Szent Gellért-zarándoklat

(Aktuális zarándoklatunk szervezésével kapcsolatos információk a "hírek" vagy az "aktuális" menüpontban találhatóak.)
 
Az iskola egyik legjellemzőbb – már tradíciónak nevezhető – hagyománya a Szent Gellért-zarándoklat.
 
Szerencsésnek mondhatja magát az az iskola, amelyiknek van neve. Mielőtt magának értetődőnek fogadnánk el, hogy van, érdemes azokra az iskolákra gondolni, melyeket kizárólag fellelhető helyük közterületének megnevezése vagy valamely adminisztratív sorszámozás jelöl. Különösen szerencsés az az iskola, amelyik nem pusztán névadóját, hanem hite és meggyőződése szerint egyben védőszentjét is tisztelheti és ünnepelheti. Az önálló arculat kialakítása és az iskolához való tartozás egészséges öntudata szempontjából ilyenkor nyilvánvalóan adódik az a lehetőség, hogy a névadó védőszent életpéldája viszonyítási pont legyen az iskola egész életét érintően.
 
A Szent Gellért Iskola esetében értelemszerűen Szent Imre herceg nevelőjének, Szent Gellért püspöknek az emléknapja (szeptember 24.) válik a legfontosabb ünneppé. De ennek a szándéknak a kinyilvánításán túlmenően mitől válik valóban azzá? Pusztán ennek kijelentésétől ugyanis még nem fogja sem diák, sem tanár közelebb érezni magához ezt az ünnepet.
 
2004-ben, az első alkalommal megtartott Szent Gellért-zarándoklat egy kétnapos, vagyis a hétköznapi, megszokott munka- és életritmusból kiszakító program önkéntes választását tette lehetővé. Ennek keretében voltak, akik az esti sötétségbe nyúló gyalogtúrával, voltak, akik kiadós kerékpározással jutottak el Bakonybél bencés monostorába, Szent Gellért remeteségének helyére. A nagy közös tornatermi szálláson eltöltött éjszaka után másnap az egész iskolai közösség együtt lehetett, hiszen az iskola alsós diákjai, valamint azok, akik az egynapos, buszos programot választották, csatlakoztak a már Bakonybélben tartózkodó társaikhoz, s a második nap programjain már az osztályok együtt vettek részt. A kétnapos ünneplés csúcsát és egyben zárását a közös szentmise jelentette.
 
Úgy tűnik, ez a kísérlet eldöntötte a Szent Gellért-nap sorsát. Mára már kialakult az ünneplés négyéves ciklusra épülő rendje. Eszerint az első év Szent Gellért-zarándoklatának célpontja mindig Bakonybél, ahol majd ezer éve Szent Gellért töltötte remete-éveit; a második évben Esztergom, a hajdani királyi város a cél, ahol Szent Gellért a királyi udvar életének aktív részese és alakítója volt; a harmadik évben a zarándoklat végállomása és a programok helyszíne Fehérvár, az a királyi város, ahol a hagyomány szerint Szent Gellért először találkozott Szent Istvánnal, s ahol nevelői megbízatását is kapta.
 
A négy éves ciklus betetőzése a gimnazisták velence-muránoi zarándoklata lett. A helyszínek ilyetén körforgása nemcsak azt teszi lehetővé, hogy diákjaink valóságosan is bejárják Védőszentünk életének fontos helyszíneit, hanem azt is, hogy minden „gellértes” diák életében egyszer iskolai közösségével jusson el Szent Gellért születésének és sírjának városába.
 
Mára már nemcsak a helyszínek körforgása, hanem a hazai Gellért-napok programjának váza is megszilárdult. Eszerint a kétnapos programra vállalkozók választhatnak a kerékpáros és a gyalogos zarándoklat között (az esztergomi zarándoklat esetén kenuban való evezést is lehet választani), az esti megérkezést követően pedig más iskolák vendégeként tornatermi körülmények között, szó szerinti értelemben vett közös tömegszálláson töltik az éjszakát (nagyobbrészt aktív társasági élettel), másnap az osztályok – kiegészülve az otthonról érkezőkkel – előre megtervezett program szerint töltik idejüket a nagy közös záró-szentmiséig. (Az esztergomi helyszín arra is lehetőséget ad, hogy a szentmisére szokatlan körülmények között, a Dunán, az egész iskolai közösséget Budapestre hazaszállító hajó fedélzetén kerüljön sor. A hajózás egyébként a fehérvári programnak is része, hiszen a vasúttól a túrázásra alkalmas Velencei-hegység lábához hajók szállítják át a zarándokokat a tó túlpartjára.)
 
A tapasztalatok szerint a diákság számára a Szent Gellért-napi zarándoklatok legvonzóbb része a hajnalba nyúló este. Az első évek tapasztalata alapján az általános alvásra való buzdításnál jobb megoldás, ha az aludni szándékozóknak különtermet, a társasági életre vágyóknak pedig éjszakai programokat (filmnézés, sport, játék, beszélgetés) biztosítunk. A zarándoklat éjszakájának különösen fontos része az éjféli taizéi imaóra, melyen természetesen fakultatív a részvétel. A sok mécses és a hosszúra nyúló napot követő fáradtság ilyenkor mindig különösen meleg fényt ad az imádságnak.
 
A korai útkeresés próbálkozásaihoz képest egyértelműen érezhető, hogy a Szent Gellért-zarándoklat valóban az iskola közös ünnepévé vált. A kétnapos programot választók számának évről évre történő gyarapodása jelzi, hogy a diákság által vonzónak ítélt formát talált az iskola. Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy az önkéntesség révén erősödik az iskola céljaival és szellemiségével való azonosulás lehetősége; ezekből adódóan a diákok nem valamiféle felülről kikényszerített akarat elviselői vagy elszenvedői, hanem az egész Közösséget megmozdító valódi ünnep aktív résztvevői. Az ünneplésnek ezen formája jó alkalmakat teremt a valódi emberi találkozásokra; osztályokon, évfolyamokon, sőt tanár-diák szerepeken átívelő élő kapcsolatok kialakulására. (Mennyire más egy előadóterem szomszédos székein kényszerűen együtt csöndben maradni, mint fatuskón vagy egy hajó fedélzetén beszélgetni! Mennyire más: egy meghallgatott ünnepség után egyedül hazametrózni, vagy egy idegen iskola tornatermének szivacsán hálózsákba burkolózva eddig csak látásból ismert iskolatársakkal hajnalig sustorogni…)
 
A Szent Gellért-zarándoklatok előre nem is tervezett hozadéka a tantestület összetartozásának erősödése. A sok és sokféle, de közös cél elérését szolgáló feladat kooperálásra és a tapasztalatok megosztására készteti a kollégákat. Nem mellékes az sem, hogy a tanárok is szokatlan élethelyzet átélésében osztoznak, a napi iskolai munkától nagyban különböző helyzetekkel és helyzetekben találkoznak.
 
A zarándoklat körforgást jelentő helyszíneinek kiválasztása során tűnt föl Védőszentünk életének sajátos dinamikája: elvonulás és belevetés, a remeteség és a közügyekben való aktív részvétel harmóniája. Ennek tudatosítása számunkra valóban élő és követhető emberré változtatta névadó védőszentünk leginkább szobrokról, oltárképekről és szentképekről ismert misztikus és távoli alakját. (Aki figyel a jelekre, egy ballagás alkalmával joggal kapta fel a fejét: a búcsúzó évfolyam szónoka „Gellért Atyánknak” nevezte szentünket…) Névadóból így lett Patrónusunk…
 
A számunkra jobbára idegen települések idegen iskoláiban való elszállásolás értelemszerűen megköveteli a befogadó iskolával való együttműködést is. Ennek jelentőségét az a felismerés adja, miszerint egy iskola szellemi értelemben vett gazdagságát – sok egyéb mellett – kiegyensúlyozott kapcsolatainak száma is jótékonyan befolyásolja.
 
Befejezésképpen meg kell említeni egy sokat mondó tényt: a most ismertetett ünnep-formának eredetileg nem volt semmiféle megnevezése. Egy idő után azonban nagy örömmel konstatáltuk, hogy a diákság körében a zarándoklat kifejezés született meg és terjedt el. A Szent Gellért-zarándoklat ebben a pillanatban és ez által lett igazi tradícióvá.