyi sörfőzdében tett látogatásnak (Freistädter Brauhaus) ill. a St. Katharina plébániatemplom toronylátogatásának, ahová egy helyi idegenvezetőnkké szegődött igazi lokálpatrióta, Erwin segítségével jutottunk fel és gyönyörködethettünk a kilátásban.
 
Passauba az „osztrák Duna-kanyar” mentén vezetett utunk. A szép májusi időnek és napsütésnek hála, megcsodálhattuk, hogyan fordul 180 fokot a Duna Schlögennél. A nem igazán ismert, de annál látványosabb Schlögener Schlinge kilátóban rengeteg szelfi készülhetett – ami ugye a leginkább lázba hozza ezt a korosztályt.
 
Dreiflüssestadt (Duna, Inn és Ilz összefolyása) Passau, boldog Gizella városa is egyben. Szent István feleségének nyughelyénél gyertyát gyújtottunk és elénekeltük a Szent Gellért himnuszt. A majd’ egy órás sétahajózás alatt megismerhettük a város nevezetességeit. A szabadidőben alaposabban is benyomást szerezhettünk a barokk kisvárosról… s amikor buszra szálltunk és indultunk hazafelé, leszakadt az ég, öt nap után először. Így nemcsak a fegyelmezett, lelkes és érdeklődő diákokért, hanem az időjárásért is hálásak lehetünk. Csakúgy, mint az esti imák alkalmával megnyíló fiatalok őszinteségéért. Jó volt megtapasztalni, hogy a hat nap alatt a sokféle kis csoportból igazi „szent gellértes” közösség alakult.
 
Szende Ágnes

 

A brit nagykövet úr és felesége a Gellértben

2016.05.16.

De hogyan is került sor erre az emlékezetes találkozásra április 27-én? Követve a brit nagykövetség facebook oldalát bukkantam rá a frissen beiktatott Nagykövet Úr, Iain Lindsay bemutatkozó videójára, ahol nemcsak angolul, hanem szabatosan megfogalmazott kiváló magyarsággal is köszöntötte a magyarokat. Ez a videó és a Költészet Napján magyarul elszavalt József Attila verset bemutató videója hamar országos népszerűségnek örvendett.
A 11.-es faktos csoportommal megnéztük ezeket a videókat, emellett utána jártunk a Lindsay klán történetének, így érdekes módon ismerkedtünk a skót történelemmel.
Ezt megírtam a Nagykövet Úrnak facebook kommentben, és egyben üdvözöltem Magyarországon. Legnagyobb meglepetésemre kedvesen válaszolt. Ezen felbátorodva hívtam meg őt és feleségét az iskolába a diákokkal való beszélgetésre. Jellemző a nyitottságára, hogy azonnal elfogadta a meghívást.
Hatalmas készülődés vette kezdetét, mindenki szeretett volna hozzájárulni a találkozás sikeréhez. Először a kérdéseket beszéltük át, gyűjtöttük össze. Lőrincz Malaika felajánlotta, hogy elkészíti a Nagykövet Úr portréját ajándékul. Művészi tökéletességgel elkészített rajza hatalmas sikert aratott. Szakács Eszti felajánlása a Nagykövet Úr feleségének Bridgetnek elkészített csokor volt. Saját indíttatásból utána nézett, hogyan kell kinéznie egy diplomáciai csokornak. Sütemény készítők hada készítette a finomságokat, rendezte a termet. A táblára felkerülő szavak, nevek megkomponálása Telkes Jocó fantáziájának köszönhető. Lehotzky Emília ajándéka a meglepetések sorát gazdagította. Pólya Dávidnak köszönhetőek a fotók. A kicsik sem akartak kimaradni. A 5. és 7. osztály angolosai álltak zászlókkal sorfalat a lépcsőn.
A tanárok is egy szorgos csoportot alkottak. Jónás tanárnő ízlését és fantáziáját dicséri a dekoráció megálmodása, Varga-Amár László a Welcome felirat megalkotásával segített, Zsombory Edit, Kovács Petra és Moharos-Alszászy Judit a vendéglátásban koordinálásában jeleskedtek, Benő tanárnő pedig a 11.b termének berendezésében. Köszönet Nekik és a vezetőség támogatásáért!
A Nagykövet Urat és feleségét Bajkó Eszter és Hild Álmos várta a kapuban, kísérte a folyosón. A kicsik üdvrivalgása közepette megérkezett Nagykövet magyarul is köszöntötte a diákokat megköszönve az angolos időjárást, amivel hatalmas sikert aratott. A kicsik nevében Davey Maya üdvözölte Lindsay Urat a londoni olimpiáról hozott zászlójával.
Ezután találkoztak a vendégek igazgató úrral, akivel barátságos megbeszélést folytattak. A diákok süteményét is szívesen megkóstolták.
Közben a teremben tetőfokára hágott az izgalom. A vendégek közvetlensége azonnal oldotta a feszültséget. Szilasi Dávid zongorajátéka és Bajkó Eszter szavalata indította a programot, ami nagy tetszést aratott. Ezután került sor a beszélgetésre. Ahogy Szalai Gellért kiemelte, nem volt olyan téma, amiről ne tudtak volna azonnal érdemben élvezetesen beszélni. Sokan kiemelték, hogy nagyon értékelték a közvetlenség, barátságosság és profizmus ötvözetét, amivel választ kaphattak kérdéseikre. Nem vonakodtak egészen személyes kérdésekre sem válaszolni, mint például a „Hogyan ismerkedtek meg?” iránti érdeklődésre. Annyira jól érezték magukat, hogy a hivatalos időn túl jóval tovább maradtak.
Végül az ajándékok átadására került sor. Különösen Malaika rajza okozott nagy meglepetést. Selfie készítés, közös kép zárta az eseményt.
A Nagykövet Úr ezután meghívót küldött a Nagykövetségi Rezidenciára a Királynő Születésnapjának megünneplésére június 8-ára.
Mindannyian reméljük, hogy a kapcsolat folytatódni fog a jövőben.
Baranyi Andrea

 

 

Robotok – játék - programozás

2016.05.04.

Az idei talentumnapon egy eddig egyszer sem elérhető programra vittek el minket iskolánk informatikatanárai. Az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Informatika Karának egy "rejtett" termében tölthettünk el egy délelőttöt.
Amit bent csináltunk az pontosan az volt, ahogyan én elképzelném az informatikaoktatást egy fejlett ország gimnáziumában, sőt általános iskolájában is. Az egész délelőttöt robotok programozásával tölthettünk. Mindezt olyan interaktív fejlesztői környezetben, hogy a velünk tartó ötödikeseknek sem okozott problémát a programozó szoftver átlátása. Csupán két dologra volt szüksége az embernek ahhoz, hogy elsajátítsa a programozás alap gondolkodásmódját: figyelem és egy kevés angol tudás. Ezeknek a birtokában a kiadott utasításoknak már csak a képzeletünk szabott határt.
Kétfajta robotot próbáltunk ki: a makeblock mBot termékét és a LEGO által gyártott MindStorms-ot. Mindkét robot többféleképpen összerakható elemekből épül fel, bár az utóbbi esetében több mozgásterünk van a dizájn szempontjából, tekintettel arra, hogy a gyártó építőkockáival is összeépíthető. Mindkét robot egyszerűen volt kezelhető, szuperokos érzékelőkkel volt felszerelve. Irányítani kétféleképpen lehetett őket: okostelefon, vagy tablet segítségével illetve számítógépen előre megírt programkóddal.
Az első percekben természetesen mindenki a telefonjával küldte ide-oda a kis robotokat, de az idő elteltével már a programozásba is belekezdtünk. Ezek, az oktatási célra fejlesztett programíró szoftverek, a kódok és függvények helyett egyszerű dobozokat használnak. Minden dobozra rá van írva, hogy mit csinál, és ezeket a dobozokat kell összekötni, hogy munkára bírjuk robotunkat. Ezzel a módszerrel át lehet adni a fiataloknak a kódírás alapelveit, a programozói gondolkodást és, mivel közvetlen a "grafikus" megjelenítés mellett írja a száraz kódot is, ezért még azt is el lehet sajátítani probléma nélkül, szituációhoz kötve.
A gimnáziumi éveim alatt ez volt számomra az egyik legérdekesebb talentumnapi program, és abban biztos vagyok, hogy a leghasznosabb is. A "hétköznapok" informatikaóráin is hasonló játékos módon lehetne tanítani a programozás alapjait.
 
Hild Álmos 11.a

 

Mindszenty zarándoklat

2016.04.28.

Még maradt néhány hely a májusi kenus Mindszenty zarándoklatra.
 
Pontos részletek, tudnivalók lejjebb olvashatók. Aki szívesen eljönne, hétfőig jelentkezzen Pethő András tanár úrnál a lenti elérhetőségeken. Akár a hétvégén is jelentkezhetnek.
Fizetési határidő május 5. csütörtök. Akinek az anyagiak jelentenének gondot, kérjük, bátran jelezze Pethő András tanár úrnak vagy nekem, pályázaton nyert pénzből tudunk segíteni.
Tegzes Kinga
 

III. Mindszenty Kenus Zarándoklat
2016. május 6-7-8.
 
Kedves Diákok!
A már hagyományosnak mondható Mindszenty zarándoklat ezúttal 3 napos lesz!!!

Ideje: 2016. május 6-7-8.
Részvételi díj: 8000 Ft
 
2016. május 6. Almásfüzitő-Esztergom
Találkozó: 2016. május 6. 5:50 Déli-pályaudvar vágányok előtti szabad rész
Indulás: 6:20 Déli-pályaudvar (6:28 Kelenföld)– Almásfüzitő (érk.: 7:30)
A vonatjegyét mindenki maga veszi meg!
Kenuzás: kb. 9:00-tól Almásfüzitőtől, érkezés Esztergomba a koraesti órákban
Szállás: Árpádházi Szent Erzsébet Középiskola tornaterme
Vacsora: Meglepetés
 
2016. május 7. Esztergom-Dunabogdány
10:30 Mindszenty emlékmise Esztergomi Bazilika
Ebéd
Kenuzás
 
2016. május 8. Dunabogdány-Budapest (Kopaszi gát?)
Reggeli
Kenuzás (Szentendrei-ág)
Érkezés késő délután


Étkezés:
Péntekre hideg élelmet hozni kell, vacsorát már kapunk.
Szombati közös reggeliről mi gondoskodunk.
Szombaton ebédet mindenki magának vásárol, hamburger, lángos, stb. ki mit szeret.
Szombaton közös meleg vacsora lesz.
A vasárnapi reggelit közösen megoldjuk.
Vasárnap napközbenre mindenki magának vásárol/hoz.
 
A csomagokat magunk szállítjuk a kenukban hordókban és zsákokban, ezért minimális mennyiségű személyes holmit hozz magaddal! Mindkét szállásunk tornateremben lesz, ezért esténként közös sportolási lehetőség adódik, hozz termi felszerelést!
 
Vízitúrára ajánlott felszereléslista:

Ruházat:
- szandál vagy cipő, aminek nem árt a víz
- 2 pár zokni
- fehérnemű
- fürdőruha (bár a fürdéshez még hideg lesz)
- 1 hosszúnadrág
- 1 rövidnadrág
- 1-2 póló (hosszú ujjú is lehet)
- pulóver
- esőkabát
- hálóruha
- hálózsák
- izolír
- a szombati misére illő öltözet !!!
 

Egyéb:
- fog-kefe-krém
- törölköző, szappan, tusfürdő
- naptej
- napszemüveg
- ülőpárna (legjobb a szivacs)
- kendő/ sapka/ szalmakalap
- guriga-papír, ill. tartalék zacskó
- spárga kötözésekhez
- kulacs vagy flakon, 2 liternyi
- saját gyógyszerek
- csajka, kanál, bicska, pohár
- zseb- ill. fejlámpa
- igazolványok (személyi, diák, TAJ kártya)
- pénz
- fényképezőgép, pótelem stb.
 

Amit biztosítanak nekünk:
- 4 személyes kenuk, evező
- személyenként egy hordó
- mentőmellény
- kikötőkötél
- kenumosáshoz szivacs

 
Pethő András
pethobandi@gmail.com
+36207753230
 

 

Tankönyvrendelés

2016.04.23.

Tisztelt Szülők!
 
Április 22-én a diákok kézbe kapták a névre szóló tankönyvrendelési papírokat.
Tisztelettel kérjük Önöket, hogy április 27-ig, szerdáig a rendelési papírt visszaküldeni szíveskedjenek!
 
Minden diák két példányban kapta meg a rendelési papírt.
Mindkettőn az első (üres) oszlopban legyenek szívesek plusszal jelezni azokat a könyveket, amelyeket igényelnek, és az egész sor áthúzásával azokat a könyveket, amelyeket nem igényelnek gyermekük számára.
Amennyiben az adataikban hibát, eltérést tapasztalnak, kérjük, jelezzék a rendelés mindkét példányán.
Mindkét papírt alul legyenek szívesek aláírni.
Kérjük, a két példányt szétválasztva az egyiket küldjék vissza szerdáig az iskolába.
A másik példányt tegyék el az augusztus végi tankönyvcsomag átvételhez.
 
A KELLO oldalán létrehoztak egy szülői felületet, ahol Önök – regisztráció után – névre szólóan is követhetik gyermekük tankönyvrendelését.
http://szuloifelulet.kello.hu/Home/Login
 
Esetleges kérdéseikkel Somogyi Farkas Pál tanár urat kereshetik.

 

Konferencián Lignanóban

2016.04.21.

A média kreativitást igényel – konferencia Lignanóban európai diákok részvételével
 
Olaszos csoportunknak remek lehetőség és maradandó élmény volt az a három nap, amit Olaszországban tölthettünk a Béke Háló (Rete Progetto Pace) keretében Lignano Sabbiadoróban, „A média kreativitást igényel” című fesztiválon. A Béke Konferencián résztvevő nemzetek (Olaszország, Németország, Lengyelország, Szlovénia, Bosznia…) iskolái szinte mind figyelemfelkeltő és elgondolkodtató kérdéseket vetettek fel az internet és modern világunk negatívumaival kapcsolatban. Remek hangulatot teremtettek a produkciók: tánc, ének, videók; igazán kreatívan mutatták meg az internetes zaklatás hatásait és lehetséges megoldásait. Mi egy olasz nyelvű, angol feliratos videóval készültünk, részvételünkért elismerést kaptunk.
Volt lehetőségünk elutazni Triestbe és a gyönyörű Mira mare kastélyhoz, és mindannyiunk számára volt egy-egy kedves pillanat:
 
„Nagyon jól éreztem magam ezalatt a három nap alatt, mert egyrészt nagyon szép helyeken jártunk és olyan helyre is eljuthattunk, ahol korábban nem jártunk . Másrészt betekintést nyerhettünk a Békeháló munkájába, ami nagyon érdekes és megható volt.” (Zita)
„Életemben nem volt még hasonlóban részem. Szabadnak éreztem magam és önmagamnak. Ez az alkalom megtanított arra, hogy mindig magamat adjam. Maga a konferencia érdekes volt, de jobban tudtam használni az olaszt kint az emberek között, mint bent a nyelv hallgatását a hadaró olasz hölgy szájából. A találkozó érdekes volt és nagyszabású, tényleg rengetegen voltunk ott diákok. Úgy érzem, a cél, amit ez a rendezvény képviselt, megvalósult.”(Máté)
Reméljük, hogy jövőre is alkalmunk nyílik részt venni ezen a remek programon, egy igazi előadással, akár olyannal is, amivel inspirálhatjuk a többi ott lévő diákot.
Köszönettel tartozunk a rendezőknek és tanárainknak, akik felismerték a világunk egyik sajnos meghatározó problémáját, és nem csak megosztották ezt velünk, de a mi nézőpontunkat is igyekeztek megérteni.
 
Tabajdi Boróka 11. osztály

 

Szép Szó Kávézó 2016

2016.04.18.

„Katolikus, sokgyermekes nagycsalád legidősebb (Piaristáknál frissen érettségizett) fiúgyermekével beszélgettem. Szót szóba öltve végül arról esett szó, manapság hol lehet és érdemes lányokkal ismerkedni. Az én időmben könnyű volt a helyzet – én is a Piaristákhoz jártam, és akkoriban egyetlen katolikus iskola volt, ahova lányok is jártak (sőt, oda csak lányok), a Patrona; egyértelmű volt tehát a vadászterület. (El fogunk jutni a Szép Szó Kávézóig, ne féljetek, csak kicsit messzebbről kanyarodunk.) A beszélgetésből aztán az is kiderült számomra, hogy Gellértes lánnyal járni egyébként menő dolog, mert a Gellértes lányok kedvesek, jófejek, csinosak, és még vallásosak is… Teszem hozzá, az sem elhanyagolható, hogy hozomány is jár melléjük: aki a Szép Szó Kávézóban szaval, énekel, annak a Szép Szó Kávézó logójával ékesített bögre jár jutalmul. Ha mind a négy gimnáziumi éve alatt megteszi, az már négy bögre, de ha esetleg öregdiákként is visszajár, már meg is van a hatos készlet. Nagy felelősség; neki már a hozományvadászokkal is vigyáznia kell... Mindez persze a fiúkra is vonatkozik. A bögrék révén sosem várt népszerűségre és vonzerőre tehetnek szert.”
 
Így nyitotta meg az idei Szép Szó Kávézót Igazgató úr. Talán ennek a buzdításnak köszönhetően egymás után, szünet nélkül folyt a versek árja; ki vicceset, ki komolyat; mindenki magától, magának valót, önmagát kitárva, megmutatva, olykor meghatódva; a többiek örömére, megszólaltatta a szövegeket. Összenézések, szemvillanások, bátorítások, könnycseppek, köszönetek, ölelések előzték meg és kísérték a színpadra lépőket. Harmincöt produkció hangzott el a zsúfolásig telt teremben; Kolléganő odasúgta: „Amit órán olyan nehezen tudunk megteremteni, az most itt szinte magától megszületett. A csend.”
 
A végsőkig kitartók jó hangulatú játéka, irodalmi vetélkedője zárta a délutánt.
 
„Hogy 2016-ban ilyen sokaknak fontos ez; hogy diákok megtanulnak verseket, kiállnak és elmondják; hogy sokan akarnak is vele valamit, ez érték. Nem kis dolog.” – ezt már a délután lecsengetésekor mondta Igazgató úr. Én meg csak bólogatni tudtam.
 
Horváthné Káldi Anna
 

 

 
"Először bevallom, hogy boldog vagyok. Boldog vagyok, hogy írok és írhatok. Mindig ebben kerestem és leltem meg a boldogságot, nyilván azért, mert sehol másutt a földön nem találtam meg. Elégedett is vagyok. Nem munkásságommal, hanem azzal, hogy az a munkásságom, ami. Még ma se fásultam el a kifejezés rejtelmes gyönyörűsége iránt. Sokak szemében talán szerénységnek tetszik ez a vallomásom. De nem az. Bizonyos, hogy a műkedvelők is éppígy rajonganak mesterségükért. Én azonban ebben inkább vagyok ővelük, mint azokkal a mesterekkel, akik titkolják, hogy nekik is ez az egyedül fontos s kifelé egy másik szerepet hazudnak, hogy ezzel eszményi mázat adjanak tintás becsvágyuknak s hogy ne legyenek kénytelenek föltárni azt az egyetlen, igazán fájó helyet, melyen meg lehet őket sebezni. Aki ily nyíltan föltárja gyönge pontját, mint én, talán nem is egészen gyönge."
(Kosztolányi Dezső: Önmagamról III. Nyugat 1933. 1. szám)
Én is boldog vagyok, hogy egy hagyományos iskolai program okán szívből jövő Szép Szavakat hallhattunk, mert mi sem fásultunk még el „a kifejezés rejtelmes gyönyörűsége iránt”.
Mindig nehezen dolgozom fel, ha egy kedves étterem, kávézó, könyvesbolt valamilyen oknál fogva bezár. Mégis létezik egy hely, amivel kapcsolatban pont fordítva vagyok. Működtetéséhez nem kell semmilyen engedély, nyitvatartását, bezárását nem kell megszavazni, mégis minden évben egyszer kinyit és bezár, hogy az előző évekhez hasonlóan és az elkövetkező években is ugyanezt tegye. Apropója a költészet napja, üzemeltetésének ideje mindig az e naphoz legközelebbi péntek 3-tól „kifulladásig”, azaz kedv és hajlandóság szerinti tetszőleges záróráig. Mert „Az ihlet lovára nehéz felkapaszkodni az embernek, de ha egyszer nyeregben van, akkor nincs leszállhatnékja addig, míg le nem szédül.” – ahogy az idei – Móra Ferenctől idézett – mottónk szól. A Szép Szó Kávézóban önkéntes alapon működik és történik minden. Öregdiákjaink a baristák és pincérek. Kiszolgálás van az asztaloknál és a pultnál is, sőt csak úgy odakurjantásos, vagy akár jeleléses módon is. Mindig teltházas, de emiatt senki sem fordult még sarkon az ajtóból. Kávéházi zsinatolás, (habos) kávé és kakaó, tea, házi sütik és on-the-spot előadások váltakoznak. „Kérem, vigyázzanak, az ajtó záródik!”, hívja fel igazgató úr az ajtó behúzásával az önszántukból kipenderült előadókra a figyelmet. Ez az a pillanat, a „penderülés” pillanata, amikor megáll a csészében, az erre az alkalomra festett bögrében a kanál, nem ropogtatjuk tovább a sütiket és még a lélegzetünk is bennrekedtetik.
Most pénteken is időbe telt egy-egy sütit elfogyasztani, olyan sűrű egymásutánban „penderültek”, hogy minduntalan megakadt a rágásunk. A verseny stimuláló, de legalább ugyanannyira nyomasztó kísérőjelensége nélkül, de nem kevésbé megilletődötten álltak elénk a verselők, a zenés Bájoló(k) verselők, (egyperces) novella recitálók, performanszolók és hirtelen verbuválódott Rejtelmek-ről flashmoboló tanárok. A motiváltság előidézője, kiváltó oka az örömben való osztozás, a megmutatás, meghallgatás lehetősége – talán tudatosan meg sem fogalmazódott – utáni vágy volt. Szavaltak „kívülről”, azaz legbensőből, felolvasva, súgóval, újrakezdve, nevetve és könnyezve. Sokakból kikívánkoztak költő(in)k, író(in)k és saját(!) gondolataik is. Volt egy Kicsinyke testamentum, és voltak egyéb súlyosabb pillanatok Számvetés-ről, életről és halálról, viszonzott és viszonzatlan szerelemről, vágyakról (hogy Akarsz-e játszani?), Egy esté(m)-ről otthon és arról is, hogy mi lesz Húsz év múlva. Ez utóbbi váratlan módon meg is nevettetett minket, mert az amúgy is joviális zsenge ifjú még végképp nem érezhette át az öregedést, a szerelemben való csalódás miatti fásult reményvesztettséget. Így aztán a nagy beismerés, az örök – viszonzatlan – szerelem megvallása „hasonlat híján” félbeszakadt:
„És ekkor még szívem kigyúl,
Mint … (??)”
A záró szám egy spontán zenés-énekes tanári páros Áld(alak)ás volt búval, vigalommal, majd egy kis vetélkedés következett, például viccesen tömörített versmegfogalmazások visszakódolásával, híres verseink felismerésével angolul és németül.
Nem vagyok szomorú, „boldog vagyok”, mert bezárt, de újra kinyit. Jövőre. Ugyanitt. Ugyanekkor.
 
Zsombory Edit

 

Szavalóverseny

2016.04.13.

A Huba utcai Kolping Iskola szervezésében egy már hatodik éve megrendezésre kerülő egyfordulós versmondó versenyre kísértem lelkes szavalóinkat mint „lelki” magyar szakos (nagyon szeretem ezt a rám aggatott titulust). Ismét meggyőződtem róla, hogy az ember mindig ott van, ahol igazából lennie kell.
Ahogy az igen kedves házigazda szervező kollégák mondták, azért mentünk, hogy ezen a délelőttön „az áhítat nyugalmát ráerőltessük a lángoló akaratra”. A korosztályok szerinti öt kategóriából négyben versenyeztek gyermekeink. Mivel a kicsiket szüleik is elkísérték, így a középiskolás csapathoz csatlakoztam, ahol minden szempontból felejthetetlen, katartikus élményekben volt részem. A hagyományt követve a zsűrikben az elnöki tisztet ismert színészek töltötték be, a gimnazistáknál nevezetesen Dózsa László művész úr, aki nyitó szavaiban Pilinszky önéletírásából is idézve hangsúlyozta a vers, a gondolat törékenységét, miszerint könnyű kigondolni, de kimondani már nehéz, és valami mássá lesz a kimondással. És hogy a legnagyobb bátorság kiállni „szavalni”, amit számos neves színész sem tud/tudott megtenni. Avar Istvánt említette példának. Kérte a fellépőket, hogy „szabadon” álljanak, vagy üljenek le, hunyják le a szemüket, és csak egy pici idő múlva, a verset újra megtalálva, azzal egyesülve kezdjék el szavalni. Egyszerre méltatandó, de nem mindenki számára könnyen elfogadható módon – a szavalókat segítendő – csodálatos mély orgánumán „beleszólt”, „belezengett” az előadásokba, sőt bátorította az újrakezdést, ha a szavaló elakadt, vagy netán „darált”. Formabontó volt, de ugyanannyira magával ragadó is. Ezzel egy nem mindennapi, egyszerre feszültebb és oldottabb légkört teremtett, amit a diákok egyébként nagyon pozitívan értékeltek, „vették a lapot”. A feszültséget úgy oldotta, hogy elmondta, hetven éves tapasztalattal rendelkezik; így különösen is megható volt, ahogy alázatosan elnézést is kért, mondván „egyébként is a színész, az egy hiú állat, ne merjen senki a szavába vágni” … Megemlítette azt is, hogy volt példa rá, hogy a színpadról is leszólt, ha valami zavarta; például egyszer valaki felállt az első sorban, mire ő tisztelettel megkérte, hogy „várja meg a nagymonológot”. A magyaros rendezvényeinken mindahányszor elhangzó szavak csengtek a fülemben: a vers alatt „levegőt se vegyünk”, meg ne zavarjuk a szavaló és a vers találkozását, egyesülését, a csodát, az „áhítat nyugalmát”. Ehhez az áhítathoz több úton is el lehet jutni.
Ide vezetett minket a mi utunk is szombat délelőtt. Szavaló és néző, diák, tanár, szülő, zsűritagok lelke lángolt az áhítatban. Nekem folyt a könnyem nem egyszer, nem is tudtam letörölni, mert csak újra folyt. Valamennyi szavaló a saját értelmezése szerint mondta el a kötelező verset. A szabadon választott istenes versek már a „nehézsúly” kategóriából valók voltak. Mindegyik felemelő volt, és valamennyi diák „nagyot teljesített”. A mi négy gimnazistánk (Kovács Lilla, Jákli Orsi, Marcov Blanka, Szabó Vivien) mind első nekem … Szabó Vivien szavalatától (Sík Sándor: A hűséges hűtlenségről) elakadt a lélegzetem. Ettől többé nem tudok „szabadulni”, csodálatos lelkitükör is lehet szentgyónásra készülve.
Az eredményhirdetés végtelenül meghitt volt, „színészeink” viccelődve, a legmesszebbmenőkig elismerően értékelték a verselőket. Agárdi László művész úr is a fentebb említett bátorságot dicsérte, és elmesélte, hogy hogyan szavalt annak idején – kizárólag súgóval! – Csortos Gyula:
Súgó: Arany János: Családi kör
Cs. Gy.: Arany János: Családi kör
Súgó: Este van,
Cs. Gy. : Este van,
Súgó: Este van,
Cs. Gy.: EZT MÁR MONDTAM EGYSZER!
Ízelítőt kaptunk a kisebbek viccesebb, könnyedebb verseiből is, tüneményes előadásban. Egy ott hallott mondással zárom beszámolómat:
„A humor a kegyelem küllője, hogy ne lássuk a hangyabolyt hegynek.”
 
Zsombory Edit
 

 

Nyári tábor

2016.04.05.

Nyári tábor gimnazistáknak a Szent Gellért Diákszövetség szervezésében:
Időpont: 2016. július 18-24.
Helyszín: Köpő-kút, Börzsöny.
Ára: 15.000 Ft. (Akinek az anyagiak gondot jelentenek, bátran jelezze, kérjen támogatást!)
Jelentkezni az irodában kapható jelentkezési lapon lehet 10.000 Ft előleg befizetésével.
 

 

 

Egy (majdnem) képzeletbeli keddi párbeszéd

2016.03.03.

- De jó, hogy itt vagytok! Segítenétek néhány széket és padot behozni a tornaterembe?
- Miért, Tanárnő? Mi lesz itt? (Addig sem kell hozni padot…)
- A tantestületnek szerveztünk páran egy önismereti, feltöltő, kikapcsoló délutánt.
- Hú, de jó! És milyen jó a terem! Esernyők, kövek, székek körben… Ez nagyon izgi! De mi fog itt történni?
- Sok minden. Lesz szó az eddig megtett tanári utunkról, fogunk foglalkozni az erősségeinkkel, gyengeségeinkkel, beszélgetünk majd kiscsoportban arról, hogyan látjuk egymást, és lesz közös játék is. No meg persze zene, enni- és innivaló. Azt remélem, sokat ad majd a Kollégáknak.
- Hát ez nagyon jól hangzik! Nekünk is szervez majd valami ilyesmit a Tanárnő?
- Talán... Majd egyszer.
 
(Jelentem, a délután lezajlott. Remek hangulatban, sok nevetéssel, csacsogással, komoly munkával, és olykor tapintható, befelé figyelős csönddel. A záró kör visszajelzései pozitív képet adtak. De meg vagyok róla győződve, hogy ez kivételes, ritka kincs.
 
Hogy ezzel a tantestülettel ezt, így lehetett. Kegyelem.
 
Hála.)
 
Horváthné Káldi Anna

 

Kultúrélmények angolul

2016.02.23.

Szeretném megosztani szombati színház/mozi élményünket.
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban néztük meg egy-két 11.-sel a Hamletet, amelyet élőben közvetítettek Londonból, a Barbican Theatre-ből.
A világon 2000 moziban láthatták a nézők a darabot egy időben az angol sztárszínész, Benedict Cumberbath főszereplésével.
A darab elején láthattunk és hallhattunk egy interjút a főszereplővel, utána egy londoni iskolába látogattak el Benedicttel, ahol egy dráma szakkör bemutatta az ő verzióját Hamlet nagy monológjára, és elbeszélgettek arról, hogy vajon miért is aktuális Shakespeare több száz év távlatából is.
A darabra az eredeti helyszínen londoni színháztörténeti rekordot megdöntő gyorsasággal fogytak el a jegyek. (fastest selling show in London theatre history!)
Az abszolút modern feldolgozás tökéletesen tudta közvetíteni a mondanivalót. És nem kellett hozzá vulgáris és vetkőzős jeleneteket betenni, mint ahogy sok színház manapság Magyarországon képzeli a modern megközelítést.
A közönség is élmény volt, a nagy jeleneteknél harapni lehetett a levegőt a moziban. Szinte megállt az idő.
Egyben tanúi lehetettünk egy új műfaj születésének: annak a színjátszásnak, amelynek élőben és filmen is ütősnek, hatásosnak kell lennie. A moziban mi a szereplők szinte minden arcizmának rezdülését nyomon tudtuk követni. A grandiózus Barbican Színházban ezt nem láthatta minden néző.
Szóval, akik végigültük a 4 órás angol nyelvű előadást, nagy élménnyel távoztunk.
A diákok számára nem újdonság angol nyelven színdarabok megtekintése, hiszen az IBS színpadán előadott darabokra rendszeresen járunk. Legutoljára Antigonét láttuk angolul február elején. Mivel a darabot magyarul már ismerik a diákok, érthetőbb és élvezhetőbb volt számukra az angol előadás angol anyanyelvűek tolmácsolásában.
 
2016. február 23.
Baranyi Andrea

 

Igénylőlap tankönyvtámogatáshoz (2016/17-es tanév)

2016.01.13.

A következő tanévre szóló tankönyvtámogatási igénylőlapot 2016. január 25-ig kell leadni az osztályfőnököknek.
Az iskolánkat érintő könyvvizsgálat szabályainak változásához igazodva, idén nem kell az igénylőlaphoz igazolást csatolni.
Augusztus végén, az ingyenes tankönyvek átvételének feltétele lesz a megfelelő igazolások leadása.
 
A nyilatkozatot azoktól a szülőktől is visszavárjuk, akik nem veszik/vehetik igénybe a támogatást, mert csak így válik bizonyossá, hogy a Kedves Szülőkhöz eljutottak az igénylőlapon részletezett információk.
 
Az igénylőlap megtalálható az Aktuális/Letölthető dokumentumok menüpont alatt is.

 

SzeGeD honlap

2016.01.12.

Elindult a Szent Gellért Diákszínpad honlapja: gellertszinpad.hu

 

SzeGeD előadás: A nyugati világ bajnoka

2016.01.05.

Szeretettel várunk mindenkit január 29-én este 7-kor a Szent Imre Gimnáziumba, ahol a meghívott vendégekkel kibővült Szent Gellért Diákszínpad ismét előadja az ír származású Synge darabját.
 

 

Adventi koncert

2015.12.15.

December 16-án, szerdán délután 1/2 5-kor mindenkit nagy-nagy szeretettel várunk a templomban az iskola adventi koncertjén.

A szervezők és résztvevők szemmel láthatóan nagyon készülnek, mi más sülhetne ki belőle, mint egy szép délután, fület gyönyörködtető hangzatok, hamisítatlan adventi hangulat...

Ott találkozunk.
 

 

Magyar Nyelv Hete 2015

2015.12.03.

„Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek.”
 
Az egy hetes versenysorozat bizony embert- és magyartanárt próbáló.
 
Minden délután esemény volt. Hétfőn betű-vető versenyen bizonyítottak a fiatalok Ferenc pápáról, a Városligetről, Rómer Flórisról, a madarak etetéséről szóló szövegekkel. Ezt követte a prózamondó verseny, ahol meséket, Örkény-szöveget, és saját műveket is hallottunk. Kedden a felsősök szavalóversenye zajlott, többek között Szabó Lőrinc, Varró Dániel, Romhányi József, Reményik Sándor szavai hangzottak el. Ezalatt a gimnáziumban gyakorolták a nagyok az értő, kifejező hangos olvasást. Szerdán fordítottunk, és a felsősök olvastak, a gimnáziumban pedig szavaltak. De még hogy! Amikor Blanka az Előszót mondta Karinhytól, csend volt. OLYAN csend. Ahol életre kelnek a szavak. Vivien és Orsi Kosztolányival, Borka Weöressel, Csenge Dsidával varázsolt. És persze még sorolhatnám. A csütörtöki énekversenyen rengetegen indultak, 50(!) produkciót hallottunk. Ki egyedül, ki párosan mert kiállni. Szép volt. A pénteki eredményhirdetésen fény derült a jeligés pályaművek szerzőire is, megdicsőültek a gyönyörű illusztrációkat, verseket, prózákat alkotók.
 
Az egyhetes versenysorozat bizony embert- és magyartanárt próbáló. De nem kérdés, hogy megérte.
 
Köszönjük minden indulónak, résztvevőnek, hogy időt, energiát szánt valami másra, valami többre; és gratulálunk a helyezetteknek!
 
Betű-vető 9-10.
I. Kovács Lilla 9.a
II. Váradi Júlia Erzsébet 10.a
III. Nemes Kinga 10.a
 
Betű-vető 11-12.
I. Springer Erzsébet 11.a
Panágl Zsófia Gabriella 11.b
II. ---
III. Trugly Csenge 12.a
Verseghi-Nagy Bálint 12.a
 
Mondat-szövő 9-12.
I. Wehner Johanna 9.b
II. Juhász Anna Tímea 10.a
különdíj: Tóth Erzsébet 9.b
 
Hang-adó 9-10.
I. Kocsis Réka 9.a
Kovács Lilla 9.a
II. ---
III. Bidló Szabolcs 9.b
 
Hang-adó 11-12.
I. Tóth Domonkos 11.a
II. Telek Flóra Orsolya 11.b
III. Baráth Mirtill 11.a
Németh Rebeka 12.b
 
Szó-szóló 9-10.
I. Marcov Blanka 10.b
II. Szabó Vivien 10.b
III. Kovács Lilla 9.a
 
Szó-szóló 11-12.
I. Galli-Hirling Borbála 12.a
Tibély Orsolya Sára 12.b
Trugly Csenge 12.a
II. ---
III. ---
 
Ének-mondó 9-12.
I. Kálmán Nóra 10.a
Haupt Minna 9.b
II. Süttő Fruzsina 9.a
Székely István 10.a
III. Falusi Flóra 9.b
Lánszki Emma 9.b
Tempfli Noémi 12.a
különdíj:
Panágl Zsófia – Uhri Sára – Wehner Borbála 11.b
 
Kép-író 9-12.
Gyémántfokozat: Hajba Lídia 9.a
Cselényi Laura 9.b
Kovács Lilla 9.a
Jánoki Hajnalka 10.a
Pólya Dávid 12.a
Aranyfokozat: Valkó Petra 9.a
Varga Bernadett 10.a
Sipos Nóra 11.a
„Pegazus”
„Ősz”
 
Vers-verseny 9-12.
I. Barta Alexandra 10.a
II. Váradi Júlia 10.a
III. Telek Flóra Orsolya 11.b
 

 

Magyar Nyelv Hete 2015

2015.12.03.

„Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek.”
 
Az egy hetes versenysorozat bizony embert- és magyartanárt próbáló.
 
Minden délután esemény volt. Hétfőn betű-vető versenyen bizonyítottak a fiatalok Ferenc pápáról, a Városligetről, Rómer Flórisról, a madarak etetéséről szóló szövegekkel. Ezt követte a prózamondó verseny, ahol meséket, Örkény-szöveget, és saját műveket is hallottunk. Kedden a felsősök szavalóversenye zajlott, többek között Szabó Lőrinc, Varró Dániel, Romhányi József, Reményik Sándor szavai hangzottak el. Ezalatt a gimnáziumban gyakorolták a nagyok az értő, kifejező hangos olvasást. Szerdán fordítottunk, és a felsősök olvastak, a gimnáziumban pedig szavaltak. De még hogy! Amikor Blanka az Előszót mondta Karinhytól, csend volt. OLYAN csend. Ahol életre kelnek a szavak. Vivien és Orsi Kosztolányival, Borka Weöressel, Csenge Dsidával varázsolt. És persze még sorolhatnám. A csütörtöki énekversenyen rengetegen indultak, 50(!) produkciót hallottunk. Ki egyedül, ki párosan mert kiállni. Szép volt. A pénteki eredményhirdetésen fény derült a jeligés pályaművek szerzőire is, megdicsőültek a gyönyörű illusztrációkat, verseket, prózákat alkotók.
 
Az egyhetes versenysorozat bizony embert- és magyartanárt próbáló. De nem kérdés, hogy megérte.
 
Köszönjük minden indulónak, résztvevőnek, hogy időt, energiát szánt valami másra, valami többre; és gratulálunk a helyezetteknek!
 
Betű-vető 5-6.
I. Péteri-Takáts Bertalan 6.o.
II. Ütő Imre 6.o.
III. Módos Vilmos 5.o.

Betű-vető 7-8.
I. Biacs Zsófia 7.o.
II. Punk Eleonóra 8.o.
III. Bakos Anna 7.o.
Győrbíró Máté 7.o.
 
Mondat-szövő 5-6.
I. Máttyus Bertalan Ádám 5.o.
II. Fekete Sára Ágnes 6.o.
III. Szabó Virág 5.o.
Seidl András 5.o.
 
Mondat-szövő 7-8.
I. Tóth Antal 7.o.
II. Davey Maya Judit 7.o.
különdíj: Biacs Zsófia 7.o.
 
Hang-adó 5-6.
I. Arató Kristóf 6.o.
Balázs Pál Tamás 6.o.
II. ---
III. Ütő Imre 6.o.
 
Hang-adó 7-8.
I. ---
II. Bárány Benedek 8.o.
III. Mészáros Mária 7.o.
 
Szó-szóló 5-6.
I. Csóka Borbála 6.o.
II. Bakos Botond Álmos 6.o.
Juhász Bálint 6.o.
III. Juhász Dorka 5.o.
 
Szó-szóló 7-8.
I. Csapody Ádám Ágoston 7.o.
Tóth Antal 7.o.
II. ---
III. Seidl Ágota 8.o.
különdíj: Biacs Zsófia 7.o.
Krulik Zsófia 8.o.
 
Ének-mondó 5-8.
I. Muhi Zsuzsanna 6.o.
Tóth Antal 7.o.
II. Bakos Botond 5.o.
Biacs Zsófia – Davey Maya 7.o.
III. Tulipánt Zsombor 5.o.
Csajághy Veronika – Muhi Zsuzsanna 6.o.
 
különdíj:
Arató Kristóf – Kertész Ágoston – Négyessy Máté 6.o.
 
Kép-író 5-8.
Gyémántfokozat: Biacs Zsófia 7.o.
Mészáros Mária 7.o.
Szabó Viola 7.o.
Borbély Mária 8.o.
Aranyfokozat: Juhász Dorka 5.o.
Davey Maya 7.o.
Miklós Henrietta 7.o.
Tarjáni Emma 7.o.
Ámon Zsófia 7.o.
Veress Luca 7.o.
„korona” ?
Ezüstfokozat: Sántha Emese 5.o.
Bakos Daniella 7.o.
Tóth Antal 7.o.
„Kovácsh Gyuri” ?
 
Vers-verseny 5-8.
I. Csapody Ádám 7.o.
II. Biacs Zsófia 7.o.
III. Inges Domonkos 7.o.

 

24 órás szentségimádás

2015.12.03.

Hagyományos szentégimádásunkat idén december 11. déltől december 12. délig tartjuk.
A meghívó levél itt olvasható.
   24 órás szentségimádás (PDF dokumentum, 2015.12.03., 465 kB)

 

Pályaorientációs nap

2015.11.15.

November 20-án a 11. és 12. évfolyam számára pályaorientációs napot tartanak öregdiákjaink.
A program egy önismereti, pályaorientációs beszélgetéssel kezdődik, amit egy általános felvételi tájékoztató követ.
Majd öregdiákjaink következnek, akik vállalták, hogy előadást tartanak saját szakterületükről, segítve ezzel diákjaink továbbtanulási döntését. Mindenkinek két előadást lesz lehetősége meghallgatni.
A következő 9 szakterület bemutatására kerül sor:
 
- Bölcsész szakok
- Mérnök szakok
- Óvó/tanító szakok
- Jogtudományok
- Orvosi szakok
- Testnevelés
- Gazdasági szakok
- Természettudomány
- Szociális szakok
 
A nap lezárásaként lehetőség lesz az előadókkal történő személyes találkozásra, beszélgetésre egy kis pogácsa és üdítő mellett.
A program szervezője a Szent Gellért Diákszövetség.

   A program plakátja (PDF dokumentum, 2015.11.15., 1,3 MB)

 

TÁMOP pályázat

2015.11.09.

Iskolánk fenntartója, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye „Új tartalomfejlesztések a KPSZTI-ben, az Esztergom-Budapesti és a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegyéknél – Támop-3.1.17-15-2015-0010” pályázatának segítségével 923.000 Ft támogatáshoz jutott, melyből a következő projekteket finanszírozhattuk:
 
Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások: Talp-a-ló, Szent Gellért zarándoklat (410.000 Ft)
Erdei iskola – gólyatábor (183.000 Ft)
Sportnap – 2015. X. 16. (110.000 Ft)
Környezetvédelmi nap – 2015. X. 22. (50.000 Ft)
Egészségnap – 2015. XI.6. (170.000 Ft)

 

 

Természettudományos versenyek

2015.11.04.

Október közepén a természettudományokban mérhették össze diákjaink tudásukat. A matematika, fizika, kémia, biológia és földrajz háziversenyeken összesen 122-en vettek részt. Sok oklevél, jutalomkönyv, és külön erre a napra készíttetett szép notesz lelt gazdára, ezen felül 67 szaktárgyi ötöst osztottunk.
 
A helyezettek:
BIOLÓGIA
I. Mari Kitti 12.b
II. Péter Balázs 11.a
 
FIZIKA
I. Székely István 10. a
II. Kiss Gergely 11. a
III. Simon István 11. a
 
FÖLDRAJZ
I. Péter Balázs 11. a
II. Székely István 10. a
III. Lotz Gergő 10. a

MATEMATIKA 9-10.
I. Székely István 10. a
II. Jánossy Barnabás 10. b és Jurai Boglárka 10. b
III. Koncz Gergő 9. b
IV. Mantuano Balázs 9. a
 
MATEMATIKA 11-12.
III. Bojti Ágnes 11. b és Mari Kitti 12. b
 
KÉMIA
I. Péter Balázs 11. a és Varga Balázs 11. b
II. Szűcs Márton 11. a
III. Bajkó Eszter 11. a
 
CSAPATVERSENY 9-10.
I. Membránok
II. Szemüvegesek
III. Bambi levél
 
CSAPATVERSENY 11-12.
I. Dolmányosvarjú
II. Kacsapat
III. Inkább verseny, mint fakt és Agymanók

 

Újraélesztés a 9. évfolyamon

2015.10.20.

Október 16-án, az újraélesztés világnapján, a 9. évfolyam rendhagyó órákon vehetett részt. Egy óra elmélet után egy-egy óra gyakorlati oktatásban részesültek a diákok. A délelőtt alatt elsajátították az újraélesztés alapjait, a defibrillátor használatát, a stabil oldalfektetést, valamint a mentőhívás szabályai is átbeszélésre kerültek. A megszerzett tudást szituációs gyakorlatokkal mélyítették el.
 
Idén is Sziráki Márton öregdiákunk, aki jelenleg orvostanhallgató, tanította a 9.-eseket.
Ezúton is köszönjük neki!
 

 

A SZENT GELLÉRT PÁLYÁZATOK EREDMÉNYEI

2015.10.07.

MAGYAR IRODALOM
I. Tempfli Noémi 12.a
II. Haller Bence 12.b
III. Mocsári Bettina 11.a + Simon István 11.a
 
HITTAN
I. Mocsári Bettina 11.a
II. Telek Flóra Orsolya 11.b
III. Döme Viktória 10.b
 
TÖRTÉNELEM
I. Bartók Annamária 10.b
II. Szentkúti Rita 10.b + Bartók Viktor 12.b
III. Sávári Kamilla 10.a + Jakóbey Botond 9.a
 
TERMÉSZETISMERET
I. Muskovits András 9.a
II. Kosik Réka 10.a + Péter Balázs 11.a
III. Szakács Eszter 11.a + Barta Alexandra 10.a
 
OLASZ NYELV
I. Telek Flóra Orsolya 11.b
II. Nemes Kinga 10.a + Suhajda Réka 10.b
III. –
 
KÉPZŐMŰVÉSZET
I. Jánoki Hajnalka 10.a
II. Hajba Lídia 9.a
III. Szmrecsányi Bolda 9.b
 
Minden résztvevőnek köszönjük a pályaműveket és gratulálunk a szép eredményekhez!
 
Az első helyezettek pályaművei megtekinthetők itt:
Olasz
Történelem
   Hittan (PDF dokumentum, 2015.10.20., 77 kB)
   Irodalom (PDF dokumentum, 2015.10.20., 371 kB)
   Természetismeret (PDF dokumentum, 2015.10.20., 459 kB)

 

DIÁKCSERE PROGRAM 2. rész

2015.10.01.

Nagy örömünkre augusztus végén Olaszországból 13 diákot láthattak vendégül iskolánk olaszul tanuló diákjai. Jó lehetőség nyílt a nyelvtanulásra, nemcsak azok számára, akik elszállásolták őket, hanem a mindennapi túrákon, városnézésen a többiek is beszélgethettek angolul és olaszul egyaránt. Ennek a programnak a lényege az, hogy egymás kultúráját, hazáját megismerjük, és még személyes barátságok is szövődhetnek.
„Egy olasz olyan, mint egy élő adrenalinbomba. Ebben az öt napban nem kevesebb, mint 13+2 ilyen bombával sétáltunk, nevettünk, szórakoztunk, és ha tetszik, ha nem, néha még tanultunk is tőlük. Elképesztő volt!”
„Nagyon tetszett a hajózás, mert akkor tudtunk legtöbbet beszélgetni, magyarok és olaszok együtt. A strandolás is nagyon jó volt, a kedvencem a hullámmedence volt. Nagyon viccesek voltak az olaszok. Még jó hangulat volt a Gellért-hegyen este is. Szép volt a kilátás és mindenki jól érezte magát.”
„Nagyon jó volt, mert majdnem mindenki olaszul beszélt, és a végén kezdtem hozzászokni.”
„Nagyon jó volt nyáron az olasz cserediákokkal beszélgetni, „játszani”. Jó volt megmutatni a magyar emlékműveket, emléktárgyakat.”
„Az olaszokkal töltött idő nekem sokat jelentett, sok szép napunk volt együtt. Reggeltől várost néztünk, este pedig találkoztunk a belvárosban. Sokat nevettünk, gyakoroltuk a nyelveket, a régi barátságokat mélyítettük, és újakkal gazdagodtunk.”
„Rengeteg élményben volt részem, nagyon sok új, kedves embert ismertem meg, és egy új kultúrát.”
„Sajnáltam, hogy nem tudtam az elejétől ott lenni a programokon, de az utolsó két napon, amin ott voltam, nagyon jól éreztem magam. Még így is tudott újat mutatni nekem Budapest, annak ellenére, hogy 17 éve itt élek (pl.: Parlament). Szívesen mennék jövőre oda vissza Cancello ed Arnone-ba, de máshova is. Jövőre jobban fogok tudni olaszul, és még jobb lesz.”
„Il programma con gli italiani è stata una bella esperienza. Ho potuto incontrare i miei amici ungheresi e italiani.”
Képek itt.
 
Erhardt Emese

 

Velencei Zarándokfüzet - nem csak zarándokoknak

2015.09.25.

Megjelent velencei zarándoklatunk hivatalos Zarándokfüzete.
Az útra kelők induláskor kapják kézhez, de ígéretünkhöz híven itt is közzé tesszük, hogy az itthon maradók (pl. Szülők) akár percről percre is követhessenek minket.

   Velencei Zarándokfüzet - 2015 (PDF dokumentum, 2015.09.25., 1 MB)

 

Velencei zarándoklat - 2. levél

2015.09.23.

Kedves Szülők!
 
Még néhány nap, s gimnáziumi közösségünk útnak indul Velence-Muranóba, Gellért Atyánk szülőházához, sírjához.

Először is szeretném megköszönni, hogy hozzájárulásukkal és támogatásukkal lehetővé tették zarándoklatunkat. (Ha valaki ígérte, s eddig nem tette meg, még a következő napokban befizetheti a vállalt összeget; s ugyanígy, ha eddig bátortalan volt, még kérhet támogatást…) Ami az anyagiakat illeti: a szülői hozzájárulások, a Krisztinavárosi Alapítvány támogatása és a Budavári Önkormányzat pályázatán elnyert összeg teszi megvalósítható vállalkozásunkat.
 
Gyermekeik az indulás reggelén a buszra szállva kapják majd kézbe azt a – a Szent Gellért Diákszövetség által külön erre az alkalomra szerkesztett – programfüzetet, melyet aznap hajnalban honlapunkon is elérhetővé teszünk, így lehetőségük nyílik arra, hogy gondolatban akár percről percre kövessék gyermekük útját, s tájékozódjanak a legfontosabb tudnivalókról (pl. utazás, szállás, program).
 
Amit azonban előre érdemes tudni:
 
- Mit hozzanak magukkal a fiatalok?
Személyi igazolványt (útlevelet), harapni- és innivalót (napi 3 bőséges étkezés biztosított), szentmisére alkalmas öltözetet, sportolásra, fürdésre alkalmas ruházatot, tisztaságcsomagot, kishátizsákot a szombati hosszú napra, némi költőpénzt (pl. WC igénybevételéhez), nyitott szívet.
 
- Mikor és hol van a találkozó a 9-11. évfolyam diákjainak? (A 12. évfolyam már szerdán útra kel.)
25-én, pénteken 7.00-kor a gimnázium épületében. 7.15-kor vonulunk át a Dózsa György térre, onnan indulnak buszaink.
 
- Mikor érkezünk haza?
Vasárnap késő este, várhatóan 21-22 óra körül, várhatóan feledhetetlen élményekkel gazdagon.
 
Ezért is számítunk a Kedves Szülők támogató fohászaira is.
Üdvözlettel: Nyáry Zsigmond ig.

 

Tanévnyitó beszéd

2015.09.07.

Kedves Szentgellértes Közösség!
 
Én még a múlt évezredben voltam gyerek. Hála Istennek, nem voltam különösebben betegeskedő alkat, de időnként nyilván velem is előfordult, hogy elkapott valamiféle lázzal járó kórság; tüsszögés, taknyosság. Akkor még nem léteztek a ma divatos, különböző ízesítésekkel kínált szirupjellegű gyógyszerek, melynek következtében ma már úgy veszik be a gyerekek az orvosságot, mintha jutalom-édességet kapnának. Velem és a testvéreimmel még nem fordult elő az, amit a saját gyerekeimnél látok: óvodás lányom például, ha úgy adódik, sóvár irigységgel nézi taknyos bátyját, aki különféle finom bogyókat és szirupcsodákat vehet magához vacsora után; és nehezen érti meg, hogy ez csak a betegnek jár. Így aztán nagy és könnyes szemekkel, nagy átéléssel és nagy meggyőző erővel közli, hogy ez nem igazság, és különben is, neki is nagyon fáj a torka.
Nos tehát, amikor én voltam gyerek, akkor még nem léteztek ilyesmik. Nekünk már csak a gyógyszerek miatt sem volt érdemes betegnek lenni. Én például csak a Kalmopirin nevű pirulára emlékszem. (Biztos volt sok más gyógyszer is, de az emlékezet csalfa tükrében nekem úgy tűnik, hogy diagnózistól függetlenül, akármi baja volt, az ember Kalmopirint kapott.) Úgy emlékszem rá, mint egy csodára. Gyerekként lenyűgözött, hogy lehet valami ennyire rossz. Rágicsálásról, szopogatásról szó sem lehetett, és én sosem tudtam lenyelni. Nagy volt és érdes, mindig fuldokolni kezdtem, ha megpróbáltam. Létezett (talán ma is létezik) ugyan egy vékony, íztelen ostya is, mely vízbe mártva síkos lett, és abba csomagolva a gyógyszer elvileg lecsusszant a beteg torkán. De nekem azzal is meggyűlt a bajom. Ha ilyen ostyába bugyolálta az ember a Kalmopirint, akkor egy akkora göngyöleget kaptunk, amekkorát én – lehetett nekem bármennyire csúszós – nem bírtam lenyelni. A problémát a gondos anyai kreativitás volt hivatott orvosolni. Édesanyám egy kanálban ügyesen porrá törte a pirulát, és beleszórta… -- egy kis adag csokipudingba! Az ötlet nagyon jó volt. A puding viszont ehetetlen. Bárhogy próbáltuk becsomagolni, eltitkolni, vonzóvá hazudni; a dolog maradt az, ami volt: keserű pirula.
Hogy kerül mindez ide, a Veni Sanctéra? Nekem a tanévet kellene most megnyitnom. Miért beszélek másról? (Ráadásul Nyisza barátom szülői minőségében is nyilván könyörtelenül megnyomta a stopperórát, mely lassan már 3 percet jelez.) Hogy kerül a tanévnyitó beszédbe a csokipudingba öltöztetett keserű pirula?
A párhuzamok iránt fogékonyabbak már sejtik. De tévednek.
Amit remélek és hirdetek, éppen annak az ellenkezője, amit sokszor mi magunk is hajlamosak volnánk gondolni: hogy a tanév megnyitása, maga a tanév, a tanulás, a munka valamiféle keserű pirula, túlélendő viszontagság, amit ügyesen be kell adni egymásnak, magunknak. Mintha a tanév csak egy gonosz kis közjáték volna két vakáció között, és így a tanévnyitó beszéd is csak arra volna való, hogy ügyesen és kíméletesen becsomagolva közöljük, jelentéktelennek hazudjuk azt a tényt, hogy újra indul a munka.
Hát nem. Meggyőződésem, hogy téves és káros ez a felfogás. Meggyőződésem, hogy bár olykor nehéz lesz, olykor kudarcok kísérik majd, olykor talán értelmetlennek is látszik, mégis ez lesz kibontakozásunk, gazdagodásunk és mások gazdagításának szinte egyetlen esélye. Sőt. Sikerek és örömök lehetősége, a találkozások és a kapcsolatok igazi terepe.
Hogy mennyire lesz így, ez legfőképpen rajtunk fog múlni. Azon, mennyire leszünk hajlandók áldozatvállalásra és kitartásra, mennyire leszünk hajlamosak nyitottságra és jó kedvre. Kelletlen nyafogással magunk számára is elviselhetetlenné tesszük; de ha e helyett sokat teszünk bele, a sokszorosát kapjuk vissza.
Adja a Jóisten nekünk az idei tanévben ennek megtapasztalását!
És akkor még az is megeshet, hogy csokoládédarabokat fogunk ízlelni a csokipudingban…
Annak érdekében, hogy ez megtörténhessen, a 2015-16-os tanévet ezennel ünnepélyesen, Isten segítségét kérve megnyitom!
(Szent Gellért, Veni Sancte, 2015, Nyáry Zsigmond)

 

Első tanítási nap

2015.08.30.

Szeptember 1-jén 7.50-re kell érkezni az osztálytermekbe (nem kell ünneplő).
8-tól osztályfőnöki órák lesznek; 9-től tanévnyitó ima a templomban.
 

 

Szent Gellért zarándoklat Velencébe

2015.08.25.

Innen letölthető a szeptemberben esedékes velencei zarándoklatról szóló levél.
Kérjük, hogy aki még nem tette, a levél alját – értelemszerűen kitöltve – juttassa vissza az iskolába.
A válasz elküldhető e-mailen a gimnazium@sztg.info címre.
 

   Velencei zarándoklat 1. levél (Word dokumentum, 2015.06.12., 38 kB)

 

PÁLYÁZAT - Velencei zarándoklat

2015.06.29.

„Amikor az ember határozott cél felé tart, nagyon fontos, hogy az útnak is szenteljen figyelmet.
Az Út az, amely mindig megmutatja a célba érés legjobb módját, s útközben gazdagodunk.” /Paulo Coelho: A zarándoklat/
 
Kedves Szent Gellértes Gimnazisták!
 
Zarándokútra hívunk titeket Szent Gellért Atyánk tiszteletére és emlékére. Ahhoz, hogy ez az út ne csak egy végigrótt, megtett távolság legyen, hanem belső zarándoklat is, szükségünk van az elmélyülésre és az áldozathozatalra. A belső felkészülés segítése érdekében, mely reményeink szerint közösségi életünket is gazdagítja, pályázatot hirdetünk, mely különböző tudományágak megközelítésében helyezi elénk Szent Gellért alakját.
 
Minden tantárgy első három helyezettje kiemelt jutalomban részesül, a többi pályázó jeles osztályzatokkal gazdagodik.
 
A pályázatok beadási határideje: 2015. szeptember 11.
 
Itt találod a pályázati témákat:

   Történelem (PDF dokumentum, 2015.07.11., 153 kB)
   Hittan (PDF dokumentum, 2015.07.05., 127 kB)
   Magyar irodalom (PDF dokumentum, 2015.07.05., 120 kB)
   Olasz (PDF dokumentum, 2015.07.04., 92 kB)
   Földrajz, biológia (PDF dokumentum, 2015.06.29., 87 kB)
   Képzőművészet (PDF dokumentum, 2015.06.29., 50 kB)

 

2015 -- NYÁR

2015.06.26.

Június 25-től nyári szabadság, az iskolát zárva tartjuk.
 
Nyári ügyeleti napok:
Július 15-én 9 és 13 óra között az általános iskolában (Gellérthegy u. 7.)
Augusztus 12-én 9 és 13 óra között az általános iskolában
 
Ebédbefizetés: az általános iskola épületében
Augusztus 25-én 8 és 14 óra között
Augusztus 26-án 11 és 16 óra között
Kedvezményes ebéd befizetéséhez szükséges a jogosultságról szóló kitöltött nyilatkozat
és a friss igazolás.
 
Tankönyvvásár: a gimnázium épületében
Augusztus 24. 13 óra: 1.o. 14 óra: 2.o. 15 óra: 3.o. 16 óra: 4.o.
Augusztus 25. 9 óra: 5.o. 10 óra: 6.o. 11 óra: 7.o. 12 óra: 8.o.
Augusztus 25. 14 óra: 9.a 15 óra: 9.b 16 óra: 10.a. 17 óra: 10.b
Augusztus 26. 13 óra: 11.a 14 óra: 11.b 15 óra: 12.a 16 óra: 12.b
 
Tanévkezdés:
Augusztus 25., kedd 8 óra: osztályozó- és pótvizsgák
Szeptember 1., kedd: első tanítási nap (érkezés: 7.50-re)
Szeptember 6., vasárnap 9 óra: Veni Sancte a templomban
 
Szép, ember-gazdagító nyarat kívánunk minden diákunknak, szülőnek és kollégának!
 
Nyáry Zsigmond
igazgató

 

Parlamenti látogatás

2015.06.16.

Az idei tanévben két alkalommal is ellátogattunk a Parlamentbe.
A 11.a osztállyal még márciusban vettünk részt a „Parlamenti különóra” foglalkozáson. Az egész napos programon a Parlament épületével ismerkedhettünk, valamint az ott folyó országgyűlési munkába nyerhettünk bepillantást, amikor egy parlamenti képviselő beszélt munkájáról. Megnéztük az országgyűlési könyvtárat, és egy előre megírt forgatókönyv szerinti parlamenti vitát is „eljátszhattunk” a felsőházi ülésteremben. Végezetül megnéztük a Szentkoronát és a parlamenti díszőrség bemutatóját is.
A tavaszi látogatás után kaptuk a meghívást a „Demokráciajáték az Országházban” című rendezvényre, amelyen a 11. évfolyam történelem és közélet iránt érdeklődő diákjai vettek részt, ezúttal húszan. Három másik középiskolával együtt ismerkedhettünk a képviselői feladatokkal az Országgyűlés törvényalkotó munkájának modellezése által. Fontos cél volt, hogy a diákok merjenek önálló véleményt nyilvánítani, kulturált vitát, párbeszédet folytatni, továbbá hogy kommunikációs és érveléstechnikai ismereteiket is fejlesszék.
A játékban az Ősz-ülők Társasága (ÖT) elnevezésű kormánypári frakciót alkotta a mi iskolánk. Nehéz feladatunk volt: „Az új tantárgyak bevezetéséről és a kötelező szombati oktatásról” benyújtott törvényjavaslatot kellett elfogadtatni a képzeletbeli parlamenttel, a koalíciós partner Téli Menedék Fórummal, továbbá az ellenzéki Jövő Nyárért Egyesülés és Tavaszi Megújulás Szövetsége liberális ellenzéki pártokkal. Érthető módon elég nehéz volt értelmes érveket, logikus és jó meggyőző szempontokat találni Gellértes diákjainknak a mellett, hogy miért is jó szombat délelőtt négy órát az iskolában ülni és olyan új tantárgyakat bevezetni, mint barkácsolás és háztartástan, önismeret és életvezetés, retorika és kultúra vagy épp’ gazdasági ismeretek. Az ÖT párt értékei a stabilitás, erkölcsösség, hagyománytisztelet; tagjainak erősségei a higgadtság, felkészültség és jó konfliktuskezelési képesség. Véleményüket visszafogott viselkedéssel, megfontoltan, érzelmeik elárulása nélkül, finom tapssal jelezve nyilváníthatják ki a parlamenti vitákon – ezzel kellett diákjainknak a nap folyamán teljes mértékben azonosulni, és ezen értékek mentén véleményüket képviselni.
Úgy érzem, tetszett a játék. A házelnök, Szalai Gellért nyitotta meg a plenáris ülést. A törvényt előterjesztő Varga István és a vezérszónok Perlik Boldizsár határozottan és jó fellépéssel álltak ki a pulpitusra. Az igazságügyi bizottság elnöke, Verseghi-Nagy Bálint vidámságot sem nélkülözve vezette le a bizottsági ülést. A frakcióvezető, Neumayer András próbált rendet tartani és érdemi munkára bírni a „gellértesek” frakcióját. A Parlament Nagy Imre termében a TAB elnök Tibély Orsolya lendületesen vezette le a törvényhozási ülést, még a parlamenti munkatársak is külön kiemeltek, hogy milyen jól átlátja a módosító indítványok bonyolult egymásutániságát. Egész nap rendkívül konstruktívan és jó meglátásokkal, hozzászólásokkal színesítették a játékot Tóth Gabó, Husztik Dorka, Csik Bence és Thompson Seán, a többiek pedig csendes megfigyelőként vettek részt az üléseken.
Érthető módon a nap végén nem szavazta meg a Parlament a törvényjavaslatot. Az elszenvedett „vereségről” tartott rövid sajtótájékoztatót Pólya Dávid és V.N. Bálint, amelyen csalódottságuknak adtak hangot – igaz elég vidám módon.
Diákjaink egész nap lendületesen, nyitottan és nagy érdeklődéssel játszották szerepüket, néha szinte már teljesen beleélték magukat a törvényhozási munkába. Figyeltek, jegyzeteltek, jól érveltek és a megfelelő pillanatban jól reagáltak a többi párt felvetéseire, hozzászólásaira. Rendkívül tanulságos diákjainkat egy teljesen más közegben megfigyelni: jó a kommunikációs készségük, próbálnak határozottan fellépni. Igyekeznek toleránsan hozzáállni és elfogadni egyéb véleményeket is.
A program távlati célját, hogy a diákok érdeklődjenek a közélet iránt, szerintem sikerült elérni. A diákok egy része a nap végén felvetette, hogy az őszi félévben ismét vegyünk részt egy ilyen parlamenti játékon, mert jól érezték magukat, és hasznosnak találták ezt a napot. Az ő számukra ősszel már ismerősen fog csengeni: TAB, expozé, házszabály, összegző módosító, bizottsági tag, vezérszónok, preambulum, pulpitus…
 
Szende Ágnes
11.a, ofő

 

Nyolcadik osztály ballagása

2015.06.16.

Az év végén az általános iskola egy nagyon szép eseménynek adott otthont. A nyolcadik osztály tanulói felkészültek és minden tanárnak egyedi, személyre szabott ajándékkal és műsorral készültek. Ezt egy szép imádság követte a kápolnában Mihály atyával, végül pedig a szülőknek tartottak egy zenés, táncos műsort.
 
Az eseményről videó is készült, amit ezen a linken érhetnek el.
 

 

Holokauszt emlékest

2015.06.11.

A Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség kísérő rendezvényén diákunk angol nyelvű beszédet mondott
 
2015 márciusától Magyarország látja el a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (International Holocaust Remembrance Alliance, IHRA) soros elnöki tisztét. A 2000-ben alakult, 31 tagot számlál
ó és további megfigyelő országokat tömörítő szövetség fő célja a Holokausztra való emlékezés, kutatás és oktatás előmozdítása, támogatása.
A magyar elnökség első plenáris ülésére 2015. június 8-11. között került sor. Az ülés kísérőrendezvényét június 9-én tartották a Dohány utcai zsinagógában, amelyre iskolánk tanárai és diákjai is meghívást kaptak.
A Miniszterelnökség Európai Uniós Ügyekért Felelős Államtitkárságától érkezett levélben felkértek minket arra, hogy a katolikus iskolák képviseletében egyik diákunk tartson angol nyelvű beszédet a Holokauszt témakörében. Tibély Orsolya, 11.b osztályos diákunk tartalmilag, emberileg és nyelvileg igényes angol nyelvű felszólalásában méltón képviselte nemcsak a Szent Gellért Iskolát, de valamennyi katolikus oktatási intézményt a kormány, a zsidó közösség és a külképviseletek magas rangú képviselői előtt.
A felszólalók között volt Takács Szabolcs, az IHRA elnöke, Fröhlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija és Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az ő beszédeik után a Budapest Klezmer Band szórakoztatta a résztvevőket.
Ezután következtek a diákok felszólalásai. A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium képviselője után a Lauder Javne Iskola tanulója, majd a jezsuiták Roma Szakkollégiumának hallgatója mondta el angol nyelvű beszédét, amelyet a minisztériumba előzetesen be kellett küldeni tartalmi és nyelvi egyeztetésre.
A program után a diákok a magyar és külföldi diplomácia képviselőivel közös vacsorára voltak hivatalosak.
Az iskolából részt vevők nagyon büszkék voltunk Orsi intelligens, megnyerő fellépésére, aki iskolánk jó hírét öregbítette országon innen és túl. Angol tanáraként külön kiemelném, hogy 3 évnyi angol tanulás után írta meg és adta elő magas színvonalú angol beszédét.
Képek a galériában találhatók.
 
Baranyi Andrea
 
további képek, beszámoló

   Tibély Orsolya beszéde (PDF dokumentum, 2015.06.12., 62 kB)

 

Tudnivalók a kenus táborról

2015.06.08.

Időpont: 2015. június 27.-július 02.
Tábor helye: Sukoró, Evezőspálya
Étkezés: napi 3x, ebből kettő meleg étel.
Utazás: találkozás június 27-én reggel, szombat 08.30, Déli pu. központi jegypénztárak előtt.
Visszaérkezés: július 02, csütörtök 16.54, Bp. Déli pu.
Szükséges felszerelések: diákigazolvány, TB-kártya fénymásolata, tisztálkodási felszerelés, fényvédő krém, fürdőruha, sapka, napszemüveg, melegítő, futócipő. (Mobiltelefon maradjon otthon, lesz helyette más! :) Nálam viszont lehet érdeklődni pihenő időkben.)
 
A gyerekek sportolását kenuzás (kirándulás a Velencei-tó nádasai között), úszás teszik izgalmassá. A test edzése mellett kikapcsolódásra, barátságok elmélyítésére lesz lehetőség. Vidámságot, jókedvet, lelkesedést hozzatok magatokkal! A napot Moha bácsi meséivel és közös imával zárjuk. Vasárnap szentmisén veszünk részt a Loyolai Szent Ignác Római Katolikus Templomban.
 
Jelentkezés: vízbiztos (úszni tudó) gyerekek számára!
 
A tábor költsége: 28.000 Ft/fő.
Jelentkezési után fennmaradó összeget az indulásig kérem rendezni! Fizetési lehetőség: készpénzben, vagy átutalással: 11773683-10376128 számú számlára. Közleményben kérem a gyermek nevét feltüntetni.
 
Czeizing Ottó
06-30/ 952-78-33

 

Angol nyelvű levelező program francia diákokkal

2015.06.08.

A 2014/15-ös tanévben a 9. és 10. osztály haladó angol csoportjainak diákjai részt vettek egy angol nyelvű levelezési programban francia diákokkal, a Collège de l'Europe Jean Monnet iskolából. A dél-franciaországi tanulók kiemelt óraszámban tanulják az angolt egy Európai Uniós program keretében, sokan közülük több évig éltek külföldön vagy angol anyanyelvű egyik szülőjük.
A tanulók havonta, két havonta írtak leveleket előre megadott témakörökben: pl. bemutatkozás, nemzeti ünnepek, karácsony, húsvét, szabadidő, zene. A témák feldolgozása közben a gyerekek nemzeti öntudata is fejlődött, mert felmerültek olyan kérdések is, hogyan tekintsünk magunkra és vesztett csatáinkra a történelemben. Eredetileg az első kézzel írt levelek után on-line terveztük folytatni a levelezést, de a diákok kérésére maradt a hagyományos postán feladott levélen keresztüli kommunikáció, mivel ráéreztek arra a diákok, mennyivel személyesebb ez a kapcsolattartási forma. Lehetett kézzel készített ajándékokat, rajzokat mellékelni. A magyar diákok karácsonyra filmet forgattak ajándékul a francia levelezőtársuknak. Eközben a franciákra jellemző szimbólumokat próbáltak összegyűjteni.
A francia diákok tavasszal Londonban voltak kirándulni. Mindenegyes gyerek küldött Londonból képeslapot magyar barátjának. Mi is küldtünk nekik budapesti képeslapokat.
A tanév végén a diákok kicserélték a személyes email címüket, hogy a jövőben egyénileg ezen keresztül folytathassák a levelezést.
Minden nyelvtanulás végső célja, hogy a diákok megtanuljanak kommunikálni külföldiekkel az adott idegen nyelven. Ezt a célt ez program nagyban elősegítette. Élményszerűen gyakorolhatták a diákok az angol nyelvet.
Képek a galériában találhatók.
Baranyi Andrea

 

Újabb előadással készül a SzeGeD

2015.05.16.

Szeretettel várunk mindenkit ez évi utolsó előadásunkra, június 3-án este 7-kor a Szent Imre Gimnáziumba!
Az ír származású Synge darabjával készül a meghívott vendégekkel kibővült Szent Gellért Diákszínpad!
 

 

Sprachreise am Bodensee: Ein DACHL-Erlebnis

2015.05.15.

„Wenn einer eine Reise tut, so kann er was erzählen.”
 
Idén májusban a Gellértesek, ezúttal harmincan (7.-11. évf.) ismét egy tanulmányi kirándulással egybekötött nyelvi kurzuson, ún. „Sprachreise”-n vehettek részt. Az úti cél ez alkalommal Németország DNY-i részén fekvő Bodensee volt.
 
Már az út tervezésénél és a programok összeállításánál is sejtettük kollégáimmal, Szelényi Judit tanárnővel és Hoyos Áron tanár úrral, hogy szűkös lesz az idő és feszes tempóban tudjuk majd megtekinteni egy hét alatt a rengeteg látnivalót, amit az Alpoknak e vidéke nyújt az erre látogatónak. Ezúttal ugyanis olyan szerencsés helyen és helyzetben voltunk, hogy egyszerre négy országot járhattunk be (igazi „országismereti” csemege, ún. „erlebte Landeskunde” in DACHL Ländern).
 
A szállásunk egy kis alpesi faluban, Oberreuteban, Bayern tartományban, Bajorországban volt, a nyelviskola viszont Ausztria legnyugatibb tartományának Vorarlbergnek tartományi fővárosában, Bregenzben. Ahogy a gyerekek meg is jegyezték: „itt csak úgy össze-vissza kacskaringózunk az országok között…” .
„Jó, hogy anyanyelvi környezetben és anyanyelvi tanároktól tanulhattam” fogalmazott egyik diákunk a délelőtti órákat értékelve, amelyeken a tudásszintjüknek megfelelő nyelvi csoportokban (A1 +, A2 ill. B1) vehettek részt a gyerekek. Esther, Armin és Karin, a tanáraik elsősorban a szókincset bővítő és a helyi nyelvjárást megismertető feladatokon túl, Vorarlberg és Bregenz érdekességeit, nevezetességeit mutatták be: így a nyári bregenzi ünnepi játékokról és a vorarlbergi Landhausról, a tartományi parlamentről tudhattak meg többet a diákok.
 
A délutáni programok egy része szó szerint kirándulás, „Wanderung” volt: a bregenzi „Pfänderbahn” vitt fel minket 1064 méterre. A 600 m szintkülönbséget vízesésekkel tarkított, csodaszép fenyves erdőben gyalog tettük meg, le egészen a Bodensee partjáig. Másnap délután a Dornbirn melletti „Rappenlochschluchtban” kirándultunk fel, majd le meredek sziklafalak és vízesések között. Ezt követően, mintegy pihenésképpen néztünk meg egy impozáns Rolls-Royce magángyűjteményt, ahonnan a szép autók látványán túl, sir F.H. Royce értékes gondolatai közül párat meg is szívlelhettünk. Az egyik így hangzik: „Strebe nach allem, was du tust, nach Perfektion…”.
A következő délután a Bodensee északi, németországi városait kerestük fel: Friedrichshafenben, a Zeppelin múzeumban, az első léghajó történetével, annak működésével, az aerodinamikával ismerkedhettünk meg. Korabeli fényképek és egy filmhíradó bemutatta a léghajó első amerikai útját és a Lakehurst-i légi katasztrófát is. Aznap délután a Schulmuseum is belefért az időnkbe, ahol még nekünk, tanároknak is volt meglepetés: az ötórai záráskor ugyanis alig tudtuk kitessékelni a diákokat a régi iskolapadokból. A palatáblák és spongyák, a katedra és a korhű iskolabútorok mind elfeledtették a gyerekekkel az okostelefonokat és azt is, hogy itt nem volt WI-Fi.
 
Az első egész napos kirándulásunk a Bajor Alpok hegyei, lélegzetelállítóan magas sziklafalai és kastélyai közé, Hohenschwangauba vezetett. A világ talán egyik legtöbbet fényképezett látványossága, a Schloss Neuschwanstein szó szerint lenyűgözött bennünket. A középkori német lovagi várak, azon belül is a Wartburgi vár, továbbá a Szent Grál legenda, Edda dalok, Parsifal, Tannhäuser, Trisztán és Izolda történetei és Wagner zenéje egy ilyen grandiózus kastély megépítésére ihlették II. Lajos bajor királyt az 1800-as évek második felében.
 
A második egész napos kirándulásunk első úti célja Lichtenstein-Vaduz, az 540 km2 területű nagyhercegség. A „Bänle”, a városi kisvasút hiányában gyalog sétáltunk fel a várba – ami ugyan a nagyközönség előtt zárva volt – de a kilátás a környező hegyekre, Svájc és Ausztria még havas csúcsira, így is lenyűgözött bennünket.
Ezt követően szerpentines utakon Svájc 1100m magasan fekvő Appenzell nevű kis városkájába buszoztunk fel. Egy igazi svájci kisváros meseszép színes-kazettás homlokzatú házaival; meredek, mélyzöld alpesi legelőkkel körbevéve. A délutánt a Bodensee déli részéhez közel eső svájci városkában, St. Gallenben tölthettünk el, ahol a pompás barokk bazilikát és a körülötte lévő bencés kolostort tekinthettük meg.
Kirándulásunk egyik érdekessége egy bajor sajtüzemben, „Sennerei”-ben tett látogatás. Judit néni szakszerű tolmácsolásának köszönhetően megtudhattuk, hogyan készül a finom gyermekláncfű ízesítésű helyi bajor sajt, a Römichkäse – Alpkäse, amit végezetül meg is kóstolhattunk.
 
„Jó volt, hogy amit eddig tanultam a német órákon az iskolában, azt itt tudtam használni, alkalmazni” – fogalmazott az utolsó esti imán egyik diákunk. Örömmel hallgattuk a sok pozitív visszajelzést a rengeteg közös élményről. Szerencsére az autópályán, a dugókban való álldogálás, vagy az egyéb, utazáskor adódó kellemetlenségek ellenére is mindig vidám, nyitott, türelmes és együttműködő kis társasággal tölthettük el ezt az egy hetet.
 
Szende Ágnes

 

Talp-a-Ló és Szövi-tábor

2015.05.05.

Szeretettel invitálunk minden 7.-est, 8.-ost, gimnazistát (és öregdiákot) két hagyományos (X. alkalommal sorra kerülő) nyári programunkra:
 
Talp-A-Ló (klasszikus gyalogtúra)
Ideje: 2015. júl. 25-28.
Helyszíne: Bakony
Szervező: Nyáry Zsigmond (és természetesen a „Putri Tours”)
Költség: 5.000 Ft
A túra Bakonyszentlászlón, a Szövitábor kezdetével ér véget.
 
Szövitábor (klasszikus sátortábor)
Ideje: 2015. júl. 28. – augusztus 1.
Helyszíne: Bakonyszentlászló, Ördögrét
Szervező: Szent Gellért Diákszövetség (és természetesen a „Putri Tours”)
Költség: 15.000 Ft
 
Jelentkezni lehet egyik, másik vagy (bölcs döntéssel) mindkét programra (ez esetben 18.000 Ft a részvételi díj).
Jelentkezési lap a titkárságon kérhető; minden további részletes információval majd a jelentkezőknek szolgálunk.
Jelentkezni kitöltött jelentkezési lap leadásával és előleg befizetésével lehetséges.
 
Nagyon fontos: anyagiak miatt senki nem maradhat le! Alapítványunk idén is vállalja azok támogatását, akik a jelentkezési lapon jelzik igényüket.

 

Önkéntesek Taizéből

2015.04.27.

„Gyújts éjszakánkba fényt,
hadd égjen a soha ki nem alvó tűz,
a ki nem alvó tűz!”
 
Iskolánk tehetségnap-projektjéhez kapcsolódóan, melynek témája idén a fény volt, a 0. napon, április 23-án, csütörtökön Taizéből érkezett fiatalok találkoztak diákjainkkal. Egy francia és egy német lány – önkéntesek a kis franciaországi falu közösségéből – Leila és Nele beszélgetett a Gellértes gimnazistákkal. Megismerték őket és azt, amiért Taizé-ben vannak pár hónapig, esetleg egy évig is: elmondták otthoni és taizéi élményeiket és beszéltek a nyárról, továbbá az év végi téli találkozókról is.
 
Az első órában a német nyelvű előadáson egy rövid film megtekintése után Leila és Nele elmesélték, hogy saját hazájukban hogy találkoztak a Taizé-i közösséggel és miért mentek önkéntesnek Taizé-be. Az ottani életet a testvérek lelkületét a béke, kiengesztelődés, ima, csend, megbocsátás, türelem, önkéntesség, munka, odafigyelés és törődés jellemzi. Egy egészen normális élet, ahogy fogalmaztak – igazából ilyennek kéne lenni a mindennapjainknak is.
Az angol nyelvű szekcióban nagy élmény volt többek között, hogy milyen sok diákunk van, akik ilyen találkozót, beszélgetést angolul tudnak folytatni. Ott volt Baranyi Andrea angol tanárnő egész 9.-es csoportja, a 10.-es csoport fele, és jó páran a 11.-esek közül is. Utólag beszélgetve velük, biztos, hogy sok minden megfogta őket. Az például biztosan, amit Kamilla idézett később a csoport többi tagjának: „They pray and clean the toilet.” – „ Imádkoznak és WC-t takarítanak.” – Végül is a lényeget megfogta.
 
Idén nyáron sok különleges esemény lesz Taizében. Idén lesz a Közösség alapításának 75. évfordulója, és egyben alapítójának, Roger testvér születésének 100., halálának 10. évfordulójára is készülnek a kis franciaországi faluban. Bővebben ezen a honlapon olvashatunk ezekről.
 
Szende Ágnes

 

Nuncius úr látogatása

2015.04.13.

Őexcellenciája Alberto Bottari vatikáni nagykövet elfogadta a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak meghívását, és a húsvéti szünet előtti utolsó tanítási napot, nagyszerdát velünk töltötte. Látogatását az ünnepi szentmise megtartásával kezdte. Bár végig olaszul beszélt, a tolmácsoláson túlmenően is mindenkihez eljutottak szavai. Prédikációjában arról beszélt, hogy mennyire fontos Krisztus szeretete, hogy közelebb juthassunk Jézushoz. Szent Gellértet is szóba hozván közbenjáró imáiról biztosított minket elkövetkezendő velencei zarándoklatunk alkalmából, hiszen – mint megtudtuk – ő is Szent Gellért atyánk szülőföldjéről származik.
Mise után egy kis kávé és süti mellett beszámolt a szolgálatai során szerzett különböző élményeiről és tapasztalatairól szerte a nagyvilágban (pl.: Szíriában, Zairében, Libériában, Sierra Leonéban és Japánban), különösen az Afrikában lévő keserves állapotokról. Alberto Bottari végig nagyon kedves és nyitott volt, a kérdéseinkre adott válaszaiban mesélt arról, hogy hogyan élnek az emberek a háborús zónákban, ugyanakkor hallottunk vidám történeteket is. Látogatása, jelenléte színessé tette ezt a napot a suliban.
Az utólagos visszajelzésekből az tűnik ki, hogy valóban igazi lelki élményben volt része azoknak, akik hallgathatták őt, jó volt egy olyan emberrel találkozni, aki megvalósította azt a missziót, amire Isten hívta.
Hirtelen jött ötlet volt, amit másnap meg is valósítottunk: Babits Mihály témához illő „Húsvét előtt” című verséből fordítsunk neki részletet, és juttassuk el egy köszönőlevél kísértében még a tavaszi szünet első napjaiban. „…Legyen béke már!... Ki a bűnös, ne kérdjük, ültessünk virágot, szeressük és megértsük az egész világot…”
Még aznap ezt a választ kaptuk tőle:
„Nagy örömmel olvastam üzeneteteket, mely a szép légkörre emlékeztet, amikor az iskolában találkoztunk. Köszönöm nektek, és hálát adok az Úrnak, aki minden jó szerzője. A költeményben szép, csodálatraméltó és őszinte érzéseket olvastam… Kérjük az Urat, hogy ez az imánk gyümölcsöző legyen. Minden jót kívánok imáimmal és áldásommal együtt.”
 
Lehotzky Emília – Bede-Fazekas Luca 10.a – Gebauer Márton 12.a
(képek itt)
 

 

Német nyelvtanár továbbképzés iskolánkban

2015.03.26.

„Német nyelvi modulok a cselekvésorientált nyelvórán”
– KPSZTI TOVÁBBKÉPZÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NÉMET NYELVTANÁROKNAK
 
Idén negyedik alkalommal rendeztünk iskolánkban német nyelvtanári továbbképzést. Ezúttal két felsős kollégámmal, Szende Ágnessel és Hoyos Áronnal közösen.
Az egész napos rendezvényt Igazgató úr nyitotta meg, majd a Kápolnába mentünk, ahol Moharos-Alszászy Judit vezetésével nagyböjti imával indítottuk a napot.
Az alsós bemutató órát a harmadikosoknál tartottam, akik nem először bizonyítottak: lelkesen, ügyesen, okosan dolgoztak. Nagyon büszke voltam rájuk. Az óra témája a színek, foglalkozások és ruhadarabok átismétlése, kiegészítése volt dallal, rajzzal és egy német történettel.
Az óramegbeszélést követően a felső tagozaton folytatódtak a bemutató órák, Szende Ágnes az ötödikes németesekkel mutatta be, hová is juthatunk el három év nyelvtanulás után. Az óra témája az állatok voltak, a diákok kánont énekeltek, ülve, állva, guggolva, nyuszi ugrásban profi módon bizonyították, hogy tudnak már németül.
Ezalatt a hetedik osztályt mozgatta és „etette meg” Hoyos Áron tanár úr. Az óra nagyon változatos, dinamikus volt, képekkel, izgalmas feladatokkal mutatta be: hogyan lehet az országismeretet az ételekkel kombinálni.
Iskolánk pogácsával, süteménnyel, almával látta vendégül a tanárokat. Egy jó kávé mellett beszéltük át az órákon látottakat.
Délután a továbbképzésre érkező tanároknak is mozogniuk kellett, az elmélet mellett, melynek témája a projektoktatás volt, énekeltünk, dalokhoz tanultunk koreográfiát. A résztvevők a Goethe Intézet ajándékaival és sok ötlettel gazdagodva távoztak. Úgy gondoljuk, hasznos napon vagyunk túl, öregbítve iskolánk hírnevét.
 
Szelényi Judit

 

A Szent Gellért Diákszínpad (SzeGeD) előadása

2015.03.24.

A SzeGeD meghívást kapott a hidegkúti Ökumenikus Iskolába, ahol ÁPRILIS 10-én, pénteken este 7-kor újra előadja Az ibolyát. Mindenkit szeretettel várnak az előadásra!
 

 

Két középfokú nyelvvizsga két és fél év alatt

2015.03.16.

Husztik Dóri és Tibély Orsi 11.b osztályos tanulók az általános iskolában kezdtek el németül tanulni első idegen nyelvként. A gimnáziumban haladó német csoportba kerültek, 10.osztály végére letették németből a középfokú nyelvvizsgát (tanáruk: Moharos-Alszászy Judit).
9. osztályban kezdtek el angolul tanulni. Szorgalmuk és motiváltságuk segítette őket abban, hogy úgy döntsenek, angolból is leteszik minél hamarabb a középfokú nyelvvizsgát. Idén februárban jelentkeztek, és sikeresen levizsgáztak (angol tanáruk: Baranyi Andrea).
Szeretném még megemlíteni a támogató családi környezetet, továbbá azt, hogy egyikőjük sem készül nyelvi pályára, mindössze idegen nyelveket beszélő és használó értelmiségiek szeretnének lenni.
Reméljünk, minél több diákunk követi őket a sorban.
 
Baranyi Andrea
 

 

Kerékpárral Velencébe

2015.03.09.

2015 szeptemberében Szent Gellért ünnepe alkalmából ismét az olaszországi Velencébe megyünk. Idén először egy kisebb csapat biciklivel készül megközelíteni az olasz várost.
Részletek, tudnivalók és jelentkezési lap a csatolt dokumentumban található.
Jelentkezési határidő: április 10.
   Kerékpáros tájékoztató levél (PDF dokumentum, 2015.03.09., 445 kB)

 

English speaking Catholic Community

2015.03.09.

Újabb együttlét az angol nyelvű katolikus közösségben
 
Február végén 10.-es és 11.-es diákoknak volt alkalmuk részt venni angol nyelvű misén, azt követően teázáson, beszélgetésen és egy angol nyelvű előadáson, ahol felszabadult légkörben gyakorolhatták az angol nyelvet.
Íme egy pár gondolat a résztvevő diákoktól:
N. András:
Rendkívül érdekes volt egy angol nyelvű misén részt venni. Teljesen követhető volt számomra, hogy mi történik a misén. A mise utáni teázás, beszélgetés felszabadult hangulatban telt el. Nekem nagyon tetszett az előadás, amely izgalmasan mutatta be India egy tartományát, Nagalandot.
Sz. Gellért:
Találkoztam egy nagyon barátságos kameruni férfival, aki beszélt a kókuszdió mindennemű felhasználásáról (pl. sütibe teszik, kenyérre teszik, italt készítenek). Mesélte, hogy 10 évig dolgozott banán cégnél. Továbbá sokallta az itteni árakat a kameruniakhoz képest.
K. Domonkos:
A teázáskor a beszédre kicsit nehezen hangolódtam rá, de az előadás tiszta és érthető volt számomra.
L. Malaika:
Családias, baráti hangulatban a különböző országokban élő emberek megosztották „kalandjaikat”, élményeiket, tapasztalataikat. Meséltek kulturális szokásaikról is. Jó volt új embereket megismerni, és egyben a nyelvet gyakorolni. Mindezt katolikus szellemben.
B-F. Luca:
Nagyon kedvesek voltak az emberek, szeretettel fogadtak minket. Próbáltak minket szóra bírni azok is, akik nem a mi korosztályunkból voltak. Érdekes angol nyelvű előadást hallhattunk Nagalandról. Végül még a kóruspróbákra is kedvesen invitáltak minket.
 
2015. március 6.
 
Baranyi Andrea
 

 

100 nap, 100 m, 100 gyerek

2015.03.09.

100 nappal Baku előtt 100 gyermek 100 métert futott a Czakón.
Iskolánk is csatlakozott a Czakó utcai sportpályán megrendezett, a MOB bakui Európa Játékok jegyében szervezett kezdeményezéséhez. A programról ezen a linken olvashatnak.

 

A Szent Gellért Diákszínpad (SzeGeD) előadása

2015.02.25.

A SzeGeD újabb előadással készül számunkra, melyben túlnyomó többségben végzőseink szerepelnek. Az előadásra mindenkit szeretettel várunk március 3-án, 18.30-tól a Városmajori Gimnázium színháztermében.
Jegyek az irodán kaphatók: egyéni jegy 500 Ft, családi jegy 1000 Ft.
Megéri eljönni!
 

 

 

Angol nyelvű színházlátogatás

2015.02.18.

Ismét Budapestre látogatott 2015. február 15-én az angliai RICHARD CHALLONER
THEATRE COMPANY . Előadásaik az IBS Színpadon évről évre teltház előtt kerülnek bemutatásra és vasárnapi előadásuk is hű volt ehhez a hagyományhoz. Gogol Magyarországon is bemutatott és sokak által ismert darabjával érkeztek hozzánk a 2015-ös évben, a Revizorral. A darab több színházban repertoáron van jelenleg is, de angol nyelven még nem volt látható.
Kilencedikes és tizedikes haladó angol csoportomból több tanuló és érdeklődő szülő is részt vett az előadáson. Az előadás után még alkalom nyílt arra, hogy a színészekkel kötetlenül beszélgessünk, ami még érdekesebbé tette az alkalmat.
Baranyi Andrea
 

 

Látogatás a Budapesti Goethe Intézetben

2015.01.28.

Vajon mi a közös ezekben a szavakban? „ blőd – cekker – dáma – flangál –grund – hózentróger– puszi – kókler – nudli– suli – trükk – vádli”, csakhogy egy tucat szót említsek (… és persze spontán folytathatnám még a felsorolást). Zicher, hogy mindannyian tudjuk rá a választ. Nem akarom forszírozni, sem überelni a feleleteket, de gondolom nem kunszt a megoldás….. Igen, valóban, ezek mind a németből átvett és anyanyelvünkben mára már rögzült és nap, mint nap használt szavak.
Január első hétvégéjén látogattunk el a Budapesti Goethe Intézetbe a tízedik évfolyam középhaladó és haladó csoportjaival, ill. a 11.A osztállyal, ahol részt vehettünk az Intézet programjain és megnézhettük a Tranzit 89’ kiállítást, amelyet a határnyitás 25. évfordulója alakalmából rendezett a BGI.
Az idegen nyelvi környezetben, autentikus német feladatok és interaktív játékok közben hamar feloldódtak a Szent Gellértes diákok. Az ismerkedési feladatokat országismereti vetélkedők követték. Németország térképét rakták össze puzzle darabokból, amelyen fokozatosan körvonalazódott a 16 német tartomány. A másik csoport németországi híres emberekkel, onnan származó találmányokkal ismerkedhetett. A délelőtt talán egyik legizgalmasabb és legérdekesebb része volt, amikor jellemző tulajdonságokat, sztereotípiákat, kliséket gyűjtöttünk össze németekről, magyarokról, de még az olaszokról is. Ezt követően néztünk meg egy rövid, karikatúraszerű kisfilmet a németek kontra olaszok legjellemzőbb tulajdonságairól, szokásairól.
A közös játékok és feladatok után mindkét csoport megtekintette az intézet könyvtárát, ahol az igényes és változatos, elsősorban fiataloknak szóló egyéb programokról, rendezvényekről is hallhattunk.
És hogy ne maradjunk zene nélkül: a nap zárásaként megnéztük és meghallgattuk a „NEMKUNSZT” c. dalt, amely viccesen és vidáman reppeli el, hogy tényleg nem kunszt németül (meg)tanulni.
 
Szelényi Judit és Szende Ágnes
 

 

Adventi koncert

2014.12.15.

Szeretettel várunk mindenkit hagyományos adventi koncertünkre.
 

 

Christmas dinner

2014.12.13.

Az angol nyelvű katolikus közösség több mint 20 éve működik Budapesten a jezsuita rend Mária utcai templomában, jezsuita atyák vezetésével.
 
Idén alkalmunk nyílt arra, hogy részt vegyünk a közösség által szervezett nemzetközi karácsonyi vacsorán (Christmas dinner). A 9. évfolyam angol haladó csoportjából Csontos Orsi, Nemes Kinga és Baltay Marci képviselte iskolánkat.
 
A program angol nyelvű misével kezdődött. A mise olvasmányainak szövegét mindenki kézhez vehette, majd a közösség tagjai átmentek a Loyola Kávézóba. A résztvevők a vacsorához azzal járultak hozzá, hogy a saját országukra jellemző ételeket hoztak. Mi pogácsát, rétest, beiglit vittünk.
 
A gyerekeket nagy szeretettel fogadták, több külföldi is beszédbe elegyedett velük.
 
A finom és különleges ételek elfogyasztása mellett a diákoknak alkalmuk nyílt arra, hogy nemzetközi környezetben gyakorolják az angol nyelvet.
 
Az angol nyelvű közösség tagjai szeretettel várják vissza őket és valamennyi diákunkat mind a szentmisén, mind egyéb programjaikon is.
 
Baranyi Andrea
 

 

Magyar Nyelv és Irodalom Hete

2014.11.30.

Idén is megrendezésre került a Magyar Nyelv és Irodalom Hete. A versenyzők hét versenyszámban mérhették össze tudásukat: helyesírás, szépkiejtés, szavalás, mesemondás, stb. – megannyi kihívást jelentő lehetőség. Nagy örömünkre sokan vettek részt. Álljon itt most a győztesek névsora, hogy ki-ki kibogarászhassa önmagát, ismerősét, hogy büszke lehessen, és hogy az utókor számára is megőrizzük a legjobbakat...
 
Betű-vető 9-10.
 
I. Nemes Kinga 9.a
II. Bajkó Eszter 10.a
Panágl Zsófia 10.b
III. ---
IV. Bogár-Szabó András 10.a
Döme Viktória 9.b
Tutsek Benedek 9.a
V. ---
VI. Csontos Orsolya 9.a
Gellér Kinga 9.a
Kiss Gergely 10.a
Kosik Réka 9.a
Rajkai Krisztina 10.b
Uhri Sára 10.b
Váradi Júlia 9.a
 
Betű-vető 11-12.
 
I. Komanovics Éva 12.a
II. Tibély Orsolya 11.b
III. Schrodt Ákos 12.b
Houchard Enikő 12.a
IV. Svantek Dominika 12.a
Ág Balázs 11.a
Nagy Dóra 12.b
Farkas Csenge 12.b
Klicsu Péter 12.b
Buda Bianka 12.a
Hargitay Anna 12.a
Füzér Júlia 12.a
Sztojka Máté 11.b
Husztik Dorottya 11.b
Németh Rebeka 11.b
 
Mese-szövő 9-12.
 
I. Székely István 9.a
 
Hang-adó 9-10.
 
I. Bajkó Eszter 10.a
II. Székely István 9.a
III. Telek Flóra Orsolya 10.b
IV. Lehotczky Emília 10.a
Váradi Júlia 9.a
V. ---
VI. Lőrincz Malaika 10.a
 
Hang-adó 11-12.
 
I. Tibély Orsolya 11.b
II. Tóth Imre 12.b
III. ---
IV. Husztik Dorottya 11.b
Szlanka Domonkos 11.a
V. Svantek Dominika 12.a
VI. Füzér Júlia 12.a
 

Szó-szóló 9-10.
 
I. Bartók Annamária 9.b
Pulay Domonkos 9.b
II. Bajkó Eszter 10.a
III. ---
IV. Szendrei Rebeka 9.a
Palásthy Eszter 10.b
V. Csontos Orsolya 9.a
Marcov Blanka 9.b
VI. Kálmán Nóra 9.a
Lehotczky Emília 10.a
 
Szó-szóló 11-12.
 
I. Füzér Júlia 12.a
Kováts-Földváry Zita 12.a
Bethlenfalvy Péter 12.a
II. Galli-Hirling Borbála 11.a
III. ---
IV. Svantek Dominika 12.a
Farkas Csenge Anna 12.b
 
Ének-mondó 9-12.
 
I. Sági Tamás 10.b
II. Panágl Zsófia 10.b
Uhri Sára 10.b
III. Tempfli Noémi 11.a
 
Kép-író 9-12.
 
I. Jánoki Hajnalka 9.a
II. Hargitay Anna 12.a
Lőw Julianna 10.a
III. ---

Gyémántfokozat: Váradi Júlia 9.a
Spala Nóra 9.b
Varga Bernadett 9.a
Thompson Sean 11.a

Aranyfokozat: Tóth Gabriella 11.b
Hargitay Anna 12.a

Ezüstfokozat: Imre Dorottya 9.b
Bartók Annamária 9.b
Pólya Dávid 11.a
 
Vers-verseny 9-12.
 
I. Váradi Júlia 9.a
 

Mindenkinek szívből gratulálunk!!!

 

Magyar Nyelv és Irodalom Hete

2014.11.30.

Idén is megrendezésre került a Magyar Nyelv és Irodalom Hete. A versenyzők hét versenyszámban mérhették össze tudásukat: helyesírás, szépkiejtés, szavalás, mesemondás, stb. – megannyi kihívást jelentő lehetőség. Nagy örömünkre sokan vettek részt. Álljon itt most a győztesek névsora, hogy ki-ki kibogarászhassa önmagát, ismerősét, hogy büszke lehessen, és hogy az utókor számára is megőrizzük a legjobbakat...
 
Betű-vető 5-6.
 
I. Péteri-Takáts Bertalan 5.o.
II. Biacs Zsófia 6.o.
III. Ütő Imre 5.o.
 
Betű-vető 7-8.
 
I. Punk Eleonóra 7.o.
II. Fodor Máté 8.o.
III. Kocsis Réka 8.o.
Péter Dániel 8.o.
 
Mese-szövő 5-8.
 
I. Biacs Zsófia 6.o.
Tóth Antal 6.o.
II. ---
III. Fekete Sára 5.o.
Péteri-Takáts Bertalan 5.o.
IV. Zbiskó Zoltán 7.o.
Tóth Erzsébet 8.o.
 
Hang-adó 5-6.
 
I. Biacs Zsófia 6.o.
Miklós Henrietta 6.o.
II. ---
III. Hernádi Bence 5.o.
IV. Arató Kristóf 5.o.
Inges Domonkos 6.o.
Hang-adó 7-8.

I. Borbély Mária 7.o.
Punk Eleonóra 7.o.
II. ---
III. Fodor Máté 8.o.
IV. Kocsis Réka 8.o.
Tóth Erzsébet 8.o.
 
Szó-szóló 5-6.
 
I. Csapody Ádám 6.o.
II. Tóth Antal 6.o.
III. Miklós Henrietta 6.o.
IV. Csóka Borbála 5.o.
Biacs Zsófia 6.o.
Inges Domonkos 6.o.
 
Szó-szóló 7-8.
 
I. Kocsis Réka 8.o.
II. Tóth Zerénd 8.o.
III. Seidl Ágota 7.o.
IV. Zbiskó Zoltán 7.o.
 
Ének-mondó 5-8.
 
I. Csapody Ádám 6.o.
Haupt Minna 8.o.
II. Tóth Antal 6.o.
III. Arató Kristóf 5.o.
Kertész Ágoston 5.o.
IV. Kolesár Borbála 5.o.
Csóka Borbála 5.o.
Csapody Ádám 6.o.
Tóth Antal 6.o.
Inges Domonkos 6.o.
 
Kép-író 5-8.
 
I. Szmrecsányi Bolda 8.o.
II. Szabó Viola 6.o.
III. Borbély Mária 7.o.
IV. Biacs Zsófia 6.o.
Miklós Henrietta 6.o.
Tarjáni Emma 6.o.
 
Vers-verseny 5-8.
 
I. Biacs Zsófia 6.o.
Inges Domonkos 6.o.

Aranyfokozat: Tarjáni Emma 6.o.
Borbély Mária 7.o.
"Cowboy"
 
Mindenkinek szívből gratulálunk!!!

 

Pályaorientációs nap

2014.11.27.

November 28-án reggel a 11. és 12. évfolyamnak rendhagyó tanítási órákkal indul a nap: mentálhigiénés szakemberek által vezetett csoportokban fognak beszélgetni önismeretről, pályaorientációról.
Ezt követően öregdiákjaink vállalták, hogy előadást tartanak saját szakterületükről, segítve ezzel diákjaink továbbtanulási döntését.
A következő 9 szakterület bemutatására kerül sor:
 
· Bölcsész szakok
· Természettudományok
· Mérnök szakok
· Jog, társadalomtudományok
· Orvosi szakok
· Gazdasági szakok
· „Szociális” szakok
· Óvó/tanító szakok
· Szakmák
 
A program szervezője a Szent Gellért Diákszövetség

   A program plakátja (PDF dokumentum, 2014.11.27., 1,2 MB)

 

Könyvtárfejlesztés

2014.11.13.

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is sikeresen vettünk részt a TINTA Könyvkiadó Wekerle Sándor könyvtári állománygyarapítási pályázatán, így kézikönyvtárunk 16000 Ft értékben gyarapodott lexikonokkal.

 

Brutális természet

2014.11.11.

Októberben több, mint egy héten keresztül a természettudományokra fókuszáltunk iskolánkban. Összesen 7 versenyen 195-en indultak.
 
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS VERSENY HELYEZETTEK
 
BIOLÓGIA
I. Buda Bianka 12.a
II. Lehotzky Emília 10.a
III. Rajkai Krisztina 10.b
 
FIZIKA
I. Hild György Álmos 10.a
II. Sándor Tamás 11.b és Seidl Máté 11.b
III. Váradi Júlia 9.a
 
FÖLDRAJZ
I. Telek Flóra Orsolya 10.b
II. Péter Balázs 10.a
III. Telek Domonkos 9.b
 
INFORMATIKA
I. Szűcs Márton 10.a és Csik Bence 11.b
II. Székely István 9.a
III. Telek Flóra 10.b
 
KÉMIA
I. Péter Balázs 10.a
II. Bajkó Eszter 10.a
III. Mari Kitti 11.b
 
MATEMATIKA 9-10.
I. Telkes József 10.b
II. Bajkó Eszter 10.a
III. Varga Balázs 10.b és Jánossy Barnabás 9.b
 
MATEMATIKA 11.-12.
I. Klicsu Péter 12.b és Jánossy Bálint 12.a
II. Komanovics Éva 12.a
III. Forgách László 11.a és Varga Zsombor 12.a
 
CSAPATVERSENY 9-10.
I. Ultra Narwals
II. Édes
III. Kan-csó(k)
IV. Nekem mindegy
 
CSAPATVERSENY 11-12.
I. Intergalaktikus protonmeghajtású csápos hirdetődroid 2.0-ás szerelőműhely korlátlanul felelőtlen társaság
II. Polipok
III. Prága és Szeged
 
A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS VERSENYEN ÖTÖST SZEREZTEK:
 
FIZIKA
Bartók Szilvia
Buda Bianka
Csik Bence
Haller Bence
Hargitay Anna
Hild György Álmos
Jánossy Barnabás Endre
Molnár Gergely
Péter Balázs Domonkos
Pintér Ábel
Rajkai Krisztina
Sándor Tamás
Sárvári Kamilla
Seidl Máté Gábor
Szigeti Marcell Arthur
Telek Flóra Orsolya
Váradi Júlia Erzsébet
 
FÖLDRAJZ
Juhász Anna Tímea
Majtényi Boldizsár
Pál Krisztián László
Panágl Zsófia Gabriella
Péter Balázs Domonkos
Rajkai Krisztina
Sági Tamás Gábor
Sárvári Kamilla
Székely István
Szendrei Rebeka
Telek Ágoston Domonkos
Telek Flóra Orsolya
 
INFORMATIKA
Csik Bence
Székely István
Szűcs Márton Balázs
Telek Flóra Orsolya
 
KÉMIA
Bajkó Eszter Gabriella
Mari Kitti
Péter Balázs Domonkos
Pulay Domonkos Patrik
Rajki Dávid Zsolt
Telek Ágoston Domonkos
Tyukász Réka Fanni
 
BIOLÓGIA
Baltay Márton Mihály
Buda Bianka
Husztik Dorottya Annamária
Lehotzky Emília
Panágl Zsófia Gabriella
Péter Balázs Domonkos
Rajkai Krisztina
 
MATEMATIKA
Beöthy-Molnár Benedek Áron
Bisztrai Fanni Réka
Forgács László
Huber Ágoston
Jánossy Bálint
Jánossy Barnabás Endre
Klicsu Péter
Komanovics Éva
Molnár Gergely
Pummer Dávid
Telek Ágoston Domonkos
Varga Zsombor Miklós
 
GRATULÁLUNK MINDEN VERSENYZŐNEK!
 

 

 

Béke Háló

2014.10.15.

PROGETTO PACE – Egy nap Szegeden
 
Olaszos diákjaink Szegeden jártak Erhardt Emese tanárnővel a 2014-es magyarországi békehálós találkozón. Így írnak a közös útról:
 
„Október 3-án Szegeden jártunk a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban. Amint megérkeztünk, a 3 órás buszút után, rögtön skypoltunk az olasz „összekötővel”, Marcoval. Jó érzés volt, hogy már egy hónapnyi olasz tanulás után is értettünk pár szót. A beszélgetés során elmesélte és be is mutatta képekkel, hogy mit tapasztalt Jordániában a szír menekültek táborában, hogyan nőnek ott fel a gyerekek. Megrázó volt látni, hogy a mi életünk mennyivel jobb.”
A videochat után a Kosztolányi Gimnázium 6. osztálya adott elő egy jelenetet a békéről. A műsor után az alsósok elmentek várost nézni, míg a gimisekhez jött egy pszichológus és vele beszélgettünk a konfliktuskezelő módszerről és a háborúkról. Elgondolkodtunk, hogy mennyi mindent tehetünk mi, tizenévesek is a háborús menekültekért. Elhatároztuk, hogy Karácsonyig gyűjtünk játékokat és tanszereket az ukrán területen élő rászoruló gyerekeknek.
Egy városi „körbekérdezés” során mi is megnézhettük Szegedet és közben az utcán járó emberektől megkérdeztük, hogy mit gondolnak a háborúkról és hogy érinti-e az életünket valahogy. Érdekes volt hallani, hogy mennyire eltérnek a vélemények.
Örültünk, hogy megismertük a radnótisokat, megnéztük Szegedet és részt vehettünk a 2014-es Békehálón.”
„Jó volt, hogy beszéltünk Marcoval és, hogy elmondta nekünk, hogy hogy élnek a menekülttáborokban. Nagyon izgalmas volt. Jó volt a városnézés, hogy segíthettünk a kicsiknek. Jó érzés volt látni, amikor megérkeztünk, hogy már nagyon vártak minket.”
„Nekem ez az első békehálóm volt. Nagyon tetszett, mert változatos volt. Mesélt nekünk a békeháló megteremtője. Aztán elmentünk várost nézni. Láttuk a nevezetességeket. Sok vicces és jó élményben volt részem.”
„Jó volt látni, hogy vannak, akiket tényleg foglakoztat ez a probléma és hisznek benne, hogy el tudják hozni a békét a háború sújtotta területekre.”
 
A Béke Háló nevű nemzetközi nevelési program Olaszországban született; bővebben itt olvashat róla: http://www.fokolare.hu/beke-halo vagy http://www.reteprogettopace.it/
 
Képek itt.
 
Felszeghy Csanád, Ujfajvi András, Nemes Kinga, Csontos Orsi, Bede-Fazekas Luca, Lőrincz Malajka

 

Napelemek

2014.10.01.

Napelemek telepítése a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium épületének tetején
 
KMOP-3.3.3-13-2-2013-0016

 
2014. szeptember 30.
 
SAJTÓKÖZLEMÉNY
 
Napelemek telepítése a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium épületének tetején ¤
 
Üzembe lépett a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium napelemes rendszere, jövőre már a villamos energia felhasználás több mint kétharmadát a gimnázium maga állítja elő.
 
A beruházás keretében 64 db 250 wattos napelem került telepítésre, összesen 16 kW teljesítménnyel, a napelemek által előállított egyenáramot egy háromfázisú, 17 kVA teljesítményű inverter alakítja váltakozó árammá és táplálja az épület belső hálózatára. A napelemek a gimnázium Budapest I. kerület, Krisztina tér 4. alatti épületének udvari tetőfelületén kerültek elhelyezésre, az inverter pedig a padlástérben lett telepítve.
 
A napelemes rendszer éves termelése 17 ezer kWh körül várható, évente egymillió forintot takarít meg. Emellett évi 16 tonnával csökken hazánk üvegház hatású gázkibocsátása is a projekt révén.
 
A napelemes rendszer a Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) keretében benyújtott pályázat alapján valósult meg, teljes költsége 15 177 770 Ft volt, ennek 85%-a az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam által finanszírozott rész, míg a fennmaradó 15% az EU Önerő Alapból került odaítélésre.
   Képek a kivitelezésről (PDF dokumentum, 2014.10.08., 488 kB)
 

 

A Szent Gellért Diákszínpad (SzeGeD) előadása

2014.09.30.

A SzeGeD megismétli júniusi, nagysikerű előadását október 9-én, csütörtökön este 18 órától a Városmajori Gimnázium színháztermében.
Jegyek az irodán kaphatók: egyéni jegy 500 Ft, családi jegy 1000 Ft.
Megéri eljönni!
 
Képek a júniusi előadásról a galériában megtekinthetők.
 

 

Továbbtanulási tájékoztató a 11. évfolyam számára

2014.09.26.

A kétszintű érettségi bevezetésével teljesen átalakult a felvételi rendszer. Azóta folyamatosan további változások léptek életbe. Az ebben való eligazodásban szeretnénk segíteni, ezért szeretettel várjuk az érdeklődőket – elsősorban a 11. évfolyam diákjait és szüleiket – az alábbi tájékoztatóra.
 
Témánk: érettségi, továbbtanulás (pontszámítás), Bolognai-folyamat
Időpont: szeptember 30. kedd 17.00-tól kb. 18.30-ig.
Helyszín: Gimnázium, 10.a terme (emelet, 112-es terem)
 

Tegzes Kinga
 

 

Szent Gellért-zarándoklat

2014.09.18.

Idei zarándoklatunk úti célja Székesfehérvár.
Innen letölthető a zarándoklatra meghívó levél külön az 1.-7. évfolyam számára és külön a gimnazisták számára. A gimnáziumi levél alját kérjük kitöltve, a megfelelő összeggel együtt szeptember 12-ig visszaküldeni.
 
Hazaérkezés: különvonatunk 17.54-re érkezik a Déli pályaudvarra.

   1.-7. osztályosok (PDF dokumentum, 2014.09.10., 144 kB)
   Gimnazisták (PDF dokumentum, 2014.09.10., 146 kB)

 

Ebédbefizetés

2014.09.16.

A következő ebédbefizetés időpontja: szeptember 22., 23.

 

Igazgatói tanévnyitó mese

2014.09.06.

Igazgató úr az idei Veni Sancte alkalmával – kissé rendhagyó módon, ünnepi beszéd helyett – mesével nyitotta meg a tanévet. Többek kérésére ezt tesszük közzé az alábbiakban.

   Igazgatói tanévnyitó mese (PDF dokumentum, 2014.09.06., 78 kB)

 

Itáliában jártunk

2014.08.10.

Ebben az évben iskolánk egy végtelenül színes és hasznos diákcsereprogrammal gazdagodott. Szívesen közöljük a beszámoló egy részét diákjaink tollából…
 
Itáliában jártunk
Diákcsere program 1. rész:
Cancello ed Arnone
2014. június 4-11.

 

Igaz, csak a vizsgák után utaztunk Olaszországba, de már a tavaszi szünetben elkezdtük a készülődést. Áprilisban Erhardt Emese tanárnőnél mind összegyűltünk, a Kosztolányisok és a Szent Gellértesek, meg persze Flóra a Szilágyiból. Megterveztük a közös pólónkat, megcsináltuk a plakátot, a bemutatókat az iskoláról és megismerkedtünk egymással.
Az igazi élmény mégis az utazás volt. A repülőéren elbúcsúztunk szüleinktől és megindultunk a repülő felé. Amikor Petivel kidobatták a két palackos üdítőjét, már tudtuk, hogy élménydús hetünk lesz.
Rómába megérkezve sem hittük még el, hogy megérkeztünk oda, ahova tavaly óta vágytunk. A Szent Péter bazilika lépcsőrengetegének megmászása után estefelé már a Cancello ed Arnone felé tartó vonaton ültünk. Ahogy közeledtünk, egyre jobban izgult mindenki. Féltünk, hogy nem tudunk szót érteni a cserediákjainkkal. Megérkezés után mindenkit bemutattak egymásnak, és a félelmünk csak fokozódott, amikor különváltunk és mindenki ment a saját fogadócsaládjával.
A napok alatt ez az érzés mindegyikünkből eltűnt. Három nyelven mindenki megértette magát, ha kellett. Olaszul mindegyikünk tanul, angolul is tudunk valamennyire, de néha csak a mutogatás segített. A hét végére már annyira ismertük egymást, hogy tudtuk, hogy lehet a legkönnyebben elmagyarázni valamit a másiknak.
A barátságok kialakulását segítette a sok közös program is, mint például a közös buszozás, ahol szinte versenyt énekeltünk egymással, vagy bemutattuk saját országunk híresebb dalait. Elio, az olasz dalospacsirta megtanulta a Tavaszi szél első két sorát és velünk énekelte a későbbiekben.
Második nap, a tengernél, míg a fiúk fociztak, a lányok napoztak, fürödtek, kagylót gyűjtöttek, vagy homokvárat építettek. Sokan ámuldozva néztük, hogy bírják cserediákjaink a tűzforró homokot, mert mi pár másodperc után sikítva futottunk az árnyékba…
Caserta-ban a múzeumlátogatáson és a bivalytenyészeten rengeteget beszélgettünk és nevettünk együtt, amikor egy-egy bivaly megkóstolt egy táskát vagy egy mutatóujjat.
A Vezúvon járva is jól összekovácsolódhattunk, amíg vártuk, hogy mindenki összegyűljön és továbbmehessünk Nápolyba, vagy amikor mindenki a füstöt bámulta, ami a vulkánból jött. Mindenhol rengeteg „tutti foto” készült, ami annyit tesz, hogy mindenki, aki ott van és ráférne a képre, az legyen ott és férjen rá. A polgármesternél tett látogatáson ötleteinkkel és észrevételeinkkel tehettük jobbá a várost. Mindenki elmondta, mit lehetne másképp csinálni, vagy mi az, ami nagyon megfogott minket Cancello ed Arnone-ban, és persze megköszöntük neki, hogy rendelkezésünkre bocsátott egy buszt ezekre a napokra!
Megtudtuk, hogy a diákok hogy küzdenek a helyi bűnszervezet, a Camorra ellen. Például kampányvideókat csináltak, amit meg is mutattak nekünk. Elérték, hogy felszámolják a közeli szeméttelepet. Érdeklődve néztük, mennyire össze tudnak fogni az emberek egy ilyen ügy érdekében.
A rettegett családi napon is mindenki szerencsésen elboldogult. Volt, aki délutánig aludt, hogy elkerülje a fárasztó más nyelven való gondolkodást, de volt, akit kirángattak az ágyból és egész napos programot szerveztek neki. Sokan voltunk a tengernél, vagy a piacon, de valahogy tíz percnél tovább nem találkoztunk egymással. Szerencsére este egy közös pizzázáson mindenki elmesélhette, hogy tettetett alvást a parton, vagy tömte tele a száját, hogy ne kelljen megszólalnia.
Az utolsó közös napon Pompei-be látogattunk. Először egy templomot néztünk meg, ahol pont elkaptuk egy mise végét. A templomból kilépve egy kutyába botlottunk, aki utána egész nap minket követett. Mindenhova. A városban idegenvezető kísért minket és mesélt el minden érdekességet. Láthattuk a híres vulkánkitörés áldozatainak kiöntött mását és a korabeli épületeket.
Este egy búcsúpartin vehettünk részt, amit a már jól ismert parkban rendeztek nekünk. Együtt táncoltunk és énekeltünk, és még a tanárok is csatlakoztak. Ezen az estén több fotó készült rólunk, mint életünkben bármikor, mindenki akart fotót a különleges magyarokkal.
Másnap reggel fájdalmas búcsút vettünk és elindultunk Rómába. A vonaton páran az egyik ismert olasz dalt énekeltük, amikor jött a kalauz és a jegyünket kérte. Nyögvenyelősen elmagyaráztuk, hogy a tanárnőnknél van a jegy, amikor is a kalauz mosolyogva bólintott és velünk énekelt tovább.
Rómában egy kollégiumban szálltunk meg. Letettük a csomagjainkat és útnak indultunk a városban. Egy nagyon aranyos idegenvezető megmutatta nekünk a Colosseumot kívül belül, Caesar megölésének helyét, a víz nélküli Trevi-kutat, Romulus és Remus szobrát, a Spanyol lépcsőt és sok más gyönyörű nevezetességet. A szabadidőnket mind máshogy töltöttük el, vagy további városnézéssel, vagy vásárolgatással, vagy csak sétával. Késő este egy étterembe mentünk és együtt búcsúztunk a héttől.
Másnap végleg elhagytuk Olaszországot. Kora reggel összecsomagoltunk, megreggeliztünk és rohanva a repülőtérre érkeztünk. A bejutásnál nem ment minden zökkenőmentesen, mert Kitti nem találta a személyi igazolványát, de Emese néni elintézte, hogy hazajusson velünk. Pedig mennyien örültünk volna, ha ott kellett volna maradnunk…
 
Összefoglalva az egész hetet… fantasztikus volt! Új ismerősökre leltünk, új barátságok születtek, mind olaszok, mind magyarok között, megtapasztaltuk milyen úgy autózni, hogy minden sarkon dudálnak és kiabálnak az emberek, vagy milyen érzés annyi tésztát enni, hogy majd kipukkadunk, aztán rájönni, hogy ez csak az előétel volt.
Ezúton is mindenki nevében köszönöm szépen ezt a csodás hetet olasz barátainknak, Emese néninek, Bandi bá’-nak és az olasz tanárnőnek, Marinellának. Nélkülük nem jöhetett volna létre az egész és most ilyen nagyszerű élményektől lennénk megfosztva.
 
Akit érdekelnek a képek, vagy az útinapló, bátran keresse meg valamelyikünket, jó érzéssel mesélünk majd el mindent töviről hegyire.
 

Az utunkról egy PREZI itt található.
Képek itt.
Az iskolánkat pedig így mutattuk be az olaszoknak.
 

 

 

2014 -- NYÁR

2014.06.25.

Június 25-től nyári szabadság, az iskolát zárva tartjuk.
 
Nyári ügyeleti napok:
Július 16-án 9 és 13 óra között az általános iskolában (Gellérthegy u. 7.)
Augusztus 13-án 9 és 13 óra között az általános iskolában
 
Ebédbefizetés:
Augusztus 26-án 9 és 14 óra között
Augusztus 27-én 11 és 15 óra között
Kedvezményes ebéd befizetéséhez szükséges a jogosultságról szóló kitöltött nyilatkozat és a friss igazolás.
 
Tankönyvvásár:
A tankönyveket várhatóan szeptember 1-jén osztjuk.
A tankönyvcsomagok átvételéhez feltétlenül szükséges a befizetésről szóló csekkszelvény bemutatása, ingyenesek esetén pedig az igazolások benyújtása (ha eddig még nem történt meg).
 
Tanévkezdés:
Augusztus 25., hétfő 9 óra: tantestületi alakuló-értekezlet
Augusztus 26., kedd 8 óra: osztályozó- és pótvizsgák
Augusztus 31., vasárnap 9 óra: ünnepi Veni Sancte a templomban
 
Szeptember 1., hétfő: első tanítási nap (érkezés: 7.50-re)
 
Szép, ember-gazdagító nyarat kívánunk minden kedves Diákunknak, Szülőnek és Kollégának!
 

Nyáry Zsigmond
igazgató

 

Alternatív olaszóra

2014.06.25.

Év vége felé a 9. osztályban kedvünk támadt kipróbálni mire is jutottunk egy év tanulás után. Kapóra jött, hogy megtudtuk, egy Budapesten tartózkodó arezzói család szívesen ellátogatna hozzánk. Izgalommal fogalmaztuk kérdéseinket országukról, hiszen ez a következő cserediák programra való készülést is jelentette. Igazán tartalmas 45 percet töltöttünk együtt olívabogyó kóstolgatás közepette. Pupa, Gino, Daniella és Silvia láthatóan nagyon örültek, hogy errefelé is vannak olaszul tanuló diákok!
 
(Az órán készült fényképek a galériában megtekinthetők.)

 

Magyar Junior kendo válogatott 2014.

2014.06.18.

Eljött a nagy nap. 2014. április 11-én egy nagyon nehéz esemény előtt álltam. Ezen a napon vette kezdetét a XXVI. Kendo Európa bajnokság Franciaországban. Pénteken a Juniorok képviselték Magyarországot egyéni és csapat kategóriában, valamint a felnőtt női válogatott. A junior csapattagok név szerint: Komjáti Krisztián, Komjáti Tamás, és Jómagam voltunk.
Pénteken reggel 06.00 órakor ébredtem, majd lázas készülődést követően reggelizni mentem a hotel éttermébe. Nagyon izgatott voltam, mert 9 év kendozás után először ölthettem fel magamra hazám és a Magyar Kendo válogatott hivatalos mezét. Clermont-Ferrand sportcsarnokába, a verseny színhelyére 08.00 órakor a felnőtt férfi válogatott két tagja kíséretében indultunk el. A csend volt jellemző az autóban, nem beszélgettünk, mindenki a versenyre próbált ráhangolódni. 09:45 órakor megérkeztünk a csarnokhoz, majd kezdetét vette a bemelegítés, amit rögtön a csapatkapitányunk bíztató szavai követtek.
A nyitóceremónia után kezdetét vette a verseny. Először a junior csapatok mérkőztek meg egymással. A magyar junior csapat a poolban a lengyel és a spanyol csapattakkal került össze, ahonnan a két legjobb juthatott ki.
Az első meccset a Lengyel csapattal vívtuk, először Komjáti Tamás lépett a vívótérbe, az eredmény döntetlen. Másodiknak én vívtam, szintén döntetlen volt az eredmény, majd a harmadik vívó Komjáti Krisztián következett, a csapatkapitányunk, aki kikapott ellenfelétől. Így a Lengyelek 1:0-ra győztek..
Ezek után a Spanyol válogatottal kerültünk szembe. A vívók sorrendje a csapatunknál megmaradt a korábbiak szerint. Az első vívás döntetlen, a második győzelem, az utolsó győzelem. Tehát sikerült a Magyar Junior válogatottnak a 2. helyen kijutni a csoportból.
Az egyenes kieséses szakaszban az elődöntőbe jutásért versengtünk a Német válogatottal szemben. Az edző a csapatban megváltoztatta a vívók sorrendjét, Tamást és engem megcserélt, tehát én mentem elsőként vívni. Ellenfelemet 2:0-s arányban legyőztem, ezután Tamás következett, aki kikapott ellenfelétől, majd legvégül Krisztián következett, aki szintén 0:2 arányban kikapott ellenfelétől. A Magyar Junior válogatott a legjobb nyolc közé jutott, és ezzel az eredménnyel elbúcsúzott a további versengéstől.
Félóra múlva kezdetét vette az egyéni verseny. Háromfős csoportba kerültem, ahonnan csak a legjobb juthatott ki. A kísérőm, Szegőfi Ákos a férfi válogatott tagja volt, aki nagy segítséget jelentett számomra, mindig velem volt, támogatta vívásaimat, hidratált, és a felszerelésem gondját viselte. Egy spanyol és egy makedón kendokával kerültem egy csoportba. Először a spanyol sráccal vívtam ennek a meccsnek 0:0-s döntetlen lett a vége, ezután a makedónt kellet legyőznöm, hogy kijussak a csoportomból, amely sikerült is 2:1-re.
Az egyenes kiesés szakaszban, a legjobb 32 között egy francia lánnyal vívtam, ellene 1:0-ra győztem, viszont összeszedtem egy kisebb sérülést, a jobb lábfejem meghúzódott. Eleinte nem fájt túlságosan, ezért úgy gondoltam, hogy semmi különös probléma nincs vele ezért teljesen nyugodtan mentem fel vívni a Bolgár ellenfelemmel a legjobb 8 közé jutásért. Őt is sikerült 1:0-ra elvernem viszont a lábam egyre jobban fájt és nagyon nehezen tudtam ráállni. A következő meccs az elődöntőbe jutásért ment tehát nem adhattam fel a célnál a versenyt. Fagyasztó sprayvel lekezelték a lábam és elindultam az orosz ellenfelem ellen vívni, de sajnos 0:1-s arányban kikaptam. A díjkiosztón különdíjban részesültem, a díjat a kendosok körében Fighting Spiritnek hívják. Ezt a díjat általában azok kapják, akik bátran, szép vívással vívnak az egész versenyen, és érdemesek lettek volna az első díjra.
A verseny után egy kicsit szomorú voltam, mert egy nagyon hosszú felkészülési időszak állt mögöttem, amit Gasparin Szabolcs edzőm kíséretében csináltam végig. Úgy gondoltam, hogy az edzések kárba vesztek, de Szegőfi Ákos a férfi válogatott tagja, aki végig kísért a versenyen megvigasztalt. Tehát ezen a versenyen nagyon sok jó tapasztalatot szereztem és nagyon jól éreztem magam.
A Magyar válogatott eredményei az Európa-bajnokságon:
• Női egyéni kategóriában 2. helyezést: Bőviz Marina
• Férfi egyéni kategóriában Fighting Spirit díjat: Babos Gábor
• Férfi csapat kategóriában Fighting Spirit díjat: Tóth Balázs
• Junior egyéni kategóriában Fighting Spirit díjat: Lukács Marcell ért el.

Lukács Marcell 9.a
 

 

Te Deum

2014.06.14.

Tanévzáró hálaadó szentmisénk június 21-én, szombaton 10 órakor kezdődik a templomban.

 

Idén is lesz vitorlástábor!

2014.06.06.

Időpont:
2014. július 20. vasárnap estétől 2014. július 25. péntek estig
 
Helyszín:
Balatonberény, piarista vitorlástábor
 
Utazás:
Egyénileg
 
Költségek:
Még nem tudjuk pontosan, de a tavalyinál (35.000 Ft) biztos nem lesz drágább.
A költség ne legyen gátló tényező a részvételben. Minden ilyen jellegű kérést igyekszünk orvosolni.
 

Jelentkezés:
Személyesen 10.000 Ft előleg befizetésével,
név, osztály, elérhetőség, ételérzékenység, pólóméret, utazás mikéntje oda, illetve vissza
 
Jó szelet!
 
Budapest, 2014. június 3.

 

Szent Gellért Katolikus Iskola első erdei iskolája

2014.05.26.

Ahogy mi láttuk
 
-Hááát… Csenge leszánkázott fenéken egy dombról; nekem beszorult a lábam egy fa alá, és Duska segített kiszedni; Roland egy lehetetlen utat választott, és sikeresen Zsófi fejére ejtett egy ágat; de végül pofon csapta egy kapaszkodónak épített fa. Mármint Rolandot. De most mindannyian a kód utolsó részénél várnak, mert onnan kell folytatni…
Visszaérkeztünk a kastélyhoz. A „kincset” Tóni bagoly őrizte egy ládában. A ládán kódos lakat volt és az egész csapat ezt kiabálta: – 385246!!! – megkapták a „kincset” (csokit és kitűzőt).
Biacs Zsófi 5. o.
 
Aztán eljött a vacsora ideje, de még mindig nem volt vége a napnak. A sötétben csillagokat figyeltünk meg. Nagy csillagász távcsővel megnéztük a távoli csillagokat és bolygókat. Láttam a Holdat, a Marsot…
Ütő Imre 5. o.
 
Nagyon tetszett ez az erdei iskola, csak azt sajnáltam, hogy haza kellett jönni.
Bakos Daniella 5. o.
 
Az utolsó nap szomorúan hüppögtek az emberek. Búcsúzóul kaptam egy nagy rakás füvet, amivel jóllakhattam. Aztán éreztem a nyakamon az utolsó ölelést, a gyapjamon az utolsó simogatást, és az utolsó „szia és jó étvágyat Boldi” utolsó kiáltásokat.
Szabó Viola: Boldizsár, a cigálya bárány emlékei
 
Árkon-bokron keresztül kerestük a kincset, ami egy újabb útmutatás volt. Nagyon elfáradtunk, így remegő lábbakkal értünk este hétre haza… De ekkor Zoli bácsi, a kastély tulajdonosa, kérdezve jelentette ki: „Ki áll készen az esti kirándulásra!??!” Mindezt vacsora után. Összenéztünk, a kíváncsiság most is erősebb volt a fáradtságnál. 2 órás éjszakai túra után 23 órakor beájultunk ruhástul az ágyba, ami jó puha, meleg volt. Nekem ez a nap örök élmény marad.
Honti Balázs 5. o.
 
„ A legjobb dolog a táborban a réten a fű. Úgy hullámzott, mint a tenger. Soha nem láttam még ilyen gyönyörűséget! Belevetettem magam és meghemperegtem benne. Kicsit elszomorodtam, hogy tovább kell mennünk és magunk mögött kell hagynunk ezt a csodás látványt.”
Sághy Borbála 6. o.
 

„ Rengeteg barátság szövődött, sokat beszélgettünk, s nevetgéltünk együtt. Egymást segítve küzdöttük le a nehézségeket, s így percről percre, kilométerről kilométerre közelebb kerültünk a kincshez. Lányok és fiúk, ötödikesek és hatodikosok között is alakultak nagyon jó barátságok. A túra közben megtanultuk, hogyan lehet összetartani, miként tudunk egymáson segíteni, ki is az igazi barátunk.
A nehéz kincskereső túra után, nem is igazán az a Kinder csokoládé és a kitűző volt a kincs nekem, amit a ládánkban találtunk, hanem a barátságok és a beszélgetések, amik út közben kötődtek és zajlottak le.”
Seidl Ágota 6. o.
 

„ Este 11-kor volt a takaródó, ekkor már egyik tanárnak sem kellett kétszer szólnia. Alig feküdtünk le, már el is aludtunk. Leírhatnám most az összes napot, de hidd el, fölösleges, a lényeg az, hogy ezeket az órákat bűn lett volna kihagyni.”
Borbély Mária 6. o.
 

 
A botfai erdei iskoláról tudósított a Zala TV.
(A linkre kattintva megtekinthető a tudósítás.)
 

 

 

Szent Gellértes vízi tábor

2014.05.19.

Időpont: 2014. június 25-30.
Tábor helye: Agárd, Tópart u. 17. (VVSI sporttelepe)
A tábornak saját strandja van, a szállástól 20 m-re.
Étkezés: napi 3x, ebből kettő főtt étel, a tábor „Laci bácsija” készíti.
Utazás: találkozás június 25-én, szerdán reggel 07.30-kor a Déli pályaudvaron, a központi jegypénztárak előtt; visszaérkezés ugyanide június 30-án, hétfőn 18.50-kor.
Szükséges felszerelések: TB-kártya fénymásolata, tisztálkodási felszerelés, fényvédő krém, fürdőruha, sapka, napszemüveg, melegítő, futócipő. (Mobiltelefon maradjon otthon, lesz helyette más! Nálam viszont lehet érdeklődni pihenő időkben.)
 
A gyerekek sportolását kenuzás (kirándulás a Velencei-tó nádasai között), úszás, vízi játékok teszik izgalmassá. A test edzése mellett kikapcsolódásra, barátságok elmélyítésére lesz lehetőség. Vidámságot, jókedvet hozzatok magatokkal! A napot Moha bácsi meséivel és közös imával zárjuk. Vasárnap a Szent István templom szentmiséjén részt veszünk.
 
A tábor költsége: 24.000 Ft/fő + utazás (diákoknak: 1120 Ft /oda-vissza/).
Jelentkezési határidő: június 10., 10.000 Ft előleg befizetésével. A fennmaradó összeget az indulásig kérem rendezni! Fizetési lehetőség: készpénzzel vagy átutalással a 11773683-10376128 számú számlára. Közleményben kérem a gyermek nevét feltüntetni.
 
Czeizing Ottó
06-30/ 952-78-33
czeizing.otto@gmail.com

 

Talp-a-Ló és Szövi-tábor

2014.05.11.

Szeretettel invitálunk minden 7.-est, 8.-ost, gimnazistát (és öregdiákot) két hagyományos (IX. alkalommal sorra kerülő) nyári programunkra:
 
Talp-A-Ló (klasszikus gyalogtúra)
Ideje: 2014. júl. 12-15.
Helyszíne: a Mecsek dimbjei s dombjai
Szervező: Nyáry Zsigmond (és természetesen a „Putri Tours”)
Költség: 5.000 Ft
A túra Hetvehelyen, a Szövitábor kezdetével ér véget.
 
Szövitábor (klasszikus sátortábor)
Ideje: 2014. júl. 15-20.
Helyszíne: Hetvehely (Mecsek)
Szervező: Szent Gellért Diákszövetség (és természetesen a „Putri Tours”)
Költség: 15.000 Ft
 
Jelentkezni lehet egyik, másik vagy (bölcs döntéssel) mindkét programra (ez esetben 18.000 Ft a részvételi díj).
Jelentkezési lap a titkárságon kérhető; minden további részletes információval majd a jelentkezőknek szolgálunk.
Jelentkezni kitöltött jelentkezési lap leadásával és előleg befizetésével lehetséges.
 
Nagyon fontos: anyagiak miatt senki nem maradhat le! Alapítványunk idén is vállalja azok támogatását, akik a jelentkezési lapon jelzik igényüket.
 
Ezért jön mindenki szövitáborba
 

 

 

Örömhír Kalocsáról

2014.05.08.

Örömmel számolok be arról, hogy szép eredményekkel tértünk vissza Kalocsáról az Országos Mezzofanti Nyelvi Versenyről.
 

Klicsu Peti német nyelvből B2-es kategóriában 6. helyet szerzett, ezzel megerősítette írásbeli eredményét.
Tanárai: Szelényi Judit, Hoyos Áron
 
Lőrincz Malaika B1-es szinten angol nyelvből 10. helyezést ért el, ezzel 6 helyet ugrott előre írásbeli eredményéhez képest.
Tanára: Baranyi Andrea
 
A Mezzofanti Nyelvi Verseny Idén 5. alkalommal került megrendezésre. 5 éve 150 versenyző indult, idén 1000!
 
A versenyt a Euroexam nyelvvizsgaközpont szervezi, bonyolítja le, saját vizsgáztatóival. Az írásbeli vizsgán 2 vizsgáztató van jelen, ezen kívül minden feleletet kamarával rögzítenek.
 
A versenyt nívóját mutatja továbbá a szponzorok népes serege. Íme egy pár ezek közül:
Oxford Unversity Press
Nordwest Kiadó
Klett Kiadó
Mozaik Kiadó
Nemzeti Tankönyv Kiadó
5percAngol magazin
Tempus Közalapítvány
 

 

 

Szent Gellért-bál

2014.04.15.

Szeretettel várunk mindenkit a VI. Szent Gellért bálba.
(A részletek a csatolt plakáton olvashatók.)

 

Szaktanári fogadás

2014.04.04.

Tisztelt Szülők!
 
Az idei, második félévi szaktanári fogadóórák időpontja:
április 8. 16.30 általános iskola
április 15. 17.00 gimnázium
 
A fogadóórák rendje:
A hosszú sorban állás elkerülése végett minden tanárhoz fel tudnak iratkozni 5 perces beosztásban. Időpontot a fogadóórát megelőző hétfőn reggel 8-tól kedden 14 óráig lehet foglalni a honlapunkon keresztül: az aktuális menüponton belül a fogadóórára kattintva vagy a sztg.info/fogadoora linken. Kedden 14 óra után kitesszük a táblázatokat a termek ajtaja mellé, ahol ezután már személyesen tudnak feliratkozni.
Az internetes időpontfoglalás lehetőségével a telefonon történő bejelentkezés lehetősége megszűnik.
A jelentkezéskor megadott e-mail címre egy automatikus emlékeztető fog érkezni. (Szükség esetén az üzenet alján található link segítségével tudnak módosítani korábbi foglalásukon.) A kapott e-mail egy automatikus rendszerüzenet, kérjük, hogy arra ne válaszoljanak, probléma esetén az iskola elérhetőségein keresztül keressenek bennünket.
 
Kérjük Önöket, tiszteljék meg egymást azzal, hogy odafigyelnek az alábbiakra:
• Az 5 perces időkeretet minden körülmények között igyekezzenek betartani!
• Aki sejti, hogy az 5 perc kevés lehet számára (több gyermekről, több tantárgyról van szó), írja be magát egymás után két helyre, így 10 perc áll rendelkezésére!
• Kis csúszás minden odafigyelés mellett is lehetséges, ezért ne válasszanak két egymáshoz nagyon közeli időpontot!
• Ha valaki a 10 percesnél is hosszabb beszélgetést szeretne kérni (pl. osztályfőnöktől), kérjük, hogy telefonon kérjen külön időpontot.
 
Bízunk abban, hogy a fogadóóra hatékonyan segítheti a gyermekeik nevelésében végzett közös munkát.
 
Tegzes Kinga igh.
 

 

Tanári lelki és szellemi wellness Dunabogdányban

2014.04.02.

Egy – vagy két? – nap
 
Iskolánkban van egy igen tanárbarát szokás, nevezetesen az év eleji lelkigyakorlat minden év augusztus végén – afféle nulladik napirendi pont. Még a „gépezet” beindulása előtt „kiruccanunk” valami szép Budapest közeli helyre 2 napra, ahol megkapjuk a lelki muníciót a tanévkezdéshez. A legutóbbi ilyen alkalommal fogant meg az ötlet bennünk, hogy ha csak egy napra is, de ajándékozzuk meg magunkat és egymást egy hasonló együttléttel a második félévben.
Így történt, hogy komoly előkészületek és szervezőmunka eredményeként egy, a diákjainkat is megörvendeztető tanítás nélküli munkanapon áthelyeztük székhelyünket Dunabogdányba. Valójában „dupláztunk”, hiszen fakultatív módon, lehetőségeinket számba véve részben már előző délután illetve este megérkeztünk.
Kötetlen, felhőtlen együttlét, kizárólag saját örömünkre. Mókázás, heccelődés, véget nem érő terefere, beszélgetés, nem információ-, hanem gondolatcsere bele az éjszakába, finom hazai falatokkal körítve. Hirtelen gyermekekké lettünk, mint egy nagyon jó osztály, és hiába fáradtság, álmosság, nem akartunk elvonulni. Éjfél után a speciális activity-t – „iskola” témában – komoly beszélgetésre váltottuk, megosztottuk egymással, ki miért, mikor és hogyan adta fejét a tanárságra, és hogy került a Gellértbe. Jó volt egymás történeteinek szárnyán időutazni a múltban. Napfelkelte előtt, de már kora hajnalban érkeztünk vissza a jelenbe, tértünk nyugovóra, hogy másnap, aznap részt vegyünk a „kihelyezett értekezleten”, immáron teljes létszámban. Csoportokban folytattuk az este megkezdett és megkedvelt történeteket, tovább bővítve az első meghatározó gellértes élményünkkel. Mindezt a szabad ég alatt – szinte az első igazi tavaszi – ragyogó napsütésben, simogató szellőben, gólyák kelepelésével kísérve. A második blokkban iskolánkat, munkánkat érintő szakmai kérdéseket vitattunk meg, majd a záró körben mindezt összegezni igyekeztünk.
Innentől ismét fakultatív módon, ki-ki saját lehetőségei szerint maradt, ameddig tudott. Finom ebéd a Duna-parton, napfürdőzés a visegrádi vár alatt, és még egy jó kávé a naplementés Duna-parton a hazaindulás előtt.
Visszatértünk a hétköznapokba, hogy feltöltekezve folytassuk „gellértes tanári munkánkat”.
 
Zsombory Edit

 

Útrahívó tréning szülőknek

2014.03.26.

Ítélet vagy érzés? Mi a különbség? Mik az én legbensőbb igényeim? Hogyan tudok kritika nélkül megfigyeléseket tenni? Mikor melyik énállapotomból szólok a másikhoz? És ami talán a legkínzóbb kérdés: hogyan tudok zsiráffüleket növeszteni?...
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ kedd este a szülőkkel. Az iskolánkban szeptemberben indult útrahívó órák témája a második félévben az erőszakmentes kommunikáció. Hogy ne csak a nebulók, hanem az érdeklődő szüleik is belelássanak kicsit abba, mi is történik gyermekeikkel ezeken a foglalkozásokon, úgy döntöttünk, őket is meghívjuk egy alkalommal. Magó Kinga, az útrahívó "gellértes szülőanyja" vezette az estét, ami hamar elrepült, remek hangulatban zajlott. Játszottunk, gyakoroltunk, megtanultuk az elméletet, próbáltunk sakál helyett zsiráfként kommunikálni. Nem könnyű, de talán az utat megmutattuk. Legalábbis meghívtuk őket az útra. Szerintem elindulnak rajta.
 
Horváthné Káldi Anna
közreműködő
 

 

Síszünet

2014.02.13.

Február 13-án és 14-én (csütörtökön és pénteken) síszünet miatt zárva van az iskolánk épülete.
A felvételi jelentkezési lapokat 17-én, hétfőn délelőtt tudják leadni a gimnázium irodájában.

 

Alapítványunk levele

2014.02.04.

Kedves Szülők!
 
Míg az év vége rendszerint az összegzésé, addig elején rendszerint nagy elhatározásokat, vállalásokat teszünk: mi mindent szeretnénk idén elérni. Nincs ez másképp a Szent Gellért Alapítvány esetében sem. Ami talán mégis más, hogy nagyon nem tudhatjuk, mennyi pénzből gazdálkodhatunk az idén. Sajnos a "keret" évről évre csökken. Viszont reményt adó kis szerencse, hogy a létfontosságú, legfontosabb bevételi forrás a Kedves Szülőknek "nem fáj". Hiszen az amúgy is megfizetendő személyi jövedelemadó 1%-áról van (lenne) szó...
 
Kérjük, nagyon kérjük a jó szülőket és valamennyi közeli-távoli ismerősüket, barátjukat, rendelkezzenek adójuk 1%-áról. Ha továbbra is fontosnak érzik, hogy az Alapítvány támogathassa a tehetségeket, az úszást, a felújításokat, a kirándulásokat, akkor ne hagyják ki az alkalmat! Ne mulasszák el kitölteni az 1%-ról rendelkező nyilatkozatot, és akkor jövőre örömmel állapíthatjuk meg: sikeres évet zártunk. Talán még a támogatásunk is nőhet.
 
Előre is köszönettel: Az Alapítvány Kuratóriuma.
 
Adószámunk: 18048779-1-41

 

PPKE Jog- és Államtudományi Kar

2014.01.28.

Tavaly ősszel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara megkereste az egyházi fenntartású középiskolákat a hallgatói utánpótlás biztosítása céljából.
 
A kezdeményezés eredményeként a kar vezetői és munkatársai 2013. november 25-én a kar épületében gimnáziumi igazgatókkal találkoztak. A találkozón egyetértés volt abban, hogy célszerű a katolikus egyetem és a katolikus gimnáziumok között a rendszeres kapcsolattartás.
 
A hallgatói utánpótlás biztosítását célozza az az új kezdeményezés, amelynek keretében a kar közvetlenül szeretné megszólítani azoknak az egyházi fenntartású középiskoláknak a diákjait, ahonnan a felvételizőket az egyetem leginkább várja.
 
Ennek érdekében a kar oktatói, munkatársai vállalták, hogy egy-egy katolikus középiskolába ellátogatnak, diákokkal, szülőkkel találkoznak; a gimnáziumi igazgatók pedig ígéretet tettek arra, hogy az együttműködésnek ezt a konkrét formáját támogatják.
 
A találkozással személyes kapcsolat útján juthat el a hír a középiskolákba: a Pázmány biztos minőséget jelent oktatásban, értékrendben, közösségben. A Pázmányon gyerekeink a gimnázium védettségéből átkerülnének egy olyan intézménybe, ahol továbbra is azt az értékrendet közvetítik a számukra, amiben mi is hiszünk, amit fontosnak tartunk.
 
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium erre a találkozásra 2014. február 4-én 17 órakor a gimnázium épületében, a 112-es teremben nyújt lehetőséget.
 
A találkozón szó lesz a jogi felsőoktatásról, a jogászi pályákról, a képzés finanszírozásáról, támogatási lehetőségekről.
 
A beszélgetésre minden érdeklődőt, diákot, szülőt szeretettel várunk:
 
Nyáry Zsigmond (igazgató) és dr. Klicsu László (a PPKE JÁK oktatója)

 

I. pályaorientációs nap

2013.12.10.

December 16-án reggel a 11. és 12. évfolyamnak rendhagyó tanítási órákkal indul a nap: öregdiákjaink vállalták, hogy előadást tartanak saját szakterületükről, segítve ezzel diákjaink továbbtanulási döntését.
A következő nyolc szakterület bemutatására kerül sor:
 
· Bölcsész szakok (magyar, történelem, nyelvek)
· Természettudományok (fizika, biológia, kémia, földtudományok)
· Mérnök szakok (építész, villamos, gépész, agrár, informatikus)
· Jog
· Orvosi (orvos, mentős, ápoló)
· Gazdasági szakok
· „Szociális” szakok (segítő szakmák, pszichológia, különböző pedagógiai szakok)
· Szakmák (OKJ, egyéb szakmák)
 
A program szervezője a Szent Gellért Diákszövetség
   A program plakátja (PDF dokumentum, 2013.12.11., 1,4 MB)

 

Magyar Nyelv Hete 2013

2013.12.01.

Weöres Sándor 100 éve született. Róla emlékeztünk, előtte tisztelegtünk idén a Magyar Nyelv és Irodalom Hete keretében. Hagyományos módon hétfőn betűt vetettek és mesét szőttek, kedden hangot adtak, szerdán szót szóltak, csütörtökön éneket mondtak a diákok. Illusztráltak, verset írtak, pénteken pedig izgatottan várták az eredményeket. Felemelő, gazdag hét volt kicsinek és nagynak egyaránt. Köszönjük a részvételt, a drukkolást mindenkinek! Álljon itt a győztesek névsora a felső tagozatról, örökül hagyva az utókor számára sikerüket.

Betű-vető 5-6. osztály
I. Punk Eleonóra 6.o.
II. Biacs Zsófia 5.o.
III. Ütő Imre 5.o.
 
Betű-vető 7-8. osztály
I. Tóth Erzsébet 7.o.
II. Kosik Réka 8.o.
III. Houchard Gábor 8.o.
 
Mese-szövő 5-8. évfolyam
I. Biacs Zsófia 5.o.
Bogár-Szabó Rozina 8.o.
II. Kocsis Réka 7.o.
III. Tóth Antal
5.o.
Hang-adó 5-6. osztály
I. Miklós Henrietta 5.o.
Czike Tamás 6.o.
III. Ütő Imre 5.o.

Hang-adó 7-8. osztály
I. Imre Dorottya 8.o.
II. Kocsis Réka 7.o.
III. Kovács Lilla 7.o.
 
Szó-szóló 5-6. osztály
I. Türk Anna 6.o.
II. Biacs Zsófia 5.o.
Inges Domonkos 5.o.
 
Szó-szóló 7-8. osztály
I. Bogár-Szabó Rozina 8.o.
III. Kocsis Réka 7.o.

Ének-mondó 5-8. osztály
I. Csapody Ádám 5.o.
II. Tóth Antal 5.o.
III. Lánszki Emma 7.o.

Kép-író 5-8. osztály
GYÉMÁNT fokozat Biacs Zsófia 5.o.
Inges Domonkos 5.o.
Miklós Henrietta 5.o.
Mózessy Míra 7.o.
Simon Noémi 8.o.

Vers-verseny 5-8. osztály
I. Türk Anna 6.o.
II. Borbély Mária 6.o.
III. Inges Domonkos 5.o.
 
Gratulálunk nekik!

 

Magyar Nyelv Hete 2013

2013.12.01.

Weöres Sándor 100 éve született. Róla emlékeztünk, előtte tisztelegtünk idén a Magyar Nyelv és Irodalom Hete keretében. Hagyományos módon hétfőn betűt vetettek és mesét szőttek, kedden hangot adtak, szerdán szót szóltak, csütörtökön éneket mondtak a diákok. Illusztráltak, verset írtak, pénteken pedig izgatottan várták az eredményeket. Felemelő, gazdag hét volt kicsinek és nagynak egyaránt. Köszönjük a részvételt, a drukkolást mindenkinek! Álljon itt a győztesek névsora a gimnáziumból, örökül hagyva az utókor számára sikerüket.
 
Betű-vető 9-10. évfolyam
I. Bajkó Eszter 9.a
II. Kiss Gergely Zoltán 9.a
III. Sándor Tamás 10.b
 
Betű-vető 11-12. évfolyam
I. Nagy Bernát 12.a
II. Buda Bianka 11.a
III. Farkas Csenge 11.b
 
Hang-adó 9-10. évfolyam
I. Tibély Orsolya 10.b
II. Bajkó Eszter 9.a
III. Pigler Berta 10.b
 
Hang-adó 11-12. évfolyam
I. Füzér Júlia 11.a
II. Tatár Melinda 11.a
III. Mayer Anna Laurentia 11.b
 
Szó-szóló 9-10. évfolyam
I. Bajkó Eszter 9.a
Galli-Hirling Borbála 10.a
II. Trugly Csenge 10.a
III. Molnár Orsolya 9.a
Tibély Orsolya 10.b

Szó-szóló 11-12. évfolyam
I. Molnár Zsófia 12.a
Wettstein Gergely 12.a
II. Svantek Dominika 11.a
III. Füzér Júlia 11.a
Seidl Domokos 12.a

Ének-mondó 9-12. évfolyam
I. Panágl Zsófia 9.b
Uhri Sára 9.b
Wehner Borbála 9.b
II. Bajkó Eszter 9.a
III. Sági Tamás 9.b

Kép-író 9-12. évfolyam
I. Bartók Szilvia 11.a
Horesnyi Máté 11.b
III. László Viktória 12.a

Vers-verseny 9-12. évfolyam
I. Bethlenfalvy Péter 11.a
II. Hirsch Tamás 12.a
III. Mészáros Zsófia 12.a
 
Gratulálunk a győzteseknek!

 

Adventi vásár

2013.11.27.

Hagyományos adventi vásárunkat 2013. december 9-én 15 órától tartjuk az általános iskola épületében.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Tankönyvtámogatás a 2014/2015-ös tanévre

2013.11.25.

A jövő tanévre szóló tankönyvtámogatási igénylőlapot december 20-ig kell leadni az osztályfőnököknek.
Felhívjuk a figyelmet, hogy igazolásként csak az igénylőlapon felsorolt dokumentumokat tudjuk elfogadni, a családi pótlékról szóló – név nélküli – rózsaszín postai nyugtát, illetve a nevelési tanácsadók szakvéleményét nem.
Az igénylőlapok és igazolások beérkezése és ellenőrzése után januárban fogjuk a lap alján található visszaigazolást hazaküldeni, kérjük, ezt őrizzék meg.
 
A nyilatkozatot azoktól a szülőktől is visszavárjuk, akik nem veszik/vehetik igénybe a támogatást, mert csak így válik bizonyossá, hogy a Kedves Szülőkhöz eljutottak az igénylőlapon részletezett információk.
 
Az igénylőlap megtalálható az Aktuális/Letölthető dokumentumok menüpontunk alatt.

 

A napfényes Itália az őszi Kosztolányiban

2013.11.22.

„Grazie della Sua visita signora Ambasciatrice!”
Szerettünk volna valami érdekeset! Az egyik órán született egy ötlet és levelet írtunk…
Válaszképpen Maria Assunta Accili az Olasz Köztársaság budapesti nagykövetasszonya ellátogatott a Kosztolányi Dezső Gimnáziumba, ahol találkozott a kerület olasz nyelvet tanuló diákjaival és a gellértesek is képviselték iskolánkat.
Egy eredeti és jó hangulatú különleges olaszóra keretében a szilágyisokkal, a kosztolányisokkal, az EKG-sokkal együtt ők is bemutatkoztak, majd a tavalyi közös utunkról meséltek olasz nyelven.
A „Volare” örök sláger, amelynek mediterrán életöröme még azok szívét is felmelegítette, akik nem értettek minden szót. Hegedű- és fuvolaszót követően a nagykövet asszonnyal való interjú kellemes meglepetés volt! Vendégünk magas beosztása ellenére közvetlen, olykor humoros válaszokat adott a diákok kérdéseire. Megtudtuk, hogy bár több helyen élt Európában és Ázsiában is, a legotthonosabban Magyarországon érzi magát. El is hittük neki! Megszívlelendő komoly feladatot bízott ránk: a nyelvtanulás a kapcsolatteremtés misszióját jelenti.
Diákjaink tollából: „Nagyon hangulatos, érdekes és izgalmas volt, jobb, mint amire számítottam.”
„Nem is gondoltam, hogy egy kis faluból származik. Látszott, hogy szívesen van közöttünk.”
„Érdekes volt hallani egy olaszt beszélni. Teljes betekintést kaptunk munkájába, családjába. Jó és meglepő volt az országunkról is egy itt élő külföldi szemével hallani, teljesen más, mint ahogy eddig láttam.”
„Megtisztelő volt, hogy találkozhattam egy ilyen magas rangú személlyel.”
„Hát tanárnő, ez nagyon jó volt!”
„A nagykövet nagyon aranyos, nyitott és barátságos valaki. Nagyon örültem, hogy megismerhettem a történetét, és más gimnáziumok tanulóit.”
„Nekem nagyon tetszett a fogadás, mert kedves és barátságos volt, és úgy tűnt, érdekli amiről beszélünk. Jó volt, hogy ő is kérdezett tőlünk a végén, mert úgy látszott, hogy ő is meg szeretne minket ismerni egy kicsit.”
„A nagykövet nagyon szimpatikusnak tűnt. Nekem az tetszett, amikor válaszolt a kérdésekre őszintén és jóóóó hosszan.”
„Jók az ilyen dolgok, mert erősítik a kapcsolatokat. Sok mindent megértettem az olaszból is!”
Igazi, kreatív, érdekes, szép és meghitt ünnepen vehettünk részt, hálásak vagyunk a közös munkáért, Csík Bencének és Pólya Dávidnak pedig a felvételekért! (Megtekinthetők a galériában.)
Erhardt Emese (olasz nyelvtanár)

 

Természettudományos versenyek

2013.10.25.

Október közepén egy bő héten keresztül a természettudományok kerültek a középpontba. Szaktárgyi versenyeinken összesen több mint 100 versenyző vállalta a megmérettetést. A versenysorozatot záró csapatversenyen 4 fős csapatok mérkőztek egymással vegyesen mind a 4 évfolyamból.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
 
EREDMÉNYEK:
 
Matematika

9-10. évfolyam
I. Hazai Virág 10.b
Sztojka Máté 10.b
III. Czijáky Anna 10.b
IV. Farkas Péter 9.b
Hild György Álmos 9.a
Seidl Máté 10.b

Szaktárgyi ötöst érdemelnek:
Kuzmich Borbála 10.b
Mari Kitti 10.b


11-12. évfolyam
I. Klicsu Péter 11.b
II. Zsombory Benedek 12.b
III. Bartók Szilvia 11.a

Szaktárgyi ötöst érdemelnek:
Csapodi Soma 12.a
 
Kémia

I. Péter Balázs 9.a
II. Bajkó Eszter 9.a
III. Csík Bence 10.b

Szaktárgyi ötöst érdemel:
Bereczky Anna 9.b

Fizika

9-10. évfolyam
I. Kuzmich Domonkos 10.b
Sándor Tamás 10.b
III. Hild György Álmos 9.a
Szigeti Marcell 10.b

Szaktárgyi ötöst érdemel:
Péter Balázs 9.a
Bartók Viktor 10.b
Sztojka Máté 10.b
Haller Bence 10.b

I. Bartók Szilvia 11. a
II. Barla Dávid 12. b
Seidl Domonkos 12. a
Sinkó András 12. b

Szaktárgyi ötöst érdemel:
Buda Bianka 11.a
Hüttl Frigyes 11.b
Jánossy Bálint 11.a
Klicsu Péter 11.b
Pintér Ábel 11.b
Tóth Imre 11.b
Varga Zsombor 11.a
 
Biológia

I. Tyukász Réka 10.b
II. Wettstein Gergely 12.a
Mészáros Zsófia 12.a
IV. Buda Bianka 11.a

Szaktárgyi ötöst érdemelnek:
Barefield John Dániel 11.a
Édes Dániel 11.b
Hargitay Anna 11.a
Jánossy Bálint 11.a
Lauter Alexandra 12.a
Roszik Lilla 11.a
Scherer Anett 12.b
Tóth Imre 11.b

Földrajz

I. Mari Kitti 10.b
II. Barefield John Dániel 11.a
III. Péter Balázs 9.a

Szaktárgyi ötöst érdemel:
Halbauer Nikolett 11.b
Hirsch Tamás 12.a
Krausz Boglárka 10.b
Lőrincz Kitilla 11.b
 
Csapatverseny

I. HEXAGONOK
II. JÉZUS SZERET MINKET
III. KACSA
IV. GÓLYÁK
V. INTERGALAKTIKUSOK
VI. JÚDEAI NÉPFRONT
 

 

Kitüntették iskolánk tanárait

2013.10.01.

Némi késéssel ugyan, de nagy örömmel osztunk meg egy Iskolánk tanárait illető jó hírt:
2013 augusztusának végén Dr. Hoffmann Rózsa, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára BONIS BONA – A Nemzet Tehetségeiért díjjal tüntette ki a tehetséggondozásban élen járó tanárokat. A Nemzeti Színház nagytermében rendezett ünnepélyes gálaműsor és díjátadási ceremónia jelentős médianyilvánosság előtt, a Kárpát-medence minden tájáról érkező pedagógusok jelenlétében zajlott le. Hatalmas elismerés Iskolánknak, hogy a díjak ünnepélyes átadása során a Szent Gellért három (!) tanárát is színpadra szólították: Magó Kinga tanárnő, Czike Gábor tanár úr és Nyáry Zsigmond igazgató úr részesült a kitüntetésben.
Díjazott tanáraink egybehangzóan hangsúlyozták, hogy a díjat a teljes iskolai közösség nevében vették át, a kitüntetés a gellértes tantestület egészét illeti.

 

 

Hajónapló

2013.09.24.

Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent a Hajónapló, iskolánk jubileumi évkönyve.
 
A példányszámot úgy kalkuláltuk, hogy minden Gellértes család otthonába jusson legalább 1 példány.
 
Ára: 2000 Ft
Támogatói ár: 4000 Ft
 
A könyv megvásárolható mindkét épületben a titkárságon.

 

Útrahívó órák

2013.09.05.

Miért és milyen útra hívjuk a diákokat?
Gyermekeink egészen más világban nőnek fel, mint mi. Nekik egészen más képességek szükségesek az életben való sikeres eligazodáshoz, a boldogság művészetéhez. Folyton változó, bizonytalan világunkban arra van szükség, hogy a diákok képesek legyenek értékek mentén személyes döntéseket hozni. Legyen terve jövőjéről, az életét meghatározó témákat tudja észrevenni, ezekre rákérdezni, ezekkel kapcsolatban dönteni. Ez olyan képesség, amit tanulni lehet és kell is, ez a tanulás hosszú, az egész életen át tartó folyamat, út, erre hívjuk diákjainkat a Szent Gellért Általános Iskola és Gimnázium 5. és 9. évfolyamán.
Hisszük, hogy az önismeret nem öncélú, hanem eszköz ahhoz, hogy egy személy vagy egy közösség önmagán túlmutató, értelmes életet tudjon élni.
 
Ez egy újabb tanóra?
A csoportfoglalkozásokat nagyjából kéthetente (egy félévben 7 alkalommal) a tánc- és drámaóra, valamint az osztályfőnöki összevonásával tartjuk, így időben nem jelent többletterhet a diákoknak. Bár a megjelenés kötelező, a részvétel intenzitása, a megosztott gondolatok tartalma a tanuló egyéni döntésén múlik. Az óra kereteit „szerződésbe” foglaljuk. Tehát az Útrahívó foglalkozások célja, módszertana, tartalma eltér a tanórákétól.
Olyannyira nem tanóra, hogy helyszíne nem is lehet a megszokott tantermi környezetben. Ezeket a foglalkozásokat a szomszédos plébánia termében tartjuk.
 
Mit tartalmaz az óra kereteit meghatározó szerződés?
A vezetők részéről az elfogadó figyelem, a bensőséges kommunikáció légkörének megteremtését; valamint a diákok életét érintő kérdések, témák felvetését; a reflektálás különféle módszerekkel való biztosítását tartalmazza.
A diákok részéről a megszólaló iránt tanúsított odafigyelést, tiszteletet; a tapasztalatok, érzelmek, meglátások és nem ítéletek megfogalmazását; az időkeretek betartását és titoktartást az órán elhangzott személyes információkról.
 
Milyen témákkal, milyen módszerekkel dolgoznak?
Témaféléves módszerben dolgozunk, ami azt jelenti, hogy egy félévben 7 alkalommal egy meghatározott témát járunk körül. Az idei tanévben – az (át)alakuló osztályközösségekre való tekintettel – a közösség (pl. életünk közösségei, szerepek, odatartozás, befolyás, intimitás, normák, visszajelzés-kultúra) lesz, a második félévben pedig az önismeret, önazonosság kérdése kerül elő.
Valamennyi módszer arra irányul, hogy a diák mintegy „három lépés távolságból” megvizsgálja szituációját, döntéseit, és megtanulja: valamennyi élethelyzet, érzelem, döntés rejt magában lehetőségeket és kockázatokat, veszélyeket is. A diáknak magának kell eldöntenie, hogy mindezek ismeretében melyik úton indul el.
 
Kik vezetik?
Az Útrahívó foglalkozásokat az iskolában tanító, de az osztállyal csak ezeken a foglalkozásokon találkozó mentálhigiénés végzettségű pedagógusok vezetik, Magó Kinga és Kautnik András. Ők a nyár folyamán képzést kaptak ezen órák megtartására.
 
Hogyan vesz részt az osztályfőnök ebben a munkában?
Az osztályfőnök – döntése szerint – kívül marad vagy bekapcsolódik a foglalkozások mindegyikébe. Természetesen a foglalkozáson megkezdett témákkal, lelki folyamatokkal kapcsolatban felkereshető mind az osztályfőnök, mind a vezetők a foglalkozáson kívül is, különösen akkor, ha egy-egy foglalkozás érzelmileg mélyen érinti a résztvevőt.
 
Mi a szülők, a család szerepe, feladata?
Mivel a diákok azt vállalják, hogy egymásról semmilyen személyes információt nem adnak ki, így otthon csak általánosságokban mesélhetik el, mi is történt egy-egy órán. Viszont szükség van a család, a szülők segítő támogatására, a párbeszédre szánt időre, hogy a diákokat személy szerint érintő témákat – ha akarják – szüleikkel is meg tudják beszélni, különösen az intenzív érzelmi érintődés esetén.
 
Máshol is van ilyen foglalkozás?
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium keretein kívül csak a Patrona Hungariae Gimnáziumban van hasonló foglalkozás Osztozó névvel. Az Útrahívó foglalkozások módszertani kereteit, alapjait tőlük vettük át, amiért ez úton is köszönetet mondunk Hári Ildikó nővérnek.
 
Budapest, 2013. szeptember 1.
 
Magó Kinga, Kautnik András
 

 

Tankönyv

2013.08.27.

A Kello ígéretének megfelelően azoknak a gyermekeknek, akik határidőig (augusztus 15.) befizették a tankönyvek árát, illetve azon ingyeneseknek, akik rászorultságukat megfelelően igazolták, szeptember 2-án átadhatjuk a könyveket.
Azoknak, akik határidő után fizették be a tankönyvcsomag árát, csak a megfelelő csekkszelvény, átutalási bizonylat bemutatása esetén adhatjuk át a könyveket.
Aki még nem rendelkezik a befizetéshez szükséges csekkel, az a gazdasági irodában átveheti a díjbekérőt.

 

Ebédbefizetés

2013.08.23.

Az idei tanévre az ebéd ára teljes árat fizetőknek 390 Ft, támogatottaknak 160 Ft.
Szeptemberre (20 nap) teljes ár: 7800 Ft, támogatott 3200 Ft.
Ebédbefizetés augusztus 28-án 8 és 16 óra között az ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN a gazdasági irodán. Kérjük a gimnazistákat, hogy ők lehetőleg 12 előtt menjenek befizetni.
Pót-ebédbefizetésre szeptember 3-án és 4-én lesz lehetőség, ebben az esetben csak a 2. héttől ebédelhetnek.

 

Érkezés a Jubileumi Nagytáborból

2013.07.05.

A tábormegbeszélés idején még függőben lévő bélapátfalvai különjárat megrendelése után immár tudható, hogy a résztvevő diákok júl. 28-án (vasárnap) a vártnál némileg korábban,
17.00-kor érkeznek Egerből a Keleti pályaudvarra.

 

2013. NYÁR

2013.06.28.

Június 27-től nyári szabadság, az iskolát zárva tartjuk.
 
Nyári ügyeleti napok:
-- július 10-én 9 és 13 óra között a gimnáziumban
-- augusztus 14-én 9 és 13 óra között az általános iskolában
 
Ebédbefizetés az általános iskola épületében:
-- általános iskola: augusztus 28-án 8 és 16 óra között
-- gimnázium: augusztus 28-án 8 és 12 óra között
Kedvezményes ebéd befizetéséhez szükséges a jogosultságról szóló kitöltött nyilatkozat és a friss igazolás.
 
Tankönyvvásár:
A tankönyveket várhatóan szeptember 2-án osztjuk.
A tankönyvcsomagok átvételéhez feltétlenül szükséges a befizetésről szóló csekkszelvény bemutatása, ingyenesek esetén pedig az igazolások benyújtása (ha eddig még nem történt meg).
 
Tanévkezdés:
Augusztus 27., kedd 8 óra: osztályozó- és pótvizsgák
Szeptember 2., hétfő: első tanítási nap
Érkezés: 7.50-re iskolai ünneplőben
Ünnepi Veni Sancte 9 órától a templomban
 
Szép, ember-gazdagító nyarat kívánunk minden diákunknak, szülőnek és kollégának!
 
Nyáry Zsigmond
igazgató

 

Jubileumi Nagytábor - EGY HÉTRE, EGY RÉTRE

2013.05.16.

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium idén ünnepli alapításának 20 éves évfordulóját. Az Iskola és a Szent Gellért Diákszövetség ebből az alkalomból közös Jubileumi Nagytábort szervez minden érdeklődő felsős vagy gimnazista diák, öregdiák és tanár számára. A részletes tudnivalókról a jelentkezőknek adunk majd tájékoztatást, itt most csak a legalapvetőbb információkat adjuk közre:
 
A Nagytábor
- célja: EGY HÉTRE, EGY RÉTRE összesereglik a gellértesek nagycsaládja, mindenki, aki számít (ránk).
- jellege: sátortábor; 3 nap gyaloglást követően 4 nap állótábor; mindez a 10 évvel ezelőtti Jubileumi Tábor és az azóta minden nyáron elhagyhatatlan Talp-A-Ló-túra és Szövi-tábor legszebb hagyományainak megfelelően; igazi, katartikus Találkozás.
- helyszíne: Bélapátfalva közelében, a Lóczy-forrás mellett.
- ideje: 2013. július 22-28.
- költsége: 18.000 Ft -- támogatás az Alapítványtól – az osztályfőnök közvetítésével – igényelhető.
(Fontos, hogy anyagi okok miatt senki ne maradjon le a Táborról!)
- Jelentkezés: a Titkárságon.
 
Nyáry Zsigmond igazgató és Réti László, a Diákszövetség elnöke

 

Karizmák ünnepe

2013.05.14.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye idén is megszervezi hagyományos, pünkösdhétfői ünnepét a máriaremetei templom kertjében. A program 9-kor kezdődik, és a 15 órakor kezdődő bíborosi szentmisével, illetve az azt követő Eucharist koncerttel ér véget. A nap folyamán a színpadi programok mellett számos plébánia, közösség, intézmény állít sátrat, köztük iskolánk is. A programok nagy része a kisebb gyermekeket szólítja meg, de az idősebbek sem fognak unatkozni. Egész napos vidám sokszínűség, találkozások, ingyenes osztozás. Mindenkit hívunk, hogy látogasson ki Máriaremetére hosszabb-rövidebb időre, és ha már ott van, keresse fel iskolánk sátrát is.
 
Aki pedig még arra is kedvet érez, hogy segítsen nekünk a sátor körül akár az előkészületekben vagy a nap folyamán a sátor működtetésében, annak várjuk jelentkezését Gertheis Zitánál vagy Tegzes Kingánál.

 

TI AMO ITALIA!

2013.05.14.

“Teljesen más helyre csöppentünk, más kultúra, más emberek, és maga a nyelv is más volt. Indulás előtt arra gondoltam, vajon hogy fogok majd kommunikálni velük?! Az volt az érdekes, hogy ezzel egyáltalán nem volt probléma...”
„Gyönyörű helyeken jártunk, és érdekes emberekkel találkoztunk. Megismertünk eddig ismeretlen helyeket, kultúrákat, szokásokat.”
 

Valaki így jellemezte az olaszországi rendhagyó tanulmányi utunkat. Nem kevésre vállalkoztunk. Gimnáziumunk 10. osztályos olaszosaival és a szomszédos Kosztolányi Dezső Általános Iskola és Gimnázium szintén olaszosaival indultunk útra március végén.
 
A trieszti kikötő borongós hangulatban várt minket, de lelkesedésünkön ez mit sem változtatott. Hajnalban már a toszkán dombokon jártunk, és a vecchio casolare adott lehetőséget a felfrissülésre.
Hosszú nap várt ránk és a napsütötte Firenze. A tramvia végigvitt bennünket a réteken… Amikor a Dómot megpillantottuk, attól kezdve a fotózás véget nem ért. Jó sok templomot, teret, utcát végigjártunk, kő- és élőszobrokkal találkoztunk, olaszul diskuráltunk. Dante a Santa Croce előtt azért igazán meghatott bennünket. Délután az Uffizi képtár összes festményét, Botticelli, Raffaello, Caravaggio lenyűgöző műveit próbáltuk tanulmányainkban elhelyezni. Az esti spaghettata az olajfák tövében meghúzódó házunkban igazán jól esett, és ezúttal az alvással nem volt probléma.
 
Másnap a Trasimeno tó mellett elhaladva Perugia: Italia legszebb városa fogadott bennünket. Megtudtuk, miért létezik egy másik középkori városrész a hegytetőre épült házak alatt. A szökőkútnál elmaradhatatlan volt a csoportkép, és az Egyetemen különleges fogadtatásban volt részünk, belátogathattunk egy órára, ahol külföldi diákokkal találkozhattunk, illetve az épület minden sarkát megismertük újdonsült vezetőnkkel. Édesség utáni éhségünket egy érdekes előadás után pedig a Perugina csokigyárban csillapítottuk!
 
„Leginkább Assisi tetszett!” Fogalmazódott meg sokunkban összegzésként. Amikor megválasztották Bergoglio pápát, örömmel konstatáltuk, hogy jó lesz megismerni névválasztásának gyökereit. Padre Egidio kimerítő és szívhez szóló magyarázatot adott Giotto festményeinek bemutatásán keresztül… Észre sem vettük, hogy három óra szemrebbenés nélkül múlt el a három egymásra épült Bazilika barangolása közepette. A kétnyelvű mise kérdését szerencsésen megoldottuk, nyelvleckének is beillett.
Szent Ferenc remetéskedni a természet legszebb helyeit választotta a Subasio hegyen, barlangjaik és a csönd, közösségük első helyei érdekes hatást gyakoroltak ránk.
 
Utolsó nap Gubbio városát (ahol Ferenc farkassal találkozott…) ismerhettük meg. Sokan felismertük a Don Matteo tv-sorozat jellegzetes középkori utcácskáit. Egyesek a libegővel a Sant’Ubaldo bazilikáig is feljutottak, ahol a híres Ceri fesztivál faépítményeit is megcsodálhatták.
 
Padovában a PROGETTO PACE diákprogrammal ismerkedhettünk részletesebben és a legfinomabb cukrászda igazolta számunkra az olasz kultúrát!
 
Az izomláz biztosított volt, de megérte!!!
 
Azzal pedig mindannyian egyetértünk, hogy „Ez a túra is – és hozzátesszük elsősorban – az emberek közötti kapcsolatot segítette elő.” Sokat tanultunk belőle.
 
További „nyilatkozataink”:
 
“A kaja finom volt és a hangulat is jó volt!”
 
„Sokkal jobb volt, mint ahogy gondoltam, boldog vagyok, hogy eljöhettem!”
 
“Nagyon hiányozni fog Olaszország!”
 
„Óriási öröm volt, hogy a tengerparton megálltunk, ez az 5 nap örökre megmarad a szívemben.”
 
“Örültem, hogy jobban megismertem a keresztény vallást,
a középkori kultúrát és festészetet (jól jön az érettségihez:))”
 
„Meglepett, hogy mindenhol kedvesen fogadtak bennünket!”
 
“Az út alatt megpróbáltam sokat használni a nyelvet, sok dolgot megértettem. Hasznos volt nyelvtanulás szempontjából is.”
 
“Kellemesen csalódtam az emberekben!”
 
“Az utolsó napig életem egyik legjobb élményeként tartottam számon. Majdnem tökéletes kiruccanás volt.”
„Tetszett, hogy az emberek nyitottak és kedvesek voltak.”
 
„Érdekes volt bepillantani az olaszok mindennapjaiba, főleg amikor olyan helyeken találtam magam, ahová az átlag turista nem jut el.”
 
“Az, hogy az útra egy másik iskola diákjaival jöttünk, először nem tűnt jó ötletnek, de az út végére egészen jól megismertük egymást, és így más véleményre jutottam.”
 
Erhardt Emese olasz nyelv és Pethő András testnevelés

 

Siker, film, csillogás

2013.05.10.

Statisztikai szakmai hírek ritkán vonják magukra egy iskolai honlap figyelmét. Ez most mégis megtette:
Első díjat nyert a Központi Statisztikai Hivatal videofilmje a nem angol nyelvű pályaművek kategóriájában a Statisztika Nemzetközi Éve alkalmából hirdetett nemzetközi versenyen. A nemzetközi év megtartására ’Statistics2013’ elnevezéssel elindított kezdeményezés alapító szervezői között van többek közt az Amerikai Statisztikai Társaság, a Nemzetközi Statisztikai Intézet (ISI), a Nemzetközi Biometriai Társaság, s hatóköre a világ 122 országának összesen 1900 statisztikával foglalkozó szervezetére terjed ki. A statisztika népszerűsítésére hivatott rövid, legfeljebb 4 perces videofilmekre a ’Statistics2013’ /www.statistics2013.org/ idén januárban írt ki nemzetközi pályázatot a Wiley-Blackwell tudományos, műszaki és orvosi kiadói vállalkozás támogatásával.
Központi Statisztikai Hivatal
 
Kruchina Vince 2001-ben végzett diákunk tavaly iskolánkban is készített fiataloknak szóló népszerűsítő filmet a statisztikai adatok fontosságáról.
Öregdiákunk, iskolánk falai között, most már szintén öregdiákunkkal, Trugly Bencével is forgatott filmje /www.StatisticsViews.com/ a nemzetközi versenyben kategóriája legjobbja lett.
 
Gratulálunk!
 

 

Öregdiák Találkozó

2013.05.04.


Szeretettel várjuk a 20 éves jubileumát ünnepelő Szent Gellért Gimnázium valamennyi érettségizett öregdiákját illetve egykori és jelenlegi tanárát az I. Gellértes Öregdiák Találkozóra.
 
Időpont: 2013. május 17.
 
Helyszín: Szent Gellért Gimnázium
 
Tervezett program
 
18:30 ünnepi szentmise a Krisztina templomban
19:20 igazgatói köszöntő
19:30 elnöki köszöntő
19:40 bográcsozás, kötetlen beszélgetés
22:00 záróra
 
Részvételi szándékodat kérjük jelezd a találkozó facebook-oldalán vagy az info[kukac]szovi[pont]hu e-mail címen. Számítunk Rád.

 

Gimnáziumi fogadóórák

2013.04.22.

2013. április 23., kedd 17.00
 
Baranyi Andreaangol12.b (emelet, 112-es terem)17.00-19.00
Bella Erzsébetinformatikatanári (emelet)17.00-19.00
Benő Ildikómatematikatanári (emelet)17.30-19.00
Czike Gábortörténelem, 10.a of.10.a (földszint, 004-es terem)17.00-19.00
Erdészné Lencsés Lauraénektanári (emelet)17.00-19.00
Erhardt Emeseolasztanári (emelet)17.00-19.00
Horváthné Káldi Annamagyar, 12.a of.12.a (emelet, 104-es terem)17.00-19.00
Hoyos Áronnémet könyvtár (emelet, 110-es terem)17.00-19.00
Hudák Istvánnéföldrajzbiológia szertár (emelet, 103-as terem)17.00-19.00
Inges Jánosmatematika, fizikaelőadó (emelet, 115-ös terem)17.00-19.00
Jónás Anikóbiológia10.a (földszint, 004-es terem)17.00-19.00
Kautnik Andrásmagyar, 11.a of.11.a (emelet, 111-es terem)17.00-19.00
Kovács Melindaangol, 11.b of.11.b (földszint, 013-as terem)17.00-19.00
Krasznai Gabriellatestnevelés, 10.b of.10.b (földszint, 002-es terem)17.00-19.00
Magó Kingatestnevelés, 9.b of.9.b (földszint, 010-es terem)17.00-19.00
Milesz-Nagy Orsolyaangol9.a (földszint, 001-es terem)17.00-19.00
Moharos-Alszászy Juditnémetnémet nyelvi (emelet, 102-es terem)17.00-19.00
Nyáry Zsigmondig., magyarigazgatói iroda (emelet) 18.00-19.00
Pethő Andrástestneveléstanári (emelet)18.00-19.00
Rádiné Erdélyi Máriamagyaráprilis 16-án tartott fogadórát
Somogyi Farkas Pálkémiaelőadó (emelet, 115-ös terem) 17.15-19.00
Szelényi Juditnémetnémet nyelvi (emelet, 102-es terem)17.30-19.00
Szende Ágnesnémet, 9.a of.9.a (földszint, 001-es terem)17.00-19.00
Tegzes Kingaigh., matematika, 12.b of.12.b (emelet, 112-es terem)17.00-19.00
Varga Amár Lászlórajz iroda (emelet) 17.00-19.00
Varga Antalfizikairoda (emelet) 17.30-19.00
Zsombory Editangolangol nyelvi (emelet, 116-os terem)17.00-19.00

 

 

Tálentum Nap a gimnáziumban

2013.04.15.

Tálentum Nap. Sárgán, zölden, rózsaszínen, bordón, kéken, barnán. Megannyi színes plakát mind azt hirdette: Tálentum Nap március 27-én. A Krisztina tér 4-ben. Termekben, előadóban, az utcán, ódon és új tereken, kiscsoportokban, nagyobb társaságokban, egymás közt és messziből jött idegenek társaságában.
A diákok érdeklődési területeiknek megfelelő műhelyekben próbálták ki tálentumaikat.
 
A biológia kedvelői az ELTE TTK Tudománytörténeti Tár Biológiai és Paleontológiai Gyűjteményét tekinthették meg dr. Zboray Géza professzor úr vezetésével.
 
A matematikusokra érdekes műhelymunka várt Inges János tanár úr vezetésével: interaktív geometria, geogebra alkalmazása.
 
„A fizika előadóban óriási élményben lehetett részünk. Barla Dávid 11.b osztályos diákunk lenyűgöző szakértelemmel, nagyvonalúsággal, de a legnagyobb alázattal mutatta be azokat a kísérleteket, amelyek a tananyagból kimaradtak. Bizony hit és bátorság kellett ahhoz, hogy valaki (szinte mindenki) a tenyerén lobbantson lángra egy gázzal töltött szappanbuborékot! Vagy néhány 10.000 V feszültséggel villámot vezessen az ujjaiba, feltöltse és égnek állítsa a hajszálait, vagy akár csak megkóstolja az áramkörbe bekötött és megsütött kolbászt. Összegezve minden jól sikerült, sok hívet szereztünk a természettudományoknak, és rajta leszünk a folytatáson.”(Varga Antal tanár úr)
 
A filmkedvelők a Billy Elliot c. angol filmdrámát tekintették meg a Tabán Moziban, majd Kautnik tanár úr vezetésével gondolataikat osztották meg egymással.
 
A pincegalériában az „Art nem art” nevű, a diákok alkotásait megjelenítő kiállítás egész nap várta a látogatókat. Napközben Szilasi Dávid zongorajátékával, Mihályi Luca énekhangjával igazi művészeti műhellyé varázsolta a pinceklubot.
 
A Czike Gábor tanár úr által vezetett történelem-műhelyben a résztvevők Batthyány Ádám és a kanizsai basák levelezése alapján bontották ki a magyar végvári harcok izgalmas részleteit: mindennapok a magyar végeken; üzlet és honvédelem, rabtartás és emberség, ahogy az ősök gondolták.
 
„ Deutsch Lernen – einmal anders -- Mit viel Musik, Spiel, Quiz, Kreuzwortsrätsel und Lachen azaz „Németül – egy kicsit másként -- Sok zenével, játékkal, rejtvénnyel és nevetéssel – ezzel a címmel vezette közösen a négy némettanár (JAJA = igen, igen = Judit & Agnes & Judit & Aron) a németes műhelyt. A közös munka során a különböző nyelvi szinten lévő tanulók kreatív feladatokkal bizonyították, hogy németül tanulni jó és érdekes. A húsvétról, a nagyböjtről, keresztény ünnepeinkről beszéltek másként a résztvevők. „Das war ein echter Kreativtag!”(Judit Szelényi Deutschlehrerin)
 
Néhány gondolat az angol műhelyben tartott projektről:
„Fun English in Real Life” elnevezésű projekt-programunk a nevében is jelezte, hogy a résztvevőkre jó móka vár, és mindez angol nyelven.
A szép számú jelentkezőt csoportokra osztottuk. Az volt a feladat, hogy angol nyelvű vicces és érdekes kérdéseket tegyenek fel külföldi turistáknak. A találkozást, a társalgást videóra kellett venniük, és az iskolában lejátszaniuk. Az interjúalanyok között volt walesi , spanyol, orosz, kínai, angol, palesztin, thaiföldi, svéd turista egyaránt. Számos értékes kulturális jelenségbe futottak bele. Az érdekességek közé tartozik az is, amikor az egyik csoport egy németül beszélő palesztin férfival kezdett el társalogni. A csoport egyik tagja fordította az angol kérdéseket németre, majd közösen énekeltek németül. Nagy örömmel töltött el, hogy a napot valamennyi résztvevő élvezte, és mindeközben a nyelvet is gyakorolta.” (Baranyi Andrea English teacher)
 
„Nyugatról Budára” Ezt a címet kapta az egyik magyaros projekt. Csoportok jelentkezését vártam; egy kilencedikes, két tizedikes és egy tizenkettedikes csapat állt össze. Életkoruknak megfelelően kaptak némi segédanyagot arról, hogy mi a kapcsolat az I. kerület és a költők/írók között; kik laktak, alkottak a környéken. Az volt a feladatuk, hogy állítsanak össze maguknak egy útitervet, amelyet követve bejárnak néhány nevezetes helyet. Ott fényképet kellett készíteniük, majd az iskolába visszatérve egy-egy laptopon összeállítaniuk valamilyen beszámolót. Mind a négy csapat tisztességesen teljesítette a feladatát, külön kiemelném a 12.-es csapat kreatív munkáját. Akit kérdeztem, azt mondta, jó volt. Ha mást nem, megtudtak néhány érdekességet a környékről, és tanultak némi önállóságot.” (Káldi Anna magyartanár)
 
„A rímfaragástól a versírásig elnevezésű műhely egyfelől versek élveboncolását és preparálását, másfelől versek világra jöttét célozta. A résztvevők olykor egész a lényegig hatoltak: mikor már azt sem tudni, mitől vers a vers… Többek között Oravecz Imre prózaversei segítettek abban, hogy felülvizsgáljuk a vers fogalmával kapcsolatos előítéleteinket. A közös munka befejezéseként rögtönzött sms-versekkel szórakoztattuk egymást. Kiderült az is: attól, hogy egy szöveg rímes, még lehet nagyon rémes.” (Nyáry Zsigmond)
 
A log[m]isztika műhelyben, mint az a nevében is jelzi, kicsit a logika – misztika közelségéről, távolságáról „értekeztünk”. Gondolati térképet készítettünk saját tálentumainkról, illetve azokról az értékeinkről, amelyet mások látnak bennünk. Ezeket őszinte nyíltsággal, egymásra való odafigyeléssel osztottuk meg társainkkal. Ha Tálentum Nap, akkor ehhez Máté 25, 14-31: A tálentumokról szóló példabeszéd passzolt „Isten logikájával”… Láttunk, kezünkben tarthattunk igazi tálentumot is, igazi (mai) izraeli sékelt.
„ Hálás vagyok, mert egy tálentumot fektettem be, és ötöt kaptam vissza.” (Mihályi Angyalka katekéta)
 
Folytatás jövőre, még a mostaninál is kreatívabban!
 
Benő Ildikó

 

Szép Szó Kávézó 2013

2013.04.13.

Közel százan voltunk. Nyomorogtunk egy osztályteremben. De aki csak belépett, jólesően nézett végig a tömegen. Ennyien eljöttek? Szó se róla, a kiszolgálás kedves és udvarias volt. (Tavalyi és sok évvel ezelőtti szolgálatkész öregdiákoknak köszönhetően. Köszönjük, Luca, Réka, Bori, Marcell, Marci!) A kávé, kakaó, kapuccsínó mesteri, olykor különleges; habos, szépséges és finom. Jut eszembe! Zsiga bácsi megitta a szokásos habos kakaóját? A sütemények ínycsiklandóak, magukat kínálóak. Kinga néni! Az a krémpite! Ráadásul annyi volt, hogy még maradt is. Mármint a krémpite természetesen mind elfogyott… És még csak a kulináris élvezetekről esett szó.
 
A szellemi kínálat sem volt utolsó. Versek hangzottak el. Komolyak és komolytalanok. Párban és egyedül. Olykor csoportban. (Egyszer csak, váratlanul a terem különböző pontjairól felcsendültek szellemes sorok. A magyarfaktosok „performansza”. Zseniális.) Volt, amikor nevettünk, és olyan is, amikor könnybe lábadt a szemünk. Meg amikor néma csend volt. Zenekar, szóló gitárral és anélkül. Ének. Velünk volt Babits, Radnóti, Ady, József Attila, Tóth Árpád, Wass Albert, Lackfi János, Varró Dániel, Pilinszky, és még sorolhatnánk. Lélekemelő volt.
 
Aztán kicsit megfogyatkoztunk. De még mindig maradt három lelkes csapat játszani. Diákok, öregdiákok és tanárok. Vetélkedni. Irodalmi kérdésekre válaszolni. Verset írni, műcímeket megfejteni, gyorsan olvasni, memoritereket rekonstruálni, címeket elmutogatni. Nagy nevetések közepette. Jó volt.
 
A pakolás is gyorsan ment. Jó társaságban nem nehéz.
A ráadás a sokáig húzódó beszélgetésekkel már valóban ajándék volt.
 
Így esett idén a Gellértben a Szép Szó Kávézó.
 

 

Szép Szó Kávézó

2013.04.10.

„Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad..."
/Weöres Sándor/
 
2013. április 12-én egy délutánra újra megnyitja kapuit a Szép Szó Kávézó!
Az idei teadélután témája:
GAZDAG VAGY SZEGÉNY
 
Ez alkalomból a Kávézó tulajdonosai és működtetői a következő pályázatokat, programlehetőségeket hirdetik:
 
1. Kreatív pályázat
Tetszőleges technikával elkészített (rajz, fotó, montázs, film, stb.) pályamunka GAZDAG VAGY SZEGÉNY témakörben.
 
2. Versmegzenésítés
Magyar szerzőtől választott bármely vers megzenésítése.
 
3. Szavalás
Magyar szerzőtől választott bármely vers elszavalása.
 
4. Vetélkedő
A délután folyamán megrendezésre kerülő irodalmi vetélkedőn való részvétel, amely nem igényel előzetes felkészülést.
 

A jelentkezés és a pályamunkák leadásának határideje: 2013. április 8. hétfő
 
Felszólítunk minden lelkiismeretes és kevésbé lelkiismeretes Gellértest, hogy
NE HAGYJA KI!
 

Szeretettel várunk!
 

A Szép Szó Kávézó
rendezvényszervezője

 

Levelező program egy amerikai iskolával

2013.04.05.

Régi vágyunk teljesült az idei tanévben. Sikerült felvenni a kapcsolatot angol anyanyelvű diákokkal. A texasi Saint Thomas Moore Parish School tanárával augusztusban találkoztam, aki egy ösztöndíj keretében tartózkodott Európában, ahol partnereket keresett iskolájának. A Katolikus Pedagógiai Intézet révén kerültem vele kapcsolatba. Megbeszélésünk folyamán részletesen kidolgoztuk a levelező program részleteit, a témákat, amikről havonta írunk egymásnak.
A 8. osztályos csoportommal szeptemberben nagy lelkesedéssel indítottuk útjára az első leveleket, akkor még postán. A további levelezés emailen folyik. Létrehoztunk egy blogot is, ahová képeket, információkat tudunk feltölteni magunkról. A blog címe:
texasbp.blog.hu
Először az amerikai gyerekek küldtek magukról bemutatkozó videót. Válaszul mi is elkészítettük a sajátunkat. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a nehezen megnyíló és közszereplést nem szívesen vállaló tanulók is a kamera elé álltak, és megszólaltak angolul.
Az angol anyanyelvű diákokkal folytatott levelezés, kapcsolattartás élményszerűvé és élővé teszi a nyelvoktatást. Ezenkívül sok olyan információval, ismerettel gazdagodnak a diákok, amelyeket tankönyvekből nem lehet megtudni. Az egyik legérdekesebb téma a karácsonyi szokások összehasonlítása volt.
Remélhetőleg a kapcsolat a jövőben is megmarad, sőt fejlődni fog. Külön köszönet illeti az összekötő amerikai kollégát, Karen Mayfieldet.
(Néhány kép a galériában megtekinthető.)
 
Baranyi Andrea

 

Tanári keresztút

2013.03.27.

2013 nagyhetének szerdáján a Gellért tanárai keresztútra indultak. Nem egy templomban, nem egy kálváriadombon járták végig a stációkat, hanem a gimnázium épületében, ott, ahol nap mint nap terheket cipelnek. Ennek a rendhagyó keresztútnak a szövege is kicsit rendhagyó volt, kifejezetten "tanárspecifikus". Minden egyéb magyarázat helyett íme néhány rövid részlet:
 
1. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust
 
-Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged!
-Mert szent Kereszted által megváltottad a világot.
 
Eldöntetett. Pilátus meghozta a döntést. Meg kell halnia. Jézus alázattal, szótlanul veszi tudomásul; nem lázad, nem háborodik fel, nem ellenkezik.
 
Én tanárként hányszor bírálom tanítványaimat? Hányszor mondok ítéletet tudásáról, jelleméről, cselekedeteiről, holott olykor talán nem is látom az egészet? És a kollégáimat? Milyen könnyű a másikat elítélni!
És amikor engem bírálnak, hogy viselem? Tudom-e alázattal elfogadni diáktól, kollégától, főnöktől a véleményét, mely talán nem mindig hízelgő? Vagy sértettségembe burkolózom, hangos szóval vagy némán hirdetem megbántottságomat?
 
Add Uram, hogy elfogadó legyek azokkal, akiket rám bíztál; ne ítéljek, és megértsem, amit mások által üzensz nekem!
 
Könyörülj rajtunk, Uram!
 
9. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszttel
 
-Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged!
-Mert szent Kereszted által megváltottad a világot.
 
Elérkezik a pillanat, amikor teste végleg elerőtlenedik, és harmadszor is földre esik. Már nincsenek tartalékai, határponthoz érkezett.
 
Vajon én hányszor mondtam ki magamban, hogy eddig és nem tovább? Hogy most már tényleg nincs erőm a folytatáshoz. Hogy ez után az újabb arculcsapás után nincs következő. A diák megint megbántott, a kollégával megint nem értettünk egyet, túl sok a feladat, az elvárás, és én már nem tudok megfelelni. Átéltem már a végső szorongást, amely azt mondatta, hogy nincs keresnivalóm a tanári pályán? Átéltem már a tökéletes tehetetlenség pillanatát, ahol remény sincs arra, hogy lesz jobb?
Isten nem azt kéri számon, hogy eljutottunk-e a határponthoz, hanem hogy mégis, valahogy, érthetetlen módon, nem is a saját erőnkből, de újra talpra álltunk-e.
 
Add Uram, hogy a végsőkig hűségesek tudjunk maradni Hozzád!
 
Könyörülj rajtunk, Uram!
 
11. állomás: Jézust keresztre feszítik
 
-Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged!
-Mert szent Kereszted által megváltottad a világot.
 
Hideg a vas, ami átveri Jézus kezét és lábát. Elviselhetetlen a fájdalom, amit érez, amikor húsába vágnak a szegek. Mozdulatlanul tűri a kínzást. Minden egyes kalapácsütés kibírhatatlan szenvedéssel jár. De ő némán viseli.
 
A fájdalomnak némasága a legvégső pillanatokban lesz. Szavak nélküli, mozdulatlan kín. Hallom Jézus csendjét? Diákban, tanárban? A testi-lelki szenvedés kibírhatatlan fokát? Tudok-e én is elnémulni, hogy megérezzem, meglássam, meghalljam, a másik fájdalmát? És én képes vagyok-e csendben tűrni az emberi ésszel felfoghatatlan kínt?
 
Add Uram, hogy legyen fülem a fájdalom csendjére!
 
Könyörülj rajtunk, Uram!

 

Nyári sporttábor

2013.03.07.

Szent Gellértes nyári sporttábor
2013. július 1-6.

 

Tábor helye: Agárd, Tópart u. 17. (VVSI sporttelepe)
A tábor saját stranddal (szállástól 20 m-re) rendelkezik.
Étkezés: napi 3x
Találkozó indulás előtt: július 1., hétfő reggel 07.30, Déli pu., a jegypénztárak előtt.
Visszaérkezés: július 6., szombat 18.04, Déli pu.
Szükséges felszerelés: TB-kártya fénymásolata, tisztálkodási felszerelés, fényvédő krém, fürdőruha, sapka, napszemüveg, melegítő, futócipő. (Mobiltelefont nem lehet hozni!!! Nálam viszont lehet érdeklődni pihenőidőkben.)
 
A gyerekek sportolását a sok úszás, vízi játék és tornatermi foglalkozás teszi izgalmassá. A test edzése mellett azonban kikapcsolódásra, barátságok elmélyítésére is lesz lehetőség. Vidámságot, jókedvet hozzatok magatokkal! A napot Moha bácsi meséivel és közös imával zárjuk.
 
A tábor költsége: 22.800 Ft/fő + utazás (diákoknak: 1120 Ft /oda-vissza/).
Jelentkezési határidő: március 27-ig (5000 Ft előleg befizetésével). A fennmaradó összeget az indulásig kérem rendezni! Fizetési lehetőség: készpénzben vagy átutalással a 11773683-10376128 számú számlára. Közleményben kérem a név és az osztály feltüntetését.
 
Czeizing Ottó testnevelő
06-30/ 952-78-33
czeizing.otto@freemail.hu

 

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

2013.02.25.

Február 25-én, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján valamennyi gimnazistánk megtekinthette Téglásy Ferenc: Soha, sehol senkinek című filmjét. A film betekintést engedett a kitelepítettek mindennapjaiba, segítve ezzel diákjainkat, hogy jobban megértsék, mi minden történt Magyarországon. A film megtekintése után lehetőség nyílt a film rendezőjével való beszélgetésre, a felmerült kérdések megvitatására.
Erről a találkozásról néhány kép a galériában is megtekinthető.

 

Vitorlástábor

2013.02.20.

Idén nyáron már hagyományőrző jelleggel ismét lehetőség nyílik, hogy a Szent Gellért Gimnázium szervezésében Te is részt vegyél a vitorlástáborban. Soha vissza nem térő lehetőség, hogy kipróbáld a világ legjobb sportját! Vitorlázási ismeretek nem, de úszástudás és jókedv kötelező feltétel.
Szeretettel várunk minden 14. életévét betöltött diákot!
A tábor Balatonberényben a piaristák táborában lesz.
Hajótípusok: laser, laser pico, kalóz, orion
A tábor időpontja: 2013. július 7. (vasárnap) estétől péntek (júl. 12.) estig.
Jelentkezni 10.000 Ft előleg befizetésével lehet Somogyi Farkas Pál tanár úrnál.

 

A felső tagozat következő programja

2013.02.01.

Febr. 24. Színházlátogatás az 5-6. osztály számára (bérleti előadás)

 

Továbbtanulási tájékoztató

2013.01.31.

Közeledik az érettségire és felvételire jelentkezés határideje: március 1. Korábbi ígéretünknek megfelelően szeretettel várjuk az érdeklődőket – elsősorban a 12. évfolyamos diákokat és szüleiket – 2013. február 5-én 17 órára a 12.b osztálytermébe a felvételivel kapcsolatos tájékoztatásra.
(Várhatóan kb. 19 óráig tart.)
Tavaly áprilisban már találkoztunk hasonló céllal, most átismételjük az ott elhangzottakat: pontszámításról, szintválasztásról. Ezen felül legfontosabb témánk, hogy hogyan kell jelentkezni az érettségire és a továbbtanulásra, mire kell odafigyelni. Röviden kitérünk a felsőoktatási szakképzésekre is, de a további OKJ-s képzésekről nem lesz szó. Tehát elsősorban azokat várjuk, akiknél egyetemi, főiskolai továbbtanulás a cél.
 
Horváthné Káldi Anna és Tegzes Kinga
 

 

Angol nyelvű színház

2013.01.24.

Az International Business School minden évben vendégül látja egy oxfordi iskola amatőr színjátszó társulatát. Az előadások rendkívül érdekesek, anyanyelvi angolt hallgatva nézhetik meg a nézők a darabokat.
 
Idén 2013.02.17-én 19.00-tól a Macbethet láthatják az IBS színpadán.
A jegyár diákbarát, ami 1000Ft-ot jelent.
 
Jelentkezni lehet:
Baranyi Andrea és Zsombory Edit tanárnőknél január 30-ig
 

 

Szent Gellért-Bál

2013.01.22.

Kedves Szülők!
 
Bár már javában tart a „fársáng”, a várva várt ötödik, azaz jubileumi Szent Gellért Bált ez ideig hallgatás övezte. A bál eredeti időpontja febr. 2. lett volna; tekintve azonban, hogy sokan jelezték, a farsangi báli szezon rövidsége folytán a vártnál is több program torlódik egymásra ezekben a napokban, végül a bál későbbi időpontban való megtartása mellett döntöttünk.
 
Ezúton adjuk tehát hírül, hogy – Iskolánk megalapításának 20 éves évfordulója okán kétszeresen is jubileumi – bál a tavaszi zsongás idején, 2013. ápr. 26-án (pénteki napon) kerül megrendezésre.
 
A bálról a továbbiakban alkalmas időben a bált szervező szülői közösség ad majd tájékoztatást, de meghívásukat már előre is nagy örömmel tolmácsolom.
 
Üdvözlettel:
 
Nyáry Zsigmond ig.
 

 

Kedvezményes ebéd

2013.01.21.

Felhívjuk a Kedves Szülők figyelmét, hogy a kedvezményes ebéd csak abban az esetben vehető igénybe, ha a jogosultság 2013 januárjától továbbra is fennáll. Amennyiben a jogosultság nappali tagozatos felsőoktatási képzésben tanuló testvér alapján jár, kérjük a 2. félévre való beiratkozás után küldjenek be újabb hallgatói jogviszony igazolást.

 

Magyar Nyelv Hete 2012

2012.12.08.

Lezárult az idei, jubileumi, 15. Magyar Nyelv és Irodalom Hete. Alább az eredmények láthatók. Ezek talán csak száraz tények, azonban aki ott volt, ennél többet; kimerevíthető, albumba ragasztható, örök érvényű pillanatokat vihet magával. Olyanokat, amikért érdemes volt.
 

Kép-író verseny 9-12. évfolyam
I. Kelemen Lili 10.b
II. Pólya Dávid 9.a
III. Kuzmich Borbála 9.b
 
Vers-verseny 9-12. évfolyam
I. Scherer Anett 11.b
II. Kelemen Lili 10.b
III. Lukácsi László 12.a
Kovács Róbert 12.a
 
Betű-vető verseny 9-10. évfolyam
I. Tóth Imre 10.b
II. Tibély Orsolya 9.b
III. Schrodt Ákos 10.b
 
11-12. évfolyam
I. Ütő Blanka 12.a
II. Seybold Balázs 12.a.
III. Hodász Ábel 11.b
 
Hang-adó verseny 9-10. évfolyam
I. Tibély Orsolya 9.b
Verseghi-Nagy Bálint 9.a
II. Bethlenfalvy Péter 10.a
III. Füzér Júlia 10.a
 
11-12. évfolyam
I. Márczi Eszter 12.a
II. Ütő Blanka 12.a
III. Futó Katalin 12.a
Vig Mátyás 12.a
 
Szó-szóló verseny 9-10. évfolyam
I. Svantek Dominika 10.a
Tibély Orsolya 9.b
II. Galli-Hirling Borbála 9.a
III. Füzér Júlia 10.a
Hüttl Frigyes 10.b
 
11-12. évfolyam
I. Nagy Orsolya 12.a
II. Czeizing Ditta 12.a
III. Molnár Zsófia 11.a
 
Mese-szövő verseny 9-12. évfolyam
I. Ugron Botond 12.b
 
Ének-mondó verseny 9-12. évfolyam
I. Mihályi Luca 12.b
II. 12.a lánykórusa
III. Mayer Anna Laurentia 10.b
Trugly Csenge – Burián Etelka – Vad Emőke – Páldi Borbála 9.a
 
Mindenkinek köszönjük a részvételt! (A gimnáziumból ez 111 főt jelent!)
 
A győzteseknek pedig szívből gratulálunk!

 

Magyar Nyelv Hete 2012

2012.12.08.

Lezárult az idei, jubileumi, 15. Magyar Nyelv és Irodalom Hete. Alább az eredmények láthatók. Ezek talán csak száraz tények, azonban aki ott volt, ennél többet; kimerevíthető, albumba ragasztható, örök érvényű pillanatokat vihet magával. Olyanokat, amikért érdemes volt.

 
Alsó tagozat:
 
Kép-író verseny (grafika) 1-2 . osztály
I. Fehér Enikő 2.o.
II. Novák Ádám 1.o.
III. Szabó Cecília 1.o.
 
3-4. osztály
I. Inges Domonkos 4.o.
II. Szabó Viola 4.o.
III. Biacs Zsófia 4.o.
 
Kép-író verseny (festmény) 1-2. osztály
I. Lőrincz Donáta Nikingu 1.o.
II. Bakos Katalin Zsófia 1.o.
III. Pituk Zsófia Virág 1.o.
 
3-4. osztály
I. Davey Maya Judit 4.o.
II. Biacs Zsófia 4.o.
III. Szilágyi Réka Júlia 4.o.
 
Betű-vető verseny 2. osztály
I. Módos Vilmos
II. Türk András
III. Fehér Enikő
 
3. osztály
I. Domján Csaba
II. Pétery-Takács Bertalan
III. Kolesár Borbála
 
4. osztály
I. Ütő Imre
II. Biacs Zsófia
III. Inges Domonkos Máté
 
Hang-adó verseny:2. osztály
I. Juhász Dorka
II. Kocsis Benjámin
III. Fehér Enikő
 
3. osztály
I. Pétery-Takács Bertalan
II. Nemes Napsugár
III. Kolesár Borbála
 
4. osztály
I. Biacs Zsófia
II. Miklós Henrietta
III. Ütő Imre
 
Szó-szóló verseny 1-2. osztály
I. Czike Márk 1.o.
II. Fekete András 1.o.
III. Novák Ádám 1.o.
 
3-4. osztály
I. Inges Domonkos Máté 4.o.
II. Szilágyi Réka Júlia 4.o.
III. Farkas Botond 3.o.
 
Ének-mondó verseny 1-2. osztály
I. Szabó Cecília 1.o.
II. Lőrincz Donáta Nikingu 1.o.
III. Csaba Zsófia 1.o.
 
3-4. osztály
I. Szilágyi Réka 4.o.
II. Farkas Botond 3.o.
III. Tóth Antal 4.o.
Inges Domonkos 4.o.
 

 
Felső tagozat
 

Kép-író verseny 5-8. osztály
I. „Angyal”
 
Vers-verseny 5-6. osztály
I. „Lyébrob Airám”
II. „Big Ben”
 
7-8. osztály:
I. „Picasso”
 
Betű-vető verseny 5-6. osztály
I. Kovács Lilla 6.o.
II. Tóth Erzsébet 6.o.
III. Sághy Borbála 5.o.
 
7-8. osztály
I. Bajkó Eszter 8.o.
II. Ujváry Nóra 8.o.
III. Pamper Zsolt 8.o.
 
Hang-adó verseny 5-6. osztály
I. Kovács Lilla 6. o.
II. Kocsis Réka 6. o.
III. Sághy Borbála 5. o.
 
7-8. osztály
I. Bajkó Eszter 8.o.
II. Lőrincz Dorina Malaika 8.o.
III. Ugron Zsombor 7.o.
 
Szó-szóló verseny 5-6. osztály
I. Türk Anna 5.o.
II. Kocsis Réka 6.o.
III. Drávucz Diana 5.o.

7-8. osztály
I. Bajkó Eszter 8.o.
Pamper Zsolt 8.o.
III. Molnár Orsolya 8.o.
Ugron Zsombor 7.o.
 
Mese-szövő verseny 5-8. osztály
I. Imre Dorottya.7. o.
II. Bogár-Szabó Rozina 7.o.
Sághy Borbála 5.o.
III. Gundel Tamás 5.o.
 
Ének-mondó verseny 5-8. osztály
I. Bajkó Eszter 8.o.
II. Lánszki Emma 6.o.
III. Bárány Benedek 5.o. – Arató Gábor 5.o. – Ullrich Zsigmond 5.o.
Bogár-Szabó Rozina 7.o. – Imre Dorottya 7.o. – Bisztrai Fanni 7.o.
 
Mindenkinek köszönjük a részvételt, a győzteseknek pedig szívből gratulálunk!
 

 

Az utolsó hegycsúcs

2012.12.07.

Még a téli szünet előtt, december 20-án, csütörtökön közösen megnézzük Az utolsó hegycsúcs című filmet az Uránia moziban. A programon a gimnazisták, és a már majdnem gimnazista 8.-osok vesznek részt. Egy spanyol pap életét, személyiségét, derűs, őszinte, Istennek átadott életét ismerhetjük meg a dokumentumfilmből.
(Találkozó reggel 7.50-kor az Uránia mozi előtt. A film megtekintése után közösen visszamegyünk az iskolába, ahol folytatódik a tanítás.)

 

KPSZTI bemutató órák és továbbképzés iskolánkban

2012.12.05.

Magyarország katolikus iskoláinak továbbképző intézete a KPSZTI (Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet) évek óta működő intézmény. Katolikus iskolák tanárainak tart előadásokat, elméleti, módszertani és olykor-olykor gyakorlati továbbképzéseket, szinte az összes tantárgyból.
Idén ősszel az a megtiszteltetés érte iskolánkat, hogy a német tantárgygondozó, Tóthné Bánhegyi Andrea – korábbi tapasztalatai alapján, tavalyi óralátogatására emlékezve – felkérte iskolánkat, tudnánk-e, szeretnénk-e módszertani, gyakorlati bemutató órát tartani a 8. és a 12. évfolyamon, „Partnerarbeit im kommunikationsorientiertem Deutschuntericht” címmel. Nagy izgalommal és várakozással mondtunk igent a felkérésre.
November 21-én, a 8.osztály „szerepelt”, az óra anyaga: „Lernen zu Hause, am Computer oder in der Schule”. Érthető módón megilletődve és a megszokottnál jóval visszafogottabban (25 szakértő szempár, némettanár volt kíváncsi ránk) vettek részt a Gyerekek az órán. Ők maguk sem gondolnák, de nagyon értelmesen, okosan dolgoztak és igyekeztek flottul németül beszélni és beszélgetni egymással páros munka keretében is. Ügyesek voltatok 8. osztályos németesek, köszönet érte!
Egy héttel később, november 28-án a 12. évfolyamba látogattak el a gimnáziumi némettanárok, szintén huszonöten. „Reise durch Deutschland” témakörben láthattunk egy változatos, módszerekben, játékokban gazdag órát az érettségire és nyelvvizsgára készülő vagy már részben ezekkel rendelkező diákokkal. A gimis fiatalok már egy kicsit felszabadultabban, s a tőlük megszokott közvetlenebb, lazább módon vettek részt az órán s szerencsére csöppet sem zavarta őket a szakértő közönség. Itt is vidám, hangulatos, még énekkel is fűszerezett órát láthattunk. Köszönjük 12.a és 12. b osztály haladó németes csoportja!
Mindkét alkalommal Nyáry Zsigmond igazgató úr köszöntötte az egész országból érkező Kollégákat és tartott egy rövid iskolabemutatót. A módszertani megbeszélések előtt idegennyelvi munkaközösségünk vezetője Hoyos Áron tanár úr tartott egy rövid ismertetőt a „német nyelvi tanszék” munkájáról. Köszönet Moharos-Alszászy Judit tanárnőnek is a segítő munkájáért. A 8. osztály óráját Szende Ágnes tanárnő tartotta, a 12. évfolyamon Szelényi Judit tanárnő tanított.
A jól sikerült két nap után úgy gondoljuk, iskolánk jó híréhez némiképp’ hozzájárultunk a bemutató németórákkal. Mi mindenesetre igyekeztünk s reméljük lesz folytatás is!
 
Budapest, 2012. december 1.
Szende Ágnes

 

Adventi vásár

2012.12.04.

Szeretettel várjuk a kedves szülőket, nagyszülőket, testvéreket, barátokat és minden érdeklődőt adventi vásárunkra 2012. december 7-én 12 órától 17 óráig az általános iskola épületének földszintjén. (Gellérthegy u. 7.)

 

Gellértes siker a Dízel feszten

2012.12.04.

A kizárólag gellértesekből álló Pink Soldier nyerte a hétvégi Dízel fesztet. A basszusgitárnál Jelinek Zsolt (11.a), a doboknál Seidl Krisztián (öregdiák), billentyűn/szaxofonon Seidl Domokos (11.a), gitáron pedig Springer Marci (11.a) tolta hol a jazz-t, hol a swinget, hol a rákkenrollt, énekesként pedig Mihályi Luca (12.b) brillírozott. A csapat 10 óra stúdió-időt is bezsebelt győzelmével, úgyhogy kíváncsian várjuk, mit alkotnak majd ezalatt az idő alatt.
 
Gratulálunk a csapatnak a sikerhez!

 

Adventi koncert

2012.12.03.

Hagyományos adventi koncertünket idén december 19-én, fél 5-től tartjuk templomunkban. (Változott az időpont, a korábban meghirdetetthez képest egy héttel későbbre került.)
Szeretettel várunk mindenkit!

 

"Kultúrkorok-kultúrkörök" angol műveltségi verseny

2012.11.27.

2012.11.23-án az EKG által meghirdetett és megrendezett
verseny döntőjében iskolánk két induló csapata az első két helyen végzett.
A 8.-osok – Pamper Zsolt, Szűcs Márton, Kiss Gergely, Hild Álmos és Péter
Balázs; Szende Ágnes és Baranyi Andrea tanárnők csapata – az első; a 6.-osok
- Péter Dániel, Fodor Máté, Kovács Lilla és Garamszegi Anna; Zsombory Edit
csapata – pedig a második helynek örülhetett.

 

Szalagavató 2012

2012.11.26.

Az 1994/95-ben született Gellértes diákok életének egyik legfontosabb, legszebb, legmeghatározóbb és legszomorúbb estéje. Mindenki ünnepi külsőt ölt, legfőképp a végzősök. A hatalmas fehér ruhák áradatában és az élre vasalt fekete frakkok között lavírozva mindenkit megszáll a különleges napok tipikus hangulata. Megfoghatatlan, és valójában össze sem lehet foglalni, mit változtat ez meg az életünkben, vagy mi lesz más ezentúl. Nyilván nem nagy dolog, hogy ránk csipeszelnek egy kis kék selyemszalagot, amin mindössze két évszám és iskolánk neve áll. Diákok ezrei tűzik ki minden ősszel a kabátjukra, és hordják büszkén. Csak most értjük meg, miért is.
 
Ebben az érzésben osztozik minden résztvevő, elsősorban Tanáraink. A szalagavató előtt már két héttel és onnantól folyamatosan a sűrű hivatkozások és kérelmek, bármennyire is idegtépőek voltak, általában meghallgató fülekre és szívekre találtak. A meglepetés-szám célzottan a 12. évfolyamnak szólt, talán mások nem is értették mozzanatait. Mi viszont nagyon is, és jót nevettünk! A különleges, ironizáló percekben nemcsak a diákok kerültek boncasztalra, hanem a tanítók is, ez nagyban emelte az örömünket... A hatalmas napló azóta is kering az épületben, Szidónia, az ellenőrző-bizottság tagja ugyanis nem vitte magával.
 
Mosoly, taps, biztató kiabálások, felkérés a keringőre... Ezen a különleges napon az urak és a hölgyek egyaránt választhatnak táncpartnert és őket is felkérhetik. Osztálytársaik, barátaik, tanáraik (!), rokonaik és mindenki; ha már eljött, megérdemel egy táncot. Nem egy párt lehetett látni, ahol két lány libegett karöltve, sőt a keringő végén csokorba állva a végzős lányok összeálltak lejteni. A szabad keringő bőven adott időt mindenkinek a kibontakozásra, a bál rocky-s része viszont egyértelműen rövidnek bizonyult a táncos lábú résztvevőknek. Az osztálytánc fergeteges sikerű és hangulatú volt, ez vitathatatlan, de sajnos elillant, mint a kámfor. Nehéz két és fél hónap munkáját belepasszírozni 5 percbe, de úgy tűnt, sikerült. Utána végül mégis sikerült mindenkit visszakergetni a keringő bálos ruhájába, és lezárásképp újra felhangzott a Shrek és a Keresztapa zenéje. Már jóval kevesebben, de sokkal boldogabban.
 
Mindkét osztályfőnök megkapta a megérdemelt ajándékot az osztályától – énekes-gitáros formában – évek ide vagy oda. A személyre írott dalszövegek hetek óta bontogatták szárnyaikat a költői vénájú 12.-esek agyában. A titkos próbákban, gitárcsempészésekben a folyosón, és halk éneklésekben mindenki cinkos volt.
Bármennyire sablonos, ez az esemény tényleg összehozza az osztályt. Szerény táncalakulatunk azóta is lelkes előadásokat ad a teremben.
 
A több ezer kép és videó szerencsére mindig feleleveníti majd az eseményt. Nem is lenne olyan borzalmas, hogy már a mi életünkben is a múlt listáján díszeleg ez a nap, ha nem lenne azóta a jelszó: "közel a május..."
 
Azért nagyon szépen köszönjük ezt az estét!
 
Futó Katy 12.a
 

 

Szavalóverseny - győzelem

2012.11.19.

Az Egyetemi Katolikus Gimnázium és a Kodály Kórusiskola a tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezte az I. kerületi iskolák számára szavalóversenyét, Radnóti Miklós özvegye, az idén száz éves Gyarmati Fanni előtt tisztelegve. Iskolánk öt diákkal nevezett. Mind az öten gyönyörűen szavaltak, már ezért büszkék lehetünk rájuk, azért pedig különösen, hogy ezt a zsűri is értékelte. Pamper Zsolt, 8. osztályos edzett szavalónk második lett kategóriájában, Nagy Orsolya 12.a osztályos leányzó pedig mindenkinél jobb volt, elhozta az első díjat. Szívből gratulálunk nekik, nagyon büszkék vagyunk rájuk!

 

Szalagavató

2012.11.14.

2012. november 17-én, 18 órakor (a Móricz Zsigmond Gimnázium aulájában) kerül megrendezésre a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium szalagavató bálja.
Jegyek 1300 Ft-ért (12 éves korig ingyenes a belépés) kaphatók a titkárságon.
 
Mindenkit nagy szeretettel várunk!

 

Magyar Nyelv és Irodalom Hete

2012.11.13.

Jubileumi 15. Magyar Nyelv és Irodalom Hete
2012. december 3–7.
Téma: HIT
Program (a felső tagozaton és a gimnáziumban)
 
december 3. hétfő – „Betű-vető” verseny
5-6. évf. – 13.00
7-8. évf. – 14.00
9-10. évf. – 14.00
11-12. évf. – 14.00
Klasszikus tollbamondás, a feladat egy diktált szöveg helyes lejegyzése.
 
december 4. kedd – „Hang-adó” rang-adó
5-8. évf. – 14.00
9-12. évf. – 15.00
Adott szöveg rövid tanulmányozása után értő, kifejező, hangos felolvasás.
 
december 5. szerda – „Szó-szóló” verseny, majd kötetlen ünneplés
5-8. évf. – 13.15
9-12. évf. – 15.00
Szabadon választott vers elszavalása. (Jelentkezés a vers szerzőjének és címének megadásával.)
 
december 6. csütörtök – „Ének-mondó” verseny
5-12. évf. – 14.00
Szabadon választott népdal eléneklése.
 
december 6. csütörtök – „Mese-szövő” verseny
5-12. évf. – 14.00
Szabadon választott mese vagy bármilyen prózai mű előadása. (Jelentkezés a szöveg címének megadásával.)
 
Továbbá:
 
„Kép-író” verseny – Magyar költő versének illusztrációja. Fotó vagy tetszőleges technikával elkészített kép. (A képhez a vers szövegét is csatolni kell, amely lehetőleg a megadott témához kapcsolódjon!)
 
„Vers-verseny” – Tetszőleges témában írt saját vers vagy novella. (Maximális terjedelem 3 gépelt oldal!) Jeligével, saját név nélkül kérjük beadni!
 
december 7. péntek – Eredményhirdetés
 
A (tanárodnál való) jelentkezés, illetve a pályázatok leadásának határideje: november 30. péntek

 

Általános iskolai fogadóórák

2012.11.12.

2012. november 13., kedd 16.30
 
ALSÓ TAGOZAT:
Kautnik Andrea1. o.fszt.1.oszt. tanterem
Dr Kazy Zoltánné2. o.fszt.2.o. tanterem
Molnár Luca3. o.fszt.3.oszt. tanterem
Nagy M. Zsuzsanna 4. o.fszt. 4. oszt. tanterem
Rózsavölgyi Petranapközi 1.oszt.fszt. 1.oszt. tanterem
Santavecz Márianapközi 2. oszt.fszt. 2.o. tanterem
Halmyné Huszti Márianapközi 3.oszt.fszt. 3.o. tanterem
Bolnovszky Mártanapközi 4.oszt.fszt. 4.o. tanterem
Gertheis Miklósnéhittan I. em. tanári 17.30–ig
Szende Ágneskörnyezetismeretfszt. német terem
Zsombory EditangolI. em. tanári
Szelényi Judit németfszt. német terem18.00-tól
Krasznai GabriellatestnevelésXI. 20-án gimnázium
Pethő AndrástestnevelésXI. 20-án gimnázium

 
FELSŐ TAGOZAT
Nyáry Zsigmondig.I. em. ig. iroda
Király Gábornéig.h., kémia, fizikaig.helyettesi iroda
Hoyos Áron5.o, német, technika, rajzI. em. 5.o. tanterme
Szabóné K. Nóra6.o, matematika, technikaI. em. 6.o. tanterme
Bella Erzsébet7.o, informatika, term.ismeretBETEGSÉG MIATT NEM TART FOGADÓÓRÁT
Rádiné Erdélyi Mária8.o, magyar, történelemI.em. 8.o. tanterme
Czeizing OttótestnevelésI. em. tanári
Baranyi AndreaangolXI. 20-án gimnázium
Bihariné Hartung Edinainformatika fszt. informatika terem
Erdészné Lencsés Lauratörténelem,énekI. em. tanári
Hudák Istvánnébiológia, földrajz, term.ismeretI. em. földrajz szertár
Gertheis MiklósnéhittanI.em. tanári 17.30–ig
Horváthné Káldi AnnamagyarXI. 20-án gimnázium
Milesz- Nagy OrsolyaangolI. em. tanári 18.00 – 19.00
Pethő AndrástesnevelésXI. 20-án gimnázium
Szende Ágnesnémetfszt. német terem
Varga AntalfizikaI. em. tanári
Varga Amár LászlórajzI. em. tanári
Zsombory EditangolI. em. tanári
Inges JánostanulószobaXI. 20-án gimnázium

 

A természettudományos háziversenyek eredményei

2012.11.08.

Október 19-én lezárultak a természettudományos háziversenyek iskolánkban. A diákok összesen 6 versenyen mérhették össze tudásukat. A megmérettetést 24 diákunk vállalta. Biológiából idén nem versenyt hirdettünk, hanem egy előadáson vettek részt az érdeklődő diákok, mintegy 40-en.
A reggeli iskolamise után a templomban hirdettünk eredményt: okleveleket, jutalomkönyveket, csokit vehettek át a legsikeresebben szereplő diákjaink.
Köszönet minden kollégának, akik segítettek a verseny szervezésében és lebonyolításában, köszönet minden résztvevőnek!
 
Eredmények:
 
Matematika
9-10. évfolyam
I. Bartók Szilvia 10.a
II. Jánossy Bálint 10.a és Mari Kitti 9.b
III. Hazai Virág 9.b és Klicsu Péter 10.b
11-12. évfolyam
I. Ugron Botond 12.b
II. Sárdy Kata 12.a
III. Bidló Zoltán 12.b
 
Kémia
I. Barla Dávid 11.b
II. Kovács Balázs 11.a

Fizika
I.-III. helyezettek, hibátlan dolgozattal:
Buda Bianka 10.a
Seidl Máté 9.a
Jánossy Bálint 10.a
 
Földrajz
I. Mari Kitti 9.b és Jánossy Bálint 10.b
 
Sok induló volt az összetett csapatversenyen is, ahol szintén sok jutalmat oszthattunk a végén.
 

 

Tankönyvtámogatás a 2013/2014-es tanévre

2012.10.27.

A jövő tanévre szóló tankönyvtámogatási igénylőlapot november 15-ig kell leadni az osztályfőnököknek.
Felhívjuk a figyelmet, hogy igazolásként csak az igénylőlapon felsorolt dokumentumokat tudjuk elfogadni, a családi pótlékról szóló – név nélküli –rózsaszín postai nyugtát, illetve a nevelési tanácsadók szakvéleményét nem.
 
A nyilatkozatot azoktól a szülőktől is visszavárjuk, akik nem veszik/vehetik igénybe a támogatást, mert csak így válik bizonyossá, hogy a Kedves Szülőkhöz eljutottak az igénylőlapon részletezett információk.
 

   Igénylőlap (Word dokumentum, 2012.10.27., 192 kB)

 

72 óra kompromisszum nélkül

2012.10.22.

2012. október 12-14. között iskolánk 9. évfolyamos diákjai részt vettek a „72 óra kompromisszum nélkül” ökumenikus akcióban, önkéntes munkában. Az országos ifjúsági szociális és karitatív program elsősorban 14 és 25 év közötti fiatalokat szólít meg, akik fejlesztést célzó munkában, szociális elfoglaltságban, ill. ökológiai feladatokban vehetnek részt egyénileg vagy csoportokban. Iskolánk diákjai ez utóbbiban, ökológiai munkában vettek részt, két csoportban, péntek délután és szombat délelőtt. Tanáraik vezetésével a Sas-hegyen lévő, évek óta egyre szebben megújuló természetvédelmi területen végeztek ún. „tereprendezést”, ami igazából elég kemény munkát jelentett: a Sas-hegy meredek domboldalairól, cserjés, ágas-bogas területeiről kellett hatalmas ágakat, gallyakat összegyűjteni és a komposztálóba vinni. Másnapra a fárasztó és hosszadalmas, de jóleső munka után többünknek lett izomláza. Közösségben, jó hangulatban, remek időben és nem utolsó sorban a város egyik legszebb részén tevékenykedhettek önként diákjaink. Reméljük, sikerült megérezniük az önkéntes munka fontosságát, hasznosságát és a jövőben is lesz alkalmuk diákjainknak ilyen és ehhez hasonló munkákban részt venni.
 
Szende Ágnes és Magó Kinga
osztályfőnökök

 

Megjelent Felvételi tájékoztatónk

2012.10.20.

A 2012/2013-as tanévre szóló felvételit illető hivatalos tájékoztatónk a "felvételi a 9. évfolyamra" menüpont alatt tölthető le.

 

A 20. tanévet kezdtük meg szeptemberben

2012.10.16.

Szeptember 2-án, a Veni Sancte szentmisével a 20. tanévünket nyitottuk meg. Az elmúlt 19 tanévet és az idei huszadikat szimbolizálja az a 20 szál virág, amit a felajánlási körmenetben vittünk az oltárhoz. Az erről készült rövid felvételt az alábbi linken lehet megtekinteni:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Gnd1IrEloV8

 

Szent Gellért-zarándoklat 2012

2012.10.10.

Szent Gellért nyomában jártam
 
Ez a kirándulás szenzációs volt, olyan élményt adott számomra, melyet soha nem fogok elfelejteni!
Bakonybélben jártunk, olyan gyönyörű volt az a kis falu, nagyon szép volt, főleg a templom!
Az egész kirándulás a buszozással kezdődött, egész úton levelezett az egész társaság, beszélgettünk, nagyon jól telt az oda vezető út. Legelőször az erdő világáról szóló múzeumba látogattunk el, ahol kitömött állatok, mérnöki iratok voltak.
Nagyon érdekes volt az egész, de nekem az ez után következő program tetszett a legjobban.
Elmentünk a bakonybéli kápolnához, amely mellett egy gyönyörű szép tavacska állott, mezővel körülvéve. A kápolna kívül-belül gyönyörű volt. A mezőn lehetett focizni, napozni, pihenni, és persze a fűben elfoglalni magunkat.
A nap utolsó eseménye a mise volt Szent Gellért tiszteletére. A gyönyörű templomba alig fért be annyi tanár és diák. A mise egy szóval: gyönyörű volt.
Hazafelé jövet a buszon ismét leveleztünk, de annyira hangosak voltunk, hogy sajnos megtiltották tanáraink, hogy levelezzünk. Az út ettől függetlenül is nagyon jól telt el visszafelé is.
Szerintem mindenkinek nagyon tetszett az egész kirándulás, és jó élmény marad mindenki számára!
 
Imre Dorottya
7. osztály

 

Nyitott Templomok Éjszakája

2012.10.03.

Az Ars Sacra által meghirdetett Nyitott Templomok éjszakájához plébániánk évek óta csatlakozik, és különböző programokkal hívogatja az érdeklődőket.
2012 tavaszán a templom szobrairól készült fotókhoz iskolánk felsős diákjai készítettek ismertetőket. Ennek a pályázatnak az eredményhirdetése, majd az ábrázolt szenteket bemutató rövid séta volt idén szeptember 15-én az esti szentmise utáni első program. A vezetést a résztvevő és segítő diákok tartották.
Köszönjük a lehetőséget és mindenkinek a segítséget.
Gertheis Zita

 

Továbbtanulási tájékoztató a 11. évf. számára

2012.10.02.

Október 9-én, kedden este fél 6-tól kb. 7-ig tájékoztatót tartunk a kétszintű érettségi rendszerről, felvételi pontszámításról, Bolognai folyamatról. Erre az alkalomra szeretettel hívjuk elsősorban a 11. évfolyam diákjait és szüleiket, de minden érdeklődőt szívesen látunk.
Helyszín: gimnázium épülete, első emelet, 112-es terem. (12.b osztály terme)

 

Programjaink általános iskolásoknak

2012.09.25.

A 2012/2013-as tanévben is kínálunk a gyerekek és a Gellértes családok részére programokat, melyekre szeretettel várunk mindenkit:
 
Szeptember
29. Látogatás a Pál-völgyi cseppkőbarlangba vezetéssel
Szabóné Kékesi Nóra
 
Október
7. Színházlátogatás az 5-6. osztály számára (bérleti előadás)
27. Az Operaház megtekintése vezetéssel
Hoyos Áron
 
November
7. 15 óra Karinthy színház: Makrancos Kata
Rádiné Erdélyi Mária
11. Színházlátogatás az 5-6. osztály számára (bérleti előadás)
26. Adventi koszorúkészítés a gyerekekkel
Szabóné Kékesi Nóra és Bella Erzsébet
 
December
1. Győr a találkozások városa címmel kirándulás
Hoyos Áron, Zsombory Edit és Szabóné Nóra
8. A Láthatatlan kiállítás megtekintése a Millenárison
Rádiné Erdélyi Mária (Egyéb programok miatt a Láthatatlan kiállítást a második félévre halasztottuk!)
12. Adventi koncert a templomban
Erdészné Lencsés Laura
15. Az Operaház megtekintése vezetéssel
Hoyos Áron
 
Február
1. Farsang a felsőben
Szabóné Kékesi Nóra, Hoyos Áron, Bella Erzsébet , Rádiné Erdélyi Mária
24. Színházlátogatás az 5-6. osztály számára (bérleti előadás)
 
Március
23. Látogatás a Tropikáriumba.
Szabóné Kékesi Nóra, Zsombory Edit és Hudák Istvánné
 
Április
6. Kirándulás Gödöllőre
Hoyos Áron, Zsombory Edit és Rádiné Erdélyi Mária
21. Színházlátogatás az 5-6.osztály számára (bérleti előadás)
 
Magyar Nyelv Hete: december 3-7.
Természettudományos hét: április 22-26.

 

Pár nap a gólyákkal

2012.09.19.

Életem második gólyatáborán vettem részt, és az első olyanon, amin szervezőként működtem. Számítottam rá, hogy élvezni fogom, de hogy ennyire, arról még csak fogalmam sem volt. Már napok óta vártam, amikor egyszer csak szerdára virradt a reggel. Délután háromnegyed ötkor találkoztak a szervezők a Batthyány téren. És csodák csodájára senki sem késte le a HÉV-et. Én már az odautazást is nagyon élveztem.
Csobánkán megszálltuk a házat, elfoglaltuk szobáinkat. Olyan jól éreztük magunkat, hogy komolyan elgondolkodtam, hogy lesz még ennél is jobb ez a tábor... Másnap reggeli után táncot tanultunk, majd kimentünk, és összekészülődtünk a gólyák fogadására. Amikor végre megérkeztek, és leszálltak a buszról, mintha csak magunkat láttam volna két évvel ezelőtt. Nagy táskákkal álltak velünk szemben, és csak néztek.
A zászlófelvonás előtt Enikő köszöntötte őket, majd eltáncoltuk Nekik a gólyatáncot. Ezt a tábor végére már ők is megtanulták. Még aznap összeismerkedtünk, csoportokra osztottuk őket, és részt vettünk a városvetélkedőn. Hét csoportot hoztunk létre, ami Hófehérke hét törpéjét szimbolizálta. Az esti „tábortűznél” és azt követő bulin az összes gólya és szervező rendkívül aktív volt.
Másnap délelőtt sportprogramok voltak ebédig. Ebéd után nekünk, szervezőknek volt egy kis „csendes pihenőnk”, ugyanis ifjú gimnazistáink osztályprogramon vettek részt. Utána az akadályverseny megint csak csoportonként zajlott. A nap folyamán rájuk rakódott koszt ezután lemoshatták magukról.
Az esti tábortűzre már sok öregdiákkal és az Igazgató úrral is kibővült a társaságunk. Néhány órával később legszebb álmukat megzavarva kirángattuk a gólyákat az erdőbe, ugyanis éjszakai programot szerveztünk nekik.
Másnap őrült számháborúba kezdtünk. A küzdelemnek nem lett hivatalos vége, mert már mindenkinek le volt fordítva a száma vagy ha nem, akkor eltakarta valamivel. De az a lényeg, hogy jól mulattunk. Díjkiosztás után összepakoltunk, és elindultunk haza.
Rossz volt hazajönni, mert nagyon jól éreztem magam. Fantasztikusak az új gellértes diákok, és remek volt velük ez a pár nap. És én választ kaptam az első este magamban feltett kérdésemre: még jobb a gólyatábor – a gólyákkal!
 
Molnár Zsófia
11/a

 

Mindszenty zarándoklat

2012.09.11.

Szeptember 15-én, szombaton iskolánk is csatlakozik a Városmajorból induló zarándoklathoz. Gyülekezés reggel 7 és 8 között a városmajori templomnál. A zarándoklat a Máriaremetén 12-kor kezdődő szentmisével ér véget. Nemcsak a segítőket, mindenki mást is szeretettel várunk!

 

Gólyatábor után

2012.09.09.

Tegnap ért véget iskolánk 5. gólyatábora. Hazatért Hófehérke és az összes törpe. A lelkes szervezőcsapatnak, és még lelkesebb gólyáknak köszönhetően úgy érezzük, ez volt az eddigi legjobb. Hamarosan lesznek képek, élménybeszámoló. Addig, előzetesként álljon itt a Vidor csapat verse, mely a városvetélkedő közben született.
 
Mit várok az iskolától?
 
Legyen vidám, és legyen jó,
Legyen mindig ennivaló.
Sok legyen a kedves ember,
Nézzenek ránk szeretettel.
 
Kinga néni tesi tanár,
Részt veszünk a fogyókúrán.
Ági néni szép óráit
hallgathatnánk két óráig.
 
Hallottunk a Gellért bálról,
Hol mindenki nagyot táncol.
Szeretnénk már mi is menni,
S minden nagyot jól megnézni.
 
Együtt mennénk ide, oda,
Sípályákon ide s tova
Fehér hóban csúszkálhatnánk,
Bár lehet, hogy meg is fáznánk.
 
A madarak csicseregték,
Gellért napon együtt lennénk,
Fehérvár, Esztergom, Bél,
S Velence a fő úti cél.
 
Elég volt a sok versszakból,
Ennyi volt a csapatunkból.
Ezt várjuk az iskolától,
Repesünk a boldogságtól.

 

Gólyatábor

2012.09.04.

E héten csütörtökön tanítás után indulunk a gólyatáborba, hazaérkezés szombaton 15.40-re a Batthyány térre. A tábor ideje alatt szükség esetén elérhetőek vagyunk a 20-227-2537-es telefonszámon (Tegzes Kinga tanárnő).
Szeretettel várjuk a gólyákat!

 

Kirándulás

2012.09.04.

Kedves Szülők és Diákok!
 
Szeptember 29-én, szombaton túrát szervezünk a Pálvölgyi-barlangba. Szeretettel várunk mindenkit /5 éves kortól lehet gyermekeket hozni/.
Találkozás 8 óra 30 és 45 között a Batthyány téren. A csoportot 10 óra 15-re várja a túravezető.
Költségek: Ha nincs bérlet, akkor 4 db buszjegy.
1200 Ft belépőre, ami csak 960 Ft lesz, ha minimum 10 fő fölött vagyunk.
Öltözködés: Zárt cipő és kabát, mert a barlangban csak 10 fok van.
Jelentkezés : Szabóné Kékesi Nóránál /A létszám miatt kell csak, pénzt nem szedünk./

 

Nyáry Zsigmond igazgató úr tanévnyitó beszédéből

2012.09.03.

"...
Kedves Szentgellértes Diákok!
„A legfontosabb dolgotok a tanulás!” – ezt bárki is mondja majd Nektek, arra buzdítalak Benneteket, ne higgyétek el! Ne higgyétek el, mert ez nem igaz. (Ha valaki most esetleg megkönnyebbülő örömmel fogadta, amit mondtam, az sajnos nem figyelt eléggé.) Nem azt mondtam, hogy nem fontos a tanulás. Én azt mondtam, hogy nem a legfontosabb dolgotok... Ez azt jelenti, hogy bármennyire is fontos és elhanyagolhatatlan kötelességetek a tanulás, van ennél is fontosabb! Hogy mi? Ne tompítsuk az igazság fényét, mondjuk ki tömören: az, hogy szentek legyetek. Hogy napról napra jobb és értékesebb emberek legyetek. Nem látszólag tökéletesek; hanem növekvő emberek, akik mindig jobbra törnek. Olyanok, akik tükör által, homályosan, de látják emberi életünk igazi célját. Ez pedig nem a tanulás. Mert a tudás megszerzése nem cél, hanem nélkülözhetetlen eszköz ahhoz, hogy kamatoztassuk talentumainkat; ki-ki annyit, amennyivel gazdálkodhat, hogy beteljesítsük a Teremtőnek azt az álmát, amiért erre a világra születtünk. Hogy életünknek mi ez a végső értelme és hivatása, ezt pedig egy életen át tanuljuk. Meggyőződésem, hogy a Szent Gellért Iskolának van mondanivalója e tekintetben. Van mit mondanunk hit, hűség, tudás és kultúra, szolgáló szeretet és a közösség megtartó erejének értékéről. Kívánom, ne csak halljatok, hanem szerezzetek minél több tapasztalatot erről; és kérem, Ti is adjatok minél többször alkalmat a körülöttetek élőknek ezek megtapasztalására!
 
Kedves Szülők!
Arra kérem Önöket, buzdítsák gyermekeiket tanulásra. De kérem, soha nem mondják, s főleg soha ne gondolják, hogy a legfontosabb dolguk a tanulás. Tudom, napjainkban sok szülőtől hallani ilyesmit: „Édes gyermekem, én mindent megteszek érted, azért dolgozom, hogy mindent megkapj; a Te dolgod semmi más, csak az, hogy tanuljál…” (És ezek a szülők a jobbak közül valók, hiszen önfeláldozó módon próbálnak gyermekük javára élni. A baj csak az, hogy szörnyű tévedésben…) Távol álljon tőlem, hogy – magam is sokgyermekes szülő lévén – bárkit kioktassak. Megerősíteni szeretném csupán Önöket az Iskola támogatásáról: mi is azt gondoljuk, hogy nemcsak a tanulás fontos; fontos és értékes minden tevékenység, ami a gyerekek igazi fejlődését szolgálja – legyen az zene, tánc, sport, bármi hobbi, ami elkötelezettségre, áldozatvállalásra, ugyanakkor az élet örömére, közösségi életre, strapabírásra szoktatja gyermekeinket; az erre szánt időt mi is minőségi időnek tekintjük. Mi is azt reméljük, és azért dolgozunk, hogy diákjaink élete ne a ma sokszor jellemző szűkös küszködésre, hanem egy tágasabb horizontra, a Teljességre nyíljon.
 
Kedves Tanárok, Kedves Kollégák!
Nekünk már sokszor volt, és még sokszor lesz alkalmunk hasonló témákról beszélgetni. Röviden csak arra szeretnélek emlékeztetni Benneteket, amit például az Iskola Pedagógiai Programjában is megfogalmaztunk már, de amit azért nem árt időről időre világossá tenni. Bármennyire is jogosnak tűnő társadalmi elvárás, hogy diákjainkat az (ilyenkor mindig nagybetűvel illetett) Életre készítsük fel, mindig tartsuk szem előtt, hogy a tanítás nem célja, csupán eszköze munkánknak. Munkánk célja és értelme a nevelés. Ami pedig a legfontosabb: ha diákjainkat csak az életre nevelnénk, de az Örökéletre nem, akkor éppen hivatásunk lényegéről mondanánk le.
Azt kívánom magunknak, hogy a tanév során legyen néhány erőt adó pillanat, mikor átélhetjük hivatásunk katartikus szépségét.
..."
 

 

Matektáborban voltunk

2012.07.05.

Nyári táborba hívtam a matek faktos csoportot. Nem találtunk mindenkinek alkalmas időpontot, így nem volt ott mindenki, de aki eljött, azt hiszem, jól érezte magát.
Lehet, hogy a „tábor” szó nem teljesen illik az együtt töltött napokra, de matematikában volt részünk bőven. Kiemelkedő szerep jutott a kombinatorikának, de előkerültek a függvények, az algebra és a geometria is. Pihenésképpen pedig logikai feladatokkal foglalkoztunk. Úgy gondolom, a tábor résztvevőinek tényleg fejlődött a matematika tudása, problémamegoldó-készsége, gyakorolhatták az egyéni és a csoportos gondolkodást. Voltak tesztes feladatok, részletes kidolgozást igénylő feladatok, és megoldottunk 2 próbaérettségit. Az időbeosztás nem volt szigorú, alkalmazkodtunk egymáshoz és a nagy meleghez. Így előkerült a matek délelőtt, délután, este, sőt utolsó este éjjel fél 11-től fél 1-ig is tanultunk, pedig nem én kértem, hogy vegyék elő a matekot.
Szakmai szemmel nézve is sok előnye van egy ilyen tábornak az iskolai órákhoz képest. Egyrészt itt van idő arra, hogyha egy probléma kapcsán egyiküknek eszébe jut egy másik, akkor foglalkozzunk azzal is, összekapcsolva a matematika különböző területeit. Másrészt jó volt hallgatni mosogatás közben, amint a fiatalok csoportmunkában egymást próbálják meggyőzni a megoldás helyességéről. És persze kellemesebb kiscsoportban, csokival és teával „felfegyverkezve” egy asztal körül ülve tanulni, mint az osztályteremben 30-an egy táblát nézve.
Természetesen a matekon kívül belefért egy kis séta (eltévedéssel), biciklizés, tábortűz, EB-döntő nézés, kártyázás, szabad ég alatt alvás, beszélgetés, hússütés is. És ki ne hagyjam a teázást. Szinte folyamatosan teát főztem, amit behűtve fogyasztottunk literszámra.
Bár a matematika hozott össze bennünket, hamar rájöttünk, hogy egy ilyen táborban, kinn a természetben akarva-akaratlanul is előkerül a fizika, a biológia, a földrajz. Séta közben a fiatalok németül beszélgettek, és természetesen előkerült a gasztronómia is.
Milyen jó lenne az iskolapad helyett komplexen a természetben tanulni mindent!
 
Tegzes Kinga

 

Nyári szünet - 2012

2012.06.16.

Június 18. 8.00-12.00: jelentkezés, beiratkozás az általános iskolában (új tanulók számára!)
 
Június 24. 9.00: Te Deum, évzáró, majd bizonyítványosztás az osztálytermekben.
(Megjelenés ünnepi ruhában; sál/nyakkendő kötelező!)
 
Június 27. 8.00-12.00: beiratkozás a gimnáziumban a 9. évfolyamra (és minden új tanulónak!)
 
Június 28-tól nyári szabadság, az iskolát zárva tartjuk!
 
Nyári ügyeleti napok (az általános iskola /Gellérthegy u. 7./ épületében!):
július 18-án 9.00-13.00
augusztus 8-án 9.00-13.00
 
Tankönyvvásár és ebédbefizetés (az általános iskola /Gellérthegy u. 7./ épületében!):
2012. VIII. 28., kedd: 9.00 – 11.00 1 – 4. o.
12.00 – 16.00 9 – 12. évf.
2011. VIII. 29., szerda: 9.00 – 12.00 5 – 8. o.
 
(Tantestületi alakulóértekezlet: VIII. 27., hétfő: 9.00)
 
Augusztus 28., kedd: 8.00-tól osztályozó- és pótvizsgák
 
Szeptember 2., vasárnap: 9.00 óra – Veni Sancte (megjelenés ünnepi ruhában!)

Szeptember 3., hétfő: 8.00 óra – első tanítási nap
 
Tartalmas pihenést, testi-lelki felüdülést kívánunk minden Diákunknak, Szülőnek és Kollégának!
 
2012. június 15.
 
Varga Antal
igazgató

 

Német nyelvi tábor

2012.06.07.

Karintia, 2012. május
A Szent Gellértben lassan már hagyománnyá válik, hogy májusban iskolánk németül tanuló diákjai közül egy páran egy hetet német nyelvterületen töltenek nyelvgyakorlás céljából.
Passau (2010) és Saalfelden (2011) után idén, a Pünkösd előtti héten, Karintiában, a Klopeiner-See közelében, a festői szépségű Turner-See partján egy nyelvkurzuson vehettek részt 8-11. évfolyamos diákjaink.
A többségében előrehozott érettségire készülő diákok (akik közül többen éppen ezekben a napokban tudták meg, hogy sikerült a középfokú nyelvvizsgájuk, ezúton gratulálunk nekik és Szelényi tanárnőnek is!) a haladó csoportba kerültek. Az osztrák tanárnőtől elsősorban országismeretet tanultak. A tanfolyam végén egy rövid szituációs feladatsort mutattak be Karintia hagyományos ünnepeiről. A kezdő csoportba kerülők is jól megállták a helyüket, s nem hoztak szégyent iskolánkra.
Az esős idővel dacolva délutánonként a környék nevezetességeit fedeztük föl. Kirándultunk Burg Hochosterwitz várához, aminek különlegessége a 14 várkapuból – egyben a stációkból – álló felvezető út. A várat ellenséges seregek soha nem tudták bevenni. Esőkabátban, esernyőkkel a kezünkben néztük meg másnap a Wildensteiner Wasserfall vízesést, ami Gallizien hegységben, a szlovén határnál található. Aznap este szakadó esőben egy nyitott „Bummelzug”-ban utazva próbáltuk „megcsodálni” a Klopeiner-See-t és környékét. Szerencsére másnap délután a Wörthi-tó partján, Maria Wörth-nél épp’ elállt az eső, így ezt a „mini Tihanyi-félszigetet” már napsütésben tudtuk bebarangolni. Szépen szólt a Mária kegytemplomban a Szent Gellért himnusz és egy-két Taizé-i ének is! Sportosabb és játékos kedvű diákjaink sem maradtak jó program nélkül. A Walderlebnispark-ban, St. Kanzianban egy délutánon keresztül kedvükre ugrálhattak, mászhattak, csúszdázhattak. Végül pénteken egy egész napos program keretében utaztunk Klagenfurtba, (a város neve: Klagen furt – „a sirámok gázlója”, címerállata a sárkány). Délelőtt egy – nem virtuális! – világkörüli utat tehettünk a Minimundusban, délután pedig a tartományi főváros belvárosát fedeztük fel.
Ez a kis élménybeszámoló ne tévesszen meg senkit! A látszat ellenére nem nyaralni mennek sem a diákok, sem tanáraik egy-egy ilyen külföldi út alkalmából. Az idegen nyelv használata, a tapasztalatszerzés, az idegen nyelvterületen való bátrabb eligazodás, más kultúra, a szokások-hagyományok megismerése, a külföldi városok felfedezése, az iskolában nem tanítható készségek, képességek egy-egy ilyen külföldi út alkalmából diákjaink fejlődő, alakuló személyiségének részévé válnak – a felejthetetlen élmény mellett.
Reméljük, az elkövetkező tanévben/években is lesz mód és lehetőség ilyen külföldi út megszervezésére, lebonyolítására.
 
Szende Ágnes
 

 

Igazgató úr kitüntetése

2012.06.01.

A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének döntése alapján Varga Antal Igazgató úr jún. 1-jén kitüntetést vehetett át a Városházán Nagy Gábor Tamás Polgármester úrtól. Aki jelen volt a Virág Benedek-díj átadásán, tanúsítja: felemelő ünneplésben volt részünk.
A legegyszerűbb, ha idézünk az önkormányzati határozat indoklásából:
 
"Varga Antal közel negyven éves fizikatanári pályája méltó az elismerése. Nemcsak a pályán hűséggel és sikerrel eltöltött idő indokolja ezt. Varga Antal pedagógusként kezdettől fogva diáknemzedékek sorával szerettette meg a fizikát, később pedig mint vezetőtanár pedagógusjelöltek sokaságának pályakezdését is segítette. Tankönyvszerzőként országos ismertségre, kollégái körében pedig elismerésre is joggal tett szert.
A kerület polgáraként tanári életútjának jelentős szakasza, nevezetesen az utóbbi 15 év is az I. kerületben zajlott: mint a létrejövő Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója elévülhetetlen érdemeket szerzett az intézmény megszervezésében és arculatának kialakításában.
Személyiségének; empátiára, közvetlenségre, humorra és humánumra épülő pedagógiai kultúrájának köszönhető, hogy diákok, kollégák és szülők egyaránt megbecsüléssel említik nevét."
 
Őszinte szívvel és büszkén gratulálunk Igazgató úrnak!

 

A Karizmák ünnepén jártunk

2012.05.28.

Idén kicsit hűvösebb, esősebb, emiatt kisebb létszámú, de legalább olyan jó hangulatú ünnepen vehettünk részt Máriaremetén. Iskolánk sátránál sokan megfordultak: fiatalabbak és idősebbek, kedves, ismerős arcok, barátok, rokonok, szülők, nagyszülők, papok, családok, testvérek, leendő Gellértesek, általános iskolásaink, gimnazistáink, és öregdiákjaink. Készültek papírgalambok, kifestők, összekötők, gyurmafigurák, útvesztők, többen totókat fejtettek, a háziasszonyok pedig a bibliai sütemény-receptből vihettek haza.
 
Hálásan köszönjük a segítséget a fuvarozó szülőknek, valamint a 9.a és a 11.a lelkes tagjainak!
 
Rózsavölgyi Petra, Gertheis Zita és Tegzes Kinga

 

Nyári programajánló gimnazistáinknak

2012.05.24.

Talp-A-Ló gyalogtúra: július 16-20. (részletek a plakátokon vagy a titkárságon)
Vitorlástábor: július 22-27. (érd.: Somogyi Farkas Pál tanár úr -- somfp18@gmail.com vagy 20/823-0169)
A Diákszövetség sátortábora: augusztus 6-12. (részletek a plakátokon vagy a titkárságon)
 
Szeretettel várunk!

 

Anyák napi műsor

2012.05.22.

Május 24-én 17 órakor az általános iskola első emeletén tartjuk anyák napi ünnepségünket. Szeretettel várunk minden édesanyát, nagymamát, érdeklődőt!

 

Shakespeare "színpadán"

2012.05.15.

’William Shakespeare is probably the most famous writer in the world.’ / „W. S. valószinűleg a világ leghíresebb írója.” – így szól az egyik általunk tanított általános iskolai angol nyelvkönyv valamely leckéjének bevezető mondata. Egész véletlen (?), hogy pont itt tart az egyik csoport most. Nem tisztem eldönteni, igaz-e az állítás, de vitathatatlan, hogy mennyire jelen van napjainkban is.
E sorokat arról a több szempontból is figyelemreméltó rendezvényről és iskolánknak azon való részvételéről írom, melyet Shakespeare születésnapja tiszteletére rendeztek április 23-án a Duna-parti Vígadó téren található szobor előtt. Máris helyesbítem, ahogy a helyszínen is tették, hogy nem csupán egy szoborról, hanem egy emlékhelyről van szó. A szobor, amely az ausztráliai Ballarat városában található eredeti alkotás másolata, a közönsége előtt meghajló színészt ábrázolja.
Hogy esett, hogy megesett, hogy mi is ott voltunk? Kezdhetném úgy is, „Hol volt, hol nem volt…”, azaz van egy nyolcvanas évei derekán járó „Dezsőbá”, akinek – első látásra – már-már tolakodóan gyakorinak és terjedelmesnek tűnő, ugyanakkor fáradhatatlan elszántságról tanúskodó leveleit kézhez kaptam – tegyek vele belátásom szerint. Az Ausztrál Magyar Shakespeare Szobor Egylet szervezésében lehetőséget kínáltak, és szereplésre invitáltak minket más egyházi iskolákkal egyetemben az évente megrendezésre kerülő koszorúzással egybekötött ünnepségre.
A fellépő diákoknak Shakespeare-szonetteket, -idézeteket és -részleteket kellett előadniuk magyar, illetve angol nyelven. Lelkes szervezésbe kezdtem, a választható, illetve önkéntes szereplés zamatát próbálván hangsúlyozni. A fent említett „Dezsőbával”, Somogyi Dezső András cserkésztiszttel és ifjúsági szervezővel számos igen jó hangulatú telefonbeszélgetést folytattam, e-mailt váltottam, sőt még hagyományos levélírásra is sor került, hogy a „tanyára”- ahol hosszabban tartózkodott, és nem volt internet közelben – is eljuttassam az adott műveket, neveket, stb. „Dezsőbá” igazi régi vágású úr, aki a telefont felvéve azonnal énekel, idéz, szaval és mesél, mindenről eszébe jut valami, sőt magyarra fordítja kedvenc Shakespeare sorait. Ez a fajta kommunikáció, valódi eszmecsere, gondolatváltás kiveszőben van, mert idő kell hozzá, amiben manapság nem bővelkedünk. Igen határozott, konkrét elképzelései, szempontjai voltak a szereplést, a műveket illetően, és ugyanakkor szinte meghatóan és irigylésre méltóan rugalmas volt. Nem egy telefonbeszélgetés kezdődött úgy, hogy „Éjjel felébredtem és rájöttem, hogy mégis legyen a diák akarata szerint…”. Így adódott, hogy az eredeti „egy mű/részlet/ – két diák – két nyelven” helyett „dupláztunk”, négy diákkal és öt szavalattal szerepelhettünk. Kálnai Eszter és Hetényi Réka a 12.a-t, Szántó Borbála és Márczi Eszter a 11.a osztályt képviselte. Nem kellett rábeszélni egyiküket sem, szinte magától ment minden.
A helyszínen a szükséges feltételeket a Mariott Hotel biztosította. Csodálatos napsütésben és simogató szélben az utca háttérzajával mögöttünk egy nagyon sokszínű program részesei voltunk. A szavalatokon túl láthattunk egy színműjelenetet, hallhattunk korhű zenét és érdekes beszédeket. Felléptek úgy budapesti, mint vidéki iskolák, kórusok és cserkészek. Több ismert személyiség is jelen volt szereplőként vagy csupán nézőként. Közülük szeretném kiemelni Sárközi Mátyás Londonban élő írót, aki rendkívül színesen beszélt arról, hogy miért is mondja ő a beszédet, gondolatait átszőve Shakespeare korabeli és mai tényekkel, aktualitásokkal és érdekességekkel. Tőle tudtuk meg, hogy az emlékfalon levő rengeteg név és felirat betűi karakterenként 2000ft-ba kerültek, és íme, sikerült összegyűjteni rá a pénzt. Valamint, hogy az adott nap egyben az ünnepelt író és színész halálának napja is, ami most különösképpen foglalkoztatja az irodalomtörténészeket, és kutatás tárgya, hogy valóban így van-e. Felhívta a figyelmünket a londoni olimpia kapcsán megrendezésre kerülő monumentális Shakespeare rendezvénysorozatra, és megosztotta gondolatait, hogy milyen érzés Molnár Ferenc unokájaként Shakespeare-ről beszélni itt és most. Jelen volt az ausztráliai magyar rádió is, melyben már aznap elhangzott egy válogatás.
Jó érzés, hogy iskolánk is képviseltette magát ezen a rendezvényen. Örvendetes az is, hogy a szavaló versenyeken nem ritkán megmérettetett és szép eredményeket elérő lányaink egy kevésbé ismert helyzetben, egészen más színpadon is kipróbálhatták magukat. Befejezésül álljon itt néhány észrevétel, gondolat diákjainktól.
„Felüdülés volt látni, hogy a lelkesedés és elhivatottság a művészet felé nem korfüggő, és soha nem múlik el teljesen.” /Szántó Borbála/
„Kellemes meglepetés volt látni, hogy van ilyen ünnepség Budapest utcáin. Így a járókelők is akarva-akaratlanul értesültek Shakespeare születésének 448-adik évfordulójáról.” /Márczi Eszter/
"Shakespeare a ma emberének is sokat adhat műveivel, szonettjeivel, gondolataival, ha megállunk és hagyunk időt azok teljes megértésére. Ez a megemlékezés kitűnő alkalom volt arra, hogy életünkből pár percet
szánjunk az íróra s műveire." /Kálnai Eszter/
"Csak az ünnepség után értettem meg, hogy mit is jelent a nemzetek összefogásában egy költő, író, nevezetesen Shakespeare. Örülök, hogy egy ilyen rendezvényen részt vehettem, és az Óriás mellett szavalhattam." /Hetényi Réka/
 
Zs.E.
(Az eseményen készült képek a Galériában tekinthetők meg.)
 

 

VIII. Szövitábor

2012.05.08.

Ideje: 2012. augusztus 6-12.
Helyszín: Gerecse, Héreg
Műfaja: nomádkodás az erdő mélyén, olimpia sátorral
Költség: 14.000 Ft-ot kell befizetni. (Akinek sok, szóljon; ezen ne múljon, megoldjuk!)
Jelentkezés: az irodán kapható jelentkezési lap kitöltésével, leadásával; az előleg befizetésével (7.000 Ft).
Jelentkezési határidő: 2012. május 31.

 

VII. Talp-a-ló túra

2012.05.08.

Mottó: „mint aki először
mint aki utoljára”
 
(Hőség, jégverés, sár, szomjúság, fáradtság, por, légy, szúnyog, bögöly, lódarázs, izzadtság, stb., stb.; kilátás és kiáltás, forrás és tábortűz, sátor és égbolt, stb., stb.)
 
Ideje: 2012. júl. 16-20.
Helyszín: a Mecsek.
Műfaja: gyalogtúra, ahogy kell; a Putri-Tours szervezésében. (A névben a garancia.)
Résztvevők: gyanútlan újak és gyanúsan régiek
Milyen lesz? Jó.
Költség: 6500 Ft-ot kell befizetni. (Akinek sok, szóljon; ezen ne múljon, megoldjuk!)
Jelentkezés: az irodán kapható jelentkezési lap kitöltésével, leadásával;
az előleg befizetésével (2000 Ft).
Jelentkezési határidő: 2012. máj. 18. (Lényegében 2012. máj. 32.)
 
További információk: a jelentkezőknek.
 
Nyáry Zsigmond

 

Ballagás 2012

2012.05.05.

Idén is nagyon szépen, rendben zajlott le a 12.-esek ballagása. Talán minden szónál többet ér, ha a 12.-esek nevében búcsúzó Gieszer Zsófi beszédéből idézünk.
 
"Tisztelt Igazgató úr, kedves Tanáraink, Diáktársaink, kedves Szülők, Rokonok, Barátok, Ismerősök!
 
„Mit ígérhet egy iskola? Csak annyit, amennyit adhat: tapasztalattá, tudássá, mintává tömörödő és emlékké nemesedő élményeket az igazság felkutatásáról. Nem tekinti magát végállomásnak: útra hívja diákjait, kíséri őket, vállalja az útkanyarok kockázatát, s ha eljön az ideje, útra bocsátja őket, kérve és remélve, hogy sosem lanyhul Bennük a Cél vonzásának ereje. Úton vagyunk.” – Így áll az évkönyvben. Most jött el az idő, minket most bocsát utunkra az iskola.
 
Vannak közöttünk olyanok, akik megszeppent, kis elsősként vettek részt az első Veni Sanctén 12 évvel ezelőtt, jó páran vannak olyanok is, akik 8 vagy 6 éve csatlakoztak. Ám a legtöbben 9.-ben kerültek be közénk, kialakítva egy teljesen új közösséget.
 
Ennek a közösségnek első, nagy, de ugyanakkor meghatározó élménye a csobánkai gólyatábor volt, amely a Szent Gellért történetében is jelentős, hisz mi voltunk az első évfolyam, akik gólyatáborban vettek részt! Emlékszem, amikor ott még azt sem tudva pontosan, ki osztálytárs s ki nem, együttes erővel futottuk le éjjel a büntető köröket, s lekváros, lisztes arccal mosolyogtunk egymásra.
 
(...)
 
Nem felejtjük el a 24 órás szentségimádás hosszú, szuszogásokkal teli közös óráit, a Szép Szó Kávézóról hazavitt kanalakat és bögréket, melyekért cserébe egy-egy gondolatot kellett megosztani, vagy éppen egy vetélkedőt megnyerni. De a természettudományos teadélutánokat sem, ahol a „fény” témában elért legjobb szereplésért az osztályunk egy gyertyát kapott, melyet osztálykirándulásainkra is magunkkal vittünk. S végül, de nem utolsó sorban a Magyar Nyelv Hetét, mely minden év egyik fénypontja volt, ugyanis mindenki kipróbálhatta magát. Hallottunk itt többek közt Örkény-novellát, balladát, verseket, de a fiúkórus Tavaszi szél vizet áraszt-ját is. S nem mellesleg gyakran jártunk zsíroskenyér kenésre is, ahol rekordot döntöttünk a kenyerek egy perc alatti megkenésével és becsomagolásával.
 
(...)
 
Reméljük, tanáraink is jó szívvel gondolnak vissza ránk, és amikor vissza-visszalátogatunk, örömmel fogadnak majd. Rájuk mindig emlékezni fogunk. Hol vidáman, hol rettegve. Örömmel vagy épp csalódottan. Magó Kinga tanárnő bátorító, őszinte szavaira, Szende Ágnes tanárnő fedezéseire, jó szándékú súgásaira. Tanár urak tekintélyt sugárzó megjelenésére, tanárnők szigorú, de mégis anyai intelmeire. Ági néninek innen üzenem, mert olyan sokszor mondta: „Fiam, nem biztos, hogy itt fogsz érettségizni.”, hogy: De igen. Most legalábbis nagyon úgy tűnik.
 
Hiányozni fognak a keretet adó csengőszók, az egyetlen fa az udvaron, amelyen igazán láthattuk az idő múlását. Az összematricázott, sajátunkká tett pad, a csíkkal megjelölt szék, a folyosó, az egyéni színű csempe, az osztályterem, a túrórudi automata előtt való sorban állás – ha éppen működött-, az iskolai programok, zarándoklatok.
 
„Utaid értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem út közben.” – írja Márai. Most olyan érzés, mint amikor egy hosszú, nagyon jó tábor után haza érkezünk, teli új élményekkel, új barátokkal, boldogan, de mégis megdöbbenve. S tesszük fel a kérdést: Ennyi? Vége? Vége van? Vártuk a végét, de most mégis túl gyorsan jött el. Ha lehet, én mégse szállnék le a vonatról. Ha lehet…. Félelmetes, hogy ki kell lépnünk az életbe. Nagy csomaggal a szívünkben. Félelmetes. Ne tegyetek ki. Most még maradnék. Jó a szabadság, de ne ilyen gyorsan.
 

Úton vagyunk. Adja az Úr, hogy mindig az igaz úton."

 

10. Genfest

2012.05.01.

A Fokoláre közösség nagy szeretettel hívja iskolánk idősebb diákjait a Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi ünnepére.
Időpont: 2012. 08. 31. – 09. 02.
Jelentkezési határidő május 31.
Az alábbi linken lehet jelentkezni:
http://ujifju.hu/2012/01/jelentkezes-a-genfestre/
További információt pedig itt található:
www.genfest.org és www.ujifju.hu
 
Tegzes Kinga

 

Kiss Ulrich atya előadása

2012.04.27.

2012. április 27-én iskolánk vendége volt Kiss Ulrich jezsuita atya, médiaszakértő, aki a facebookról tartott interaktív előadást a diákságnak és a tanároknak.
Az előadó gondolata szerint a facebook használatát nem lehet mereven megtiltani, de meg kell tanulni helyesen élni vele. Felhívta a figyelmet többek között arra, hogy az internetre feltett bármilyen információt soha nem lehet többé véglegesen törölni, aminek hosszú távú következményei lehetnek az ember életében.
Előadónk hosszan fejtegette a facebookon megjelenő különböző identitásokkal való megjelenés problémáját.
Előadásának végkicsengése az volt, hogy az ember egy ideig eljátszhat, fantáziálhat különböző identitásokkal, de végül is le kell tennie a voksot, hogy ki is ő tulajdonképpen, és ennek megfelelően kell életét alakítania.
 
Előadása után a tanárokkal külön beszélgetést folytatott, és következő könyvek címeit tartalmazó listát adta át:
1, Lipcsey Emőke: Taurus blogja
2, Pankász Balázs- Nádasdy Krisztina: Facebook műhelytitkok, marketing a közösségi hálón
3, Csermely Péter: Bloghálózatos életfilozófiám
4, David Kirkpatrick: A facebook jelentés
5, Tari Annamária: Z generáció
(A könyveket az iskola megvette, és a tanárok a következő tanévben műhelymunka keretében beszélik meg őket.)
 
Baranyi Andrea

 

Szép Szó Kávézó 2012

2012.04.14.

Valahogy most más volt, mint az előző években. Amolyan kávéházasabb. Kevesebb szavalattal és több beszélgetéssel. Korábbi évekhez képest kevesebb, de nagyon színvonalas szavalatokkal, amellett pedig szép megzenésítésekkel. Sok tanárral, egy termet jócskán megtöltő diákkal. És kávéval, teával, kuglóffal, pogácsával, gyümölcskenyérrel, csokis sütivel. Meg persze habos kakaóval. Kedves segítő öregdiákokkal, akiknek itt is köszönjük. És 2012-es bögrékkel, kiskanalakkal. No meg egy vetélkedővel. Négy csapattal, versírással, címmutogatással, képfelismeréssel, versmegtanulással. Rajzzal, fényképpel.
 
Nevetéssel. Szavak csendteremtő erejével. Szemek összevillanásával.
 
Veletek, Veled.

 

Szép Szó Kávézó

2012.04.04.

„Aki keres, az talál.
Aki nem keres, nem talál.
Az keres, aki nem talál;
Az talál, aki nem keres.”
(Putri Túrsz)
 

2012. április 13-án egy délutánra újra megnyitja kapuit a Szép Szó Kávézó!
 
Az idei délután témája: „Veled”
 
Ez alkalomból a Kávézó tulajdonosai és működtetői a következő pályázatokat, programlehetőségeket hirdetik:
 

1. Kreatív pályázat
Tetszőleges technikával elkészített (rajz, fotó, montázs, film, stb.) pályamunka „Veled” témakörben.
 
2. Versmegzenésítés
Bármely megzenésített vers előadása.
 
3. Szavaló”verseny”
Bármely vers elszavalása.
 
4. Vetélkedő
Előzetesen egybetömörült és/vagy spontán létrejövő csapatokkal…
 

 
A jelentkezés és a pályamunkák leadásának határideje: 2012. április 11.,szerda.
 
Ki a Szép Szó Kávézó kávéját issza,
Annak szíve vágyik vissza!
 
Szeretettel várunk.
Vissza!
 
A Szép Szó Kávézó működtetői

 

Kerékpáros tábor

2012.04.02.

„GYŐR ÉS KÖRNYÉKE” KERÉKPÁROS TÁBOR
5-10. osztályt végzettek számára
Kerékpáros tábort szervezünk Győr és környékére, június 27. és július 1. között.
Szállás: Győr-Ménfőcsanak, Árpádházi Szent Margit Evangelizációs Centrum
Összköltség: 20.000 Ft
Jelentkezési feltétel:
- biztos kerékpártudás
- üzemképes kerékpár
- a kerékpáros közlekedés szabályainak ismerete és betartása
Jelentkezni lehet a kitöltött jelentkezési lappal és 5.000 Ft előleg befizetésével
ápr. 10. keddig az általános iskolában Magó Kinga Tanárnőnél, a gimnáziumban a titkárságon, Zsófi néninél.
Kérdéseket a következő e-mailcímre lehet föltenni: bicajtabor@gmail.com.

 

24 órás röplabda

2012.03.24.

A 24 órás röpi ötlete már a tanév első DÖK-gyűlésén felvetődött, majd egy téli ülésen ismét felröppent. A megvalósításra kiváló alkalom volt a március 23-24., a kötelező szombati munkanap. A lelkes „tömeg” feliratkozott a jelentkezési lapra, fél órákat vállalva csapatonként.
A játszmák a tesi órákon kezdődtek, akiket a faktosok követtek, később önkéntesek folytatták a játékot. Este 8 körül elkezdődött a melegszendvics sütés, ami egészen reggelig tartott. A kakaószerű forrócsoki emelte az est hangulatát.
A lányöltözőben az elmaradhatatlan slágereket énekeltük, pl.: „A zene az kell, mert körülölel.” A dalolás hajnaltájt a 12. b termében folytatódott, ami amúgy konyhaként funkcionált.
Éjféltájt Zsigmond Tanár úr nem olyan egyszerű, ám annál inkább nagyszerű pénzérmés trükköket tanított nekünk, bár neki is volt mit ellesnie tőlünk.
Az iskolaudvaron még egy kis focira is sor kerülhetett.
4 óra körül kezdtek szállingózni az emberek a „tollas bálba”, de a leg(y)ek reggelig húzták a nótát. Szombat délelőtt a lángos evés és pólófestés közben is valaki mindig toporgott a háló mellett.
A másnapos kókadtságunk ellenére bizakodva tekintünk a jövőbe!
 
Futó Kati, Süttő Klára
 

 

Márciusi ifjak, leányok

2012.03.17.

Idén március 14-én az iskola rendhagyó módon emlékezett meg az 1848-49-es szabadságharcról. A diákok csapatokra bontottan járták a várost, kerestek előre megadott helyszíneket, és igyekeztek válaszolni az olyan kérdésekre, mint például hogy ki volt Trefort Ágoston vagy Semmelweis Ignác, mit talált fel Irinyi József, és hogy a Petőfi téren álló Petőfi szobor mentéjén hány sújtás látható. Le kellett rajzolni a Széchenyi címert, leírni a Klapka-indulót, megfejteni, hol halt meg Batthyány. A játék „szereplői” nem szigorúan a forradalom alakjai közül kerültek ki, a reformkorból merítettük, remélve, hogy mindenki példa lehet, aki ebben az újító korban élt. A csapatok az egyes helyszíneken készítettek magukról egy-egy fotót, így megteremtve a kapcsolatot a 19. század nagyjai és a gellértesek között. (A fotók közül néhány a galériában megtekinthető. Érdemes.) Számított a gyorsaság is, a helyes válaszok is, így kerültek az iskolába visszaérkező csapatok elbírálás alá. De hogy ki lett a győztes, azt egyelőre nem áruljuk el, mert az eredményhirdetés még várat magára. Addig hadd izguljon mindenki…

 

Színház, mozi, kultúra

2012.02.01.

Hétfő este az Örkény színházban tűnt fel jó néhány gellértes. Mácsai Pál 16 éve futó egyszemélyes darabját, az Azt meséld el, Pista címűt nézhették meg az érdeklődők. Köllőd Marci öregdiákunk kezdeményezte a programot, azzal a felkiáltással, miszerint Örkény érettségi tétel lesz idén, aki tehát eljön a 12.-esek közül, biztosan más szemmel fogja vizsgálni ezt a tételt. Igaz, a végső létszámnak csak a felét tették ki a 12.-esek, mert a tanárok is lelkesen csatlakoztak szép számmal. Bátran állíthatom, aki ott volt, jól érezte magát. Mácsai kitett magáért, tény és való, hogy nem is ő volt ott a színpadon, hanem Örkény maga. Volt, hogy nevettünk, volt, hogy torokszorító volt. Köszönjük a szervezést, köszönjük az élményt!
 
Kedd este a 11.-eseknek jutott osztályrészül a szórakozás. Jankovics Marcell 1988 óta készülő animációs filmje, amely Madách klasszikusát dolgozza fel, éppen aktuális volt. A tananyagban Az ember tragédiáját éppen lezáró 11.-es diákok nyilván értő szemmel nézték a nem is rövid filmet, amely olykor talán kicsit érthetetlen, olykor kicsit szürreális, de mindenképpen érdekes és izgalmas alkotás. Reméljük, megmarad bennük is az a többlet, amit a film adott, és drukkolhatunk, hogy jövőre majd valaki olyan húzza ki érettségin a Madách tételt, aki látta velünk a filmet…

 

Nóri korosztályos világbajnok!

2012.01.09.

Bár minden jelentős sportrovat hírül adta, hogy az U18-as női jégkorong-válogatott óriási bravúrral megnyerte a divízió I-es világbajnokságot; mi is elbüszkélkedünk vele, hogy a csapat hátvédsorának Kocsondi Nóra (12.a) is tagja. (E sorok írója Nóri osztálytársaival együtt a városligeti műjégpályán is láthatta, milyen vicces, mikor egy profi hokist próbál az ember utolérni...)
Gratulálunk!
 
Kedves Nóri!
Jelentjük: a tanítási napokról való hiányzást – a mellékelt kép alapján – kivételesen az Iskola papírok nélkül is igazoltnak tekinti.
(És a magyar dolgozatot ettől függetlenül persze meg kell majd írni...)
 
ny zs
 

 

 

Továbbtanulási tájékoztató a 12. évfolyam számára

2012.01.08.

2012. január 17-én, kedden 17 órától érettségivel, felvételivel kapcsolatos tájékoztatást tartunk az érdeklődő szülők és diákok számára. (Várhatóan kb. 19 óráig tart.)
Tavaly áprilisban már találkoztunk hasonló céllal, most átismételjük az ott elhangzottakat: pontszámításról, szintválasztásról. Ezen felül legfontosabb témánk, hogy hogyan kell jelentkezni az érettségire és a továbbtanulásra, mire kell odafigyelni. Röviden kitérünk a felsőfokú szakképzésekre is, de a további OKJ-s képzésekről nem lesz szó. Tehát elsősorban azokat várjuk, akiknél egyetemi, főiskolai továbbtanulás a cél.

 

Kiskarácsony, nagykarácsony

2011.12.21.

Karácsonyi koncert kicsikkel és nagyokkal.
Betlehemes játék a hetedikesek, a kilencedikesek jóvoltából.
Osztálykarácsonyok. Kinek este, gyertyafényben, kinek délelőtt, játékkal.
Iskolamise, utána ismétlése a karácsonyi zengzeményeknek.
Tanári karácsony a Betlehemben, valódi és átvitt értelemben.
 
Angyalszárnyak sűrű suhogása hallik...
 
Áldott, szent Születést kívánunk minden gellértesnek, hozzátartozónak, lélekben, gondolatban velünk levőnek!
 
Találkozunk az új évben, 2012. január 3-án, kedden.

 

Karácsonyi koncert 2011

2011.12.13.

December 15-én, csütörtökön délután 1/2 5-kor mindenkit nagy-nagy szeretettel várunk a templomban az iskola karácsonyi koncertjén.
 
A szervezők és résztvevők szemmel láthatóan nagyon készülnek, mi más sülhetne ki belőle, mint egy szép délután, fület gyönyörködtető hangzatok, hamisítatlan karácsonyi hangulat...
 
Ott találkozunk.

 

Adventi vásár 2011

2011.12.07.

Iskolánkban mára hagyománnyá nőtte ki magát az Adventi vásár, amit az – elsősorban – alsó tagozatos gyerekek és segítőik által készített portékákból rendeztünk. Idén ez a jeles esemény december 2-ára esett.
Készülődni és várakozni, amikor tudjuk, hogy valami kellemes fog velünk történni, mindig nagyon jó. Most sem volt ez másként az alsó tagozatos gyerekek (és nem kevésbé tanítóik) lelkében. Készülődtünk ugyanis. Valaki néhány napja, van, aki hetek óta, de az izgatottság szinte kézzel foghatóvá vált közöttünk. A vásár előtti napokban a gyerekek egymás között ezeket latolgatták: „Szerinted, tetszeni fog majd a vásárlóknak? Szerinted, sokan jönnek majd? Mit gondolsz, ízleni fog nekik?”
Az érdeklődők a terített asztalokon találhattak kézzel festett díszeket, glóriás angyalkákat, fülbe- és nyakbavalókat, csillámporban megfürdetett papírcsodákat, fapörgettyűket, tobozangyalokat, és még felsorolni sem tudom, hányféle meglepetést…
Legyen ez a hely a köszöneté is, ami a Kedves Szülőknek szól, hogy annyiféle süteménnyel édesítették meg azt a délutánunkat.
Ha címszavakban kellene összefoglalni: fúrás-faragás, ragasztás, préselés, festés, szárítás, sütés-főzés, díszítés, csomagolás, izgatott várakozás. Ennél azonban nyilván több történt. Kipirult gyermekarcok árulkodtak az örömről, ami átragyogott rajtuk. Aznap délutánra egy kicsit mind belekóstoltak a jó értelemben értendő adok-kapok világba és pult mögül játszottak felnőttesdit. A vásár végeztével pedig boldogan bújtak vissza gyermekségükbe, hogy csillogó szemekkel mutogassák frissen szerzett apró kincseiket.
 
Vámos Krisztina

 

Magyar Nyelv és Irodalom Hete - eredmények

2011.12.02.

Minden verseny véget ért, mindenhol meghozta a zsűri a döntést. Ma az ünnepélyes eredményhirdetésen nagy volt a várakozás az általános iskolában, és csillogtak a szemek, amikor átvették tulajdonosaik a jutalomkönyveket. Tényleg megdolgoztak érte. Hogy aztán milyen gyönyörűen és élvezettel szavalták, énekelték, mondták újra a szövegeket, az már nem leírható.
 
„Betű-vető” 5-6. évfolyam
 
I. Houchard Gábor (6.o.)
II. Lotz Gergely (6.o.)
III. Péter Dániel (5.o.)
 
„Betű-vető” 7-8. évfolyam
 
I. Inges Dorottya (7.o.)
Tyukász Réka (8.o.)
II. Bakonyi Márk (8.o.)
Csonka Júlia (8.o.)
Ujváry Nóra (7.o.)
III. -
 
IV. Lőrincz Dorina Malaika (7.o.)
Pamper Zsolt (7.o.)
 
„Ének-mondó” 5-8. évfolyam
 
I. Lánszki Emma (5.o.)
Bajkó Eszter (7.o.)
II. Bogár-Szabó Rozina (6.o.)
Bisztrai Fanni (6.o.)
III. Pigler Berta (8.o.)
 
„Hang-adó” 5-6. évfolyam
 
I. Kocsis Réka (5.o.)
II. Fodor Máté (5.o.)
III. Bisztrai Fanni (6.o.)
 
„Hang-adó” 7-8. évfolyam
 
I. Bajkó Eszter (7.o.)
II. Pamper Zsolt (7.o.)
III. Tibély Orsolya (8.o.)
 
„Mese-szövő” 5-8. évfolyam
 
I. Kocsis Réka (5.o.)
II. –
III. –
 
IV. Lőrincz Ábel (6.o.)
Lánszki Emma (5.o.)
Komanovics Kata (5.o.)
Tóth Erzsébet (5.o.)
 
„Szó-szóló” 5-6. évfolyam
 
I. Bogár-Szabó Rozina (6.o.)
Kocsis Réka (5.o.)
II. -
III. Lánszki Emma (5.o.)
Arató Márton (6.o.)
 
„Szó-szóló” 7-8. évfolyam
 
I. -
II. Molnár Orsolya (7.o.)
Pamper Zsolt (7.o.)
III. Bajkó Eszter (7.o.)
Vékony Zsófia (8.o.)
 
„Kép-író” 5-8. évfolyam
 
I. Kolesár Júlia (5.o.)
II. Simon Noémi (6.o.)
III. -
 
„Vers-verseny” 5-8. évfolyam
 
I. Inges Dorottya (7.o.)
II. Lánszki Emma (5.o.)
III. -
 
Mindenkinek gratulálunk!

 

Magyar Nyelv és Irodalom Hete - eredmények

2011.12.02.

A gimnáziumból 96-an vettek részt valamelyik versenyen vagy adtak le pályamunkát, és igazán színvonalas mesemondásokat, szavalatokat hallottunk. Aki ott volt, talán elvitt magával valamit annak a szépségéből, ahogyan megosztották magukat a fellépők.
 
„Betű-vető” 9-10. évfolyam
 
I. Nagy Bernát (10.a)
II. Király Anna Kinga (10.b)
III. Tatár Melinda (9.a)
 
IV. Farkas Csenge (9.b)
Hargitay Anna (9.a)
Kováts-Földváry Zita (9.a)
 
„Betű-vető” 11-12. évfolyam
 
I. Eperjesi Bálint (12.a)
II. Márczi Eszter (11.a)
III. Pálfy Zsuzsanna (12.a)
Klicsu János (12.a)
Ütő Blanka (11.a)
 
„Mese-szövő” 9-12. évfolyam
 
I. Hargitay Réka (12.a)
II. Bárdos Anna (12.b)
III. Sántha Johanna (12.a)
Zlinszky Anna (11.b)
 
IV. Springer Márton (10.a)
 
„Hang-adó” 9-10. évfolyam
 
I. Springer Márton (10.a)
II. Füzér Júlia (9.a)
III. Svantek Dominika (9.a)
 
„Hang-adó” 11-12. évfolyam
 
I. Márczi Eszter (11.a)
Szűts-Jätti János (11.b)
II. Hetényi Réka (12.a)
III. Pálfy Zsuzsanna (12.a)
 
„Szó-szóló” 9-10. évfolyam
 
I. Molnár Zsófia (10.a)
II. Springer Márton (10.a)
III. -
 
IV. Seidl Domokos (10.a)
Hüttl Frigyes (9.b)
Jelinek Zsolt (10.a)
 
„Szó-szóló” 11-12. évfolyam
 
I. Hetényi Réka (12.a)
Márczi Eszter (11.a)
II. Czeizing Ditta (11.a)
Kálnai Eszter (12.a)
III. Bárdi Enikő (11.b)
Sághy Bernadett (12.a)
 
IV. Nagy Orsolya (11.a)
Futó Katalin (11.a)
Süttő Klára (11.a)
V. Zlinszky Anna (11.b)
VI. Simon Eszter (11.b)
 
„Ének-mondó” 9-12. évfolyam
 
I. Pálfy Zsuzsanna (12.a)
II. Lánszki Jolán (11.a)
III. Tibély Lilla (11.a)
Zlinszky Anna (11.b)
Simon Eszter (11.b)
Pénzes Szilvia (11.b)
 
különdíj: Füzér Donát (12.a)
 
„Kép-író” 9-12. évfolyam
 
I. Krix Bettina (11.b)
II. Horváth Lili (11.b)
III. Mészáros Zsófia (10.a)
 
„Vers-verseny” 9-12. évfolyam
 
I. -
II. –
III. –
 
különdíj: Simon Eszter (11.b)
 
Gratulálunk!
 
A Magyar Nyelv Hetét idén Alapítványunkon kívül
a Pro Paedagogia Christiana Alapítvány (http://www.youtube.com/watch?v=MWxQT-QJLOk) is támogatta; köszönet érte!

   Pro Paedagogia Christiana (PDF dokumentum, 2011.11.08., 539 kB)

 

24 órás szentségimádás a kápolnában

2011.11.30.

Kedves Szülők, Kedves Diákok!
 
Meggyőződésünk, hogy egy oktatási intézmény csak akkor lehet Iskola, igazi alma mater, ha nem téveszti szem elől küldetésének valódi távlatait. Iskolai közösségünk pontosan annyira tudja betölteni hivatását, amennyire képes együtt fordulni Afelé, Akitől küldetését kapta. Ezért – hagyományainknak megfelelően – ismét szeretettel hívjuk egész iskolai közösségünk minden tagját és hozzátartozóját
 
a dec. 8-án délben mondott Úrangyala
és a dec. 9-i déli Úrangyala között
bármely időpontban
az egész éjszakán át is tartó
24 órás szentségimádásra.
Imaszándékunk: a “gellértesek” nagycsaládjának és minden “gellértes” családjának Istenben való növekedése.
 
A közös ima tehát dec. 8-án, csütörtökön – a déli harangszót követően – a plébániatemplomban elmondott ünnepi Úrangyala imádsággal kezdődik. Ezen az imán minden diákunk és a teljes tanári kar részt vesz. Reméljük, a déli időpont ellenére többeknek is lesz lehetősége csatlakozni hozzánk.
A 24 órás szentségimádás helyszíne az iskola kápolnája (Gellérthegy u. 7.).
Azokat, akik arra is vállalkoznak, hogy egy-egy félóra vagy óra erejéig animátorai lesznek a közös imának, arra kérjük, jelentkezzenek telefonon vagy személyesen a gimnázium irodájában (tel.: 2250-638), hogy biztosíthassuk az állandó jelenlétet, a folyamatos imádságot.
 
A közös ima erejének megtapasztalásán túl egy másfajta Találkozásra is szeretettel invitálunk mindenkit: a kápolnában zajló folyamatos imádsággal párhuzamosan az épület földszinti folyosóján teaház is működik. Itt az egymással való találkozásra, ismerkedésre, beszélgetésre nyílik alkalom, hogy az imádságra építve tovább erősödhessék közösségünk.
Kérjük, aki teheti, egy tálca süteménnyel vagy az éjszaka is virrasztó társak teával való kínálgatásával segítse a teaház működését. (Az ő jelentkezésüket is a gimnázium irodáján várjuk. Koordinátor: Szende Ágnes tanárnő, kérjük, őt keressék.)
 
2011. november 29.
Szeretettel:
Vigassy Mihály plébános és Varga Antal igazgató

 

Magyar Nyelv és Irodalom Hete

2011.11.26.

Hétfőn kezdődik iskolánkban a hagyományos Magyar Nyelv és Irodalom Hete. Íme a programtervezet.
 
Magyar Nyelv és Irodalom Hete
2011. november 28 – december 2.
Téma: CSALÁD
Program (a felső tagozaton és a gimnáziumban)
 
november 28. hétfő – „Betű-vető” verseny
5-6. évf. – 13.00
7-8. évf. – 14.00
9-10. évf. – 15.00
11-12. évf. – 14.00
Klasszikus tollbamondás, a feladat egy diktált szöveg helyes lejegyzése.
 
!ÚJ! november 28. hétfő – „Mese-szövő” verseny !ÚJ!
5-8. évf. – 14.30
9-12. évf. – 15.30
Szabadon választott mese vagy bármilyen prózai mű előadása. (Jelentkezés a szöveg címének megadásával.)
 
november 29. kedd – „Hang-adó” rang-adó
5-6. évf. – 13.00
7-8. évf. 14.00
9-12. évf. – 14.30
Adott szöveg rövid tanulmányozása után értő, kifejező, hangos felolvasás.
 
november 30. szerda – „Szó-szóló” verseny
5-8. évf. – 13.15
9-12. évf. – 15.00
Szabadon választott vers elszavalása. (Jelentkezés a vers szerzőjének és címének megadásával.)
 
december 1. csütörtök – „Ének-mondó” verseny
5-12. évf. – 14.00
Szabadon választott népdal eléneklése.
 
Továbbá:
 
„Kép-író” verseny – Magyar költő versének illusztrációja. Fotó vagy tetszőleges technikával elkészített kép. (A képhez a vers szövegét is csatolni kell, amely lehetőleg a megadott témához kapcsolódjon!)
 
„Vers-verseny” – Tetszőleges témában írt saját vers vagy novella. (Maximális terjedelem 3 gépelt oldal!) Jeligével, saját név nélkül kérjük beadni!
 
december 2. péntek – Eredményhirdetés
 
A Magyar Nyelv Hetét a PPCHA alapítvány támogatta, köszönet a segítségért!
 
Igaz, a jelentkezéseket lezártuk, de szeretettel várunk mindenkit (akár szurkolóként), aki nem akar kimaradni az ünnepi hét eseményeiből!
 

 

Gratulálunk!

2011.11.20.

Eperjesi Bálint (12.a) – több háziversenyen aratott győzelme után – ezúttal országos helyesíróversenyen szerepelt sikerrel: III. helyezést ért el az Apor Vilmos Katolikus Főiskola országos (!!!) helyesíróversenyén.
Le a kalappal, Bálint, gratulálunk!
 
ny zs

 

Gondolattöredékek velencei zarándoklatunkról

2011.11.20.

Szeptember havának 23. napján az Idő különös dolgokat művelt.
Meggyőződve saját fontosságáról, nagy csinnadrattával megérkezett a Dózsa György térre. Abban a pillanatban egyszerre kétszázötven embernek egyaránt fontosnak mutatkozott.
Szárnyára vette a „gellértes” nagycsalád apraját, nagyját, s röpítette három napon és három éjszakán át.
Mesés utazásunk első állomása Lignagno, az olasz tengerparti városka volt.
A korai érkezés kedvezett a játékos gyermekseregnek. Az önfeledt fürdőzés hangjai, örömteli sikítozás, gyereklárma, fényképezőgépek kattogása törte meg a tengerpart őszi csendjét.
És ez még nem minden. Volt még játék bőven.
Éjszakai focizás igazi kivilágított pályán, igazi focistákkal. Mindkét csapat idegenben játszott. Fiúk a lányok ellen. Kemény mérkőzés volt, kiegyensúlyozott erők küzdelme. A mezítlábas lányok győztek.
Éjszakára nyugalom, megelégedettség és Csend szállt.
A Jóisten mosolygott mindezen.
A második nap:
A vonat egyenesen a lagunák közé, a város legendás „vízi főutcájának”a Canal Grandenak a partján álló Santa Lucia pályaudvarra érkezett.
Olyan volt, mintha a világ könnyedén hajlana valami furcsa eltorzulásra. Pár perce még a vasútállomás forgataga, a következő pillanatban már vaporettok, gondolák, óriás tengerjárók…
A város színei a tengerzöld, homokbarna, galambszürke, márványfehér, a színek mögött megannyi érzés rejlik.
Magasan járt a nap, mire Murano szigetére érkeztünk. A Santa Maria e Donatto bazilika megtelt magyar gyermekkel. Szállt a Magyar Ima, egyenesen az Égbe. Ebbe az órácskába benne volt Szent Gellértnek a bakonyi erdőben töltött hét álló esztendejének böjtje, imádsága, virrasztása.
Ismét mosolygott az Úristen.
Továbbhajóztunk a San Giorgo Maggiore szigetére. Ott koszorút helyeztünk el az egykor Gellért Atyánk által vezetett bencés kolostor templomában. Áldással tértünk utunkra. A kolostor főapátja, Gellért ma hivatalban lévő utóda áldott meg minket.
Utolsó velencei állomásunk a Szent Márk tér volt.
Fantasztikus építmények káprázatos kompozíciója, a palota könnyed nagyszerűsége, a Sóhajok hídja, a mesetemplom… Mind-mind megannyi csodája a gyönyörű és félelmetes legendákkal és valódi eseményekkel teli vízivárosnak.
Másfél óráig a tér megtelt sárga pólós, színes ruhás, tiszacipős csillogó szemű gyermeksereggel. Ők a gellértesek. A pompázó tér kőkockáin, a sikátorokban, a kikötőben, az édességes kirakatokban, az üvegékszeres boltjában, mind ott voltak.
Az Úristen ismét mosolygott.
Az utolsó nap a hálaadásé volt.
Reggeli szentmise az üdülő parkjában, majd pakolás, egy utolsó fürdőzés, búcsúzás és indulás.
Az Idő értünk jött, szárnyára vett, aztán röpített vissza a Dózsa György térre. Hátizsákjainkba a kedves ajándékok mellé becsempészett mindenkinek valamit. A legnagyobbat. Élményeket, érzéseket, barátságokat, esetleg szerelmet, képeket, fekete-fehéret, vagy színesen pompázót…
 
Benő Ildikó

 

Esztergomi "utózatos"

2011.11.19.

Kedves Diákok!
 
Most lehetőségetek nyílik – kérdőív formájában és frenetikus nyeremények reményében – az esztergomi emlékeket feleleveníteni.
Ha elsőre nem megy a kitöltés, információgyűjtés után visszatérhetsz a kérdőívre új jeligével.
Határidő kedd, este 10 óra.
http://kerdoivem.hu/kerdoiv/499656794/
 
Kautnik András

 

Szavalóverseny - újabb sikerekkel

2011.11.17.

Ezúttal – az Egyetemi Katolikus Gimnázium és a Kodály Zoltán Kórusiskola közös rendezésében szervezett – kerületi szavalóversenyen vettek részt diákjaink. Bajkó Eszter (7. o.) és Pamper Zsolt (7. o.) holtversenyben a III. helyen végzett; a gimnazisták mezőnyében Hetényi Réka (12.a) lett a III.
(Csapatversenyt ugyan nem hirdettek; de nekünk azért feltűnik az eredményeket böngészve: 5 iskola adta a helyezetteket, de csak egy volt, amelyik többet is... A Szent Gellért mindjárt hármat... Csendben azért örülhetünk ennek, joggal vagyunk büszkék szavalóinkra.)

 

Szent Gellért Bál

2011.11.16.

Három nagysikerű alkalom után, 2012. február 4-én, szombat este hét órától itt a
 
IV. Szent Gellért Bál,
 
melyre szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki vallja, hogy a hétköznapok rohanásában időről időre ünnepelni kell.
A tavalyi helyszínen, a Budai Várban, az Országház utcában, az MTA – korábban az Országgyűlésnek is helyet adó – díszes termeiben az elmúlt évekből már megszokott és megszeretett programok várják a résztvevőket. Társastánc és néptánc, beatzenekar, büfé és koktélbár, teaház, meghitt beszélgetések garantálják az est sikerét.
Ez a bál is jótékonysági, hiszen a belépőjegyekből, a büféből, a koktélbárból befolyó bevétel a korábbi bálok és gyűjtések eddigi eredményeit hivatott tovább növelni a Krisztinavárosi Szent Gellért Alapítvány számláján.
Az adományokat idén is örömmel és köszönettel fogadjuk; ki-ki már akár azzal is segít, ha jegyet vesz, eljön, jól érzi magát és fogyaszt. Pogácsa, ásványvíz és a „welcome-pezsgő” a jegyárakban benne van, így éhen-szomjan senki sem maradhat.
Szülők, tanárok, volt és jelenlegi diákok, munkatársak kötetlen együttlétére, beszélgetésre, mulatásra növekvő igényt érzékeltünk az elmúlt években.
Reméljük, most is sokan örömmel fogadják meghívásunkat.
 
Jegyárak:
Novemberben: családi (2 felnőtt+több gyermek): 7500 FT, felnőtt: 2700 Ft, öregdiák: 1900 Ft, gimnazista: 1700 Ft, ált. iskolás: 1200 Ft
Decemberben: Cs: 8500, F: 2900, Ö: 2000, G: 1900, Ái: 1500
Januártól: Cs: 9000, F: 3000, Ö: 2100, G: 2000, Ái: 1500
 

Jegyek az iskola titkárságán kaphatók.
 
Szeretettel: a szervezők, a Szülői Közösség tagjai
 

 

Esztergomi előzetes

2011.11.14.

Kedves 8-12. évfolyamos Gellértes Diákok! Kedden együtt utazunk Esztergomba, ezt a látogatást szeretnénk előkészíteni ezzel a teszttel. A 70%-ban (7 jó válasz) jó megoldást adók között a mise után igazán kreatív jutalmakat sorsolunk ki. Kérlek, küldd tovább ezt a lehetőséget minél több osztály-, ill. iskolatársadnak! A kitöltés határideje hétfő 22.00 óra.
 
http://kerdoivem.hu/kerdoiv/496075609/
 
Kautnik András

 

Szalagavató

2011.11.14.

Hetek óta lázban égtek a 12.-esek. Próba próba hátán. Tánc, lépések, ruhák, frizurák. Nem kérdés, ez a bál a végzős évfolyam számára, az osztályok életében mérföldkő.
 
Maga a szalagavató és a szalagtűzés egyébként hosszú múltra tekint vissza. Először Selmecbányán került sor megrendezésére, feltehetőleg 1830-ban. Akkoriban még „valétálásnak” hívták. A kifejezés a latin „Valete!” szóból ered. Jelentése: „Éljetek boldogul!”. Ezt kiáltották a végzős diákok az alsóbb éveseknek.
 
Igaz, a mieink ezt a kiáltást elhagyták, a hagyomány azonban idén is szépen folytatódott. Az igazgatói köszöntés és megnyitó után nosztalgiáztak az osztályok saját múltidéző filmjeikkel, majd Csaba atya pár gondolat után megáldotta a szalagokat. Ünnepélyesség, öröm látszik az arcokon annál a résznél, amikor az osztályfőnök egyenként feltűzi a diákokra a kis kék jelképet. Nem véletlen, hogy a már „felszalagozott” diákok közös osztályképe mindig jól sikerül.

Egyértelmű, hogy az este legkomikusabb része a tanári műsor. Pár perc erejéig a tantestület vállalja, hogy „idétlenkedik” egy kicsit, nevetség tárgyává teszi magát. Idén a velencei zarándoklatunkhoz kapcsolódóan gondolán úsztak be az érettségiztető maszkos tanárok, akik egy szerencsétlen maturandust faggattak felkészültségéről. Miután egy kérdésre sem tudta a választ, az ítélet szerint végig kellett mennie a Sóhajok hídján. A „darab” végén rémálmából ébredt diák ujjongva kiabálta: „Ez csak egy álom volt? Kaptam még egy esélyt, kaptam még egy esélyt!” Az üzenet világossága felől nincsenek kételyeink.

A nagymamák és szülők számára legszebb pillanatok következtek, amikor az osztályok eltáncolták a keringőket. Van abban valami meseszerű, ahogy királylányok és királyfiak ragyogó arccal suhannak a bálteremben körbe-körbe. Mindkét osztály tánca jól sikerült, szép volt. Sőt, a 12.a keringőjét még az is emelte, hogy velük táncolt az osztályfőnökük és a helyettes. Ettől még ünnepibb volt. Ennél a pontnál változás történt eddigi éveink szalagavatóihoz képest, itt következett A BÁL. Büszke apukák, anyukák táncoltak csemetéikkel, párok gyönyörködtek kedvesük szépségében, nagymamák és nagypapák fotózkodtak az ünnepeltekkel. És a táncparkett tele volt. A klasszikus zenék után következett a „pörgősebb” rész, táncoló párok mindig akadtak. Nem is kevesen. Az osztálytáncok vetettek véget az össztáncnak. A 12.b egy tánc- és műfajkeveréket mutatott be, a 12.a pedig egy sakkjátszmából kibontakozó szimbolikus előadást produkált, ahol a feketék és fehérek közötti üvegfal áttörése után színes kavalkádban egymásra talál mindenki. Látványos, ügyes, színvonalas volt mindkettő. És mindkét osztály készült, kedveskedett valamivel az osztályfőnökének, tanárainak. Zárásként újra a keringők következtek, immáron UV fényben, és valóban báli hangulatban távoztak diákok, hozzátartozók egyaránt. Az est sikeréhez nagy mértékben hozzájárult a 11. évfolyam és osztályfőnökeik, akik a háttérszolgálatot látták el a büfétől a ruhatáron át a konferálásig.
 
A fényképek erről az estéről jól sikerültek. Évek múlva is jó lesz őket visszanézni. Tanárnak, diáknak, de leginkább a mostani 12.-eseknek. És ennél többet nem kívánhatunk.
 
H.K.A.

 

Álmainkkal a Trafóban

2011.11.10.

A gimnázium 10.a osztálya és magyarfaktosai 2011 novemberében részt vettek a Trafó Kortárs Művészetek Házának Beavató Programján, mely a kortárs tánc nyelvébe igyekezett bevezetni az érdeklődő fiatalokat.
A program ráhangoló foglalkozással kezdődött az iskolában, majd egy színházi előadást tekintettünk meg november 9-én. A Tünet Együttes Nincs ott semmi, avagy alszanak-e nappal az álmok? című táncdarabja osztatlan sikert aratott. Az előadást a Trafó színpadán a diákok által előadott drámajáték követte.
A mellékelt képen a Szent Gellért Gimnázium diákjai láthatók a Trafó színpadának világot jelentő deszkáin.
A Főváros pályázati támogatásának köszönhetően a programban és az előadáson való részvétel csak 500 forinttal terhelte meg a családok költségvetését.
 
Kautnik András
 

 

Tankönyvtámogatás a 2012/2013-as tanévre

2011.11.08.

A jövő tanévre szóló tankönyvtámogatási igénylőlapot nov. 15-ig kell leadni az osztályfőnököknek.
A nyilatkozatot azoktól a szülőktől is visszavárjuk, akik nem veszik/vehetik igénybe a támogatást, mert csak így válik bizonyossá, hogy a Kedves Szülőkhöz eljutottak az igénylőlapon részletezett információk.

   Igénylőlap (Word dokumentum, 2011.11.08., 201 kB)
   Tájékoztató a tankönyvtámogatáshoz (Word dokumentum, 2011.11.08., 34 kB)

 

Országos szavalóverseny - komoly sikerekkel

2011.10.29.

Október 29-én, Leányfalun került megrendezésre az Országos Puszta Sándor szavalóverseny.
A zsűri elnöke Jelenits István piarista szerzetes, teológus, a verseny díszvendége Eperjes Károly színművész volt.
Iskolánk szavalói (két-két felső tagozatos ill. gimnazista diák) figyelemreméltó sikereket értek el (egy-egy első, második és harmadik helyezést szereztek!).
A felsősök között a zsűri döntése alapján a mieink bizonyultak a legjobbaknak:
I. hely: Pamper Zsolt (7. o.)
II. hely: Bajkó Eszter (7. o.)
A gimnazisták között:
III. hely: Hetényi Réka (12.a)
 
Ekkora sikerre mi sem számítottunk.
Gratulálunk!

 

Természettudományos háziversenyek eredményei

2011.10.28.

BIOLÓGIA
 
9-10. évfolyamon:
I. helyezett: Mészáros Zsófia 10.a
II. helyezett: Novák Krisztina 9.a
 
11-12. évfolyamon:
I. helyezett: Krix Bettina 11.b
II. helyezett: Kovács Róbert 11.a
 
MATEMATIKA
 
9-10. évfolyamon:
I. helyezett: Bartók Szilvi 9.a és Nagy Bernát 10.a
III. helyezett: Jánossy Bálint 9.a
IV. helyezett: Klicsu Péter 9.b és Varga Zsombor 9.a
Ügyes megoldásáért ötöst érdemel: Buda Bianka 9.a
 
11-12. évfolyamon:
I. helyezett: Barczi Boglárka 12.b
II. helyezett: Kovácsházi Csenger 12.b
III. helyezett: Kovács Róbert 11.a
 
FIZIKA
 
9. évfolyamon:
I. helyezett: Jánossy Bálint 9.a
II. helyezett: Buda Bianka 9.a
III. helyezett: Novák Krisztina 9.a
 
10-12. évfolyamon:
I. helyezett: Nagy Richárd 11.a
II. helyezett: Kovács Róbert 11.a
III. helyezett: Bidló Zoltán 11.b
 
KÉMIA
 
I. helyezett: Barla Dávid 10.b
II. helyezett: Nagy Bernát 10.a
III. helyezett: Prinz Balázs 12.a
 
FÖLDRAJZ
 
A versenyen elkészített dolgozataikért ötöst érdemelnek:
Komanovics Éva 9.a
Novák Krisztina 9.a
Eszéki Kata 11.a
Lánszki Jolán 11.a
Prinz Balázs 12.a
 
CSAPATVERSENY:
 
9-10. évfolyam:
I. helyezett: Sárga tengeralattjárók, kik a sárga tenger alatt járnak
(Jánossy Bálint 9.a, Hüttl Frigyes 9.b, Seidl Domokos 10.a, Springer Márton 10.a)
II. helyezett: Lámák
(Bérczi Orsolya 9.b, Nagy Fanni 9.b, Forintos Luca 10.a, Mészáros Zsófia 10.a, Kálnai Eszter 12.a)
III. helyezett: A-B-K-Sz
(Bartók Szilvia 9.a, Buda Bianka 9.a, Oláh Ambrus 10.b, Király Anna Kinga 10.b)
 
11-12. évfolyamon:
I. helyezett: 136 M&M’s
(Barczi Boglárka 12.b, Kovács Réka 12.b, Ugron Botond 11.b, Krix Bettina 11.b)
II. helyezett: IVHGY
(Monori Anna 11.b, Zlinszky Anna 11.b, Hetényi Réka 12.a, Török Áron 12.a)

 

Pista bácsi -- Isten vele!

2011.10.25.

Velencei zarándoklatunkról mesélve ismerőseimnek nagyon tetszett, mikor megtudták, hogy nemcsak diákok, tanárok és öregdiákok, hanem a gimnázium más munkatársai is velünk tartottak Itáliába. Hát még az, mikor kiderült, hogy délutáni portásunkat, Pista bácsit például felesége is elkísérte. Furcsának, szokatlannak, de nagyon szépnek találták. Én is így voltam ezzel.
Hétfő reggel már a kapun belépve láttam Balázs bácsin a megrendülést. Tőle tudtam meg, hogy Pista bácsit szombaton halálos baleset érte. Az agy és a szív között félúton elakadt hír hallatán elsőnek arra gondoltam, hogy most már értem, miért kellett Pista bácsiéknak velünk jönniük Velencébe.
Szinte minden nap találkoztunk, hosszú évek óta. Láttam mosolyogni, zsörtölődni, veszekedni és nevetni. Sírni egyszer sem.
Ezért maradt meg az a pillanat, noha nem készült róla fotó. Fényképnél erősebben őrzi az emlékezet, most már örökre. A Szent György-szigeten, Szent Gellért Atyánk ősi templomában álltunk, az emléktábla mellett, az ereklyék előtt. Félig-meddig karéjban helyezkedtünk el, a Himnuszt kezdtük énekelni, a kereszthajó végében állókat szinte szemből láttam. Pista bácsi arca tűnt fel. Remegett a szája, nem énekelt. Emlékszem, öntudatlan tapintattal elfordultam. Mert láttam, folynak a könnyei.
 
Az Örök Világosság fényeskedjék Neki!
 
nyzs

 

Fotópályázat - eredmény

2011.10.24.

Velence, Murano, a tenger. Naplemente. Ők és én. Fürdés, hajókázás. Homok. Gondolák, házak. A templom. Galambok és sirályok.
Mit lát a fényképet készítő, és mit láttat a fénykép?
 
A 2011-es Szent Gellért zarándoklaton készült fotók, amelyeket szerzőik arra érdemesnek találtak, hogy pályázzanak velük, elbíráltattak.
 
Nyilván öröm, hogy egész sok fotót bogarásztunk át, míg megszületett a végeredmény. Mint ilyenkor lenni szokott, nem volt könnyű a döntés.
 
A díjátadón Velence-album, illetve pénzjutalom illette a legjobbakat. És persze a dicsőség.
 
I. helyezett: Krix Bettina 11.b
II. helyezett: Haranghy Blanka 10.a
III. helyezett: Bárdi Enikő 11.b
IV. helyezett: Bokor István 10.a
IV. helyezett: Török Áron 12.a
 
Gratulálunk nekik, és köszönjük mindenkinek, aki részt vett.

 

Wass Albert-est

2011.10.22.

Irodalmi megemlékezéssel ünnepelt a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia okt. 23. előestéjén. A műsor gerincét Tóth Bálint és Wass Albert szövegei adták. A jelenlévők egybehangzó véleménye szerint professzionális előadás közreműködői iskolánk diákjai és öregdiákjai voltak: Czeizing Ditta, Futó Katalin, Süttő Klára; Futó Péter és Szabó Zoltán. (Az irodalmi estről néhány kép a galériában is megtekinthető.)

 

Meghívó - Uzsalyné dr. Pécsi Rita előadása

2011.10.19.

   Meghívó (Word dokumentum, 2011.10.18., 32 kB)

 

Tanári játék-est

2011.10.18.

A péntek estét együtt töltöttük. Na, nem az egész tantestület, hiszen voltak egyéni és családi programok, más jellegű elfoglaltságok, de aki el tudott jönni (tízen voltunk), az jól járt! Rövid, de kiadós falatozás (kolbász, padlizsánkrém és más kenceficék) után, az édesség (muffin, máktorta, sütemény) előtt, a beszélgetések között jót játszottunk. Kinga és Anna – nagyszerűen előkészítve a vetélkedőt – vezette a két csapat versenyét, amelyben egészen speciális, helyi, azaz a szentgellértes ismereteket is megkövetelő kérdések is szerepeltek. A fiatal, jól tájékozott kollégák (pl. Pali) mellett a rutinos, idősebb pedagógusok (pl. igazgató) ismeretére is szükség volt a nehéz válaszok helyes megadásához. Szerencsére Csaba atya is segített, hiszen Itáliának, Velencének ő a legfőbb ismerője.
 
KÖSZÖNJÜK az ötletgazdának (Anna), a szervezőknek (Anna, Kinga) és mindannyiunknak a szép estét, és várjuk a folytatást szélesebb körökben is.
 
Varga Antal résztvevő

 

Természettudományos háziversenyek

2011.10.11.

Időpontok:
 
X. 17. hétfő: kémia
X. 18. kedd: biológia
X. 19. szerda: földrajz
X. 20. csütörtök: fizika
X. 24. hétfő: matek
X. 25. kedd: csapatverseny
X. 28. péntek eredményhirdetés
 
Valamennyi verseny fél 3-kor kezdődik.
 
A szaktárgyi versenyekre egyéni jelentkezéseket várunk.
A csapatversenyre 4 fős csapatok nevezhetnek:
két 9.-es és két 10.-es, vagy
két 11.-es és két 12.-es diák alkot egy csapatot.
 
Jelentkezés Tegzes Kinga tanárnőnél.
Jelentkezési határidő: október 14. péntek.
 
Az értékes jutalmakon felül minden ügyes megoldót 5-össel jutalmazunk.

 

Fotópályázat

2011.09.28.

A Szent Gellért Gimnázium fotópályázatot hirdet.
 
Keressük a 2011-es velencei zarándoklaton készült legjobb képeket.
 
Ha úgy érzed, Te készítetted őket, ne habozz kreativitásod a közösséggel megosztani!
 
Személyenként maximum 2 db fényképpel lehet pályázni, melyeket 13x18 cm-es méretben előhívatva, névvel ellátva kell leadni a gimnázium titkárságán 2011. október 3-ig.
 
A legjobb képek készítői értékes nyereményekben részesülnek, fotóik felkerülnek iskolánk honlapjára is.
 
KÖSZÖNJÜK A PÁLYAMŰVEKET, A FOTÓK ELBÍRÁLÁSA FOLYAMATBAN VAN...

 

Velencei Zarándokfüzet - nem csak zarándokoknak

2011.09.19.

Megjelent velencei zarándoklatunk hivatalos Zarándokfüzete.
Ígéretünkhöz híven, a legfontosabb információkon kívül némi lelki útravalót is kínálunk benne; Szülőknek és Diákoknak egyaránt.

 

Zarándoklatainkról a Lánchíd Rádióban

2011.09.18.

A 10 perces beszélgetés 2011. szept. 18-án hangzott el a rádióban.

   Szerdahelyi Csongor beszélget Nyáry Zsigmonddal (MP3 hangfájl, 2011.09.18., 11,6 MB)

 

A gimnazisták Szent Gellért-zarándoklatáról

2011.09.01.

Az első tanítási napon vitték haza a diákok a zarándoklatról szóló legfrissebb levelet, mely innen is letölthető.

   Szent Gellért-zarándoklat 2011_3. levél (2011.09.01., 179 kB)

 

A gimnazisták Szent Gellért-zarándoklatáról

2011.08.31.

   Szent Gellért-zarándoklat 2011_2. levél (Word dokumentum, 2011.05.31., 30 kB)

 

A gimnazisták Szent Gellért-zarándoklatáról

2011.08.30.

Emlékeztetőül itt olvasható a velence-muránói zarándoklat előkészítésével kapcsolatos első körlevél.

   Szent Gellért-zarándoklat 2011_1. levél (2011.08.30., 17 kB)

 

Elismerés Endrédi Daninak

2011.06.01.

Amikor egy versenyre diákokat kezdek toborozni, meg kell fogalmaznom, hogy miért fogom hajszolni a gyerekeket (és magamat). Azonosulnom kell a feladattal. A témának fontosnak kell lennie, vagy elég járatosnak kell lennem az adott korban, hogy segíteni tudjam diákomat. Itt a téma volt fontos.
Nem a lengyel-magyar történelmi kapcsolatok, hanem valami egészen más fogta meg a fantáziám. Ebben a pályázatban olyan területekre lehetett kalandozni a diákokkal, ahol nem „csak” elvont ismeretekkel, hanem jövőbe mutató, de rövidebb távon is értelmezhető ismeretekkel gazdagodhatott diák (és tanár). Lengyel-magyar múltunk közös hétköznapjaiban, magasztos és profán pillanataiban – amelyek közül az esszéíró pályázó választhatott – egy összekötő elem van: az önzetlen barátság sok évszázadon keresztül, a tettekben mutatkozó szolidaritás.
Nagyon fontos téma. Hiszen képességünk az önzetlen együttműködésre a kölcsönösen elismert értékek védelmében egyéni és közösségi életképességünkről szól, megmutatják a jövőt. Amikor diákjaink értéket látnak ebben a történelmi kapcsolatban, és ezt meg is tudják fogalmazni -- e tudásuk jelenti a jövőt, a szebb jövőt.
Czike Gábor
Endrédi Dánel 10.a osztályos tanulónk a ”Lengyel-magyar Összetartozás Éve” alkalmából a Magyarország középiskolásainak megrendezett esszéíró versenyen (melyre 150 pályamű érkezett) második lett II. János Pál pápa magyarországi látogatását bemutató művével. Díját lengyel és magyar politikusok, közjogi méltóságok jelenlétében (és kezeiből) vehette át a Parlamentben.
 
Foto: www.lengyelmagyar.eu
 

 

1%

2011.05.06.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával Alapítványunkat, és ezen keresztül Iskolánkat is!
 
Alapítványunk adószáma: 18048779-1-41

 

Anyák napi iskolai koncert

2011.04.29.

Szeretettel meghívjuk a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium anyák napi koncertjére.
Fellépnek az iskola kórusai és diákjai.
 
Időpont: 2011. május 13., péntek 16.30
 
Helyszín: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola – első emelet
 
Anyukákat, nagymamákat, testvéreket és minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
(meghívó a galériában)

 

Ballagás - 2011. ápr. 29.

2011.04.21.

Meneterend:
 
16,00- Szentmise
kb. 17,00- Búcsúztatás (a templomban)
kb. 17,30- Ballagás
A Kedves Vendégek a virágokat legcélszerűbben a búcsúztatás után(!) a templom és az iskola közötti szakaszon, vagy még inkább az iskola épületében – ahová tehát szeretettel invitálunk Mindenkit! – tudják átadni.
A ballagók útvolala:
Templom – iskola – földszinti folyosó – tornaterem – udvar – lépcsőház – emeleti folyosó – tanári – iroda – saját osztály (földszint).

 

Az idegen nyelv oktatásának új rendjéről

2011.04.18.

(A nyelvi munkaközösség és az iskolavezetés 2011 februárjában hozott döntése)
 
1. Iskolánkban a gimnázium 4 éves nyelvoktatása 2x2 éves ciklusból áll.
2. 9.-ben 3 különböző szinten indul a nyelvoktatás: a, kezdő, b, középhaladó, c, haladó (szintfelmérő alapján).
3. A 10. évfolyam végén a diákoknak mindkét idegen nyelvből kisérettségi vizsgát kell tenniük.
4. A kisérettségi vizsga követelményei nem az egyes tanulói csoportok aktuális felkészültségéhez, hanem a nyelvoktatás 2. pontban leírt szintjeihez igazodnak. A nyelvi munkaközösség – a kétéves ciklus elején célként kitűzött elvárásoknak megfelelően – szintenként egységes feladatsort állít össze.
5. A diákoknak lehetőségük van emelt szintű kisérettségi vizsga letételére (kezdő választhat középhaladót vagy haladót; középhaladó választhat haladót). Sikeresen abszolvált emelt szintű vizsgával a diák jogot szerez arra, hogy a következő kétéves ciklusban az eddiginél magasabb szinten (és adott esetben nagyobb óraszámban) tanulhasson nyelvet.
6. A 11. évfolyamot kezdve a nyelvi tanulócsoportok – a diákok addigi teljesítményének és további céljainak megfelelően – újjászerveződnek. A középhaladó csoport elégséges szintje a 12. év végén az érettségi vizsga elégséges (2) szintje; a haladó csoport elégséges szintje az érettségi vizsga közepes(3) szintje; az emelt csoport elégséges szintje a középfokú nyelvvizsga szintje.
7. A második ciklusban (11-12. évf.) a diákok érettségire vagy (fakultáció esetén) középfokú nyelvvizsgára készülnek.
8. A nyelvi fakultációs csoport, mely középfokú nyelvvizsgára készül, az „alapórákon” is változatlan összetételben vesz részt.
9. A 12. év a fakultációs csoport számára nyelvvizsga-szintű, a többi csoport számára érettségi-szintű vizsgadolgozattal zárul. Ennek eredménye súlyozottan befolyásolja az év végi érdemjegyet.
 
A nyelvoktatás fentiekben részletezett rendje a 2010/2011-es tanév 9. évfolyamával, felmenő rendszerben kerül bevezetésre.

 

Szép Szó Kávézó 2011

2011.04.15.

Teljes befogadás
 
KÓSTOLTAM a kakaós kalácsot, a gesztenyés batyut, a nápolyit, a csokiszalámit, a gyümölcskenyeret, a tejszínhabot. A kakaót.
ÉREZTEM a frissen lefőzött kávé, a gyümölcstea illatát. A fahéjat a cappuccinó tetején.
MEGÉRINTETTEM egyik kezemmel a másikat, amikor ütemesen összeütöttem a tenyeremet; számmal a másik arcát, amikor puszit adtam a távozónak.
LÁTTAM sok embert. Diákot, tanárt, öregdiákot, régi tanárt. Kedves személyzetet, mosolygó ifjakat. Sorban kiálló fellépőket, önmagukat megosztókat. Izgalmukban elpirulókat, csillogó szeműeket, befejezvén megkönnyebbülőket. Kávéházi, tiszta terítővel leterített asztalokat, rajtuk mécseseket, süteményeket. Habosabbnál habosabb kakaókat. Jelentkezőket, vetélkedőket. Mikrofont, szöveget, könyvet. Mutogató versengőket.
És HALLOTTAM. Szép szavakat. Rímeket, saját szöveget, verseket. Felszabadult nevetést. Jó poénokat. A kanalak bögréhez koccanását. Éneket, vallomást, halk szót, suttogást. Beszélgetést, kérdést, választ. Gitárt, zongorát, dobszót. Kiabálást, kacagást. Zsivajt. Ismerős, kedves emberek hangját. Végül távozó léptek zaját.
 
H.K.A.

 

Márc. 15.

2011.04.11.

Többek kérésenek eleget téve, elérhetővé tettük a márc. 15-i ünnepségen készült felvételt: http://www.sztg.atw.hu

 

Cs(aládi) É(letre) N(evelés) Program

2011.04.01.

Családi életre nevelés és drogprevenciós hetek a gimnáziumban
 
Iskolánk az ESZA-tól nyert pályázati összegből 2011 márciusában komplex programsorozatot szervez diákjainknak. A programsorozat célja – illeszkedve a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Család Éve felhívásához – a családi életre nevelés, ezzel együtt a káros függőségek, szenvedélyek kialakulásának megelőzése.
A szakmai hátteret a Sapientia Szerzetesi Főiskola Családpedagóiai Intézetének munkatársai biztosítják a CSÉN-Program keretében.
Projektünk tartalmaz ismeretterjesztő előadást, melyet Dr. Sacher Gábor toxikológus főorvos tartott (nagy sikerrel), absztinens droghasználói tanúságtételt, csoportmunkát (workshopokat). A projektnapokhoz filmklub-foglalkozások is kapcsolódnak, melyek témája természetesen a nap közben hallottakra épül. A diákok szakemberek segítségével dolgozhatják fel saját életük élményeit a „tiszta” élet tükrében.
 
Kautnik András

 

Családünnep - a Főegyházmegye rendezvénye

2011.03.29.

2011. márc 31.- Bazilika
Családünnep
- az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye rendezvénye -
 
1. Bokor István
2. Győri Kristóf
3. Bíró Réka Virág
4. Diószegi Lotti
5. Dobossy Elek András
6. Király Anna Kinga
7. Serfőző Anna
8. Swierkiewicz Vazul
9. Szűcs Viktória
10. Barcsik Anna
11. Czeizing Ditta
12. Futó Katalin
13. Gábos József
14. Gáspár Tamás István
15. Gelencsér Botond
16. Kovács Róbert
17. Lánszki Jolán Laura
18. Márczi Eszter
19. Medgyesi Ádám
20. Molnár Örkény Sándor
21. Nagy Orsolya Cecília
22. Süttő Klára
23. Szántó Borbála Ilona
24. Tahy Réka Vivien
25. Tibély Lilla
26. Ütő Blanka
27. Bárdi Enikő Noémi
28. Bencsik Zita
29. Bidló Zoltán László
30. Czijáky Attila
31. Gutyán Tibor Pál
32. Krix Bettina
33. Mészáros Márk
34. Mihályi Luca
35. Molnár Bodony Benjámin
36. Monori Anna
37. Nyulasi Zsófia
38. Pázmány Gergely Tamás
39. Pénzes Szilvia
40. Szénási Anett
41. Ugron Botond Gábor
42. Valaczka Márton
43. Wehner Kornél Bernát
44. Wittmann Mónika
45. Zlinszky Anna Mária
46. Doroszlai Krisztina
47. Farkasvölgyi Zsuzsanna
48. Gieszer Zsófia
49. Gurzó Cecília Zsófia
50. Harsányi Zsófia
51. Hetényi Réka
52. Kálnai Eszter
53. Kecskeméti Regő
54. Kiss Olivér Attila
55. Kun Henriett
56. Molnár Bence Miklós
57. Prinz Balázs
58. Rakonczai Tímea
59. Sághy Bernadett
60. Sierra Luis Felipe
61. Török Áron Attila
62. Trugly Bence Mátyás
63. Szabó Bence István
 
A rendezőkkel 14.45-kor találkozunk a Bazilika mögött, a Bajcsy-Zsilinszky úton.
A Többi Lelkesült Résztvevővel ugyanitt találkozunk 16.45-kor.
A főszervezők kérése: mindenki hozzon diákigazolványt!
Előre is köszönet a pontosságért; most nem lehet késni.
Nyáry Zsigmond igh.

 

Tea, Tudomány, Természet SN

2011.03.16.

Április 1-jén iskolánkban a Föld kerül a középpontba (szegény Galilei)! Több oldalról is megvizsgáljuk: bolygó, gravitáció, termőföld, élőhely…
A faliújságokon olvasható kísérletekre a szaktanároknál lehet jelentkezni egyénileg vagy 2-3 fős csoportokban.
Érdemes a délutánon elejétől a végéig jelen lenni, mert a bemutatók közben egy vetélkedőre kerül sor értékes nyereményekkel.
Minden érdeklődőt szeretettel és teával várunk!
 
A Természettudományos Munkaközösség

 

Szép Szó Kávézó - újra megnyitja a kapukat

2011.03.16.

„Aki keres, az talál.
Aki nem keres, nem talál.
Az keres, aki nem talál;
Az talál, aki nem keres.”
(Putri Túrsz, kortárs költő)
 
2011. április 15-én egy délutánra újra megnyitja kapuit a Szép Szó Kávézó!
Az idei délután témája:
"HANG-olódj!"
 
Ez alkalomból a Kávézó tulajdonosai és működtetői a következő pályázatokat, programlehetőségeket hirdetik:
 
1. Kreatív pályázat
Tetszőleges technikával elkészített (rajz, fotó, montázs, film, stb.) pályamunka „HANGOK” témakörben.
 
2. Versmegzenésítés
Bármely megzenésített vers előadása.
 
3. Szavaló”verseny”
Bármely (a versmondás révén hangzóvá váló) vers elszavalása.
 
4. Vetélkedő
Az irodalmi vetélkedőre 4 fős csapatok jelentkezését várjuk. A vetekedés kérdései elsősorban zene és irodalom kapcsolatát érintik, különös tekintettel a Liszt-évre.
 
A jelentkezés és a pályamunkák leadásának határideje:
2011. április 13.,szerda.
 
Ki a Szép Szó Kávézó kávéját issza,
Annak szíve vágyik vissza!
 
Szeretettel várunk!
 
A Szép Szó Kávézó
szervezői

 

Szubjektív bál-idéző

2011.03.15.

Farsang idején – különösen egy hosszú farsang (mint az idei is volt) esetén – sokfelé rendeznek bált, az ember kedvére válogathat, melyike(ke)t is válassza. A szervezők eltökéltsége a tapasztalatok szerint mindig fokozhatatlan, s ez így is van jól: az ő számukra az ő báljuk kell legyen a legfontosabb. Bárhova vetődjünk, mindig ugyanazt látjuk: étel-ital, ruhatár, program, nyitótánc, zene, világítás, hangosítás, sötétítés, halkítás stb. tekintetében mindenhol a maximumra törekednek. Garancia ugyanakkor nincs arra, hogy a sok előkészítés, előrelátás és szeretet mindenképpen meghozza a csodát. Nincs garancia arra, hogy a bál egy adott pillanatában a vendégek ne kellemes unalomba süppedve és ásítva vessenek pillantást az órájukra. Nincs garancia arra, hogy a terembe lépvén felvillanyozódva fogjuk megérezni a sok jó és kedves ismerős jelenlétének kisugárzását. Nincs garancia arra, hogy a bál zárásakor a „de kár, hogy már vége” érzését éljük át. Vajon min múlik, hogy létrejön-e a vendégek szájszegletében bujkáló mosolyok titkos összetartozásának cinkosságig kölcsönös deleje? Ha erre a kérdésre tudhatnánk a választ, talán azt mondanánk, hogy a legkiválóbb szervezéshez is kell még valami, ami már nem rajtunk múlik: a körülmények szerencsés együttállása… mondjuk ki bátran: egy kis kegyelem.
Az idei Szent Gellért Bálunk ilyen volt. Voltak szülők, tanárok, öregdiákok és diákok, volt delej és cinkosság, volt mosoly és összetartozás. A visszajelzésekből is tudható, sokan voltunk, akik a végén azt éreztük: de kár, hogy vége.
Köszönet a Szervezőknek, köszönet „a bálterem hatalmas glóriásának” is az ihletett, kegyelmi pillanatokért.
És köszönet a régi diákokból összeálló alkalmi zenekarnak. Nekem ők voltak a legnagyobb élmény. Arra gondoltam, hogy ha 7-8 (5 különböző osztályban érettségizett!) öregdiák között lehetséges ilyen kohézió, akkor erre magyarázatként már nem elég az iskolai alagsori zeneterem.
Ehhez már egy alma mater kell.
Ennek a közösségét volt jó átélni.
 
Nyáry Zsigmond

 

Talp-a-ló + Szövitábor

2011.03.04.

Talp-a-ló (gyalogtúra a "Putri Tours" szervezésében): 2011. júl. 21-25.
Szövitábor (az öregdiákszövetség szervezésében): 2011. júl. 25-31.
 
(Akinek ez nem mond semmit, bátran keresgéljen a képgalériában!)

 

Meghívó

2011.03.01.

Kedves Szülők!
 
A korábban már hirdetett szülői tájékoztatóra csütörtökön, március 3-án kerül sor 17.30-tól kb. 18.30-ig a gimnáziumban, a 10.a osztálytermében. A tájékoztató témája az a drogprevenciós projekt, melynek keretében iskolánk 9-11. évfolyama a Családi Életre Nevelés értékközvetítő tréningjén vesz részt. A tréninget és a szülői tájékoztatót is a Sapientia Hittudományi Főiskola Családtudományi Intézetének munkatársai vezetik. A felkészítő foglalkozáson való megjelenésével Ön is hatékonyabban kapcsolódhat be iskolánknak abba a személyiségfejlesztő törekvésébe, hogy diákjaink az igaz értékek és az igazi szabadság vonzásában el tudják kerülni a drogfüggőség és a szenvedélybetegségek csapdáját. Az iskola vezetésének nevében is tisztelettel hívja és várja Önöket:
 
Kautnik András
 

 

Bemutatkozás a Mária Rádióban

2011.01.29.

Februárban egész hónapban, minden csutörtökön 11.00-tól 11.25-ig (és az ismétlés révén vasárnap 20.00-tól) iskolánk bemutatkozó műsora hallható a Mária Rádióban.
Jól hangzik?
Majd kiderül.
(Mi is kíváncsian várjuk, mert hogy a műsor felvétele és szerkesztése – az utolsó vágásig – teljes egészében a mi feladatunk volt.)

 

Szent Gellért Bál

2011.01.06.

Két nagysikerű alkalom után, 2011. február 19-én, szombat este hét órától itt a
 
III. Szent Gellért Bál,
 
melyre szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki vallja, hogy a hétköznapok rohanásában időről-időre ünnepelni kell.
Új helyszínen, a Budai Várban, az Országház utcában, az MTA – korábban az Országgyűlésnek is helyet adó – díszes termeiben az elmúlt évekből már megszokott és megszeretett programok várják a résztvevőket. Társastánc és néptánc, beatzenekar, büfé és koktélbár, teaház, meghitt beszélgetések garantálják az est sikerét.
Ez a bál is a jótékonyságról szól, hiszen a belépőjegyekből, a büféből, a koktélbárból befolyó bevétel a korábbi bálok és gyűjtések eddigi eredményeit hivatott tovább növelni, hogy a már meglévő (!) elvi építési engedély birtokában iskolánk megbízást adhasson az új tornacsarnok műszaki terveinek elkészítésére.
Az adományokat idén is örömmel és köszönettel fogadjuk; ki-ki már akár azzal is segít, ha jegyet vesz, eljön, jól érzi magát és fogyaszt. A pogácsa, ásványvíz és a „welcome-pezsgő” a kedvezményes jegyárakban benne van, így éhen-szomjan senki sem maradhat.
Szülők, tanárok, volt és jelenlegi diákok, munkatársak kötetlen együttlétére, beszélgetésre, mulatásra növekvő igényt érzékeltünk az elmúlt években. Reméljük, hogy a mostani alkalommal még többen leszünk.
A program, a szervezők, a szereplők, a lelkesedés és a szeretet ugyanaz, csak a helyszín új. A belépők árai hasonlítanak a három évvel ezelőttiekhez, így bízunk benne, idén is el fog kelni legalább annyi belépő.
Januárban 8.000 (családi jegy) 3.000 (felnőtt) 1.500 (ált. iskolás) 2.000 (gimnazista)
Februárban 9.000 (családi jegy) 3.500 (felnőtt) 1.500 (ált. iskolás) 2.000 (gimnazista)
 
Jegyek az iskola titkárságán kaphatók.
 
Szeretettel: a szervezők, a Szülői Közösség tagjai
 

 

Szabad-e bejönni ide betlehemmel?

2011.01.01.

Abba a Betlehembe, ahol az élet minden percének értéke van…
 
2010. december 7-én mikulás ünnepséget szervezett Bíró Erika (szent gellértes szülő) a Szent László Kórház gerincvelő-transzplantációs osztályának gyermekrehabilitációs csoportja számára. A 9.a osztály nagy várakozással és sok-sok próbával készült a gyerekekkel való találkozásra. Kalákában mézeskalácsot sütöttek és üvegfestékkel ablakdekorációt készítettek a gyerekeknek. A délelőtti műsor zárásaként pedig – a kis betegek nagy örömére – egy erdélyi zenés-táncos betlehemest mutattak be. Az együtt töltött délelőtt meghatározó, mély élményt jelentett mindannyiunk számára.
December 16-án diákjaink vándorbetlehemesükkel a felső-krisztinavárosi plébánia nyugdíjasainak arcára is mosolyt varázsoltak.
 
Dr. Seresné Bódis Szilvia és Jónás Anikó

 

24 órás szentségimádás

2010.12.12.

Szabad-e a szentségimádás napján éjszakába nyúlóan az iskolában vircsaftolni: röplabdázni, hangoskodni, halkan beszélgetni, activity-zni, melegszendvicset sütögetni, filmet nézni, hálózsákba bújva a padon vagy szivacson elterülve álomba merülni?
Szabad-e az iskolában töltött rendhagyó éjszakán a röplabdázást, a hangoskodást, a halk beszélgetést, a melegszendvics-sütögetést, a filmnézést megszakítva pl. éjjel 3-kor átsétálni kápolnánkba, s egy (vagy több) órácskát imádkozni, üldögélni az Oltáriszentség tapintható jelenlétében, az Úrjézus társaságában?
Száznál is többen voltunk, akik a felajánlott lehetőséggel élve erre a kérdésre kerestük a választ.
MEGTALÁLTUK.
 
Nyáry Zsigmond

 

Rendhagyó történelemóra

2010.12.07.

Iskolánkba látogatott Gáspár Ferenc író, civilben történelemtanár. Rendhagyó történelemórán beszélgetett a 10. évfolyam diákjaival ifjúsági kalandregényeinek világáról, Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond koráról. Diákjaink előtt így a szokásostól eltérő módon is feltárulhatott a soron következő témazáró dolgozat anyaga. Krimibe illő vagy éppen mosolyogtató történetek elevenedtek meg Gáspár Ferenc lendületes előadásában. Végül korhű fegyverek bemutatója tette igazán játékossá és mindenki számára élvezetessé „összefoglaló” történelemóránkat.
 
Czike Gábor

 

Karácsonyi koncert a templomban

2010.12.01.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt iskolánk karácsonyi koncertjére, melyet
2010. december 16-án, fél 5-től tartunk a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébániatemplomban.
 

 

Magyar Nyelv Hete - versenyeredmények

2010.11.29.

Betű-vető – 9-10. (48 fő)
 
I. Nagy Bernát 9.a
Scherer Anett 9.b
Ütő Blanka 10.a
II. --
III. --

IV. Hunka Balázs 10.b
Márczi Eszter 10.a
Oberfrank Réka 10.b
V. Lukácsi László 10.a
 

Betű-vető – 11-12. (34 fő)
 
I. Eperjesi Bálint 11.a
II. Hetényi Réka 11.a
Rille Sára 12.a
III. --

IV. Házy Blanka 12.a
V. Haranghy Zsófia 12.a
Kálnai Eszter 11.a
Kozma Dominika 11.b
Vidács Henriett 12.a
 

Hang-adó – 9-10. (18 fő)
 
I. Márczi Eszter 10.a
II. Evelley Flóra 10.a
Gáspár Tamás 10.a
Süttő Klára 10.a
III. –-

IV. Vig Mátyás 10.a
V. Ütő Blanka 10.a
VI. Nagy Bernát 9.a
 

Hang-adó – 11-12. (17 fő)
 
I. Forintos Marcell 11.a
Hetényi Réka 11.a
Semegi Magdolna 12.b
II. --
III. --

IV. Gellér Anna 12.a
Kedu Andrea 12.b
Molnár Sára 12.a
 

Szó-szóló – 9-10. o. (19 fő)
 
I. Czeizing Ditta 10.a
II. Molnár Zsófia 9.a
III. Márczi Eszter 10.a
Seidl Domokos 9.a
Süttő Klára 10.a

IV. Tahy Réka 10.a
V. Springer Márton 9.a
Szántó Borbála 10.a
 

Szó-szóló 11-12. o. (13 fő)
 
I. Hetényi Réka 11.a
II. Sághy Bernadett 11.a
III. Kocsondi Nóra 11.a

IV. Kálnai Eszter 11.a
V. Gellér Anna 12.a
VI. Forintos Marcell 11.a
Kovácsházi Csenger 11.b

 
Ének.mondó – 9-12. (12 fő)
 
I. Pop Mária Bogáta 9.b
II. Lánszki Jolán 10.a
III. Tibély Lilla 10.a

 

Kép-író – 9-12.
(A beérkezett művek közül 6 érdemelt különdíjat.)
 
Arany fokozat: Barcsik Anna 10.a
Ezüst fokozat: Evelley Flóra 10.a

Bronz fokozat: Füzér Donát 11.a
Hargitay Réka 11.a
Kocsondi Nóra 11.a
Pop M. Bogáta 9.b
 

Vers-verseny –9-12.
(A beérkezett művek közül 11 érdemelt különdíjat.)
 
Aranykoszorú: Acha Diana Flor 12.b
Kálnai Eszter 11.a

 
Ezüstkoszorú: Márczi Eszter 10.a
Semegi Magdolna 12.b
Springer Márton 9.a
 
Bronzkoszorú: Sághy Bernadett 11.a
„Találkozás"
Babérkoszorú: Hargitay Réka 11.a
Kun Henriett 11.a
„Magány”
Tibély Lilla 10.a
 

 

Magyar Nyelv Hete - versenyeredmények

2010.11.29.

Ceruzaforgató (rajz) verseny
 
1. osztály
I. Fekete Sára
II. Nemes Napsugár
III. Csajághy Veronika
 
2. osztály
I. Ámon Zsófia
II. Biacs Zsófia
III. Davey Maya
 
3. és 4. osztály
I. Lánszki Emma
II. Fehér Franciska
II. Kolesár Júlia
III. Türk Anna
 
5-8. osztály
I. Lőrincz Dorina Malayka
II. Seidl Máté
III. Inges Dorottya
III. Bárdos Boldizsár

 

Adventi gyertyagyújtás - minden reggel

2010.11.28.

Hagyományainknak megfelelően adventben minden reggel várunk reggeli imára.
Gyertyagyújtás hétfőnként a templomban 7.40-kor, a többi tanítási napon az iskolában, a szokott módon és időben.

 

A természettudományos háziversenyek eredményei

2010.11.01.

Október 29-én lezárultak a természettudományos háziversenyek iskolánkban. A diákok összesen 7 versenyen mérhették össze tudásukat. A megmérettetést 71 diákunk vállalta, többen közülük 3-4 versenyen is elindultak. Így számolva összesen 124 versenyző vett részt. Nagy öröm, hogy minden osztályból szép számmal jelentkeztek a versenyre; és az is örvendetes, hogy a helyezettek között is minden osztály képviselteti magát.
A reggeli tagozatmise után a templomban hirdettünk eredményt: okleveleket, jutalomkönyveket, csokit és tortát vehettek át a legsikeresebben szereplő diákjaink.
Köszönet minden kollégának, akik segítettek a verseny szervezésében és lebonyolításában, köszönet minden résztvevőnek!
 
Eredmények:
 
Matematika
9-10. évfolyam
I. Ugron Botond 10.b
II. Bárdi Enikő 10.b
III. Seidl Domokos 9.a
11-12. évfolyam
I. Barczi Boglárka 11.b
II. Farkas Rita 12.b
III. Kindelmann Balázs 12.a
 
Kémia
I. Prinz Balázs 11.a
II. Barla Dávid 9.b
III. Molnár Bodony 10.b
Molnár Örkény 10.a
 
Fizika
I. Barla Dávid 9.b
Urbán Bence 12.b
III. Burián Kristóf 12.b
Farkas Rita 12.b
 
Biológia
I. Farkas Rita 12.b
II. Kovácsházi Csenger 11.b
III. Kovács Róbert 10.a
 
Földrajz – Szaktárgyi ötös
Barla Dávid 9.b
Forintos Marcell 11.a
Gelencsér Botond 10.a
Kovács Róbert 10.a
Prinz Balázs 11.a
 
Informatika
I. Bidló Zoltán 10.b
II. Kovács Róbert 10.a
III. Oláh Ambrus 9.b
 
Csapatverseny
9-10. évfolyam
I. Barla Dávid 9.b
Krix Bettina 10.b
Scherer Anett 9.b
Solecki Márton 9.a
Ugron Botond 10.b
II. Antal Köz Balázs 9.b
Hrobár Franciska 9.a
Kovács Róbert 10.a
Pósa Zita 10.a
III. Dizseri Krisztina 10.b
Monori Anna 10.b
Nagy Bernát 9.a
Seidl Domokos 9.a
Svéda Eleonóra 10.b
11-12. évfolyam
I. Barczi Boglárka 11.b
Dombrádi-Tóth Panna 12.a
Kovács Réka 11.b
Zilahy Máté 12.b
II. Farkas Rita 12.b
Huberth Bianka 11.b
Mukk Zsuzsanna 11.b
Ruttai Krisztina 12.b
III. Balogh Gergő 12. a
Forintos Marcell 11.a
Kindelmann Balázs 12.a
Prinz Balázs 11.a

 

Családi délután az általános iskolában

2010.10.26.

Kedves Szülők és Gyerekek!
 
2010. november 19-én fél 2-től családi délután lesz az iskola alsó tagozatán. A színes programban szerepel kézműves foglalkozás, népdaltanulás és néptánc. Szülőket, testvéreket is nagy szeretettel várunk!
 
A szervezők

 

Magyar Nyelv Hete az alsóban

2010.10.26.

Kedves Gyerekek!
 
Közeleg a Magyar Nyelv Hete. Ebből az alkalomból házi versenyeket rendezünk.
Témánk: A TERMÉSZET
Szeretettel várjuk jelentkezéseiteket!
1.„Ceruzaforgató” – illusztráló rajzverseny
•Leadás november 22-ig Zsuzsa néninél
•1-4. osztályosoknak
•La Fontaine: A RÓKA ÉS A GÓLYA
•Készíts a verses meséhez illusztrációt A/4-es vagy A/3-as műszaki rajzlapra szabadon választott technikával! A mesét megtalálod a tanári szoba melletti hirdetőtáblán.
 
2. „Szó-szóló” – versmondó verseny
November 23. 14:00
•1-4. osztályosoknak
•A versenyzőknek megjelenés Gellértes ünneplőben!
•Állatos vagy természettel kapcsolatos verset válassz! (minimum 3 versszakos)
 
3. „Betűvető” – helyesírási verseny
November 24. délelőtt
•3. és 4. osztályosoknak
 
Jelentkezés az osztályfőnököknél, határidő: november 15.

 

Adventi vásár az alsó tagozaton

2010.10.26.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt iskolánk adventi vásárára, melyet
2010. december 3-án, fél 2-től tartunk az általános iskola földszintjén.
 

 

SZÁZFORINTOS GYŰJTÉS

2010.10.15.

Kedves Diákok, Szülők és Kollégák!
 
Az iszaplavina, amely teljes egészében elöntötte Kolontárt és részben Devecsert, mindannyiunkat megrázott. Az elhunytak, a nincstelenné váltak tragédiájában mi innen a távolból osztozunk, de a szeretet, a szolidaritás, az összetartozás és a lelkiismeretünk ennél többet is megkíván tőlünk. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen ezért "SZÁZFORINTOS GYŰJTÉST" indítunk. Arra kérünk mindenkit, Szent Gellértes tanulóinkat, a jó szülőket és iskolánk valamennyi dolgozóját, hogy legalább ezzel az igen csekély adománnyal haladéktalanul csatlakozzon a jótékonysági gyűjtéshez. Bízom abban, hogy valamennyien könnyedén mondunk le egy süteményről, egy csokoládéról a szerencsétlenül járt honfitársaink javára. Kérek mindenkit, hogy szüleit is csatlakoztassa akciónkhoz. Bízzunk abban, hogy a Szent Gellértes segítőkészség révén jelentős, a minimálisan várható 40 000 forintnál jóval nagyobb összeggel tudunk majd segíteni.
A felajánlott adományokat (amely sokkal több is lehet 100 forintnál) az osztályfőnöknél vagy az irodán kérjük leadni.
Köszönettel:
Varga Antal
igazgató

 

Természettudományos háziversenyek a gimnáziumban

2010.10.13.

2010. október 18-tól 27-ig.
 
18. hétfő: matematika
19. kedd: kémia
20. szerda: földrajz
21. csütörtök: biológia
25. hétfő: fizika
26. kedd: informatika
27. szerda: csapatverseny
29. péntek: eredményhirdetés
 
Nevezés: az összes versenyre Tegzes Kingánál kell jelentkezni.
Jelentkezési határidő: október 13., szerda.
A csapatversenyre 4 fős csapatok jelentkezhetnek: két 9.-es és két 10.-es, vagy két 11.-es és két 12.-es alkothat egy csapatot.

 

Illés Györgyi: Beszéd utca 3. könyvbemutató

2010.09.24.

ILLÉS GYÖRGYI: BESZÉD UTCA 3.
JÁTÉKOS BESZÉDTANÍTÓ MESEKÖNYV BEMUTATÓ A NAPHEGY KIADÓNÁL
 
„Egy sosem volt műfaj egészen különleges darabja a Beszéd utca 3., melyet talán a leginkább így jellemezhetnénk: beszédfejlesztő mesekönyv. A szerző, Illés Györgyi a Színház-és Filmművészeti Egyetem beszédtanára kiváló pszichológiai érzékkel és meseírói fantáziával megáldott fejlesztő pedagógus, aki nem csak azzal van tisztában, hogy a gyerekeket monoton házi feladatok helyett változatos, kreatív játékokkal és mesékkel lehet a leginkább motiválni, de még azt is tudja, hogyan.
A Beszéd utca 3 egy társasház, ahol olyan furcsa és szeretetre méltó emberek laknak, mint például Cirkuszszájú Dániel, vagy Csupa Fülöp, hang-és emlékgyűjtő kisiparos, vagy Misi, a szétguruló bohóc. Ahogy sorra bekopogtatunk az ajtókon, újabb és újabb mesék fogadnak bennünket, amelyek távolról sem a feladatoknak alárendelt segédszövegek, hanem olyan önmagukban is megálló történetek, melyeknek egyedi, néha groteszkbe hajló világa a magyar meseírói hagyomány legnemesebb vonulatába illeszkedik.
Először olvassuk a könyvet mesekönyvként, nézegessük a gyerekekkel együtt Nagy Áron vicces, kedves illusztrációit és ha a gyerekek már jól ismerik és megszerették a szereplőket és a történeteket, akkor térjünk át a fejezetekhez tartozó játékos feladatokra. Ne erőltessük a dolgot, várjuk meg, amíg a gyerek kedvet kap a játékhoz“ – így jellemzi új kötetét az igazán színvonalas, művészi értékekkel bíró gyermekkönyvek gazdája, a Naphegy Kiadó.
 
Hegedűs D. Géza színművész így ajánlja a kötetet:
 
„Illés Györgyi beszédoktatási módszere újdonságot jelent a Színház- és Filmművészeti Egyetem színészhallgatóinak tanításában. A logopédia, kommunikáció, zene, mozgás és fantázia fejlesztésének összehangjára épülő metódus nem csak a professzionális művészeknek hasznos tanulmány, kisgyermekkortól segítheti a »teljes ember« nevelését. Most kedves meséken és játékos gyakorlatokon keresztül fordította le a szerző módszerének esszenciáját a gyermekek nyelvére, melyet örömmel ajánlok.“
 
Az új kötet bemutatója 2010. október 2-án, szombaton, 16 órakor lesz a Színház-és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán.
 
A könyvből Molnár Piroska színművész olvas fel, Illés Györgyi pedig az SZFE másodéves színészhallgatóinak segítségével mutatja be az érdeklődőknek a játékos, kreatív gyakorlatokat.
A BEMUTATÓN SZEREPEL A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 3. OSZTÁLYA.
 
A bemutató után beszélgetés és sajtótájékoztató következik az alkotókkal és neves művészekkel.
 
A belépés ingyenes, minden érdeklődőt – kicsiket és nagyokat – szeretettel várunk!

 

A felső tagozat programja a 2010/2011-es tanévben

2010.09.20.

Szeptember 24. (péntek)Szt. Gellért-zarándoklat Székesfehérvárra
Október 9. (szombat)Magyar Nemzeti Múzeum megtekintése vezetéssel
November 13. (szombat)Pannonhalmi Apátság látogatása
Nov. 23. (kedd)Adventi koszorúkészítés
December 11. (szombat)Advent Bécsben
December 21. (kedd)Osztálykarácsonyok
Január 21. (péntek)16.00-20.00Farsang
Február 1-3. (kedd-csütörtök)Színházlátogatás, síszünet
Március 21. (hétfő)14.00-16.00Kézműves foglalkozás – tavaszi dekorációk készítése
Április 16. (szombat)Bécs – Schönbrunn
Május 21. (péntek)Osztálykirándulások
Június 3. (péntek)11.00-12.00A 8. osztály búcsúzik az általános iskolától.

Szeretettel várjuk a diákokat és a szülőket programjainkra!
 
Tisztelettel a szervezők: a felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség

 

A Gólyatáborról

2010.09.09.

Az a híres nevezetes gólyatábor… Egyértelmű, hogy aki eljött (szinte mindenki), annak felejthetetlen élmény volt. Nemcsak szórakozás volt, hanem remek közösségépítő tábor. Ugyebár sokan sok helyről jöttünk, mégis igen jó kis társaságok alakultak ki osztályon belül, és azon kívül is.
Fantasztikus játékok voltak, rengeteg puszi csattant, és sok vicces körjátékban vehettünk részt. Mégis szerintem mindenkinek az akadályverseny volt a legemlékezetesebb, elég ha csak az összekötött lábikókra gondolunk, mekkora összhangban voltunk… A felsorolásból a sok finomságot sem lehet kihagyni: kajamaradékostrutymót, a sós fokrémes barackot meg a kávés-sós bodzás löttyöt. Az „öltöztetős” játék is poén volt, de a pálmát az önkéntes lelkesedés, a meztelen csiga megnyalása című történet vitte. Mire képes egy gólya néhány plusz pontért! Sok-sok ügyességi feladat is volt, amit természetesen a fantasztikus gólyák fantasztikusan teljesítettek (khm)… Az éjszakai kis „kirándulás” eléggé vicces volt minden részében, bár egyes pillanatokban ott nekünk nem úgy tűnt, de ez is remek móka volt. A lisztbombázás remek ötlet, nagyon-nagyon jó volt, mindenki kiélhette rejtett agresszióit. A számháború remekül sült el végül, bár volt egy kis bökkenő: kint esett az eső, de mi bent csak azért is megtartottuk a játékot (persze az egész szállást felforgattunk és remek barikádokat építettünk)… Némi „sportfoglalkozáson” is részt kellett vennünk, volt ott minden: amerikai foci, méta, sorverseny és laurenciázás is, mely a lányok többségénél nem gyenge izomlázat okozott. A tábortűz az első estén még kicsit félénk és énekben szegény volt, de második este, a fantasztikus előadásokkal, már fergeteges hangulatot hozott.
Sajnos minden jónak egyszer vége, és elindultunk haza. A HÉV-állomáson előadtunk a waka-waka- táncot, amit a szervezők készítettek nekünk, gólyáknak, és amit mi is megtanultunk (sajnos az állomáson levő embereknek kissé közönyöseknek mutatkoztak). Sok-sok élménnyel gazdagodva tértünk haza…
És végezetül: „há de nááá „
 
Pop Mária Bogáta (gólya)

 

Szent Gellért-zarándoklat

2010.09.08.

Szent Gellért-zarándoklataink négy éves ciklusának megfelelően (Bakonybél, Esztergom, Fehérvár, Velence-Murano) szeptemberben Védőszentünk ünnepén újra felkerekedünk, hogy idén Fehérváron, Szent Gellért és a magyar uralkodócsalád életének egyik fontos helyszínén találkozzunk egymással, gazdagodó múltunk emlékeivel és a Jóistennel.
A programban való részvétel (többszörös) választási lehetőségeket kínál a nagyobb diákoknak:
 
►A, 23-án, csütörtökön 11.00-ig lesz tanítás, rögtön ezután indulnak azok, akik arra vállalkoznak, hogy
► Biatorbágyig való vonatozás (Déli pu., 12.21) után biciklin tekernek Fehérvárra. (Csak gyakorlott és edzett kerékpárosok jelentkezzenek! Láthatósági mellény és bukósisak viselése kötelező!)
► Gárdonyig való vonatozás (Déli pu., 12.06) után áthajóznak a túlpartra, majd gyalog jutnak el a királyi városba (kb. 18 km).
Az éjszakát puritán körülmények közt, tornatermi (tömeg)szálláson töltjük. (Meleg ruha, bögre, polifoam, hálózsák, fogkefe+fogkrém és elemlámpa szükséges.)
 
►B, Azok, akik 24-én kelnek útra, pénteken reggel együtt utaznak Fehérvárra. (Találkozó 7.30–kor a Déli pályaudvaron. A jegyekről természetesen esetükben is az iskola gondoskodik.)
 
Az egész iskolai közösség együtt érkezik vissza 18.11-kor a Déli pályaudvarra.
 
Mindenkinek szükséges felszerelés: hideg időben és esőben is alkalmas kirándulós öltözet (mint tudjuk: nincs rossz idő, csak rosszul öltözött ember), a visszaútra is elegendő hidegélelem (a lent éjszakázóknak a pénteki reggelit közösen oldjuk meg), diákigazolvány; ünnepi jókedv.
 
Költségek: azoknak,
►akik már 23-án útra kelnek
►biciklivel: 2300 Ft
►gyalog: 2800 Ft
►akik 24-én vonatoznak: 1800 Ft
 

 

Évkezdés

2010.08.31.

Itt van a várva várt!
 
Szeptember 1., szerda: 7.50 -- első tanítási nap (megjelenés ünnepi ruhában)
 
Gólyatábor: szept. 2-4.
Helyszín: Csobánka, szervező: Diákönkormányzat, koordinátor: Tegzes Kinga tanárnő (06/20/452-9805)
 
Szeptember 5., vasárnap: 9.00 -- Veni Sancte (megjelenés iskolai ünneplőben)
 
Már hiányoztatok...
 
Szent Gellért

 

Szülői elégedettség mérése

2010.06.02.

Tisztelt Szülők!
 
Iskolánk olyan intézményként szeretne működni, mely egyre hatékonyabban szolgálja diákjainak (egyben az Önök gyermekeinek) testi-szellemi-lelki fejlődését. Tisztában kell lennünk azzal, mely területekkel elégedett, illetve hol szeretne változásokat látni. Ön is hozzájárulhat iskolánk fejlesztésének sikeréhez, ezért kérjük, töltse ki az alábbi kérdőívet!
A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES ÉS NÉVTELEN.
KÉRJÜK, A KITÖLTÖTT KÉRDŐÍVET LEGKÉSŐBB VI. 10. CSÜTÖRTÖKIG JUTTASSA VISSZA ISKOLÁNKBA!

   Szülői elégedettség kérdőív (Word dokumentum, 2010.06.04., 97 kB)

 

Karizmák ünnepe Máriaremetén

2010.05.28.

Pünkösdhétfőt ebben az évben is Máriaremetén töltöttük, ahol egyházmegyénk kincsei között megpróbáltuk a Szent Gellért Iskolát is bemutatni.
Hagyományainknak megfelelően idén színes sógyurmával és ennek díszítésére szánt gyöngyökkel érkeztünk. Ezen kívül vittünk színezőt, puzzle-t, labirintust, nagyobbaknak pedig egy totót iskolánkról. És természetesen apró édességeket, hogy jutalmazhassuk az ügyes kezűeket. Iskolánk életét bemutató képekkel dekoráltuk a sátrat.
Egész nap nyüzsögtek a gyerekek, gyurmáztak, színeztek, és fogyott a cukorka. Sokan megfordultak a sátrunknál: öregdiákok, iskolánk iránt érdeklődő diákok és szülők és természetesen jelenlegi diákjaink, közülük többen a kanári szolgálatot jelző sárga mellényben. Gimnazistáink ugyanis szép számban jelentkeztek önkéntes munkára: széket pakoltak, kenyeret kentek, programismertetőt osztottak, fogadták a kapuban az érkezőket.
A sátornál töltött idő mellett természetesen jutott idő a többi sátor megnézésére is. Számomra egy ilyen napban mindig fontosak a találkozások. Barátok, régen látott ismerősök vagy csak ismerős arcok, akikhez talán név sem kapcsolódik, csak tudjuk, már tavaly is egymásra mosolyogtunk. Az együttlét örömét a nap végi szentmise teszi még szebbé – illetve az ezt követő hazaút a zsúfolásig telt járműveken…
Bízom benne, hogy jövőre is kinn leszünk, várunk mindenkit a gellértes sátornál! Köszönet mindazoknak, akik meglátogattak bennünket, de különösen azoknak, akik egész napjukat rászánva segítettek nekünk a sátornál.
 
Tegzes Kinga

 

Cikk a Várnegyedből

2010.05.08.

Farsang az Idősek Klubjában
 
Cowboy, olajsejk, tavaszi tündér és nyuszika is látható volt azon a farsangi bálon, amit a Roham utcai Idősek Klubjának tagjai rendeztek néhány nappal ezelőtt. Bár a klubtagok többsége már túl jár a nyolcvanon, mindenki fiatalos lelkesedéssel vett részt a jelmezbálon: a bemutatóról még a legidősebb tag, egy 94 éves úr sem maradhatott ki, aki „hegyi embernek” öltözött. A mulatság szervezője, Bokodi Ferencné klubvezető is jelmezben irányította az eseményeket: ő ezúttal bohócnak öltözött.
Ahogy a korábbi években, idén is vendégeskedtek gyerekek az idősek farsangján. Most a Szent Gellért iskola mintegy húsz alsó tagozatos diákja mutatott be egy kedves verses-zenés műsort. – Itt a farsang, áll a bál, keringőzik a kanál, táncot jár a habverő, bokázik a máktörő. Hejehuja vigalom, habos fánk a jutalom, mákos bejgli, babkávé, értünk szól a parádé – zengték az iskolások az ismert farsangi dal sorait, melyek tulajdonképpen valóra is váltak: volt sok móka és kacagás, zene és tánc, valamint számtalan finomság. Az ínyencségek sorából nem hiányzott a klasszikus farsangi fánk sem, amit – több száz darabot – személyesen a klubvezető sütött a résztvevőknek.
Természetesen a fellépő gyerekeket is megvendégelték, akik búcsúzóul különleges télűző süteményeket kaptak ajándékba. A busó-álarcra hasonlító mézeskalács- formákat az idősek együtt sütötték a klub nemrégiben átadott, új konyhájában.

(Várnegyed, XV. évfolyam, 4. szám, 2010. február 26.)
 
Képek a cikkhez

 

Szent Gellért-díj 2010

2010.05.03.

A Szent Gellért-díj történetében először fordult elő (s ki tudja, lesz-e még ilyen...), hogy a gellértes diákként kapható legnagyobb elismerést egyazon ikerpár két tagja kapta. Mert az idén ez történt. Azt, hogy a 12.a osztály díjazottja Sziráki Márton, a Diákönkormányzat elnökeként (is) elévülhetetlen érdemeket szerző ballagó lesz, nem volt nehéz előre megsejteni; akkor sem, ha több osztálytársa is megérdemelte volna a kitüntetést. Tekintve, hogy a másik ballagó osztály esetében 4-5 név is felvetődött, megjósolhatatlan volt, hogy végül miként dönt a tantestület. A ballagási ceremónián nyilvánossá vált a döntés: Sziráki Zsófia kapta a díjat.
Érthető, hogy a laudációt követő átadáskor Igazgató úr külön gratulált és köszönetet mondott a Szülőknek is.
 
Nyáry Zsigmond

 

Gimnazisták figyelmébe!

2010.05.03.

Túra és Tábor – a Gellérttel nyáron
 
V. Talp-a-ló – túra
 
Ideje: 2010. júl. 8-12. (12-én nem ér véget, mert belefut a nagytáborba!)
Helyszín: a Börzsöny. (És a végén A Tábor! Júl. 12-18.)
Műfaja: klasszikus gyalogtúra, sátrazós-izzadós-büdösödős-patakfürdős-tűzbambulós-együttvagyunk-estiimás,
ahogy kell; a gellértes "Putri-Tours" szervezésében. (A név a garancia.)
Résztvevők: rutinos régiek + gyanútlan újak.
Milyen lesz? Jó.
Költség: 5000 Ft.(Akinek sok, szóljon; megoldjuk!)
Jelentkezés: az irodán kapható jelentkezési lap kitöltésével és leadásával.
További információk: a jelentkezőknek.
Szervező: Nyáry Zsigmond
 

VI. Szövitábor
 
Időpont: 2010. július 12. (hétfő) – 2010. július 18. (vasárnap)
Helyszín: Ipoly-part, Ráróspuszta, Magyarország
Részvételi díj: 12.000 Ft/fő
Jelentkezés: jelentkezési lap a titkárságon. Ide is kell kitöltve visszajuttatni az előleg összegével (6.000 Ft). Zsófi néni regisztrálni fog Téged!
Jelentkezési határidő: 2010. május 21.
További infók: folyamatosan – szovi.blog.hu
Szervező: Szent Gellért Diákszövetség
 

 

Néhány szubjektív szó a Szép Szóról

2010.04.22.

Lehet, hogy kinőttük a 111-es termet? Azt sejtettem, hogy kell majd máshonnan is áthoznunk, de arra nem számítottam, hogy a szomszédos terem teljes kifosztása után még javában hordjuk a székeket. Aztán nem vittünk többet. Helyette a folyosói padokat. Azon többen elférnek. Aztán feladtuk. Beletörődtünk abba, hogy ma délután lesznek, akik nem fognak tudni leülni A Kávézóban.
Volt habos kakaó is, kávé, süti és pogácsa; szép, jó és emberi szó, vers és ének; olykor valami gombóc, torok- vagy szívtájékon. Trugly Bence Örkény Istvánnal vitte a prímet. Voltak verssel, dallal búcsúzó tizenkettedikesek; öregdiákok, tanárok, diákok, gyakorlótanárok; gyanútlan kilencedikesek. Volt vetekedés is: Mécs László, Sík Sándor „iwiwes adatlapjával”, verscím-activityvel, Puszta Sándor verseivel, Tótfalusy István bíbelődő gesztusaival.
Arra már nem is jutott időm, hogy megigyam szokásos évi szépszós haboskakaómat.
Azért finom volt. Köszönöm.
Jövőre Annát és Gergőt is várjuk.
Mert megismételhetetlen a pillanat, mikor valaki egyszer csak felemelkedik az asztalnál, kimegy, megáll a „pódiumon”. És bemond egy nevet meg egy címet, s egy pillanatra minden megáll. Azt a másodpercet szeretem a legjobban.
 
Nyáry Zsigmond

 

Tea, Tudomány, Természet-esen

2010.03.26.

Kb. 30-40 diák, 9 tanár, egy tanárjelölt és egy öregdiák segítségével egy péntek délután erejéig sikerült „tudós-teaházzá” varázsolni gimnáziumunk egyik tantermét. A jelenlévő diákok összesen 19 különböző kísérletet, jelenséget mutattak be egymásnak és a jelenlévő vendégeknek.
Idei témánk a hő volt. Többek között saját szemünkkel láthattuk az üvegházhatást és a konvekciós áramlást, illetve hogy egyes növények és állatok hogyan alkalmazkodnak az időjáráshoz. Megtudtuk, hogyan szedi le a vízvezeték szerelő a megszorult fittinget, hogy a jég mennyire rossz hővezető, hogy hogyan ég a gyertya. Láttunk lángoló fagylaltot, megkóstoltuk a mikroban pattogatott kukoricát, szigorúan tudományos alapon. Külön derültséget okoztak a kísérleti tücskök, akik ugyan ciripelni nem voltak hajlandók, de egy rossz mozdulattal sikerült őket szabadon engedni a teremben. A leglátványosabb kísérlet címét közönségszavazattal döntöttük el, ezt Sántha Johanna 10.a osztályos diákunk nyerte, aki abszinttal leöntött cukorból készített karamellát.
A kísérleteket követő vetélkedőben a „télből” a „nyárba” kellett eljutni a csapatoknak, vagyis egy hőmérőn a -5°C-ról a +25°C-ra. Ehhez a tesztkérdések mellett az activityből ismert módokon kellett elmagyarázni tudományos fogalmakat, mint például robbanásveszélyes anyag, lázgörcs, bimetál, hőtágulás, fajhő.
A vetélkedő fődíját, egy fagylalttortát a legvégsőkig kitartókkal közösen fogyasztottuk el.
 
Minden résztvevőnek köszönjük a jól sikerült délutánt!
 
Tegzes Kinga

 

Nem hiába volt!

2010.03.11.

Nem hiába kaptak újraélesztési oktatást decemberben iskolánk diákjai.
Két hete iskolánk egy diákja, név szerint Sághy Detti (10.a), egy metrókocsiban volt kénytelen újraélesztést kezdeni egy 25 éves, eszméletét vesztett betegen. Nem sokkal később szakemberek vették át a reanimáció folytatását. Az éles helyzetben végzett „gyakorlat” sikeresen végződött.
 
Sziráki Márton

 

Megújult Iskolánk honlapja

2010.03.08.

Örömmel jelentjük, ami látható is: a régi címen, de új köntösben, új – reményeink szerint kellően áttekinthető – szerkezetben és a korábbinál gazdagabb tartalommal útjára bocsátottuk megújult honlapunkat. Legyen rajta és minden Látogatóján Isten áldása!
Esetleges észrevételeiket örömmel fogadjuk Iskolánk elektronikus postaládájába.

 

A Magyar Nyelv Hete versenyeinek eredményei

2009.11.15.

Betű-vető – 9-10.
I. Szántó Borbála 9.a
II. Rakonczai Tímea 10.a
III. Márczi Eszter 9.a
IV. Farkasvölgyi Zsuzsanna 10.a
Monori Anna 9.b
V. Futó Katalin 9.a
VI. Eperjesi Bálint 10.a
 
Betű-vető – 11-12.
I. Dobos Zsófia 12.a
II. Semegi Magdolna 11.b
Szeleczky Tünde 12.b
III. -
IV. Házy Blanka 11.a
Hubert Kristóf 12.a
Kindelmann Balázs 11.a
Pető Orsolya 12.a
V. -
VI. Acha Diana Flor 11.b
Farkas Rita 11.b
Udvaros Kinga 12.a
 
Hang-adó – 9-10.
I. Tibély Lilla 9.a
II. –
III. Gieszer Zsófia 10.a
Márczi Eszter 9.a
IV. Farkasvölgyi Zsuzsanna 10.a
Forintos Marcell 10.a
Lánszki Jolán 9.a
 
Hang-adó – 11-12.
I. Nagy Nándor 12.b
II. Huberth Kristóf 12.a
Nagy Nikolett 11.b
Rille Sára 11.a
III. –
 
Szó-szóló – 9-10. o.
I. Kálnai Eszter 10.a
II. Illés Dóra 10.b
Trugly Bence 10.a
III. -
IV. Gáspár Tamás 9.a
Hetényi Réka 10.a
Kocsondi Nóra 10.a
 
Szó-szóló – 11-12. o.
I. Nagy Nándor 12.b
II. Árvai Kata 12.a
Bede Fazekas Janka 12.b
Gáspár Ferenc 12.a
 
Ének-mondó 9-12.
I. Tibély Lilla 9.a
II. Rille Sára 11.a
III. Gieszer Zsófia 10.a
Lánszki Jolán 9.a
Különdíj:
Árvai Kata 12.a
Nagy Nándor 12.b
Nagy Nikolett 11.b
Süttő Klára 9.a
 
Vers-verseny – 9-12.
(különdíjas pályázatok)
I. Kálnai Eszter 10.a
II. Sántha Johanna 10.a
III. Acha Diana Flor 11.b
Babérkoszorú:
Farkasvölgyi Zsuzsanna 10.a
Hargitay Réka 10.a
Illés Dóra 10.b
Krix Bettina 9.b,
Márczi Eszter 9.a
Sághy Bernadett 10.a
Szeleczky Tünde 12.b
Udvardy Csilla 12.b
 
Kép-író – 9-12.
(különdíjas pályaművek)
Fődíj: Talum Fruzsina 12.a
Különdíjasok:
Horváth Lili 9.b
Kocsondi Nóra 10.a
Krix Bettina 9.b
Lánszki Jolán 9.a
Lath Zsuzsanna 12.a
Seybold Balázs 9.a
Török Áron 10.a

 

"Mi leszek, mi lehetek?"

2009.01.15.

Kedves 11.-es és 12.-es Diákok!
 
Szeretettel várunk titeket a Hivatások Napjára, ahol szakterületükön nagy tapasztalattal rendelkező vendégeink közvetlen beszélgetés keretében mesélnek hivatásuk szépségeiről és nehézségeiről.

Az alábbi csoportokban lesznek a beszélgetések:
  • Diplomácia, nemzetközi kulturális kapcsolatok
  • Műszaki tudományok
  • Természettudományok, interdiszciplináris területek
  • Egészségügy
  • Jogi pályák
  • Marketing, kommunikáció, média
  • Vállalkozás és menedzsment


  • Tegzes Kinga és Czike Gábor
    12.-es osztályfőnökök

     

    Véget ért a Magyar Nyelv Hete

    2008.12.08.

    Ismét nagy sikerrel zárult az általános iskolában és a gimnáziumban is a Magyar Nyelv Hete; versenyzői rekord-létszám, egy hét tömény kultúra. Íme az eredmények!
     
    A Magyar Nyelv Hete versenyeinek eredménye
     
    ÁLTALÁNOS ISKOLA
     
    Betű-vető – 5-6.
    I. Csonka Júlia 5.o.
    II. Tombor Patrícia 6.o.
    III. Tóth Imre 6.o.
     
    Betű-vető – 7-8.
    I. Márczi Eszter 8.o., Seybold Balázs 8.o.
    II. -
    III. Barla Dávid 7.o.
     
    Hang-adó – 5-6. o.
    I. Csatószegi Mónika 5.o.
    II. Tóth Imre 6.o.
    III. Tibély Orsolya 5.o.
     
    Hang-adó – 7-8. o.
    I. Süttő Klára 8.o.
    II. Barla Dávid 7.o.
    III. Lukács László 8.o.
     
    Szó-szóló 5-6. o.
    I. Kovács Krisztina 5.o., Tibély Orsolya 5.o.
    II. Tóth Imre 6.o.
    III. Seidl Máté 5.o.
     
    Szó-szóló 7-8. o.
    I. Gáspár Tamás 8.o.
    II. Seidl Domonkos 7.o.
    III. Lánszki Jolán 8.o., Patthy Örs 8.o.
     
    Vers-verseny – 5-6. o.
    I. Csonka Júlia 5.o., Tibély Orsolya 5.o.
    II. Seidl Máté 5.o.
     
    Vers-verseny – 7-8. o.
    I. Márczi Eszter 8.o.
    II. Tibély Lilla 8.o.
    III. Sztanek Ivett 8.o., Seidl Domokos 7.o.
     
    GIMNÁZIUM
     
    Betű-vető – 9-10. o.
     
    I. Semegi Magdolna Flóra 10.b
    II. Eperjesi Bálint 9.a
    III. Rille Sára Emőke 10.a
    IV. Ignácz Lilla 10.a
    V. Haranghy Zsófia 10.a
    VI. Barczi Boglárka 9.b
     
    Betű-vető – 11-12. o.
    I. Tóth Krisztina 12.a
    II. Dobos Zsófia 11.a, Udvaros Kinga 11.a, Wettstein Angéla 12.b
    III. -
    IV. Bíró Botond 11.a, Udvardy Csilla 11.b, Varga Adél 12.a
     
    Hang-adó – 9-10. o.
    I. Rille Sára 10.a
    II. Nagy Ádám 10.a
     
    Hang-adó – 11-12. o.
    I. Tóth Krisztina 12.a
    II. -
    III. Árvai Katalin 11.a, Bóta Nóra 12.b, Nagy Nándor 11.b
    IV. Feinek Diána 12.b
    V. Megyeri Otília Anna 12.a
    VI. Seidl Krisztián 12.a
     
    Szó-szóló – 9-10. o.
    I. Trugly Bence 9.a
    II. Gieszer Zsófia 9.a
    III. Balogh Veronika 9.b
    Különdíj: Sántha Johanna 9.a
     
    Szó-szóló 11-12. o.
    I. Szabó Éva 12.b
    II. Bóta Nóra 12.b
    III. Rónai Titusz 12.a
     
    A Vers- verseny és a Kép- író verseny díjazottjainak munkái a Gellért Galériában lesznek megtekinthetők.

     

    Karácsonyi koncert

    2008.12.08.

    Karácsonyi koncertünk, melyen tanulóink zenélnek, 2008. december 10-én délután 16.30-kor lesz a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébániatemplomban.
     
    A PROGRAM
     
    1. Caccini: Ave Maria – Venite (induló) gyermekkar dala – Karácsonyi dalcsokor (feldolgozott karácsonyi énekek)
     
    Venite gyermekkar
    Vezényel: Bucsy Zsófia
    Orgonán közreműködik: Tarnóczy Erzsébet
     
    2. Fenyőcske / Lánszki Emma (hegedű)
    3. Kyrie, kyrie kisdedecske / Pamper Zsolt (gitár)
    4. Orgonák keringője / Inges Dorottya (fuvola)
    5. Karl Maria Weber: Walzer / Újváry Nóra (hegedű)
    6. Angol tánc / Kalotai Emőke (fuvola)
    7. Két bajor karácsonyi ének / Tóth Domonkos (cselló)
    8. Gounod: Ave Maria / Acha Athina Sophia (cselló)
    9. Pergolesi: Sichiliano / Acha Diana Flor (hegedű)
    10 .Áldjon meg az Úr / Bella Erzsébet, Horváthné Karsai Ildikó
     
    11. Szent Karácsony – Karácsony ünnepén (svéd népdal) – Voi cercando qua
     
    felsős kamarakórus
    Vezényel: Horváthné Karsai Ildikó
    Közreműködik: Bella Erzsébet
     
    12. Lully:Kis dal / Bérczi Orsolya (fuvola)
    13. Rieding: H-moll hegedűverseny / Csonka Júlia (hegedű)
    14. Isabelle Ory:Búbánat / Tibély Orsolya (fuvola)
    15. Jöjj karácsony / Bóta Nóra és Kovács Krisztina (gitár, ének)
    16. Szeretethimnusz / a Tóth család előadásában
     
    17. Eszterházy Pál: Harmonia Coelestis- Ave maris stella
     
    Bucsy Zsófia-hegedű
    Tibély Lilla –hegedű
    Lánszki Jolán-hegedű
    Czeizing Ditta-cselló
    Horváthné Karsai Ildikó-brácsa
    énekel: Bóta Nóra
     
    18. Kodály: Karácsonyi pásztortánc
     
    Felsős kamarakórus
    Venite gyermekkar
    Iskolánk tanárai
    Fuvolán közreműködik: Jánossy Kinga
    Zongorakísérő: Szmolka Klára
     
    Mindenkit szeretettel várunk!

     

    Az év könyve a Szent Gellért évkönyve

    2008.09.24.

    Megjelent a 15 éves Szent Gellért Iskola jubileumi évkönyve!

    Az évkönyv megvásárolható a gimnázium irodáján!

    Ára: 1000 Ft
    Támogatói ár: 2000 Ft

     

    Gólyatáborunk volt!

    2008.09.20.

    Szeptember első hétvégéjén tartottuk iskolánk első gólyatáborát. A tábor ötlete, szervezése, kivitelezése egyaránt iskolánk diákönkormányzatának köszönhető.

    A szervezőcsapat, kb. 20 felsőbb évfolyamos diák, két öregdiákkal és két tanárral kiegészülve sokat tett azért, hogy kilenvedikeseink jól érezzék magukat.

    A három nap változatos programjába sok minden belefért: akadályverseny, tábortűz, sport-délelőtt, kirándulás, éjszakai próba, reggeli torna, számháború, közös játék és szentmise. Mindnyájan jókedvűen, elégedetten, de nagyon fáradtan jöttünk haza.

    Bízunk benne, hogy ez az első gólyatábor nem az utolsó volt, jövőre is várjuk a 9.-eseket, hisz jövőre még jobbak leszünk!
     
    Képek a gólyatáborról

     

    Tizenöt éves jubileumot ünneplünk!

    2008.09.12.

    Szeretettel hívunk mindenkit a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium alapításának 15 éves jubileuma alkalmából, 2008. szeptember 24-én, Szent Gellért napján 12 órakor tartandó ünnepi szentmisére.

    A szentmise a Havas Boldogasszony Plébániatemplomban (Bp. I. ker., Krisztina tér) lesz.

    Varga Antal, igazgató
    Vigassy Mihály, plébános

     

    Gellért és a Nyugat

    2008.09.11.

    A Szent Gellért Gimnázium diákjai filmet készítettek a Nyugat folyóirat alapításának 100. évfordulójára. Megszólal benne Nagy Péter, Mácsai Pál és Lator László.