A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium története

Elődök és előzmények
 
Mielőtt a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium alapítására és történetére térnénk, nélkülözhetetlen, hogy jelentős kitérőt tegyünk. Azok az épületek ugyanis, ahol az intézmény működik, korábban is iskoláknak adtak otthont. Nézzük először ezek rövid történetét!
 
A mai Krisztinaváros területe már a középkorban is lakott volt: a Várhegy nyugati oldalában a Logod nevű település állt (emlékét a Logodi utca neve őrzi), mely a török időkben teljesen elpusztult. Templomának impozáns alapfalai azonban ma is állnak; talán kevesen tudják, hogy Buda(pest) szívében középkori templomrom bújik meg a Bugát lépcsőnél, az Attila út és Logodi utca közötti részen.
 
A XVII. sz. végén és a XVIII. sz. elején pestisjárványok tizedelték Buda lakosságát. A mai Krisztinaváros ekkor még puszta térség volt. Ezekben az időkben a budai Várban lakó módos polgár, Franczin Péter Pál kéményseprő mester fogadalmat tett: ha ő és családja megmenekül a járványtól, elzarándokol az észak-itáliai Vigezzo-völgy kegyhelyére, az ottani Vérehulló Szűzanya kegyképéhez. Mikor fogadalmát beváltva a kegykép másolatával gyalogosan tért vissza Budára, 1694-ben fából fogadalmi kápolnát építtetett a városon kívül eső szőlejének végében. A kápolnát 1700-ban szenteltek fel, itt talált otthonra a kegykép. Az 1723-as tűzvészben leégett a kápolna, a kegykép azonban sértetlen maradt. A kápolna ezek után ismét felépült, és látogatott zarándokhely lett. (XIV. Benedek pápa 1757-ben engedélyezte, hogy a „Vérkápolna” búcsúja ezentúl augusztus 5-én, Havas Boldogasszony ünnepén legyen.) Az 1770-es években település kezdett kialakulni a kápolna körül, melyet Mária Terézia leányáról Krisztinavárosnak neveztek el.
 
A Krisztinavárosnak 1783-ban 730 lakója volt. Ekkora lélekszám mellett a város szükségesnek látta, hogy iskoláról is gondoskodjék: 1787-ben a mai Gellérthegy utca 1-3. helyén álló kocsmaépületet vette meg, ahol még abban az évben, szüret után kezdte meg működését a városrész saját iskolája.
 
1810-ben a lélekszám rohamos növekedése arra késztette a hatóságot, hogy nagyobb, célszerű épület után nézzen. Így vásárolták meg azt a házat, melynek telkén a mai Krisztina téri iskolaépület is áll. Az 1810-es évek végétől már két tanítója, két tanterme és több mint 200 diákja volt az iskolának.
 
1875 nyarán hatalmas orkán és felhőszakadás pusztított a Krisztinavárosban. Több ház romba dőlt, emberéleteket sem kímélt az ítéletidő. Az iskolaépület is annyira megrongálódott, hogy benne lehetetlenné vált a tanítás. Az iskola ideiglenesen a Pálya-utcza 9. szám alatt álló Schedel-házba költözött.
 
1876-ban elkezdődött a tornaoktatás is. Kezdetben csak nyárias időben, az udvaron felállított tornaszereken. Nem sokkal később a hatóság a Koronaőr utczai városi tulajdonban lévő gazdasági épületben alakított ki téli tornatermet az ifjúság számára. Az 1878-as tanév kezdésekor a felduzzadt tanulói létszám miatt az iskolával szomszédos épületben kellett egy új fiúosztályt elhelyezni. Nem sokkal később az ideiglenes tornatermet kellett egy újabb lányosztály számára átengedni. Testgyakorlásra a Budai Tornaegylet (ennek helyén ma a Petőfi Sándor gimnázium áll) épületében volt lehetőség. A sokfelé szétszórt iskola működése és adminisztrációja lassan kezelhetetlenné kezdett válni.
 
Végképp elodázhatatlanná vált egy egészen új, a korábbinál lényegesen nagyobb iskolaépület megépítése. Erre 1883-ban került sor. A ma is álló új, akkor korszerűnek számító, impozáns, tornatermet is magába foglaló kétszintes épületet a korábbi iskola lebontása után annak helyén építették.
 
Az iskola hat évfolyamán összesen kb. 550 gyermek (!) tanult egyszerre. (Ma ebben az épületben maximális helykihasználás mellett 235 – igaz, elődeiknél korban és testi adottságaikban nagyobb – diák tanul…)
 
(A Kulturális Örökség Értékleltára ma az alábbi módon tartja nyilván az iskolaépületet:
Értékelés: Helyi védelem alá eső, építési tömegét őrző, historizáló stílusban épített középület, belső átalakításokkal. Utcaképi jelentőségű. Homlokzatán a helyén állott egykori iskola centenáriumi [valójában bicentenáriumi, a szerző megj.] emléktáblája (1787-1987).
 
Jelleg: Krisztina körút felé zárt beépítéshez csatlakozó szabálytalan U alaprajzú, kétszintes, nyeregtetős középület. Krisztina térre néző homlokzata 1+10+1 osztású. Sarkán nyolcszög három oldalával előrelépő rizalit. Földszintjén vakolatkváderezés. Három részes osztópárkány. Sarokra helyezett bejárata felett timpanonos oromzat. A rizalitokon az emeleti szint ablakai felett timpanonos szemöldökök. Konzolos ereszpárkány. Szabálytalan ötszög alaprajzú lépcsőházában öntöttvas oszlopokra helyezett lépcső.)
 
Az iskola az 1932-33-as tanévig Budapest, I. ker. Krisztina téri Elemi Iskola néven, 1933 őszétől pedig Községi Elemi Iskolaként működött, melyben akkortól 4 fiú- és 4 lányosztály tanult. A kor szokásainak megfelelően külön bejárata volt a fiúknak és a lányoknak. A fiúk a Mészáros utca felőli kapun keresztül jártak be, hiszen ők foglalták el a földszinti termeket; a lányok a Krisztina körúti főkaput használták, az innen induló lépcső felhasználásával ugyanis övék volt az emelet. (A fiúk és a lányok az épületen belül lényegében nem is találkoztak egymással.) A XX. század elején az egyébként végig kikövezett Krisztina körút az iskola előtti szakaszon (a tanítás zavartalansága érdekében) fakockákkal volt burkolva, így az iskola elé érő fogatok lovainak patkócsattogása itt elhalkult. (Ma a Krisztina körút nagy forgalma miatt az arra néző tantermekben szinte lehetetlen nyitott ablak mellett tanítani…)
1941-től 1948-ig az intézmény Székesfővárosi Községi Népiskola néven működött.
 
A II. világháború végét, az ostromot a környék lakói közül sokan az iskola pincéjében kialakított óvóhelyen élték túl. (Az iskolaépületbe egyébként egy ideig német katonák voltak beszállásolva.) Akik nem ott húzták meg magukat, azok is az iskola pincéjében lévő – az egész környéken egyedül működő – csapról szerezhettek ivóvizet. Február 25-én az épület előtt kígyózó sorban álló emberek közé akna csapódott. 26 halott és sok sebesült feküdt az iskola kapujában. A Déli vasút közelsége miatt is, az ostrom után viszonylag épen maradt ház is alig akadt a Krisztinavárosban. Csodával határos módon az iskola épülete ezek közé tartozott.
 
1948-ban az iskolát átszervezték, ekkor lett belőle Székesfővárosi Községi Általános Fiúiskola, mely fokozatosan bővült 8 osztályossá.
 
Az ’50-es években belső átalakítások történtek az épületben.
 
1970-től kezdve az induló 1. osztályokban megkezdődött a koedukáció.
 
1970 és ’72 között maga az épület is komoly felújítást szenvedett el. Elvileg dicséretes az igyekezet, mellyel az épületet modernizálták (például bevezették a távfűtést, beépítették a két kisudvart), gyakorlatilag azonban, mint szinte mindenhol máshol is ezekben az évtizedekben, az építés sajnos jelentős rombolással járt. A funkcionális szempontokkal szemben megsemmisültek az esztétika megfontolások. Így fordulhatott elő, hogy a lépcsőház méltóságot sugárzó oszlopokon nyugvó boltíveit például csövek járják át. Ekkor kapta az épület erősen kifogásolható árnyalatokkal bíró zöld és sárga (lepusztult közkórházakat idéző) ütésre érzékeny csempéit, széles fekete (!) fugákkal.
 
Az 1970-es évekre nem csupán lelassult a városrész majd 200 éven át tartó dinamikus fejlődése, hanem (összhangban az országot és a társadalmat jellemző folyamatokkal) meg is állt; sőt a gyermekszám tekintetében visszájára is fordult. Ennek eredményeként a Krisztina téri Általános Iskolát 1974-ben összevonták a közeli Gellérthegy utcai Általános Iskolával (ahol ma a Szent Gellért Iskola első 8 évfolyama működik).
 
Az összevonást követően 1976 őszétől a korszerűsített Gellérthegy utcai épületben (puritánabb és jellegtelenebb épületről lévén szó, a felújítás itt kevésbé járt rombolással…) nyert elhelyezést a Krisztina téri Általános Iskola alsó tagozata, a Krisztina téri épület az iskola felső tagozatos évfolyamainak lett otthona.
 
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola (a Gellérthegy utcai iskolaépületben való) indulásával összefüggésben 1993-ban a Krisztina téri Általános Iskolát a fenntartó, a Budavári Önkormányzat összevonta a (nagyon közeli) Kosciuszkó Tádé utcai Ének-zene Tagozatos Általános Iskolával. Ettől fogva az összevont iskola alsó tagozata működött a Krisztina téri épületben 1998-ig. Eközben 1996 őszétől már a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola is lehetőséget kapott két emeleti terem használatára; ezeket a 3. és a 4. osztály foglalta el. 1997 őszétől az egész emeletet használatba vette a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium: két teremben a frissen induló gimnáziumi osztályok, két teremben a 3. és a 4. osztály nyert elhelyezést. Az 1998-ban induló tanévben is két iskola osztozott az épületen (az emeleten a „gellértesek” négy gimnáziumi osztálya működött); de a földszintet immár a Budapesti Osztrák Iskola (Lovas utcai épületéből kiszoruló) osztályai foglalták el. (A termeket az önkormányzattal kötött szerződés szerint bérelték; az önkormányzati iskola örökre elhagyta az ősi épületet és a még ősibb, templommal szomszédos telket.) Az 1999/2000-es tanévben az Osztrák Iskola osztályai maradtak a földszinten, az emeleten pedig immár 6 „gellértes” gimnáziumi osztály szorult össze; az ebédlőt és a tanárit is ideiglenesen tanteremmé kellett átalakítani. 1999 decemberében az iskola épülete – ingatlancsere révén – az egyházközség tulajdonába ment át. 2000 szeptembere óta a Krisztinaváros ősi iskolaépülete a Szent Gellért Gimnázium kizárólagos otthona.
 
Látszólag már végképp nem tartozik ide, mégis érdekes, hogy a Krisztina téri és a Kosciuszkó utcai iskolák (1993-as) összevonása után létrejött intézményt néhány évvel később, 2000-ben megszüntették. Maradék tanulóit a jogutód, a hajdani Attila úti Általános Iskola, akkor már Kosztolányi Dezső Általános Iskola és Gimnázium vette át. Az alsó tagozatot – a gyermeklétszám további fogyása miatt – azóta ott is megszüntették…
 
Ha tehát arra a kérdésre keressük a választ, hogy hová lett, hol van hát a Krisztinaváros ősi iskolája, akkor két válasz adható. Az egyik szerint (jogutóddal ugyan, de lényegében) megszűnt. A másik válasz szerint jogilag ugyan nem, de lényegében (már csak a Krisztina téri iskolaépület öröklése révén is) tovább él a Szent Gellért Katolikus Iskolában. Szívünkhöz – és talán az igazsághoz is – ez utóbbi válasz áll közelebb…
 
Tudnivaló, a Szent Gellért Iskolának van egy másik épülete is; sőt a katolikus iskola története 1993-ban éppen ebben a másik épületben indult. Ez az iskolaépület a már említett Gellérthegy utca 7. alatt található. Hogy az ingatlant a katolikus egyház (pontosabban a krisztinavárosi egyházközség) a rendszerváltás után visszaigényelhette, ennek alapját az a tény jelentette, hogy az egyházközség tulajdonában lévő épületben a (Páli Szent Vincéről nevezett) irgalmas nővérek által fenntartott intézet működött egészen 1948-ig, a szerzetesrendek pártállamilag szervezett szétveréséig. (Az intézetet br. ’Sennyey Pálné sz. br. Fiáth Mária alapította 1868-ban. Kezdetben óvoda és elemi iskola.) A nővérek 1948-ig bentlakásos iskolát működtettek az épületben. Oktatási funkcióját a mai napig folyamatosan megtartotta az ingatlan; mint már említettük, a Krisztina téri Általános Iskolával való 1974-es összevonásáig itt működött a Gellérthegy utcai Általános Iskola.
 
(A kezdeteket tekintve úgy tűnt, hogy a Szent Gellért Iskola tudatában semmiféle hagyománya, képe nem él azoknak az iskola-elődöknek, melyeknek épületében otthonra lelt. Ma talán másként látjuk. Nem szeretnénk a barokk főúri „genealógusok” hibájába esni, akik megrendelésre Ádámig, vagy legalábbis a hét vezér valamelyikéig vezették vissza az ősöket, de javasoljuk: a Szent Gellért Iskola bátran tekintse magát a régi hagyományok örökösének és folytatójának. Ha a Krisztinaváros iskolájára tekintünk, akkor azt látjuk, hogy a 15 éves intézmény 221 év letéteményese. Úgy látszik tehát, múltat is lehet örökölni… Ez az örökség azonban nem felvett dísz, hanem évszázados kötelesség és felelősség; „talpig nehéz hűség”.)
 
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola alapítása
 
Nem sokkal az első újból szabad, 1990. évi választások után az Esztergomi Érsekség tájékoztatta a Budapest I. kerületében lévő Krisztinavárosi Plébánia plébánosát, miszerint nagy valószínűséggel hamarosan lehetőség nyílik majd a volt egyházi ingatlanok visszaigénylésére, egyúttal őt is felkérték, hogy vegye számba, a plébánia területén mely ingatlanok jöhetnek majd e tekintetben szóba. Hamarosan tisztázódott, hogy a plébánia területén két hajdan egyházi ingatlan visszaigényléséről lehet szó. Mikor az egyházak kártérítéséről szóló törvény hatályba lépett, Várhegyi István kanonok-plébános a visszaigénylés mellett döntött.
 
Az iskolaépület visszaszerzéséért és az új iskola megalapításáért folytatott küzdelmes munka 1992 tavaszán kezdődött. A krisztinavárosi plébánián őrzött anyagot böngészve feltűnik, hogy bár eleinte sok dokumentumban „szervezőbizottság” szerepel, lényegében mindent személyesen Várhegyi kanonok úr intézett, szinte minden lényeges dologban ő döntött. Minderre felhatalmazása is volt: az alapítandó iskola ügyeiben való eljárásra szóló írásbeli megbízását az érseki általános helynöktől kapta ’92 májusában. Az iskola működési engedélye 1993. márc. 25-én lett kiállítva.
 
A tantestület kiválasztása, személyi ügyekben (és lényegében mindenben) való döntés egyébként a plébános atya egyszemélyi felelőssége volt, e helyzetnek minden jogával, kötelességével és veszélyével. A jelentkező tanárokkal ő beszélgetett el, az alapító és egyben a fenntartó képviselőjeként ő döntött esetleges magbízásukról. Az igazgatót – Rétvári Sándort – is ő nevezte ki. Az igazgatóhelyettesi megbízás – eddigi, fáradságot nem ismerő szervezőmunkája elismeréseképpen – Oláh Sándornénak jutott. A gazdasági ügyek vezetésének gondjával Bögösné N. Éva lett megbízva.
 
Ilyen előzmények után a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola 1993 szeptemberében kezdte meg működését.
 
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola első évei (1993-1997)
 
Törvényszerű, hogy az iskola első éveit az útkeresés határozta meg. Nem véletlen, hogy az iskola vezetésében is már egy hónap után változás történt. Szeptember végén Oláh Sándornét Király Gáborné váltotta fel az igazgatóhelyettesi poszton, majd félévkor Rétvári Sándor állt fel az igazgatói székből.
 
Jelöltje nem lévén, plébános atya ezúttal a tantestületet kérte, válasszanak maguk közül igazgatót. A titkos szavazás eredményeképpen a tanév végéig Huszár Lászlóné kapta a megbízatást.
 
Minden bizonytalanság és minden gond ellenére az iskola életképesnek és fejlődésre alkalmasnak bizonyult. Az Úristen kegyelmén túl ebben legnagyobb érdeme azoknak a pedagógusoknak volt, akik energiáikat nem kímélve elkötelezettséggel és lelkesedéssel pótolták a hiányosságokat. Még ha kezdetben alapélményként nem is volt ez maghatározó, mégis időről időre átélhető volt az alkotás és a hagyományteremtés öröme és izgalma.
 
Az iskoláról frissen alakuló kép szempontjából egyáltalán nem volt közömbös, hogy a különböző – elsősorban kerületi szintű – tanulmányi versenyeken általában igen jól szerepeltek a „gellértes” diákok. Hogy ez így lehetett, ebben a szerencsés összetételű diákközösségnek épp úgy része volt, mint a jó szakmai munkát végző tanároknak.
’94 őszén még csak második tanévét kezdte az iskola – de ismét új, immár harmadik igazgatójával.
 
Szilágyi Csaba igazgatósága alatt az iskola tovább fejlődött, ismertsége és elismertsége nőtt. Ebben az időben kapott informatikai szaktantermet, természettudományos előadótermet az iskola. Csekélyke állománnyal, de megkezdte működését az iskolai könyvtár is. Bár még mindig nagy volt a tanárok fluktuációja, a bizonytalanság éve után olykor megjelent már a stabilitás érzete is.
 
Ezekben az években – bár az iskola nyilvánvalóan erősödött és fejlődött – sok probléma és konfliktus mindazonáltal megoldatlan maradt.
 
Ez lehetett az oka annak is, hogy a ’97-es év elején, a félévi értekezleten (némi meglepetést keltve) Szilágyi Csaba igazgató bejelentette lemondását, Várhegyi plébános atya pedig ebben a helyzetben a tanév végéig Király Gáborné igazgatóhelyettest bízta meg az igazgatói feladatok ellátásával.
 
A megbízott igazgató legfontosabb célja a zökkenőmentes működés biztosítása és a tanév sikeres befejezése volt, ehhez kérte kollégái megértését és segítségét. A tantestület jól reagált a helyzetre. Egyrészt megszabadult a hónapok óta érezhető nyomasztóan feszült légkörtől, másrészt – ahogy a kritikus helyzetekben gyakran lenni szokott – a hangsúly inkább az együttműködésre, a problémák megoldásának igazi szándékára került. Meglepő, nem várt módon korábban csak nagyon ritkán érezhető konstruktív nyugalom szele legyintette meg az iskolát.
 
Szükség is volt minderre, mert a fenntartó szándékai szerint 12 évfolyamossá bővülő iskola – a tervek szerint ’97 szeptemberében induló – gimnáziumi osztályainak szervezése éppen erre az időszakra esett; volt tennivaló tehát bőven.
 
A 12 évfolyamos iskola (1997-től napjainkig) – A gimnáziumi évfolyamok indulása
 
Mint már korábban említettük, a 96/97-es tanév második felében (a fenntartói jogokat javarészt még mindig gyakorló) plébánosnak még egy fontos feladata volt: új vezetőt kellett találnia a csak ideiglenesen betöltött igazgatói székbe. (Az iskola fenntartója hivatalosan akkor már az Esztergom-Budapest Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóság volt.) A gimnáziumi oktatásba bekapcsolódó új tanárok felvételét, a jelentkezőkkel való elbeszélgetést minden esetre Várhegyi atya folytatta. Így került szorosabb kapcsolatba Varga Antallal is. Bár eredeti szándékaik között ez egyiküknek sem szerepelt; a közös munka sikerének logikus eredményeképpen a kanonok atya Varga Antalt kérte fel: legyen az – immár 10 osztállyal, kilenc évfolyammal működő, felmenő rendszerben 12 évfolyamossá váló – iskola igazgatója.
 
1997-ben tehát megindult a Szent Gellért gimnáziumi tagozata is. Helyzetét nehezítette, hogy bár a Krisztina téri iskolaépületet már használhatta, az ingatlan akkor még nem volt tulajdonban; továbbá hogy az épületen osztozni kényszerült a földszintet (az önkormányzattól) bérlő Osztrák Iskola diákjaival.
 
Hogy a sok kezdeti nehézség nem elkedvetlenítette, hanem megedzette a gimnáziumban tanító tanárokat, ennek fő oka az itt tanítók fiatal kora és szerencsés egymásra hangoltsága lehetett. Hasonlattal élve: a civilizációból kiszakadó túrázók között az extrém helyzetekben általában megnő a szolidaritás és a felelősségérzet, a szükség hatékonnyá és kreatívvá teszi őket. Első hallásra ijesztő, valójában késztető volt az a tény, hogy a gimnázium tanári karában az igazgatón kívül lényegében nem volt olyan, aki (saját vizsgáját leszámítva) látott volna már érettségit. Igazi mély vízben tanultak meg nem csupán fennmaradni, de úszni a kollégák.
 
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium látványos gyarapodásnak és fejlődésnek indult. A gyarapodást nem csupán az újabb és újabb gimnáziumi osztályok indulása jelentette. Az évek során jelentősen gazdagodott (hiszen nagyon alacsony szintről is indult) a tárgyi eszközök köre, de ami még örömtelibb: jelentős gyarapodásnak indult a humán erőforrás is; és itt is többről van szó, mint egyszerű létszámnövekedésről.
 
A tárgyi feltételek javulása
 
Tekintve, hogy az iskola jelentősen amortizálódott és/vagy korszerűtlen örökséggel kezdte életét; kezdetben szinte semmivel nem rendelkezett, ami a kor elvárásainak megfelelő működéshez kellett (volna). A szűkös anyagi feltételek miatt mindig minden apróságért meg kellett küzdeni. A külső szemlélő számára is meginduló fejlődés azonban meghozta az adományozók kedvét is, és az iskola bátorságát is, hogy a felmutatható eredményekre hivatkozva már bátrabban merjen kérni. Az iskola támogatására alapítvány alakult, mely ma már hatékonyan segíti az iskolát. A két épület szégyellni való állapotban lévő mosdóinak felújítását például az alapítvány vállalta magára.
 
Az épületeken végzett munkák között ki kell emelni a Krisztina téri épület homlokzati festését. A két épület közül ezt vette át rosszabb állapotban az iskola; termeinek felújítása jelentős szülői segítséggel valósult meg. Szülői adakozásból kapott gumitéglás burkolatot mindkét iskola belső udvara is. A Gellérthegy utcai épületben a legnagyobb munkát a fűtésrendszer felújítása, a tantermek burkolatának cseréje és világításának korszerűsítése jelentette.
Szemléltető eszközök és audio-vizuális berendezések tekintetében még rosszabb helyzetből indult az iskola. Mára nagyjából behozta lemaradását. (Olyan alapvető eszközöket, mint fax, megfelelő teljesítményű fénymásoló, megfelelő számú számítógép, internet-hozzáférés, színes nyomtató, CD-lejátszók, videomagnók, lap-topok, projektorok, hangerősítő rendszer, stb. nagyobbrészt még a XXI. század elején is nélkülözött az iskola.)
 
A látványosabb fejlesztések közé tartozik néhány új helyiség kialakítása és berendezése is. Legelsősorban az informatikai szaktanteremre gondolhatunk, de ilyen például a gimnázium pincéjében kialakított, nagy népszerűségnek örvendő (elektromos hangszerekkel, dobokkal fölszerelt) zeneterem, klubszoba is, melynek kialakításában a Diákönkormányzat fő szervezővé és kivitelezővé lépett elő. A tornaterem mellett néhány év óta gépekkel felszerelt konditerem is található, mely nem csak a testnevelés óra ideje alatt áll rendelkezésre.
 
Az épület állaga miatt a gimnáziumban különösen fontos szempont az, amire nagyon sokáig nem fordult kellő figyelem: az épület esztétikai megjelenése. A fogyatékosságokat lassan, sok apró trükköt bevetve igyekeznek az erre fogékony tanárok megszüntetni. Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap a megfelelő (a diákság közérzetét és viselkedés-kultúráját is pozitívan befolyásoló) dekoráció kérdése.
 
A felsorolás nyilván még folytatható volna. Nem célunk, hogy minden részletet sorra vegyünk. Inkább csak érzékeltetni kívántuk, hogy olyan feltételek, alapvető eszközök és lehetőségek, melyek megszokottak egy átlagos középiskolában, esetünkben sokáig önhibánkon kívül hiányoztak. Ezek megteremtése igen sok energiát emésztett fel; sokszor olyan érzése lehetett az efféle ügyben fáradozóknak, mint azoknak az embereknek, akik egy még szinte lakhatatlan házba költöztek be, s így, benne élve próbálják meg lakhatóvá tenni környezetüket.
 
Az „emberi tényezők” gyarapodása, az iskola arculatának kialakulása
 
A ’90-es évek vége felé eljött az ideje annak is, hogy az iskola a szerzett tapasztalatok birtokában önmagáról is elgondolkodjon: hol jelölheti ki saját helyét az oktatás rendszerében, az iskolák sorában? Elodázhatatlanul fontos volt tisztázni: mit várhat el saját magától, milyen célokat vállaljon, milyen álmokat ne kergessen; végső soron milyen arculatot tart hitelesen vállalhatónak, miféle specifikumok alapján tervezi működését? A gyakran felvetett kérdésekre sok beszélgetés, olykor vita eredményeképpen körvonalazódtak a válaszok. Eszerint az iskola nem tud és nem is akar „elit-iskola” vagy „versenyistálló” lenni. Arculatának, sajátos karakterének meghatározó jegye pedig a családiasság: a személyes odafigyelésen alapuló, a nevelést előtérbe helyező pedagógiai munka.
 
Az iskola eddigi 14 éves működésével szép lassan ismertségre – elsősorban a budai egyházi közösségek és felekezeti iskolák körében való ismertségre -, helyenként elismerésre tett szert. (A maximum 60 gimnáziumi hely betöltéséről döntő felvételi vizsgákon az utóbbi években stabilizálódott a jelentkezők száma: folyamatos lassú gyarapodás után 150 fő körül látszik megállapodni.) Iskolánk diákjai nem kivétel nélkül, de jellemzően a budapesti (és környéki) vallásos, értelmiségi, gyakran nagycsaládos szülők gyermekei közül kerülnek ki. A kompetenciamérések tanúsága szerint ez az átlagosat messze meghaladó „hozott érték-index”-ben is megmutatkozik. Az országos viszonyokat jellemzőnél jóval kedvezőbb családi háttérre támaszkodva az iskola a manapság megszokottnál lényegesen nagyobb fegyelmet és lényegesen igényesebb viselkedéskultúrát vár el diákjaitól. E tekintetben a Szent Gellért Iskola akár „konzervatívnak” is mondható.
Tapasztalataink és a kapott visszajelzések alapján állítható, hogy az intézményünkről kialakult kép szerint iskolánk legfőbb specifikuma a részünkről is egyre tudatosabban vállalt családias légkör, a diákok személyenként való megszólításának igénye. Fontos, hogy az iskola katolikus jellege most már elsősorban nem a hitélet jól látható formáinak (az egész iskolát kötelező jelleggel megmozgató) gyakorlásában nyilvánul meg. A hitelesség szempontjából nagyon lényeges személyes meggyőződés, tanárok és diákok elkötelezett hite hívta életre az iskolai kápolnát (melynek az általános iskola épületében jutott hely) és a gimnázium pincéjében lévő imatermet (ún „Betlehem”). Bár egy iskola mindig „missziós-terület” is, az iskola igazi karakteréhez meghatározó jelleggel járul hozzá a hitelesen megélt vallásosság igénye.
 
Felhasznált irodalom
 
Emlékkönyv a Budapest I. kerületi Krisztina tér 4. Általános Iskola 200. évfordulójára. (Szerkesztette: Ákosné Jobb Mária ig.) 1987.
Hofecker Ferenc: A Budapest-Krisztinavárosi Iskola százéves története. Budapest, 1887.